Pár óra múlva megkezdem a rám szabott börtönbüntetés letöltését. Császy dr. egy hónap múlva csatlakozik a klubhoz. A harcot persze nem adjuk fel, minden lehetséges jogi lehetőséget igénybe fogunk venni az ítélet megváltoztatása érdekében.

Néhány hete megjött a Kúria döntése írásban is - hát abból sem lett világosabb, mi is a bűn, amit elkövettünk. Mindenesetre szó sincs már arról amit a vád tartalmazott, hogy a mi megrendelésünk alapján készült hamis értékbecslést használtunk volna fel. Erről kimondta a Kúria is, hogy nem igaz. Viszont:

- mivel volt egy nem jogász kollégám (akit az ítélet következetesen dr-ként tüntet fel, holott nem az), aki egy értekezleten a csereügylet első tervezetével nem értett egyet, számomra egyértelmű kellett legyen, hogy a csere jogszabályba ütközik, tehát megszegtem kötelezettségeimet annak aláírásával. Az, hogy a végső, átdolgozott anyaggal már ő is egyetértett, aláírta, továbbá aláírta 5 valódi jogász és egyetértett vele a vezető jogtanácsos is, a Kúriát nem érdekelte.

- a beruházás nem volt az állam érdeke, ez nekem nem is lehetett foglalkozni. Azért az egy szép világ, ahol 2 miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok szerint az volt (ugye ők csinálják a gazdaságpolitikát), de a bíró szerint ezek mind hülyék és nem volt az.

- tudnom kellett, hogy a telkek értéke nem valós, részben az állami vagyonnyilvántartásból, részben az ingatlanok földrajzi elhelyezkedéséből. Namost az elcserélt sukorói telkek közül a legnagyobb, amit 780 millió forintért adtunk el, az a vagyonnyilvántartásban 43 millió forinton szerepelt (25. kötet 423. oldal, Molnár Gábor bíró úr!). Aki pedig már valaha adott vagy vett ingatlant, azt pontosan tudja, hogy a földrajzi elhelyezkedés pont semmit nem jelent, szemben a beépítési lehetőséget, a védettséget stb. meghatározó jogszabályokkal, az ingatlan állapotával, a megközelíthetőségével, a szomszéddal, stb. Ez tehát nettó hülyeség.

De különben is, ha egyszer a törvény arra kötelezett, hogy független értékbecslő szakemberrel dolgozzunk, akkor nekem azt a földrajzi elhelyezkedés alapján felül kellett volna bírálnom? Ugyan már! Akkor jogosan küldenének börtönbe.

Nos, ennyi. Semmi más terhelő nincs rám nézve, ez a két odavetett állítás maga A bűncselekmény. Ennyit tudott magából és egymásból kihozni kéz a kézben a Legfőbb Ügyészség és a Kúria, a független igazságszolgáltatás két csúcsszerve 2017-ben Magyarországon.

Ez az évtized bűnügye, politikai igazságtétele, a nagy korrupciós ügy (c LMP), stb. Vagy inkább a magyar igazságszolgáltatás és a magyar politika szégyene. A politikáé, hogy politikai ügyből büntetőt csinált (Fidesz, de még inkább LMP!), az ügyészség-bíróságé meg hogy megfelelési kényszertől, karriervágytól vagy ki tudja mitől hajtva csakazértis végigcsinálta. Mindegy ki, mindegy miért, csak menjen börtönbe.

Nekünk most nem lesz jó egy ideig, de gondolkodnunk nem nekünk kell. Hanem azoknak, akik ma (az elmúlt 7 évben) hoztak döntéseket, adtak el állami vagy önkormányzati ingatlanokat - vagy éppen holnap vagy jövőre fognak. Mert a jelek szerint semmi másra nincs szükség, mint egy ügyészre, aki szerint az nem volt az állam/önkormányzat érdeke, vagy egy bíróra, aki szerint a földrajzi elhelyezkedés, ugye...  És lehet sorban állni a börtönkapuban, az elévülési idő az eljárás megindítására 10 év.

Nem hiszem, hogy bárki ezt akarta volna, nem hiszem, hogy bárki ezt akarná. Vagy most sikerül még megállítani az ügyészség-bíróság ámokfutását, vagy tényleg bármikor, tényleg bárkit el lehet vinni és le lehet csukni.

Kíváncsian várom, lesz-e a NER-ben olyan jogorvoslat, lesz-e olyan magyar bíró, aki szerint ez így nincs rendben.

A múlt héten derítette ki a Hír TV, hogy szélhámosság az ügyészség szakértőjének munkája, ami alapján börtönbe megyünk.. A helyzet az, hogy nem csak a szakértői jelentés, de annak kifizetése is egy jó nagy szélhámosság. 

Azért folyhatott le a büntetőeljárás, és azért megyünk most börtönbe, mert az ügyészség szakértői szerint azok az albertirsai telkek, amiket elcseréltünk, csak 86 Ft-ot érnek m2-enként, mi meg 380-ért számoltuk be. Ehhez képest most a Hír TV olyan adatokhoz jutott, hogy az állam akkor, 2008-ban átlag 435 Ft/m2-ért vett meg albertirsai telkeket, és idén is 200-515 Ft közötti áron. Ezek az "apróságok" a büntetőeljárásban senkit nem érdekeltek.

A hétvégén rendezgettem kicsit a papírokat, és más érdekes dolgok kerültek elő a derék szakértőkről.

A feladat ugyebár az volt, hogy 3 darab szomszédos ingatlan értékét kellett megállapítani, Budapesttől 65 km-re. Az egyik ingatlan egy 99 hektáros gyümölcsös, a másik egy 80 hektáros gyümölcsös, a harmadik az ezeket kiszolgáló telephely.

Az MNV 2008-ban, fél évvel a csereügylet előtt egy közbeszerzési pályázaton kiválasztott egy több cégből álló konzorciumot, mely egy éven át több száz ingatlant értékét állapította meg. A konzorciumban voltak olyan szakértők, akik épületek, olyanok akik cégek, és olyanok, akik termőföldek értékének a megállapításához értettek. A határidő mindig a megrendelés utáni 18. nap, a kötbér napi 10.000 Ft volt.  A tarifa a közbeszerzés alapján rögzített volt, 10 millió és 500 millió Ft közötti érték esetén fixen 150.000 Ft, melyben minden költség benne van. A szakértői konzorcium 450.000 Ft-ot számlázott.

Az ügyészség 2009-ben bármiféle pályáztatás nélkül kiválasztotta a Treviso nevű kétfős céget az ingatlanok értékelésére. Határidő 60 nap, kötbér nincs. Mivel a cégben nem volt olyan szakértő, aki mezőgazdasági ingatlant értékelhet, ezért a Treviso ügyvezetője hozhatta a haverját, aki ért is hozzá.

A derék szakértők csináltak egy költségtervet, a szakértői díj 10.000 Ft/óra. Bár a jogszabály szerint a maximum díj 4.000 Ft/óra, de "a feladat bonyolultsága miatt"  2,5-szeres szorzót alkalmaztak - nyilván nagyon bonyolult 180 hektár egybefüggő gyümölcsös értékét megállapítani... Szóval kértek összesen 436.000 Ft szakértői díjat. Ehhez hozzálapátoltak 100.000 Ft költségátalányt és 800 (!) kilométernyi benzinköltséget - még egyszer, a Budapesttől 65 kilométerre lévő helyszín egyszeri meglátogatására. Mindezt az ügyészség szó nélkül benyelte, vállalta az 576.000 Ft kifizetését, halleluja, csak legyen jó az eredmény!

Háááát, az eredmény jó lett. Így aztán az sem érdekelte Keresztes főügyészt, hogy a határidővel 40 napot csúsztak, az sem, hogy a 436.000 Ft 472.000-re nőtt, csuklás nélkül kifizetett összesen 612.000 Ft-ot.

De még csak most jön a java: nagy nehezen sikerült hozzáférni a szakértők közötti számlákhoz. És bizony az derült ki, hogy aki a munkát végezte, a mezőgazdasági szakértő, az összesen 150.000 Ft-ot kapott - a főügyész spanja pedig megtartott magának 462.000 Ft-ot úgy, hogy csak aláírt.

És mi vagyunk a hűtlen kezelők....

De van még sokkal jobb is: ezt az egész gátlástalan, pitiáner disznóságot - mivel el lettünk ítélve - Császy doktorral kettesben most nekünk kell kifizetni. Mert a magyar bíróság szerint mindez teljesen törvényes, erkölcsös. Az ítélet ugyan még nem jött meg leírva, de a számla már igen.

A mai napon Kúria megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla II. fokú, a vádlottakat felmentő ítéletét, és kimondta bűnösségünket. Tisztában vagyunk vele, hogy sokak számára innentől már minden csak magyarázkodás. Ugyanakkor most és a jövőben is minden lehetséges módon rá kívánunk mutatni arra, hogy ez az ítélet a magyar igazságszolgáltatás szégyene, az eljárás a jogállam sárba tiprása.

Méltó lezárása annak a folyamatnak, amiben politikai megrendelésre készült a vád, és amelyben a politikai irányítás alá került ügyészség jelölte az eljáró bírót. Egyenes következménye annak, hogy az egész eljárás során lábbal tiporták a védekezéshez fűződő jogunkat, mind az ügyészség, mind a bíróság pártosan járt el.

Az eljárás során előbb az ügyészség által kiválasztott Szolnoki Törvényszék egy alkotmánysértő, törvénysértő, koncepciózus eljárásban börtönbüntetésre ítélt minket. A másodfokú eljárásban a Szegedi Ítélőtábla éppen ellenkezőleg döntött: azt állapította meg, hogy senki nem követett el bűncselekményt, nem volt hamis értékbecslés, nem okoztunk kárt és nem is állt szándékunkban kárt okozni – sőt éppen ellenkezőleg, az állam érdekében jártunk el.  

Mai döntésével a Kúria a Szolnoki Törvényszék álláspontját tette magáévá. Annak ellenére, hogy a Szolnoki Törvényszék célja nem az igazság kiderítése, hanem a vádnak megfelelő ítélet meghozatala volt. Ennek érdekében a bíróság

• a védelem indítványait vagy el sem bírálta, vagy indoklás nélkül utasította el,
• a bíróság a védelem által felkért igazságügyi szakértőt meg sem hallgatta,
• a bíróság tucatnyi olyan tanú vallomását vette figyelembe, akiket csak az ügyészség kérdezhetett, a védelem nem,
• az első fokú ítéletben a bíróság a tanúk vallomásait több esetben meghamisította, a tárgyaláson történteket megmásította,
• olyan „tanúk” „vallomására” hivatkozik, akiket ki sem hallgatott,
• úgy hallgatott ki tanút, hogy sem a vádlottak, sem védőik nem voltak jelen,
• mivel pedig ez sem volt elég a bűnösségünk kimondásához, egyszerűen kitalált történeteket, és ezek alapján döntött.

Mindezeket a hiányosságokat, problémákat a Szegedi Ítélőtábla csaknem 40 oldalon át helyesbítette, írta át az ellenkezőjére tavaly októberben. Ennek ellenére a Kúria most úgy látta, hogy a botrányos I. fokú eljárásban meghozott botrányos ítélet jogerőre emelkedhet, és bűnösségünk megállapítható.

Az ügyészség a rendszerváltás óta ebben az ügyben lépett fel először a büntetőjog eszközeivel egy politikai döntés, és az ország politikai vezetői ellen. Ez az első olyan eset, amikor a bíróság magát tartotta alkalmasnak arra, hogy az állam (gazdaságpolitikai) érdekét megállapítsa, a Kormány álláspontját évekkel később felülbírálja, és ez alapján bűnösséget állapítson meg. Ez rendkívül veszélyes, a jogállam kereteit szétfeszítő precedens.

Ez a per pontosan ugyanígy folyt volna le a Rákosi-rendszerben vagy a Kádár-éra hajnalán is. Mondvacsinált okokból, jogszabályoktól és iratoktól függetlenül, az ügyész által kijelölt bíró előtt, kizárólag a vádirat alapján. Bár lehetőségeink immár végképp korlátozottak, minden hazai és nemzetközi jogi lehetőséget meg fogunk ragadni arra, hogy ezt a szégyenteljes eljárást semmissé tegyük. Tartozunk ennyivel magunknak, és tartozunk ennyivel Magyarországnak is. 

Tátrai Miklós és Császy Zsolt,

A mai napon a Szegedi Ítélőtábla felmentette a vádlottakat a Sukoró-ügyben emelt vádak alól. Kimondta, hogy nem követtünk el törvénysértést, feladat- és hatáskörünkben jártunk el. A bíróság rögzítette azt is, hogy az állam érdekét szolgálta az ingatlancsere, a Magyar Államot hátrány nem érte, az értékbecslés megváltoztatása szakmailag indokolt volt.

A büntetőeljárás, melyet az ügyészség politikai nyomásra indított el, több mint 7 éve tart. Az ügyészség 7 éve akadályozta meg azt, hogy létrejöjjön Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása, hogy a 300 milliárd forintot fektessenek be a Velencei-tó térségében, hogy 3000 munkahely jöjjön létre, és hogy az állam évi több 10 milliárd forint adóbevételre tegyen szert.

Az ügyészség a rendszerváltás óta ebben az ügyben lépett fel először a büntetőjog eszközeivel egy gazdaságpolitikai döntés, és az ország politikai vezetői ellen. Nem utolsó sorban pedig az ügyészség ezzel a büntetőeljárással alapozta meg azt, hogy az összes magyar kaszinó, évi 25 milliárd forint bevétel a jelenlegi kormány barátainak és üzletfeleinek kezébe kerüljön.

Ez a büntetőeljárás komoly sebet ejtett a jogállamon és a demokrácián, valamint az ügyészség szakmai tisztességén is. Nem utolsó sorban pedig tönkretette a vádlottak, sőt a tanúk egy részének életét és egzisztenciáját.

Itt az ideje, hogy befejezzük.  Itt az ideje, hogy a politika visszatérjen oda, ahová való, és tűnjön el a büntetőeljárásokból. Itt az ideje, hogy az ügyészség eltávolodjon a politikától. Ezért azt reméljük, hogy 7 év után lesz annyi szakmai és emberi tisztesség az ügyészség vezetőiben, hogy a bíróság döntését tudomásul veszik.

Pénteken kezdődik a Sukoró-per másodfokú tárgyalása. Az alábbiakban olvasható az előző részek összefoglalója a fellebbezéseink alapján:

A Sukoró-ügy nem büntetőjogi, hanem politikai kérdés.

Egy demokráciában politikai kérdés, hogy az aktuális kormány milyen beruházásokat akar az országban látni, és milyen módon támogat a jogszabályok keretei között. Politikai kérdés, hogy a régió legnagyobb kaszinóját pályázat alapján építheti-e meg egy nemzetközi befektetői csoport, vagy hogy az ország összes kaszinóját pályázat nélkül kapja-e meg a miniszterelnök bizalmasa. Politikai kérdés az is, hogy a mindenkori ellenzék miként próbálja a mindenkori kormányt megakadályozni törekvéseiben. Ezeknek a csatáknak, vitáknak a közéletben helye van.

A Sukoró-ügy azzal vált büntetőüggyé, hogy az ügyészség 2009. ápri lisában rácsatlakozott a politikára: úgy rendelt el nyomozást hűtlen kezelés miatt, hogy semmilyen adat nem volt arra, hogy az ingatlancsere szabálytalan vagy értékaránytalan lett volna. Az iratokból egyértelmű: a nyomozás célja kizárólag az volt, hogy kimutassa, az államot kár érte, és ez a kár összefüggésbe hozható a volt miniszterelnökkel. Nem véletlen, hogy a nyomozást az első perctől nem a rendőrség, hanem a mentelmi joggal bíró személyek ellen kizárólagos jogkörrel nyomozó főügyészség folytatta le.

A büntetőeljárás a 2010-es választások után vett lendületet, amikor az új kormány által meghirdetett „elszámoltatás” zászlóshajója lett. Az ügyészség pár hónapon belül meggyanúsította azt a 4 embert, akiknek a vallomása szükséges lett volna Gyurcsány Ferenc felelősségre vonásához. Tekintettel azonban arra, hogy a megfelelő vallomások nem születtek meg, vádat végül csak ez ellen a 4 ember ellen emeltek.

A Sukoró-ügy már évekkel ezelőtt betöltötte feladatát: jelentősen aláásta a 2010-ig kormányzó pártok és miniszterelnökök hitelességét és tisztességét, és sikerrel akadályozta a 2010 utáni baloldali pártok együttműködését. De ma, 8 évvel a csereszerződés megkötése, 7 évvel a büntetőeljárás megindulása és 6 évvel a kormányváltás után, politikai jelentősége semmi sincs.

A büntetőeljárás azonban még mindig folyik. Néhány héten belül a Szegedi Ítélőtábla pontot tehet ennek végére, vagy éppen ellenkezőleg, az elölről kezdésről határoz. A vádlottak szempontjából a döntés alapvető jelentőségű, létkérdés. De a valódi tét ennél sokkal nagyobb. Ennek az eljárásnak a valódi tétje az, hogy lehet-e ma Magyarországon sikerre vinni egy törvénytelen és tisztességtelen módon lefolytatott, minden elemében koncepciós, politikailag motivált büntetőeljárást.

A Szolnoki Törvényszék első fokú, minket elmarasztaló ítélete ellen fellebbezést nyújtottunk be. Elsődlegesen a bűncselekmény hiánya miatt felmentésünket, másodlagosan az első fokú eljárás megismétlését indítványozzuk az alábbi indokok alapján:

Az első fokú eljárás lefolytatására a Szolnoki Törvényszéket Handó Tünde jelölte ki az illetékes Fővárosi Törvényszék helyett, szembemenve saját apparátusával, meghajolva a Legfőbb Ügyészség kérése előtt. Ezzel megfosztotta a vádlottakat attól, hogy a törvényes, és ilyen jellegű ügyekben kellő szakmai tapasztalattal rendelkező bíróságon, a széles nyilvánosság előtt reagálhassanak az ellenük emelt vádakra.

 A bíróságok kijelölésének lehetőségét, illetve annak jogszabályi alapját az Alkotmánybíróság Alaptörvénybe ütközőnek, az Európa Tanács Velencei Bizottsága és a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság nemzetközi szerződésbe ütközőnek találta. Ennek ellenére az első fokú eljárást a Szolnoki Törvényszék folytatta le. A tárgyalás nyilvánosságát az eljáró bíró tovább korlátozta azzal, hogy a sajtó részére felvételek készítését csak napi 30 percben engedélyezte.

 Az első fokú eljárás Alaptörvény-ellenes volt, mert a Szolnoki Törvényszék ebben az ügyben nem a törvényes bíróság.

A bíróság folyamatosan megsértette a vádlottak védekezéshez való jogát, mert indítványaikat a bíróság vagy el sem bírálta, vagy indoklás nélkül utasította el.

A bíróság eljárása színlelt volt, mert teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a vádlottak álláspontját alátámasztó jogszabályokat, vallomásokat és bizonyítékokat.

A bíróság tucatnyi olyan tanú vallomását vette figyelembe, akiket csak az ügyészség kérdezhetett, a védelem nem.

Az első fokú ítéletben a bíróság a tanúk vallomásait több esetben megváltoztatta, ellenkezőjére fordította; a tárgyaláson történteket megmásította, olyan „tanúk”  „vallomására” hivatkozik, akiket ki sem hallgatott, és olyan megállapításokat tesz, melyekre soha semmilyen bizonyítás nem folyt.

 A vád azon alapul, hogy az MNV Zrt. – jogszabályi kötelezettsége alapján – a telkek értékét értékbecslővel állapíttatta meg, és ezen az értéken szerződött. (Az értékbecslő cég az MNV-nek és más állami szerveknek évente több ezer értékbecslést végzett, egyikkel sincs probléma.) Az értékbecslő cégnél elkészült a sukorói és albertirsai telkek értékbecslésének egy tervezete, majd a végleges, aláírt értékbecslésbe mindkét telekcsoport esetén (tehát az adott és a kapott telkek esetében is) alacsonyabb értékek kerültek.

 Az a tény, hogy a tervezetben lévő számok és a végleges számok eltérnek, az ügyészség szerint azt mutatja, hogy az értékbecslés manipulált, hamis volt. A védelem szerint meg az eltérés nem jelent semmit azon túl, hogy a szakértő közben dolgozott.

 Sem az ügyészség, sem a bíróság nem tudta megállapítani, hogy az értékbecsléseket az értékbecslő cég dolgozói közül egyáltalán ki készítette. Az eljárás 6. évében azt állapította meg a bíróság, hogy az, akit az ügyészség megvádolt, bizonyosan nem.

 A bíróság Császy Zsoltot azért ítélte el, mert ő rendelte meg az értékbecsléseket, ezért a bíróság szerint csak ő lehetett az, aki (nem tudjuk mikor, nem tudjuk hogyan, nem tudjuk miért) felhívott valakit az értékbecslő cégnél, és nyilván e beszélgetés hatására módosultak az értékek a tervezet és a végleges anyag között. A Szolnoki Törvényszék mindezt nem bizonyítékokkal támasztotta alá, hanem kikövetkeztette. Császy Zsolt azt állítja, nem ismerte a tervezetet, és nem beszélt nemtudjukkivel. Sem arra, hogy Császy Zsolt olvasta a munkaanyagot, sem arra, hogy bármit tett volna, nincs semmilyen bizonyíték. Mégis, a bíróság következtetése 3,5 év börtönt jelent.

 A bíróság Tátrai Miklóst azért ítélte el, mert neki már 2008. júliusában ismernie kellett az ingatlanoknak azt a „valós” értékét, amit majd 2009-2010-ben állapít meg az ügyészség szakértője. Mivel ennek ellenére mégis elfogadta a hivatalos értékbecslés számait, hűtlenül kezelte az állami vagyont. A bíróságnak Tátrai Miklós időutazási képességére vonatkozó következtetése 4 év börtönt jelent.

 Nem igaz, hogy a telekcserére rossz (hamis) értékbecslés alapján került sor. Azt, hogy az ár rossz, kizárólag az ügyészség szakértője állítja. Minden más adat, így az illetékhivatal határozatai, kisajátítási határozatok, a környező telkekre kötött magánszerződések, az önkormányzatok nyilatkozatai azt erősítik, hogy a szerződéses érték helyes volt. Ezeket az adatokat a bíróság nem is vette figyelembe, nem értékelte.

 Nem értékelte azt sem, hogy a Magyar Állam (a NIF Zrt.) ugyanannak az értékbecslőnek a szakvéleménye alapján ugyanolyan áron vette meg a 4-es út építéséhez szükséges többi földet is Albertirsán, mint amilyen ár a csereszerződésben szerepel. Az összes többi telek esetében az ár az ügyészség és a bíróság szerint rendben van, ebben az egy esetben nincs.

 A bíróság egyáltalán nem foglalkozott azzal sem, hogy az ügyészség szakértője az Igazságügyi Minisztérium írásos nyilatkozata és az igazságügyi szakértői kamara szerint sem rendelkezik jogosítvánnyal olyan témában szakértői véleményt készíteni, mint amit az ügyészség rendelt tőle.

 A védelem olyan szakvéleményt tárt a bíróság elé, mely szerint az ügyészség szakértői alapvető hibákat vétettek a sukorói telkek értékelése kapcsán: sokkal nagyobb beépítési százalékkal számoltak annál, mint ami a jogszabályban van, sokkal rövidebb építési idővel a reálisnál, és még a telekhatárt is elnézték – így még azt a szomszéd telket is bevették az értékbecslésbe, mely nem része a cserének és nem is állami tulajdon.

 Mindennek ellenére a bíróság elutasította a vádlottak minden indítványát arra, hogy a védelem szakértőjét meghallgassa, az írásos véleményét figyelembe vegye, és nem rendelt ki saját szakértőt sem.

 A büntetőeljárásban a Magyar Állam hivatalosan sértettként szerepel. De a Magyar Állam soha, a mai napig sem állította, hogy őt kár érte volna. Az MNV Zrt. soha nem állította, hogy bárki bármilyen szabályt vagy kötelezettségét megszegte. A „valótlan, hamis” értékbecslés miatt soha nem hívta le az értékbecslő cég felelősségbiztosítását, soha nem kért kártérítést, soha nem indított eljárást.

 Az állam vagyonáért felelős szervezetek, személyek soha nem álltak bele ebbe a büntetőeljárásba. Sőt, az MNV 2012-ben okirattal igazolta, hogy a döntéshozók (így Tátrai Miklós) bizonyosan nem tudtak arról, hogy az értékbecsléssel gond lenne.

 Mindez azt mutatja: a Szolnoki Törvényszék eljárása kizárólag arra irányult, hogy a vádnak megfelelő ítéletet hozzon. Ami a 2,5 éven át tartó tárgyaláson történt, abból a bíróság semmit nem vett figyelembe. Ugyanezt az ítéletet a tárgyalás előtt, sőt a nyomozás első napján meg lehetett volna írni. Sok időt spóroltunk volna.

A közbeszédben a Sukoró-ügy sokáig korrupciós ügyként szerepelt. Ezért szögezzük le: ebben a történetben soha nem volt semmilyen korrupciós elem, a vádlottak egyike sem saját érdeke miatt cselekedett – ezt az ügyészség sem állította soha. Minden vádlott a rá irányadó jogszabályok, szakmai szabályok és a saját meggyőződése szerint cselekedett, az állam érdekében.

A Szolnoki Törvényszék szerint „nem megalapozott az az okfejtés, hogy a King’s City beruházás Magyarországnak hatalmas lehetőség lett volna, jó lett volna a gazdaságnak és évi sok milliárdos bevételt hozott volna a magyar államnak.” Ezzel az állítással a bíróság korszakos határt lépett át: olyan dologban foglalt állát, melynek semmi köze a joghoz, sokkal több a közgazdasághoz és a politikához. Ilyen döntést magyar büntetőbíróság az elmúlt 26 évben nem hozott.

Egy jogállamban az állam érdekének meghatározása a mindenkori döntéshozó politikai feladata, nem büntetőjogi vizsgálaté. Az ügyészségnek és a bíróságnak a döntési folyamat törvényességét, nem pedig a célját kellene vizsgálnia. Súlyos hiba és alkotmányos szereptévesztés, ha valakit - akár most, akár a jövőben - azért állítanak bíróság elé és ítélnének el, mert az ügyészek vagy bírák - évekkel később - mást gondolnak az állam érdekének.

A fellebbezések arra irányulnak, hogy a Szegedi Ítélőtábla terelje vissza az ügyet oda, ahová való: a politikai viták és a jogállam terepére.

 Elképesztő, botrányos, és szomorú mindaz, ami a Népszabadsággal történt szombaton. A történet legundorítóbb eleme sokak szerint az, hogy a tulajdonosok még a pizzarendelést is felvették a munkatársaktól a vasárnapi bulira, amiről pontosan tudták, hogy nem lesz, mert már lap sem lesz.

De tudok durvábbat: amikor ugyanez a cinikus, hiú reményt keltő, és ezért szadista magatartás nem a vezérigazgatóé, hanem a büntetőbíróé.

A Sukoró-per tárgyalásának vége felé, mikor már lefolyt az egész bizonyítás, jeleztem a bírónak, hogy a feleségem munkája miatt átmenetileg külföldön leszünk, így ha nem ragaszkodik hozzám, a következő pár tárgyalásra nem jönnék. Ezt követően a következő párbeszéd zajlott le a tárgyalóteremben, a tárgyalás szünetében:

Bíró: Persze, adja be írásban, engedélyezni fogom. És merre vannak?

Én: Spanyolországban.

Bíró: Az biztosan szép, meg jó idő is van. Meddig maradnak ott?

Én: Valószínűleg pár hónapig, amíg a feleségem munkája tart.

Bíró: És maga mit csinál kint?

Én: Készülök a tárgyalásokra, meg a gyerekekkel vagyok.

Bíró: Nem dolgozik?

Én: Hát, úgy nem nagyon lehet munkát vállalni, hogy állandóan tárgyalás van itthon. Meg ugye az sem mindegy, mi lesz az ítélet...

Bíró:Magának milyen végzettsége van?

Én: Közgazdász vagyok.

Bíró: Én a maguk helyében nem sietnék haza. Biztos talál majd  munkát, jó szakemberekre ott is szükség van."

Eddig a párbeszéd. Majd eltelt pár hét, és a drága bírónő 4 évre börtönbe küldött.

Talán egyszer majd kiderül, hogy szándékosan viselkedett ennyire gátlástalan volt, vagy ő sem erre az ítéletre számított - csak akkor még nem kapta meg, amit felolvasott...

A Sukoró-ügyben a másodfokú bíróságnak arról is döntenie kell, hogy hány és mekkora hazugság, hány és mekkora okirathamisítás kell ahhoz, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezze. Mert a Szolnoki Törvényszék ítélete hemzseg a finom és durva csúsztatásoktól, féligazságoktól – és bizony a primitív hazugságoktól is. Ezekből mutatok be most néhányat (a teljesség igénye nélkül):

1.

Arra talán mindenki emlékszik, hogy a a Sukoró-ügyet a Legfőbb Ügyészség javaslatára Handó Tünde által kijelölt bíró tárgyalta, nem az illetékes Fővárosi Törvényszék. Az Alkotmánybíróság 2013. végén kimondta, hogy a bíróságok ilyetén kijelölése, az ügyek áthelyezése sérti az Alaptörvényt és a nemzetközi jogot. Ezért az összes kijelölt bíróságnál folytatott eljárást lezárták, így a Sukoró-pert is. Fél év múlva azonban a Kúria is úgy gondolta, hogy ezeknek a kiemelt ügyeknek a Handó által kijelölt bíróságnál, bírónál van a helye, így szépen minden ügyet visszapakolt a korábban kijelölt vidéki bíróságra.

Mivel azonban a korábbi Alaptörvény-sértő eljárás ment a kukába, az eljáró bíró minden perben megismételte a korábban lefolytatott eljárást. Kivéve persze a mi bíránkat; aki rezzenéstelen arccal azt közölte, hogy (idézet a jegyzőkönyvből) „az utolsó érdemi tárgyalás, 2013. december 2. napja óta a 6 hónap nem telt el, tanácsváltozás nem történt, ezért az eljárás megismétlés nélkül folytatható.” Ez óriási hiba volt. Olyan hiba, melyről védők és ügyészek a szünetben teljes egyetértésben állapították meg, hogy önmagában is azt kell eredményezze, hogy a másodfokú bíróság új eljárást rendel el – mert a törvénytelen eljárást nem lehet átemelni a törvényes eljárásba.

A fene tudja, hogy a mi bíránk, Sólyomváriné mikor jött rá a saját baklövésére. De valamikor biztosan rájött. Mert az ítéletben nemes egyszerűséggel azt jelentette ki - hogy ő bizony megismételte az eljárást! Birtokunkban van a tárgyalás hangfelvétele, és a Sólyomváriné által aláírt jegyzőkönyv. Ezeken az szerepel, hogy „az eljárás megismétlés nélkül folytatható”; az ítéletben viszont már az, hogy a 2014. májusban kezdődött, „megismételt” tárgyalás alapján hozott a bíróság döntést. Egy szó sincs benne a 2013. január és 2014. május közötti tárgyalásokon történtekről, azokat a lapokat kitörölték a bírónő emlékkönyvéből.

Beszéljünk világosan: a saját hibáját, mely miatt az egész eljárás menne a kukába, egy sima hazugsággal, egyszerű okirathamisítással vélte kezelni a bíró. Az ítélete ellentétes a tényekkel, a saját maga által aláírt jegyzőkönyvvel, a hangfelvétellel. De ez nyilván nem számít, a felszínen minden stimmel…

2.

Persze korántsem ez az egyetlen valótlan állítás – ne beszéljünk mellé, ordas hazugság az ítéletben. Sólyomváriné – ha az szükséges – simán meghamisította a tanúk vallomását is.

Az ítéletben például azt írja, hogy a kihallgatott tanú, egy kormányzati turisztikai szakember az 1 milliárd eurós sukorói beruházással kapcsolatban „a feltüntetett 5,1 millió látogató számát egy év alatt irreálisnak tartotta”.  A tanú azonban ennek éppen az ellenkezőjét mondta: „Az, hogy 5 millió ember Magyarországra jöjjön egy vonzerőért egy év alatt, ez nem irreális.”

Az ítélet egy más részében meg azt írja, hogy a kihallgatott tanú szerint „Hangzott el egy olyan a tanácsülésen, hogy az MNV Zrt. rendelkezik egy olyan összehasonlító árral is, ahol ami ehhez képest magasabb értéket képvisel.” Ezzel szemben a tanú a Sólyomváriné által aláírt jegyzőkönyv szerint azt mondta, hogy: „NEM hangzott el olyan a tanácsülésen, hogy az MNV Zrt. rendelkezik egy olyan összehasonlító árral is, ami ehhez képest magasabb értéket képvisel.”

3.

De bőven folytatható a hazugságok bemutatása a bíróság saját eljárásával kapcsolatban is. Azt például az ítéletben kötelező a bíróságnak bemutatnia, hogy a felhasznált bizonyítékokat ismertette a vádlottakkal, akik azokra észrevételt, indítványt tehetettek.

A „papír mindent elbír” alapon Sólyomváriné simán leírta, hogy szóban (!) ismertette a „bizonyítékok” között levő 22 CD-lemez, 3 DVD-lemez, és 3 teleírt winchester tartalmát. Ezt ugye elég nehéz elképzelni – de nincs is rá szükség, hiszen – természetesen - semmi ilyesmi nem történt, az elektronikus adatokat nem ismertette soha senkivel.

Más: a tanúk kihallgatásával kapcsolatban például azt tartalmazza az ítélet, hogy a bíróság „… T. Zoltán, Sz. Richárd, B. Beatrix tanúk meghallgatására … irányuló valamennyi bizonyítási indítványt elutasította, mert a tanúk nyomozati vallomásának felolvasása is elegendő, a tanúk személyes meghallgatása az eljárás jelentős elhúzódását eredményezné.” Egyrészt ugye egy 6 éves eljárásban az elhúzódásra hivatkozni elég vicces. De ennél sokkal izgalmasabb, hogy a 3 embert a nyomozás során egyáltalán nem hallgatták ki; a kihallgatásukat a vádlottak kérték a bíróságtól…

4.

A sor még hosszan folytatható. A jelek szerint tehát a Handó-féle bírósági gépezetben, a bíróságok NER-be simuló gyakorlatában a fekete az fehér, a nem az igen. Lehet ezt így is, csak akkor mi szükség van az egész kirakatperre? Mindenkinek egyszerűbb és gyorsabb lenne a tanúvallomásokat átugorva rögtön az ítélettel kezdeni…

Ha viszont a másodfokú bíróság komolyan veszi magát, és a szolnoki Virág elvtársnővel nem azonosul, akkor nehéz mást elképzelni, minthogy a hazugságoktól hemzsegő ítéletet a helyén kezeli – vagyis a kukába dobja. Meglátjuk.

Két nappal ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla egy szép nagy csomagban megküldte a Sukoró-ügy első fokú tárgyalása jegyzőkönyveinek mellékleteit. A dolog szót sem érdemelne normális körülmények között, de mégis meg kell róla emlékezni, hiszen 8 hónapos levelezéssel sikerült elérni ezt az "eredményt". De ők viszonylag hamar rendszerezték a kapott össze-vissza iratokat, iratjegyzéket csináltak, a másolatokat megküldték. Ámen.

Továbbra sem kaptuk meg viszont a tárgyalási jegyzőkönyveket. A bíróság azt a megoldást választotta, hogy kiadott egy nyilatkozatot, miszerint amit megkaptunk elektronikus tervezetként, az a végleges jegyzőkönyv. Ami nagyjából akár még igaz is lehet. De.

Egyrészt a törvény azt mondja, hogy papír alapon jár - mi nem úgy kaptuk meg. Aki már dolgozott több ezer oldal iratból, az pontosan tudja, hogy nem mindegy, hogy egy monitor előtt kuksolva kell hivatkozásokat keresni, vagy minden szó szerint a kézben van, lehet lapozgatni, bejelölni, jegyzetelni, stb.

Másrészt a jegyzőkönyveket papír alapon megkapta az ügyészség 7 hónappal ezelőtt, február közepén. Ők abból dolgozhattak, a védelem nem. Ez nem egyenlő elbánás, a felek között nincs egyenlőség.

Harmadrészt nyilvánvaló, hogy a másodfokú bíróság MAGA nem győződhetett meg arról, hogy én megkaptam-e egy emailt 3 évvel ezelőtt, abban mi volt, és hogy az összesen több ezer oldalnyi irat amit én (elvileg) megkaptam, az szó szerint megegyezik azzal, ami később alá lett írva és közokiratnak számít. Ez fizikai képtelenség lett volna. Az első fokú bíróság nyilatkozott, hogy a két irat azonos - és ezt a másodfok kritika nélkül elfogadta. Holott az első fokú bíróság sorozatban hazudik, valótlan tartalmú iratokat állít ki (mindezt ezt egy későbbi poszt fogja tartalmazni részletesen).

Summa summarum, állítólag vannak szövegazonos, hivatalos, aláírt, dátumozott, egybefűzött jegyzőkönyvek. De ezeket a védelem sosem látta, nem láthatta. Biztos Colombo felesége őrzi őket...

Épp egy hónap múlva kezdődik a Sukoró-per másodfokú tárgyalása, melyről a Kétfarkú is kedvesen megemlékezett:

A másodfokú bíróság számára bő 120 oldalas fellebbezést adtunk be, nem irigylem őket kicsit sem. A 7 éve tartó eljárás rengeteg felesleges, önismétlő, értelmetlen, logikátlan, funkció nélküli iratából kihámozni a lényeget, embert próbáló feladat. A következő napokban-hetekben itt a blogon is belecsapunk a lecsóba, és szépen sorba vesszük az egész eljárás, és az első fokú ítélet unortodox, abnormális elemeit. Jócskán ad ez munkát nekünk.

És a munkát nem könnyítik meg a bíróságok sem. Nyolc hónapja (8 hónapja!) hiába kérjük, nem kapjuk meg a saját büntetőeljárásunk iratait.

A törvény egyértelmű: mindenkinek joga van ahhoz, hogy az őt érintő eljárások irataiba betekintsen, és azokról másolatot kapjon. Bármely ortodoxiában nyilván ez is történik, késlekedés nélkül. Hát nálunk nem.

Amikor  - bőven a törvényes határidő után – megkaptuk a szolnoki ítéletet, azonnal kértem, hogy a fellebbezés összeállításához a bíróság az összes, az eljárása során keletkezett iratról adjon másolatot. Ezt a Szolnoki Törvényszék munkatársa szóban meg is ígérte, még azt is jelezte, hogy sok az irat, nem fognak beleférni a törvényes határidőbe. Bánja a fene, csak jöjjön.

De nem jött. Jött helyette egy levél, melyben a bíróság azt közölte, hogy a kérelmem elbírálásához (!) adjam meg, hogy pontosan milyen kötet- és oldalszámon levő iratokat kérek. Erre én jeleztem, hogy mivel soha nem kaptunk sem kötet, sem oldalszámot, sőt még csak iratlistát sem, ezért ők is tudják, hogy a kérdésükre nem tudok válaszolni. De az „összes”, az azt jelenti, hogy az összes iratot szeretném. Végül egy hónap után jött egy újabb levél, miszerint az iratok már nincsenek náluk, mert átküldték az ügyészségre, egyébként meg menjek a fenébe.

Újabb kör, levél az ügyészségnek, hogy ha odaérnek az iratok, kérem a másolatokat. Erre pár hét után az ügyészség azt találta válaszolni, hogy ugyan náluk vannak az iratok, de ez egy bírósági eljárás, ők nem adhatják ki. Úgyhogy rögtön 3 hónapot ültek is a papírokon és írták a saját fellebbezésüket úgy, hogy mi azt sem tudhattuk, mi van náluk.

Júniusban értek az iratok a Szegedi Ítélőtáblára. Becsületükre legyen mondva, ők legalább azonnal és érdemben foglalkoztak a dologgal, és egy csomó irat másolatát (kibogozhatatlan összevisszaságban, de hát így kapták Szolnokról) rögtön meg is küldték. Viszont a jegyzőkönyveket nem, mert ők úgy tudják, hogy azokat már korábban megkaptuk.

De sosem kaptuk meg. Való igaz, hogy a szolnoki tárgyalás alatt – rendre hetekkel-hónapokkal a határidő után – megkaptuk e-mailen a jegyzőkönyvek tervezetét. A bíróság szerint ezzel a feladat kipipálva, nincs már miről beszélni.

Ezzel szemben a törvény azt mondja, hogy a jegyzőkönyvet a bírónak és a készítőnek alá kell írnia, dátummal kell ellátnia, oldalszámoznia kell,  össze kell fűzni és hozzá kell csatolni a mellékleteket, a vádlottnak pedig joga van minderről papír alapú másolatot kérni. Ehhez képest amit kaptunk, azon nincs aláírás és dátum, nincs rendesen oldalszámozva, viszont keresztben minden oldalon a „nem hiteles” felirat olvasható, továbbá egyáltalán nincsenek csatolva a mellékletek sem. Azon ment tehát a vita egész nyáron át, hogy ez a két dolog ugyanaz-e. Szerintünk nyilván nem.

Pár hete újabb levél jött, miszerint elkészült a mellékletek jegyzéke, így ha pontosan megjelölöm, hogy melyik jegyzőkönyvet és melyik mellékletet kérem, hajlandó a bíróság elbírálni a kérésemet. Tekintettel arra, hogy a megkapott jegyzőköny-tervezetek tartalma és a mellékletek listája már első ránézésre sem fedte egymást (meg különben is: jár), újból kértem mindent.

Itt tartunk most. Bő 7 hónapja csatázunk a hiteles jegyzőkönyvekért, 2 hét múlva lejár az a határidő, amíg – az iratok alapján – indokolhatjuk a fellebbezésünket. Iratok nincsenek, a kör bezárult.

És a jegyzőkönyvek kérdése nem csak üres formaság. Az első fokú bíróság az ítéletében több helyen a legprimitívebb módokon hamisítja meg a tárgyaláson történteket, a tanúk vallomásait: az ellenkezőjét írja le annak, ami történt, amit mondtak. Ezt tudjuk. De mindezt kétséget kizáróan, hivatalosan a hiteles jegyzőkönyv alapján lehet megállapítani – amit viszont nem kaptunk meg a mai napig sem.

Nehéz lenne azt mondani, hogy nekünk lejt a pálya. De azt a fene sem tudja, hogy mindez a mi ügyünkről szól-e, vagy a magyar bíróságok, az egész igazságszolgáltatás állapotáról szóló látlelet.

Optimizmusra – sem vádlottként, sem állampolgárként – egyik esetben sincs ok.

Hét évvel a kereset beadása után holnap másodfokú döntés születhet a munkaügyi peremben. Azonban a Fővárosi Törvényszék nem csak arról fog dönteni, hogy a perben kinek van igaza, hanem sokkal többről. Arról, hogy egy elsőfokú bírónak be kell-e tartani a jogszabályokat és elfogulatlannak kell-e lennie. Sőt még többről: arról, hogy ma Magyarországon diktálhatja-e az egyik peres fél az ítéletet.

Merthogy ez történt. A holnapi döntéssel a Törvényszék a mai Magyarország egyik legaljasabb, legprimitívebb, legelfogultabb ítéletéről mond véleményt.

Nyilván csak a megszállott közéletfigyelők emlékeznek rá, hogy 2009. júliusában a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással távolított el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éléről. Döntésének jogszerűségét akkor is sokan kétségbe vonták, de ő azt mondta, hogy ő már rég nem lesz miniszter, mire a munkaügyi bíróság döntést hoz...

Mondjuk ebben igaza lett, de ilyen hosszú eljárásra ő sem számíthatott. A kirúgásomat informálisan az MNV-t ért rengeteg támadással, az MNV körül kialakult helyzettel indokolta - megjegyzem, ez akár politikailag ésszerű és elfogadható döntés is lehetett volna. Hivatalosan viszont teljesen más volt az indoklás: a 3 oldalnyi szöveg szerint mindent rosszul csinált az MNV, és ennek én vagyok a felelőse.

Természetesen rögtön bírósághoz fordultam. Első fokon a bíróság azt mondta ki, hogy a miniszter indokai valótlanok, ráadásul nem is volt joga kirúgni, mert nem ő volt a munkáltatóm. Az MNV fellebbezésére a másodfokú bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását írta elő. Hosszan részletezte, hogy milyen kérdéseket kell alaposabban megvizsgálni.

Az új eljárás szép lassan folydogált, nagyjából olyan fontos kérdések körül, hogy volt és ha igen miért nem közbeszerzési szabályzat az MNV-ben 2008. márciusában. Majd 2015. nyarán  a bíróság turbó fokozatba kapcsolt, és nyilvánvalóvá tette, hogy - akár eljárási szabálysértések és tisztességtelen taktikázás árán is - de szeptember 29-én ítéletet hirdet. Nyilván véletlen, hogy a sukorói ítélet kihirdetése másnapra, szeptember 30-ra volt kitűzve.

Nincs mit szépíteni, az ítélet szerint mindenben az MNV-nek volt igaza, a felmondás indokai helytállók voltak, minden ellenkezőleg volt, mint ahogy 4 évvel korábban az első eljárás bírája látta. Azon, hogy buktam a pert, most lépjünk túl. Az ítélet nem ezért elképesztő.

Hanem egyrészt azért, mert míg én a keresetemben peresítettem azt, hogy 1. a miniszternek nem volt jogköre dönteni, 2. határidőn túl döntött, 3. az indokok valótlanok, 4. az eljárása rendeltetésellenes, hamis volt - nos az első fokú bíróság csak a 3. ponttal foglalkozott. Úgy ítélte meg, hogy neki nem feladata a többi kérdésben dönteni. Hogy akkor mégis ki a fenének lenne, arról persze nem szól egy szót sem. Szóval itt állunk 7 év után egy olyan elsőfokú ítélettel, ami a kereset 75%-át nem dönti el sehogy se.

Másrészt elképesztő az ítélet azért, mert - miként az egész eljárás - elképesztően egyoldalú, torz, elfogult. Mintha a tanúk el sem jöttek volna, mintha iratok nem is léteznének, mintha nem is érveltünk volna. Nem fárasztok senkit a részletekkel, írtunk róla több, mint 60 oldalt.

Az igazi botrány ugyanis még csak nem is ez. Hanem az, hogy az ítélet indoklását - első betűtől az utolsóig az alperes, vagyis az MNV Zrt ügyvédje írta. A bíró annyit tett, hogy az MNV által a 6 év alatt beadott iratokat darabokra vágta, és hol mondatonként, hol bekezdésenként, hol oldalanként, más sorrendben összeragasztotta.

Az ítélet 48 oldalas indoklásában egyetlen mondat sincs, amit a bíróság írt volna. Mindet az MNV írta. Az alperes iratai vannak átmásolva, elgépelésekkel, névelírásokkal együtt. És hogy a dolog még szebb legyen: amikor az MNV ügyvédje úgy fogalmaz "szerintem", akkor a bíróság átírja úgy, hogy "a Bíróság szerint". Szó szerint veszi át a bíróság az alperestől a bizonyítékok értékelését, sőt még a tanúk minősítését is. Nincs saját vélemény, nincs saját következtetés, nincs még csak gondolatkísérlet sem a bíróság részéről.

Tulajdonképpen nem történt más, minthogy az alperes aláírását a bíróéra cserélték a papíron. Ennyi tellett 2015-ben Magyarországon a Fővárosi Munkaügyi Bíróság független és pártatlan bírájától. Holnap eldől, hogy a Fővárosi Törvényszék jobb állapotban van-e.

Update: Eldőlt. Nincs jobb állapotban. A Törvényszék szerint ez így mind rendben volt és rendben van. Te jó ég...

Már meg sem lepődöm azon, hogy ismét a sajtóból tudjuk meg, hogy mi történik a Sukoró-ügyben. Ma az ügyészség sajtóközleményt adott ki arról, hogy benyújtotta fellebbezését a Szolnoki Törvényszék ítélete ellen, és valamennyi vádlott elítélését kéri, ráadásul még hosszabb időre.

Sok szempontból kedves és figyelemreméltó gesztus ez. Egyrészt a büntetőeljárás szabályai nem szólnak arról, hogy az ügyészi fellebbezések benyújtásáról a sajtó útján kell a vádlottakat értesíteni. Sőt, még arról sem, hogy közleményt kell kiadni. De hát nyilván minden dehogypolitikai ügyben is így megy ez, évente közlemények ezreit adják ki fellebbezések benyújtásáról.

De legalább tudjuk, hogy állunk. Handó Tünde 5 és fél évvel ezelőtt (!!!) azért jelölte ki a mi drága szolnoki bíránkat, hogy gyorsabban befejeződjön az eljárás, mint a fővárosban. Az 1. fokú ítéletet a bíróság 4 évvel később, 2015. szeptember 30-án hirdette ki; 4 hónapig tartott az, hogy a leírt ítélet eljusson az ügyészségre, az ügyészség majd’ 3 hónapig dolgozott a fellebbezésen. Tényleg nagyon sürgős lehet…

Másrészt, ha már a bíróság elítél minket, nagyjából abban van mozgástere, hogy a büntetés mértékét 1-7 év között határozza meg. Ehhez képest kaptunk Szolnokon 4 évet, az ügyészség a jelek szerint csak a 7 év körüli eredménnyel lenne elégedett. Szakmai alapon.

Harmadrészt ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyészség munkájában nyoma sincs a szakmaiságnak. Ha ugyanis nem rendelésre, hanem a jog alapján dolgoznának, észre kellett volna venniük, hogy a Szolnoki Törvényszék eljárása és ítélete hemzseg a primitív eljárásjogi hibáktól.

Észre kellett volna venniük, hogy az eljárás nem a törvényes bíróságon folyt, a bíróság nem volt független és pártatlan, a tárgyalás nyilvánossága korlátozott volt.

Észre kellett volna venniük, hogy az ítélet törvénysértő, mert a bíróság

• a 2013-14-ben Alaptörvény-ellenesen lefolytatott eljárást nem ismételte meg,
• nem teljesítette indoklási és mérlegelési kötelezettségét, az ítélet állításait nem indokolta meg,
• ítélete olyan állításokat tartalmaz, melyek az eljárás során soha nem hangoztak el, azokra bizonyítás nem folyt,
• 7 kihallgatott tanú vallomását nem vette figyelembe a bizonyítékok között,
• 3 olyan vallomást vett figyelembe, ahol a tanút más eljárásban hallgatták ki,
• 3 esetben olyan tanú nyomozati vallomását vette figyelembe, akiket ki sem hallgattak a nyomozás során,
• kulcsfontosságú, a védelem által indítványozott tanúkat nem volt hajlandó kihallgatni,
• 13 tanú esetében a kihallgatásukra vonatkozó indítványokat indoklás nélkül utasította el,
• 21 esetben a kihallgatásra vonatkozó indítványokat el sem bírálta,
• 54 személyt nem hallgatott ki, csak a nyomozás során tett vallomásukat vette figyelembe, így nekik a védelem nem tehetett fel kérdéseket
• olyan tanú kihallgatására hivatkozik, akit ki sem hallgatott,
• olyan bizonyítékokra hivatkozik, melyeket nem ismertetett,
• olyan bizonyítékokat használt fel, melyeket törvényesen nem lehetett volna,
• a védelem által kért okiratok beszerzését indoklás nélkül elutasította, 3 indítványt el sem bírált,
• a nem magyar nyelvű iratokat nyelvismeretének hiánya miatt fordítás, vagyis azok megismerése nélkül kizárta a bizonyítékok közül,
• nem bírálta el az ügyészségi szakértő kizárására tett indítványokat,
• nem engedélyezte, hogy a védelem szakértőt kérjen fel és nem rendelt ki bírósági szakértőt sem,
• az ítéletet kizárólag az ügyészségi szakértő véleményére alapozta úgy, hogy minden azzal ellentétes adat, közokirat létezését az ítéletből kihagyta.

Azt most hagyjuk is, hogy az ítélet tartalmilag miért iszonyú gáz. Az a lista még hosszabb, és legalább ennyire gyomorforgató.

Most csak arról van szó, hogy a független ügyészség szerint a fenti problémák nem olyan súlyúak, hogy befolyásolnák a büntetőeljárást, az igazság érvényesülését – nem is kell velük foglalkozni.

Én meg azt gondolom, hogy ehhez az ítélethez egy tisztességes ügyészségnek csak bottal lett volna szabad hozzányúlni, mielőtt a hatályon kívül helyezését kéri.

Persze lehet, hogy rosszindulatú vagyok, és tényleg nem vették észre. Leterheltek mostanában, az MNB-alapítványok ügyén dolgoznak.

Egy évvel ezelőtt, az ellenem folyó eljárások kezdete után 5 évvel megfogadtam, hogy megpróbálok aránylag normális életet élni, nem foglalkozom folyamatosan a büntetőügyekkel, nem blogolok állandóan, hanem olyan dolgokkal töltöm az időmet, mint a normális emberek :)

Nos, ez nem teljesen sikerült, köszönhetően a Szolnoki Törvényszék Sukoró-ügyben hozott pofátlan, primitív, jogtipró és tisztességtelen ítéletének.

Most, az ügyészség mai közleménye után újra élesben folyik a harc. Ahogy eddig, úgy ezután is nyilvánosságra fogjuk hozni az eljárás összes iratát. Nekünk nincs titkolnivalónk, folytatódik tehát a blogolás.

Újabb szép történet bontakozott ki a Kerki-ügy szerdai tárgyalásán.

A meghallgatott tanú, Esztergályos László a Kerki gazdasági vezetője volt 2006. elejéig. Akkor Székely Árpád hazaküldte, Fekszi Márta pedig egy fegyelmi eljárás végén kirúgta, mégpedig amiatt, mert "fekete" kasszát üzemeltettek a Kerki-ben, s a fiókból több százezer dollár került elő. Ez az úr az ügyészség koronatanúja.

Tárgyi tudása ugyan semmi nincs, hiszen az épület 2008-as eladása előtt másfél-két évvel már több ezer kilométerre volt onnan. De legalább olyannyira utálja Székelyt és Fekszit, hogy e csak többszöri nekifutásra sikerült tőle azt a választ kapni, hogy tud elfogulatlanul nyilatkozni...

Viszont akkor megeredt a nyelve. Büszke arra, hogy amikor a Fidesz elkezdte piszkálni ezt az ügyet 2009-ben, akkor ő - nem a kirúgása miatti bosszúból, neeem, hanem honfiúi lelkesedésből még a luxemburgi cégbíróság adatbázisát és végigkutatta, hogy infót gyűjtsön az épület vevőjéről. Az összegyűjtött adatokkal elballagott - na nem az ügyészségre, hanem ismerőséhez, a Heti Válasz újságírójához. Ablonczy Bálint megdicsérte a mi önkéntesünket, egyúttal arra kérte, szerezzen valami iratot is arról, hogy az épület túl olcsón lett eladva. Esztergályos megkereste régi ismerősét, egy moszkvai ügyvédet, akinek cége főleg utazásszervezéssel foglalkozik. No, ez a derék cég írt is egy levelet arról, hogy őket,  mint közvetítőket több cég is megkereste 2005-06-ban és sokkal többet kínáltak az ingatlanért, mint amennyiért 2008-ban el lett adva - holott ők minden ajánlatról tájékoztatták a nagykövetet. Ebből a levélből a Heti Válasz jó kis leleplező cikket kerekített, Ablonczy barátunk pedig küldött egy tiszteletpéldányt  Keresztes főügyésznek is. Keresztes főügyész nem tétlenkedett, felvette a kapcsolatot Ablonczyval, megkérte, hogy szervezzen neki egy találkát Esztergályossal. Mivel nem ismerte Polt Péter álláspontját arról, hogy az ügyészség sajtóhírekre nem reagál, legott elrendelte a nyomozást is, két nap múlva pedig Ablonczy és Esztergályos kézenfogva besétáltak az ügyészségre kihallgatósdit játszani. Természetesen a jegyzőkönyvben Ablonczy nincs megemlítve.

A történet már eddig is szép. De a kihallgatás során még számos érdekesség derült ki.

Egyrészt ez a bizonyos orosz cég, a Globus21, amely a Heti Válasz keze alá dolgozott, soha senki által nem lett megbízva közvetítői feladatokkal. Másrészt persze az általuk mondott "vételi ajánlatok" piaci árakat tartalmaztak, és nem voltak figyelemmel egyetlen jogi korlátozásra sem. Harmadrészt a Globus maga is - valamennyi orosz törvényt és diplomáciai egyezményt sértve, illegálisan és közteherfizetés nélkül - bérelt irodát a Kerki-ben, amíg Székely nagykövet ki nem ebrudalta őket.

Összeállt tehát a nagy csapat: a kirúgott feketekasszás, a kirúgott illegális bérlő, a Heti Válasz és a főügyész: ebből lett a nagy bűnügy. De hogy a sor teljes legyen, a buliban részt vett a Fidesz is. A Gruber Attila nevű parlamenti képviselőjük már a Heti Válasz cikk másnapján interpellálta a legfőbb ügyészt a Kerki-ügyben. Álkérdése arról szólt - híven idézve a cikket -, hogy igaz-e, amit az újság ír. De hát bizony az idősíkok szerencsétlen módon összecsúsztak. A Globus levele november 11-én készült, a Heti Válasz cikke november 18-án jelent meg, a képviselő november 18-án nyújtotta be kérdését a legfőbb ügyészhez - de közben a parlamenti levélpapíron ott virít a készítés dátuma: szeptember 29!

Vagyis a Fidesz - Heti Válasz - Főügyészség háromszögben már 2 hónappal korábban kész volt a koncepció, sőt a forgatókönyv is, csak a "bizonyítékot" kellet legyártani. De megoldották...

A Moszkvai Kereskedelmi Kirendeltség ügyében a büntetőeljárás 6. évében végre sor került arra, hagy a vádlottak és a védők kérdéseket tehessenek fel az ügyészség szakértőinek. Azoknak a szakértőknek, akiknek a véleménye az egyedüli dokumentum, melyre Keresztes főügyész a gyanúsításokat és a vádat alapozza. Nos, volt ok idáig háttérben tartani őket…

A szakértők kihallgatása röhejbe, illetve inkább tragikomédiába fulladt.

A bíróság előtt megjelent a Treviso Kft. képviseletében Horváth György, valamint Inámi-Bolgár Kálmán. Ami a lényeg: azt a szakvéleményt, miszerint az épület értéke 100 millió USD, a szakértők visszavonták. Fenntartották azt, amelyikben 44 millió USD-t állapítottak meg. De számos alkalommal elmondták, hogy ez az épület piaci értéke, ha szabadon értékesíthető. Nem tartalmazza azt, hogy másé a telek, nem tartalmazza azt, hogy diplomáciai ingatlanról van szó, nem tartalmazza azt, hogy az épület eladását nemzetközi szerződés korlátozza, és nem tartalmazza azt sem, hogy korábban az orosz kormány kijelölte azt az egy céget, amelyik a vevő lehet. Ezeket ők nem tudták, mert az ügyészség nem mondta nekik, ilyen iratokat nem adott át. Az volt a kérdés, mennyi a piaci érték. Ezt ők az akkori információik alapján állapították meg. Hogy az "új" információk alapján mennyit ér, azt nem tudják megmondani - még az is lehet, hogy a piaci érték nem is használható fogalom.

Kiderült, hogy a szakértők a munkájukat alapos kormányzati asszisztálás mellett, a jogszabályokat és a nemzetközi szerződéseket, a magyar és az orosz jogot megsértve végezték. Halvány fogalmuk sem volt sem a moszkvai ingatlanpiacról, sem az adott épületről, sem semmiről. De ez alapján a szakvélemény alapján – és kizárólag ezen szakvélemény alapján - 7 ember ül a vádlottak padján évek óta…

Az alábbi szemelvények a szakértők meghallgatásáról készültek, a saját jegyzeteim alapján. Elöljáróban érdemes tudni, hogy:

• Magyarországon az Ügyészség a Kormánytól független.
• A Kormány ellenőrző szerve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, mely jogszabályok, kormányhatározatok, valamint a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter által előírt ellenőrzési feladatokat végezte 2010-14-ig
• Külföldi nyomozati cselekményre akkor van lehetőség, ha ehhez a Legfőbb Ügyészség megkeresése alapján a másik ország legfőbb ügyészsége kifejezetten hozzájárul. Ezt hívják nemzetközi jogsegélynek.
• A szakértői anyag elkészítése és az annak alapján történt meggyanúsításunk előtt a magyar ügyészség semmiféle jogsegélyt nem kért.

A Treviso Kft., az ügyészség és a kormány

• Tulajdonképpen először a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kért fel minket a vizsgálatra, de ott valami jogi probléma adódott, nem tudták biztosítani, hogy bejussunk az ingatlanba. Így végül az ügyészség szakértői lettünk. … A moszkvai útra elkísért minket a KEHI vizsgálatát végző Pap Gergely, aki a programunk szervezésében is segített. A programunkat egyébként a magyar nagykövetség szervezte és segítette.

Kormányzati simli és okirathamisítás

• Mikor voltak Önök Moszkvában?
• 2010. november 2-5. között.
• Önök október 29-én vették át a kirendelő határozatot az ügyészségen. Hogy lett 1 munkanap alatt vízumuk?
• Nekünk azt mondták, vigyük be az útlevelünket a Külügyminisztériumba, és ők beszerezték.
• Turista vagy munkavállalói vízumuk volt?
• Nem tudom, de itt az útlevelem, megmutatom.
• Ide az van írva, hogy a vízumot október 27-én adták ki. De hát Önöket az ügyészség csak másnap rendelte ki, a munkát csak 29-én vállalták el. Hogy lehetett korábbi a vízum?
• Korábban is beszélgettünk már Keresztes főügyésszel, aki mondta, hogy adjuk be az útlevelünket.
• A vízumban az van feltüntetve, hogy önök külügyi szolgálati ügyben utaznak a magyar nagykövetségre. De hát ez nem volt igaz! A magyar külügy átverte az oroszokat, hogy Önöket kijuttassák?
• Én ehhez nem értek, oroszul sem beszélek igazán, csak megkaptuk a vízumot.

(Megjegyzés: a nyomozás iratai között van egy email, melyet 2010. februárjában írt egy Misovicz Tibor nevű úr Németh Zsolt fideszes külügyér személyi titkárának arról, hogyan kellene támadni ezt az ügyet. A szakértők vízumát a hamis adatokkal fél évvel később ugyanez a Misovicz intézte - immár a Külügyminisztérium helyettes államtitkáraként.)

Kizavartak minket az épületből

• 2010. november 2-5 között voltunk Moszkvában.
• Malév géppel mentek?
• Igen.
• De akkor csak esti járat volt. Ezek szerint este érkeztek?
• Igen, aznap már nem dolgoztunk.
• Tudják azt, hogy november 4-5. napja Oroszországban munkaszünet volt? Feltűnt ez Önöknek?
• Igen.
• Mit csináltak ezeken a napokon?
• Gépkocsival körbementünk a városban, hogy képet kapjunk az ingatlanpiacról és az épület elhelyezkedéséről.
• Akkor ezek szerint 3-án voltak az épületben?
• Igen.
• Ott töltötték az egész napot?
• Hát nem egészen. Megérkeztünk, a nagykövetségi kísérőnk beszélt valamit az ott jelen lévő orosz személlyel, majd elkezdtük megnézni az épületet. De kb. másfél óra múlva kiderült, hogy valami félreértés van, azt hitték, hogy mi a telek rendezése miatt vagyunk ott. Így arra kértek, hogy nagyon gyorsan hagyjuk el az épületet.

Összehasonlító adatok

• Önök honnan vették azokat az összehasonlító adatokat, melyekhez a Kerki épületét hasonlították?
• Ingatlanos hirdetésekből. Moszkvában hetente megjelenik egy képes, 700 oldalas ingatlanos újság, azt szereztük be.
• Ezt ki fordította le Önöknek?
• Senki, azért annyira tudok oroszul, hogy ezeket a 3 szavas hirdetéseket megértsem.
• Ezekből a 3 szavas hirdetésekből meg tudták állapítani, hogy azok az épületek minden tekintetben (méret, elhelyezkedés, funkció, kategória, hasznos alapterület, műszaki állapot, stb.) megfelelnek a Kerki épületének?
• A szükséges mértékben igen, illetve korrekciókat alkalmaztunk.
• De hát nem alkalmaztak korrekciókat…
• De alkalmaztunk.
• Valóban alkalmaztak, egyet. Azt, hogy az adott épület a legközelebbi metrómegállótól milyen messze van. De ha egy épület a Kossuth téri megállótól van 200 méterre, egy másik meg Kőbánya-Kispesttől, azoknak különböző az értéke, nem?
• Nem feltétlenül.

Az épület állapota

• Önök azt írták, hogy az épület szálloda és irodaház céljára használható. Ismerik-e azokat az orosz jogszabályokat, melyek az adott ingatlan beépítésére vonatkoznak? Rendezési terv, stb.
• Nem.
• Ismerik-e Önök azokat az orosz műszaki szabványokat,amelyeknek egy szálloda vagy irodaépület ma meg kell feleljen?
• Nem.
• Akkor miért gondolják azt, hogy az épületben lehet szálloda vagy iroda?
• Egyrészt amikor mi kint voltunk, a mi szállásunk lényegesen vacakabb volt, tehát ha abból lehetett, akkor ebből is biztos lehet. Másrészt a Kerki épülete eddig is szállodaként és irodaként üzemelt.
• Igen, de egyrészt a magyar-szovjet szerződéssel ellentétesen, tehát engedélye nincs. De a kérdés arra vonatkozott, hogy például a szobák mérete vagy a szintek belmagassága megfelel-e a mai orosz szabványoknak?
• Ezt nem tudtuk ellenőrizni.
• Azt, hogy az épület milyen állapotban van, hogyan állapították meg?
• Szemrevételezéssel, illetve fényképeket készítettünk.
• Abban a másfél órában, míg ki nem zavarták magukat?
• Igen.
• Korábban azt mondta, hogy a felső szinteket volt idejük megnézni, az alsókat nem. Akkor azt például honnan vették, hogy egy kisebb javítási igényt leszámítva az épület jó statikai állapotban van?
• Nekünk ezt mondták.

Volt adó, nincs adó

• A szakvéleményükben számolnak bevételekkel és kiadásokkal arra az esetre, ha az épület bérbe lenne adva. Miért nem számolnak mindezek kapcsán adófizetési kötelezettséggel?
• Nem ismertük az orosz adózási szabályokat, ezért nem vettük figyelembe.

Mi az az MNV?

• Önök azt írják, épület valójában még a szerződéses értéknél is olcsóbban lett eladva, mert a vételár tartalmazza a 18% orosz áfát, míg az eladásról szóló döntés feltehetően nettó összeget tartalmaz. Mi az, hogy feltehetően?
• Így gondoltuk. De maga a döntés nekünk nem volt meg.
• Nem kapták meg a Vagyontanács határozatát az ügyészségtől? Kérték?
• Úgy gondolom, hogy kértük, de nem állt rendelkezésünkre.
• Tudták Önök azt, hogy a diplomáciai ingatlan a nemzetközi egyezmények szerint eleve nincs az áfakörben?
• Nem.
• Tudták Önök azt, hogy az MNV Zrt. állami ingatlanaira eleve nem vonatkozott az áfa-törvény?
• Mi az az MNV?
• Az eladó.
• Ja, azt nem.
• Ok. Akkor tegyük fel, hogy az ingatlan eladása áfa-köteles. Erről az MNV Budapesten állít ki számlát. Miért a 18%-os orosz áfával számoltak?
• Mi azt nem tudtuk, hogy ki és hova számláz, csak azt tudtuk, hogy az épület Moszkvában van.

(folyt köv.)

Tegnap rohamtempóban megszavazta az Országgyűlés a Questor-ügyi törvényt, aminek célja a politikai duma szerint az, hogy a károsultak számára biztosítsák a cég és a gazemberek vagyonát. Már önmagában is gáz, hogy ezt a nívótlan, szakszerűtlen, a jogállamisággal ellentétes törvényt nem csak a fideszes mamelukok, de a Jobbik és a teljes MSZP-frakció is megszavazta.

Az egész azonban egy igazi nagy átverés, aminek teljesen más célja van. Valószínűleg a mezei fidesz-képviselő sem tudta, mit szavaz meg. De hogy a baloldal legnagyobb pártja, a demokratikus ellenzék legnagyobb ereje félelmében vagy tudatlanságában ennyire hagyja magát átverni, és az évtized talán legnagyobb disznóságához adja a nevét, arra szavakat is nehéz találni.

Szó sincs ugyanis a károsultakról. Azt hogy az összes érintett cég és magánszemély vagyonát, beleértve az átjátszott vagyonokat is, zár alá vegyék, az eddig hatályos törvények is lehetővé tették. Csak lépni kellett volna. Ahhoz sem kellett törvény, hogy az eljárások végén a zárolt vagyont a károsultak kapják meg. Mindez szemfényvesztés, hogy elterelje a figyelmet a nagy rablásról.

A törvényt a teljes pénzintézeti szektorra alkalmazni kell. Ha az egyszeri nyomozó úgy gondolja, hogy az OTP helyi kirendeltségében valaki elkövetett egy 50 millió forintos csalást, és elrendeli a nyomozást, a törvényt alkalmazni kell. Márpedig a törvény nem mást mond, minthogy ebben az esetben helye van (a személyes felelősség vizsgálata előtt, megelőző intézkedésként) a cégcsoport egész vagyonát, a cégjegyzésre jogosult összes személy össze vagyonát, a vezető tisztségviselők és a könyvvizsgáló összes vagyonát zár alá venni. Vagyis a konkrét esetben az OTP cégcsoport teljes vagyonát (ami a részvényeseké), több ezer banki alkalmazott magánvagyonát, és persze az összes főnök teljes magánvagyonát, beleértve Csányiét is, zár alá lehet venni. Nem elvenni tőlük, csak a vizsgálat végéig biztonságba, az állam óvó karjaiba helyezni. Egy ilyen nyomozás persze évekig is tarthat, hát istenem. Senki nem mondta, hogy az illetők bűnösök, persze hogy nem. Csak óvintézkedés, vissza fogják kapni a vagyonukat, vagy ami maradt belőle.

Szóval ezzel a törvénnyel az állam - rendőri segítséggel, akár egy színlelt nyomozással - bármely magyar bankot, biztosítót, nyugdíjpénztárt elvehet a tulajdonosoktól. Kicsinálhat bármely bankvezért, lenullázhat hatalmas vagyonokat. Ez a valódi cél.

Aki mostantól mostantól Magyarországon tartja a megtakarítását, illetve a pénzintézeti szektorban osztályvezetői szinten vagy afölött dolgozik, mindenét kockáztatja.

És persze adódik a kérdés: nem volt ez véletlenül előre kitalálva?

Update: a szavazás előtti utolsó pillanatban a törvény annyit puhult, hogy a bankokhoz bekötött brókerekre és a bankárokra nem vonatkozik, csak a független brókercégekre.

Tegnap este Kálmán Olga vendége volt a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor.

A 'miért nem került korábban előzetesbe Tarsoly?' kérdéskörben a főügyész hosszan hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának az előzetes letartóztatással kapcsolatos gyakorlatára. Az ezzel kapcsolatos kiadványban, mely "kézikönyv a bírák számára egyébként", vannak olyan "tézisek, melyeket be kell tartani, vagy be kellene tartani minden esetben, amikor valakit le akarnak tartóztatni. A 'teljes körű mérlegelés elve', a 'különös gondosság elve' ... 'a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésének elve'... 'az érdemi vizsgálat elve'. Ezek mind olyan elvek, melyeket be kell tartani a büntetőeljárásban."

Megint azt kell mondjam, főügyész úrnak igaza van. Nyilván nem is lehet rajta számon kérni más ügyészek törvénysértéseit. De azért mégiscsak visszás, hogy most, Tarsoly esetében előkerülnek ezek a több évtizedes elvek, a nagy politikai elszámoltatósdi során pedig pont ellentétesen járt el az ügyészség.

A Sukoró-ügyben 109 napot voltunk előzetesben úgy, hogy - mint azt utóbb a másodfokú bíróság megállapította - az ügyészség semmilyen bizonyítékot a letartóztatás jogszerűségének és indokoltságának bizonyítására nem adott át a bíróságnak. A bíróságnak nem volt mit mérlegelni, nem volt mit gondosan mérlegelni, nem volt mit érdemben vizsgálni. Már persze a "társadalmi" elvárásokon kívül. Esély sem volt a tisztességes eljárásra, mert a védelem nem kaphatta meg azokat az iratokat sem, melyeket az ügyészség a bíróságnak átadott. Különösen szép, hogy utólag sem derülhet már ki, mik voltak ezek. Ugyanis kiderült: a bíróság nem iktatja ezeket az előzetes letartóztatási indítványokat, és a döntés után vissza is adja az ügyészségnek. Kéz kezet mos, sosem tudjuk meg, mi miért történt, és soha senki nem lesz felelősségre vonható a törvénysértő döntésért. Hát ez az Ön kollégáinak gyakorlata, főügyész úr.

De van még tovább is.A főügyész gyakorlatilag levénhülyézte Magyar György ügyvédet, aki maga is úgy nyilatkozott: az ügyészség rendszeresen hallgat ki előbb tanúként olyan személyeket, akiket aztán meggyanúsít. Ibolya Tibor szerint amit "Magyar Gyuri bácsi" mond, az "orbitális butaság". Márcsak az előző posztból is kiderült, hogy  nem az.

A főügyész szerint már csak azért sem lehet ez az ügyészségi gyakorlat, mert az ügyészség nem nyomozó hatóság. Haha. Központi NYOMOZÓ Főügyészség, pl. ... Vagy Budapesti NYOMOZÓ Ügyészség... Akkor ezek mik? A törvények szerint az ügyészség alapesetben valóban felügyeli a nyomozásokat, de bármely ügy nyomozását magához vonhatja. Így történt ez Hagyó, Szilvásy, Hunvald, Benedek esetében, vagy éppen a Sukoró- és a Kerki-ügyben. Nyomozhatta volna a rendőrség is, de az ügyészség úgy döntött, maga nyomoz. Hát most meg már nem szeretnek nyomozni, na és?

De gyöngyszem az a naív kérdés is, melyet az intézkedések lassúságát firtató riporternek tett fel a főügyész: "Ön szerint van olyan debil gyanúsított, aki azután tüntet el iratokat, miután megindul vele szemben a nyomozás, miután házkutattak és mindent elvittek?" Hát, lehet hogy Tarsoly élből mindenkinél okosabb, vagy előre tudott az eljárásról - de mindenesetre a büntetőeljárási törvény éppen a bizonyítékok eltüntetésének veszélyét nevesíti kiemelt okként az előzetes letartóztatásra. És tény az is, hogy például az én letartóztatásomat is éppen ezzel a veszéllyel indokolták, miközben az akkor már fideszes vezetésű összes állami intézmény össze iratát beszerezte az ügyészség. Onnan pedig nehéz lett volna eltüntetni...

Szóval, két konklúzió adódhat ebben a helyzetben: 1. Ibolya rezzenéstelen arccal hazudik 2. Ibolyát szakmai rátermettsége és tisztessége alapján azonnal ki kell nevezni legfőbb ügyésznek.

Polt főügyésznek volt bőr a képén ahhoz, hogy hétfőn az Országgyűlésben azt mondja: azért nem hallgatták ki hetekig a Questor vezérét, mert aki potenciális gyanúsított, azt nem lehet tanúként kihallgatni, "ez minden emberi joggal ellentétes lenne".

A dolognak azért van jelentősége - és Poltnak tulajdonképpen igaza van - mert a tanúnak egyrészt válaszadási, másrészt igazmondási kötelezettsége van; ha nem válaszol, vagy hazudik, még meg is büntetik. Ellenben gyanúsítottként, a védekezés részeként, lehet hallgatni és hazudni is. Ha tehát valakit előbb tanúként hallgatnak ki, számára elvész a védekezés két jelentős eleme.

De az urak csak az utóbbi időben lettek ilyen finnyásak az emberi jogokra. Pár évvel ezelőtt mindez még senkit nem érdekelt. Kigyűjtöttem, hogy az ellenem zajló eljárásokban hány olyan embert hallgattak ki előbb tanúként, aki később gyanúsított lett. A lista elég terjedelmes:

- B. Andrásné tanúként 2009.05.05.. gyanúsítottként 2012.01.06

De hát azok nyilván más idők voltak, akkor más szelek fújtak. Polt főügyész nyilatkozata szerint viszont mindezekre a tanúvallomásokra az emberi jogok megsértésével tett szert az ügyészség, tehát azokat a bíróságnak ki kellene rekeszteni az eljárásból. Köszönjük, Péter!

A Kerki-ügyben igen ambiciózus célt tűzött ki a bíróság azzal, hogy alig 5 hónap alatt, március elejére befejezi az egész bizonyítási eljárást. Úgy döntött, hogy a hűtlen kezelés miatt folyó eljárásban először az ügyészség szakértőit hallgatja meg: azokat, akikre hivatkozva Keresztes főügyész azt állítja, áron alul kelt el az ingatlan.

Szerdán azonban a Budapest Környéki Törvényszék termében a bíróság, a vádlottak és a szépszámú érdeklődő is hiába várta a szakértőket - az átvett idézések ellenére nem jöttek el, és nem is mentették ki magukat. A gyors telefonos kapcsolatfelvételre Horváth György, Keresztes főügyész kedvenc értékbecslője azt állította, hogy beteg, és a felajánlott pótidőpontban is beteg lesz. Társa, Inámi-Bolgár Kálmán azért nem jött, mert neki a haverja, Horváth szólt, hogy egyedül ne menjen. A Magyar Ingatlanszövetség elnöke, Mehrli Péter pedig nem is vette fel a telefont.

Hát így állunk ma az ügyészség szakértőivel. Láthatóan kényelmesebb az ügyészi koncepció mentén a szoba magányában anyagokat írni és számlázni, mint eljönni a bíróságra, ahol kényelmetlen kérdések is előkerülnek. Ugyanez a "szakértő", Horváth György a Sukoró-ügy tárgyalására is csak a 3. időpontban méltóztatott eljönni. Bezzeg annak idején, mikor az ügyészség kérte, azonnal rendelkezésre állt, és 2 hét alatt még egy 3 napos  moszkvai utat is abszolvált a feladat érdekében. Kérdés, hogy ezt a packázást a bíróságok meddig tűrik - a jelek szerint sajnos magas az ingerküszöbük.

Ami pedig a lényeget illeti: a Sukoró-ügyet úgy tárgyalja több mint két éve a Szolnoki Törvényszék, hogy alapkérdés, miszerint mennyit ér az ingatlan, csak a legvégén került elő. Jövő héten beszélnénk róla érdemben, ha a szakértők eljönnek. A moszkvai ügyben a bíróság logikusat lépett: először azt akarta tisztázni, valóban áron alul lett-e eladva az épület, s minden más csak ezután jön. Hát nem, ezt az ügyészség megbízottai keresztülhúzták. Az érték vizsgálatára április elejére tűzött újabb időpontot a törvényszék, addig pedig a nagy semmire hallgatunk ki rengeteg tanút értelmetlenül. És persze újabb két hónapig lehet fenntartani azt a látszatot, hogy van ügy, mert csak április elején lepleződnek majd le Keresztes főügyész hazugságai. Már feltéve, ha akkor méltóztatnak eljönni a neki dolgozó szakértők. 

Ma elmondtam a vallomásomat a Kerki-perben. Az alábbi szöveg az előzetes változat, a tárgyaláson elmondottakat nem szó szerint tükrözik.

"A vádat valójában nem értettem meg. Szerintem ebből a papírból nem derül ki, hogy mi az a konkrét cselekmény, jogi aktus, amelyet bármely vádlott elkövetett és amely törvénybe ütközik. De ennek az ügynek a nyomozását és főügyész úr munkásságát ismerve van egy határozott értelmezésem, ennek alapján kívánok most vallomást tenni.

 Szeretném már most az elején világossá tenni, hogy az egész büntetőeljárást koncepciós eljárásnak tartom. A vád hamis, illetve nem létező bizonyítékokon alapul, az ügyészég eljárása, jogértelmezése és jogalkalmazása tendenciózus volt, az eljárás tömegnyilvánosságát sokszor hamis információkkal maga az ügyészség gerjesztette.

 Az én ismereteim szerint egyetlen vádlott sem követte el azokat a bűncselekményeket, mellyel vádolnak minket. Meggyőződésem, hogy ennek a büntetőeljárásnak a jog és az elemi logika szabályai szerint el sem lett volna szabad kezdődnie - de ha már elkezdődött, a nyomozás végén bűncselekmény hiányában meg kellett volna szűnnie, hiszen a szükséges büntetőjogi tényállás egyetlen eleme sem adott.

 Ha ezt a vádiratot valamilyen irodalmi műfajba kellene besorolni, akkor a műfaj meggyőződésem szerint a népmese lehetne. Az MTA Magyar Néprajz című 8 kötetes kiadványa a népmese jellemzőiként a következőket rögzíti:

• a mesei szerkezet nem jöhet létre csodás elemek nélkül, de
• a csodás elemek reális elemekkel keverednek;
• gyakran található benne háromszori ismétlés, mely a fokozás szerepét tölti be;
• egy-egy újabb motívumnak a mese szövetébe való bekapcsolása a szövegterjedelem növelésének irányában hat;
• érdekes és különleges tükrözője a valóságnak, őrzi a keletkezés korának életét, annak részleteiről is beszámol;
• szerepe van nemcsak a mesemondás-mesehallgatás idejére szorítkozó közösségek formálásában, hanem nagyobb társadalmi közösségek megteremtésében és fenntartásában is;
• és végül, de talán elsősorban: a történet alakításában meghatározó a mesélő szerepe.

 Alkalmazkodva ehhez az ügyészség által kialakított műfajhoz, a vallomásomat 7-es csoportokba, 8x7 pontra tagoltam. Először a vád és az ahhoz vezető út tartalmával, hiányosságaival és jogszerűségével fogok foglalkozni, aztán azzal, hogy miért eleve kizárt a vádbeli bűncselekmények elkövetése, majd természetesen elmondom mindazt, hogy 2008-ban én és a munkatársaim miként találkoztunk ezzel az üggyel és mit tettünk.

 I.

1. A nyomozati iratok I. kötetének 101. oldalán található a nyomozás elrendeléséről szóló feljegyzés, mely a következőképpen szól: „A Btk. 319.§-ának (1) bekezdésébe ütköző és (3) bekezdésének d) pontja szerint minősülő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentés ügyében a Be. 172. §-ának (2) bekezdése alapján a nyomozást elrendelem. A nyomozás indításának időpontja 2009. november 30., a nyomozás határideje 2010. január 30. Keresztes Imre főügyész.” Ezzel a feljegyzéssel 3 probléma van.
2. Egyrészt: nem volt semmiféle feljelentés. Amikor az iratismertetés során – szembesülve ezzel a papírral – én magam megkérdeztem ügyész asszonyt, hogy hol a feljelentés, kényszeredetten azt válaszolta, hogy hát tulajdonképpen az nincs, de az Állami Számvevőszék jelentése minősül annak. De hát a dolog így sem stimmel. Ugyanis a II. kötet 1-3. oldalain szerepel az a levelezés, amelyben Keresztes főügyész elkéri és megkapja az ÁSZ-jelentést a Legfőbb Ügyészségről; ezen levelek dátuma azonban december 8. és 10. Tehát a főügyész vagy időutazó, vagy nem mond igazat, mert a nyomozás elrendelése után 10 nappal kapta meg azt az iratot, ami alapján állítólag elrendelte a nyomozást.
3. Másrészt: az ügyészségnek semmilyen hiteles információja nem volt arról, hogy az épület áron alul, bűncselekmény révén lett értékesítve. Az Állami Számvevőszéknek az MNV Zrt. 2008. évi gazdálkodásáról szóló jelentése foglalkozik a moszkvai értékesítéssel, és két dolgot kifogásol: hogy magyar cégek nem indulhattak a pályázaton, illetve hogy már a pályázat előtt történt pénzutalás. Egy árva szó arról, hogy a vételár problémás, nincs. Az ÁSZ ezt a jelentést – mint általában - megküldte a Legfőbb Ügyésznek. A Legfőbb Ügyészség az abban foglaltakat megvizsgálta, és a II. kötet 13. oldalának tanúsága szerint már szeptember 9-én megállapította, hogy „a jelentésben foglaltak alapján közérdek sérelme nem merült fel, ugyanakkor magánokirat-hamisítás gyanúja megállapítható.”
4. Az ÁSZ tehát nem említ vagyonvesztést, a Legfőbb Ügyészség egyenesen kizárja, más adat nincs, de attól még Keresztes Imre szerint van ok a nyomozás elrendelésére. Ő az egyetlen, aki ebbe a történetbe vagyonvesztést és hűtlen kezelést látott bele; de ő is csak egy év múlva, 2010. novemberében rendeli meg azt az ingatlanértékelést, ami majd az első irat lesz, ami kétségbe vonja a szerződéses értéket. Összegezve: a nyomozás elrendelésének mindkét hivatkozása valótlan, alaptalan, nettó hazugság. A nyomozás elrendeléséről szóló okirat valótlan tartalmú, ezért a Btk. fogalmai szerint hamis.
5. De ez még mindig nem az utolsó baj vele, van egy mindennél sokkal nagyobb. Keresztes Imrének ne volt joga ezt a nyomozást elrendelni sem, és lefolytatni sem. A 11/2003. legfőbb ügyészi utasítás 2009-ben hatályos 49.§-a szerint ugyanis kétféle ügy tartozik a KNYF hatáskörébe: a tételesen felsorolt, jellemzően hivatalos személyek által vagy sérelmére elkövetett bűncselekmények, illetve a h) pont szerint az az ügy, melyet a legfőbb ügyész, a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes, vagy a LÜ illetékes főosztályának vezetője a hatáskörébe utal. De hát láttuk, ilyen irat nincs. Ezt a nyomozást senki nem utalta a KNYF hatáskörébe, Keresztes Imre kitalálta az ügyet és magának adta. Ezt azonban a szabályok nem tették lehetővé. Mivel a nyomozás elrendelése nem volt törvényes, a nyomozásra a KNYF-nek nem volt hatásköre, ezért legalábbis fölvetődik a hivatali visszaélés gyanúja. Mivel pedig mind a Be., mind az Ütv. szerint a vádnak törvényesen beszerzett bizonyítékokon kell alapulnia, indítványozom, hogy a törvénytelen nyomozás valamennyi dokumentumát, vagyis a vádirat összes mellékletét a Tisztelt Törvényszék zárja ki az eljárás iratai közül.
6. Az első tárgyalási napon ügyvéd urak közül többen is jelezték, hogy a vádiratból – a Be. rendelkezéseivel ellentétesen – még az elkövetés helye is hiányzik. Ez nem véletlen. Nem véletlen, hogy Keresztes Imre soha nem tette fel azt az egyszerű kérdést nagykövet úrnak, hogy mikor és hol írta alá a szerződést. Mert ha megkérdezte volna, a válasz jegyzőkönyvbe kerül. Rögzítették volna, hogy Moszkvában – ez hát a bűncselekmény elkövetésének helye. Márpedig a nyomozás ideje alatt egyetlen percig sem létezett Magyarországon olyan jogszabály, mely nyomozati hatáskört adott volna bármely ügyészi szervnek külföldön elkövetett cselekményre. Bizony ilyen esetekben csak a rendőrségnek van joga nyomozni, s ezt a nyomozást az ügyészség felügyelheti. De ő maga nem nyomozhat, nincs illetékessége. Ezen okból is törvénytelen volt tehát az egész nyomozás, és ezen okból is indítványozom a vádirat összes mellékletének a kirekesztését.
7. A vádirat maga azt tartalmazza, hogy a vádemelésre s Legfőbb Ügyészség KF 7808/2009/53-I számú határozatára is figyelemmel a KNYF-nek van hatásköre és illetékessége. Nem tudom, mit jelent az „is” szócska, de az biztos, hogy a hivatkozott legfőbb ügyészségi irat, mely egyébként a 14. kötet 615A. oldalán található, az bizony a VI. rendű vádlott gyanúsítás elleni panaszának elutasításáról szóló határozat.

II.

A következő 7 pont a vádirat olyan hiányosságaira vonatkozik, melyek az egész eljárás komolyságát egyenként is megkérdőjelezik, és szinte lehetetlenné teszik a bizonyítási eljárás lefolytatását.

1. Van az a régi vicc, miszerint a vadnyugati kocsmában csak készpénzért lehet inni, mert a kocsmáros megegyezett a bankkal: a bank nem ad whiskeyt, a kocsmáros viszont nem ad hitelt. Azt hiszem, hogy az ilyen fajta munkamegosztás, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért, fölöttébb hasznos. És bár az MNV Zrt. még nem írt vádiratot, a Központi Nyomozó Főügyészség rendre állást foglal vagyongazdálkodási kérdésekben. Most például azt állítja, hogy az MNV-t sokmilliárdos kár érte. De ezt az MNV soha nem állította. Az állítólagos sértett a vádban szereplő egyetlen cselekményről sem mondta ki, hogy kára lenne, polgári jogi igényt nem nyújtott be, a szerződést nem támadta meg, a pénzt nem követelte vissza, és nem fordult a szerződés szerinti választottbírósághoz sem. De akkor honnan veszi magának az ügyészség a bátorságot ehhez a vádemeléshez? Egész egyszerűen nincs hatáskörük arra, hogy az MNV helyett megmondják, hogy mi a magyar állam vagyongazdálkodási érdeke. Az első tétel, ami tehát nagyon hiányzik, az az őt ért vagyoni hátrányról szóló sértetti nyilatkozat.
2. A második a tulajdoni lap. Az ügyészségnek a mai napig nem sikerült egyetlen hiteles másolati példányt sem szerezni az ingatlan tulajdoni lapjáról. Nincs semmilyen bizonyító erejű irat arról, hogy ez az ingatlan egyáltalán volt-e, van-e, melyik része kié volt, ki kinek adta tovább, ma kinek a tulajdona, stb. Az iratokból láthatjuk, mennyire fontos ez: hiszen az ügyészség házi értékbecslője a telekkel együtt értékelte fel az ingatlant, mert sosem látták a tulajdoni lapot. De még tovább megyek: azt sem tudhatjuk, hogy a vád tárgyává tett ingatlan valójában micsoda. Mert amíg mind az MNV, mind az ügyészség eljárásaiban keletkezett iratok Krasznaja Presznya 1-7. számú ingatlanról szólnak, addig a szerződésen és az orosz iratokon Krasznaja Presznya 3. szerepel. Én biztos nem tudom kétséget kizáróan állítani, hogy ugyanarról az ingatlanról beszélünk-e, de biztos vagyok benne, hogy ügyész asszony sem.
3. Harmadsorban nincs az ingatlan értékét hitelesen megállapító szakértői vélemény. Pedig lehetett volna. Keresztes Imre megtehette volna, hogy jogsegélykérelem keretében azt kéri az orosz hatóságoktól, hogy készíttessenek egy igazságügyi szakértői jelentést. De nem tette, inkább felkért egy magyar szakértőt. De a magyar szakértő Moszkvában nem szakértő, mert sem a magyar igazságügyi szakértői törvénynek, sem a magyar kamarai akkreditációnak nincs területi hatálya Oroszországban. A Treviso-féle anyag nem több, mint egy olyan vélemény, mely piaci ismeretek, az ingatlan ismerete, és az ingatlan értékét befolyásoló szabályozási környezet ismeretének tökéletes hiányában készült. Erre az iratra azt ráírni, hogy igazságügyi szakértői vélemény, minimum felveti az okirathamisítás kérdését, a kirendelés a hivatali visszaélését, a részükre kifizetett közel 7 millió forint pedig a hűtlen kezelését. Kérem, hogy a bíróság ezeket az iratokat az imént mondottak miatt is zárja ki az eljárásból.
4. De nem csak igazságügyi szakértői vélemény nincs, hanem a vádiratból a vagyoni hátrány összege sem derül ki. a vádirat 8. oldalának 3-4. bekezdésében lévő adatok között sincsen sem logikai, sem számszerű összefüggés. Az ügyészség ugyanis egyszerre állítja, hogy

a)      a nettó forgalmi érték 108 821 610 USD

b)     a valós piaci forgalmi érték 91 649 225 USD

c)      a befolyt vételár 23 689 585 USD, vagyis 4 038 861 091 Ft

d)      a vagyoni hátrány 67 959 640 USD, vagyis 11 015 578 048 Ft,

e)      a vagyoni hátrány 10 816 561 789 Ft,

- olyan számítási mód azonban nem ismert, amellyel a feltüntetett értékek azonos számrendszerben együttesen igazak lehetnének.

5. Az ötödik tétel a jogsegélyek hiánya. A vádirat hivatkozik bizonyos dokumentumokra, melyeket a 201…-i magyar jogsegélykérelemre küldött az orosz ügyészség. Mindezzel kapcsolatban csak a következőket tudjuk biztosan: Keresztes úr a saját elmondása szerint találkozott egy orosz ügyésszel, akiről azonosításra alkalmas iratmásolat nem maradt fenn. Ez az orosz ügyész Keresztes Imre szerint átadott neki 5 kötet iratot, de az átadásról sem jegyzőkönyv, sem iratjegyzék nem készült. Az iratok őszerinte fontos részét a főügyész lefordíttatta magyarra, a másikat nem. Az 5 kötetnyi papír között egyetlen oldal sincs, melyen aláírás, pecsét, dátum, hitelesítés, vagy bármi más lenne. Az elmúlt napokban pedig megtanulhattuk, hogy az ilyen iratok szakmai elnevezése nem jogsegély, hanem fecni. Ily fecnik alapján pedig Polt Péter szerint a magyar ügyészség nem tud eljárni.
Ráadául a máig hatályos magyar-szovjet jogsegélyegyezmény világosan rögzíti mind azt, hogy iratokat a legfőbb ügyészségek küldhetnek egymásnak, mind azt, hogy csak az eredeti vagy hitelesített iratok tekinthetők bizonyító erejűnek. Le kell tehát szögeznünk, hogy a vádirat benyújtásáig jogsegély tejesítésére nem került sor. Kérem, hogy a Tisztelt Törvényszék a nem tudjuk kitől származó, nem tudjuk milyen tartalmú, nem hiteles iratokat a bizonyításból zárja ki.

6. A hatodik hiányzó elem, vagy elemek csoportja a tanúvallomásoké. A vád szerint a problémás szerződés alapja egy hamis értékbecslés, melyet nagykövet úr kérésére készítettek el Karkut és Bibik urak a Cushman and Wakefield Stiles and Riabokobylko cég képviseletében. Ha ez a vádirati tényállás igaz lenne, ha az ügyészség komolyan venné saját magát, akkor az értékbecslők ellen is eljárást kellett volna kezdeményezni. De nem csak ez nem történt meg, hanem a tanúkénti kihallgatásukra sem tettek kísérletet. Hasonlóképpen: az állítólagos hűtlen kezelés haszonélvezője, és a dolgok logikája szerint bűnsegédje vagy felbujtója a vevő, a Diamond Air ügyvezetője vagy tulajdonosa. Sem eljárás alá vonásra, sem tanúkénti kihallgatásra nem történt kísérlet sem. Az ügyészség nem érezte szükségét annak, hogy kihallgassa azt a személyt akinél az általa hiányolt pénz landolt: Cornelius Bechtelt vagy Viktor Vekszelberget.

7. És ne menjünk el amellett sem, hogy azt a céget, amely a magyar állam állítólagos megkárosításából hasznot húzott, nem a vádlottak jelölték ki, nem Székely Árpád találta meg. Hanem - az orosz ügyészségtől érkezett hivatalos irat szerint - 2007. november 19-i ülésén az Oroszországi Föderáció kormánya. Az orosz kormány vezetője ekkor egy Medvegyev nevű úr volt, aki fél év múlva Oroszország elnöke lett, most ismét miniszterelnök. Értem én a keleti nyitást, de ha komolyan gondoljuk, hogy az orosz kormány megbízottja bűncselekmény kedvezményezettje, akkor csak rá kellene kérdezni a kiválasztás szempontjaira, a megbízás körülményeire. Mindezek alapján indítványozom, hogy ha a bíróság nem zárja ki a nyomozás iratait az eljárásból, akkor tanúként hallgassa meg Karkut, Bibik, Bechtel, Vekszelberg és Medvegyev urakat is.

 Nincs tehát sértetti igény, nincs beazonosított ingatlan, nincs tulajdoni lap, nincs jogsegély, nincs igazságügyi szakértői vélemény, nincs kárérték, és alapvető tanúvallomások hiányoznak. Ezt tudta produkálni a KNYF 38 hónapnyi nyomozás alatt. Meggyőződésem, hogy egy ilyen színvonalú papír alapján még beismerő vallomás esetén sem lehetne elítélni senkit. 

III.

A vád szerint az alapvető bűncselekmény, ha jól értem, az I. rendű vádlott hűtlen kezelése. Nem átvéve nagykövet úr védelmének feladatát, de mivel engem azzal vádolnak, hogy az ő bűncselekményét lepleztem, ezért most arra térnék ki, hogy miért fogalmilag kizárt, hogy ő elkövette volna azt, amivel vádolják.

A hűtlen kezelés tényállási eleme, hogy

• a vagyon kezelője

• szándékosan
• kötelezettségét megszegve
• vagyoni hátrányt okozzon
• és mindezen tények között ok-okozati összefüggés legyen.

1. Nos, Székely Árpád nem volt az ingatlan vagyonkezelője. A magyar jogszabályok, az MNV nyilvántartása és az iratok között lévő vagyonkezelési szerződés szerint a vagyonkezelő a Külügyminisztérium volt, melyet alapesetben a miniszter, esetleg az ő meghatalmazottja képviselt. Székely Árpád, mint ahogy bármely más nagykövet, nem.
2. A vádiratból nem derül ki, hogy az ügyészség mire alapozza azt az állítást, hogy nagykövet úr vagyonkezelő volt. Persze értem én, hogy ez kellett a vádhoz, de ez azért kevés indok. Amennyire tudom, az eddigi kihallgatások alapján az sejlik fel, hogy a vagyonkezelői státuszt a Fekszi Márta által 2006. december 13-án több változatban kiállított meghatalmazás alapozná meg. Ez azonban súlyos tévedés. A meghatalmazás ugyanis a Magyar Kormány nevében készült irat, a nagykövetet a kormány képviseletére jogosítja fel az orosz hatóságok előtt. Ez diplomáciai szempontból nyilván rendben is van. De a magyar kormány nem jogi személy, polgári jogi alanyisága nincs, a nevében nem lehet joghatást kiváltani, és a magyar kormány végképp nem volt az ingatlan vagyonkezelője. Ahhoz, hogy Székely Árpád vagyonkezelőként járjon, járhasson el, arra lett volna szükség, hogy a vagyontörvényre és az MNV-KÜM vagyonkezelési szerződésre hivatkozva adjon ki a miniszter egy meghatalmazást arra, hogy nagykövet úr a Külügyminisztérium, mint vagyonkezelő és mint jogalanyisággal bíró személy nevében járjon el. Pontosan úgy, mint ahogy ezt 2008. augusztusában tette. Az az irat valóban felhatalmazás, de márciusban nem volt ilyen.
3. Ráadásul az épület eladásakor nagykövet úr nem járhatott el vagyonkezelőként azért sem, mert mind a vagyontörvény, mind az MNV-KÜM vagyonkezelési szerződés kimondta, hogy a vagyonkezelői jogviszony nem terjed ki az értékesítésre. Soha senkinek nem volt joga állami ingatlant eladni azért, mert ő volt a vagyonkezelő. Persze sok olyan eset volt, amikor az a szervezet bonyolította le az értékesítést, amely a vagyonkezelő volt – de nem a vagyonkezelői jogviszony, hanem egy külön megbízási jogviszony alapján. Ha tehát a vagyonkezelési szerződés kifejezetten kizárta az értékesítést akkor az értékesítés nem lehet vagyonkezelői kötelességszegés. Elméletben lehet sok minden más, de ez biztosan nem.
4. A szándékosságot nem akarom minden oldalról körbejárni, de az biztos, hogy ha valaki szándékosan akar vagyoni hátrányt okozni, akkor legalábbis tudnia kell, hogy a tranzakciós érték valótlan, előnytelen. Erre vonatkozóan sincs semmiféle bizonyíték. Az első irat, ami arra utal, hogy az érték nincs rendben, nem más, mint a nyomozást elrendelő határozat 2009. végén, a második pedig még egy évvel később a Treviso pályaműve. De 2008. márciusában sem Magyarországon, sem Oroszországban senki nem rendelkezett olyan valódi vagy akár hamis információval, hogy az épület a 21 vagy 24 millió dollárnál többet érne. Senki. Az pedig, hogy a két-három évvel későbbi ügyészi véleményt neki előre kellett látni, megint csak az időutazás témakörébe esik, és komolytalan.
5. A kötelezettségszegés kérdése felettébb egyszerű, hiszen ha nagykövet úr nem volt vagyonkezelő, akkor nem is szeghette meg ezirányú kötelezettségeit. De azért menjünk egy picit tovább. Azt az 1973-as egyezmény világosan rögzítette, hogy az épület csak kereskedelmi képviselet céljára használható, és az orosz kormánynak vevőkijelölési joga van. A 2006-os magyar kormányhatározat maga is tartalmazza, hogy a külügyminiszter feladata gondoskodni az egyezmény, az államközi szerződés módosításáról. A vagyontörvény 35.§ (2) bekezdésének j) pontja szerint az ingatlan értékesítésénél mellőzhető a versenyeztetés, ha az értékesítésre nemzetközi szerződés végrehajtása érdekében kerül sor. Tehát a pályáztatás sem volt kötelező, ha valaki bűnözni akar, nyugodtan elég lett volna aláírni az adásvételi szerződést akárkivel. Ráadásul a vagyontörvény 1.§ (4) bekezdése az egész törvény hatálya alól kiveszi a tranzakciót, hiszen azt mondja, hogy nem kell alkalmazni az értékesítésre vonatkozó szabályokat, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik. Egyszerűen fogalmazva: igazából semmilyen magyar jogszabály nem vonatkozott az ingatlan értékesítésére, nem volt olyan kötelezettség, melyet bárki megszeghetett volna. Az egész eljárás valamennyi szereplőjének magatartása arra irányult – legalábbis az MNV-jé biztosan – hogy ebben a fura helyzetben mégis a magyar normákhoz leginkább illő megoldást alkalmazzuk.
6. A vagyoni hátrány kérdése kettébomlik, egyrészt a vételárra, másrészt az árfolyamra. Ami az ingatlan értékét illeti. Az Európában alkalmazott mindkét értékbecslési módszertani kézikönyv definíciószerűen azt mondja, hogy piaci értéket az értékbecslés időpontjában szabadon értékesíthető ingatlanra lehet megállapítani. Ez az ingatlan nem volt szabadon értékesíthető, hiszen az alatta és körülötte lévő telek másé volt, a vevőt pedig az orosz kormány jelölhette ki. Ráadásul az épület bármiféle átalakításához, új funkció kialakításához is az orosz hatóságok és biztonsági szervek jóváhagyására volt szükség. Mindezek miatt ez az ingatlan nem volt a nyílt piacon forgalomképes, nem volt piaci értéke. Csak olyan vevő számára volt 0-nál nagyobb értéke, aki maga mögött tudhatta az orosz kormányt s hatóságait. Annyit ért, amennyit az orosz kormány által kijelölt vevő fizetett érte. A Cushman & Wakefield – féle értékbecslésre gyakorlatilg azért volt szükség, hogy a magyar állam el tudja dönteni, hogy a kijelölt vevő által mondott árat elfogadja-e, vagy sem. Vagyis hogy eladja az ingatlant, vagy nem adja el. Szóval az értékbecslések háborújának szerintem eleve semmi értelme.

7. A vádirat szerint bizonytalan összegű, de jelentős vagyoni hátrány keletkezett az árfolyamváltozások miatt is. Utaltam már korábban a hitel és a whiskey összefüggés-rendszerére, de most kénytelen vagyok ismét. Jó lenne ugyanis, ha pénzügyi kérdésekben főügyész úr nem tekintené magát megmondóembernek, mert nincs szakmai ismerete.
   Azt, hogy egy moszkvai ingatlan 3-6 hónapig tartó értékesítési eljárása során ne legyen a magyar államnak árfolyamkockázata, két módon lehet elérni: vagy be kell vezetnünk a rubelt, vagy forintban kell eladnunk. De ha forintban adunk el, akkor ennek a 3-6 hónapnak az árfolyamkockázata a vevőnél jelentkezik, aki nyilván ennyivel alacsonyabb vételárat ajánl – tehát ott tartunk, hogy a lehetséges bukás helyett tuti bukás van. Egy dolgot lehetne még tenni: árfolyambiztosítást vagy fedezeti ügyletet kötni. A biztosítási szakmának azonban a matematika és a kockázatok szétterítése az alapja: ha a díjat egyenként fizetjük és ha kellően nagy kockázatközösséget képezünk, akkor az előnyök és hátrányok kioltják egymást. Nem véletlen, hogy a magyar állam soha semmire nem köt biztosítást: sem autókra, sem ingatlanokra, sem műtárgyakra, sem árfolyamra. Mert nem éri meg. Az állam önmagában van akkora kockázatközösség, és van akkora tranzakciószáma és –értéke, hogy a árfolyam napi változásából adódó hullámok kiegyenlítik egymást.
   Ami pedig a hosszú távot illeti, arra semmilyen biztosítást nem lehet kötni éppen azért, mert azt jelentős részben a magyar állam alakítja. Ha kiáll egy kormánypárti politikus és mond valami hülyeséget, változik az árfolyam. Ha módosul a költségvetési hiány, változik az árfolyam. Ha megadóztatják a bankokat vagy ha megmentik a devizahiteleseket, változik az árfolyam. Hát ki a fene kötne erre hónapokra vagy évekre előre biztosítást, mint ahogy azt az ügyészség szeretné?
   De igazából az egész felvetés értelmetlen. A magyar államnak az év minden munkanapján vannak bevételei és kiadásai, forintban is és devizában is. Mivel a bevételei nagyrészt forintban keletkeznek, folyamatosan valutát kell előteremtenie. Ennek három módja van: állampapírt ad el devizában, vásárol devizát a piacról, vagy – és ez a lényeg - törvény írja elő, hogy a költségvetés bármilyen számlájára érkező devizát a kincstár azonnal forintra váltja, tehát saját magától vesz devizát. Attól függően, hogy melyik nap mikor szerzett devizát költ, mindig kimutatható eredmény vagy veszteség, de ennek semmi jelentősége. Matolcsy György sem követ el hűtlen kezelést azért, mert a Nemzeti Bank 20 milliárd dollárnyi valutartaléka valamelyik napon kevesebbet ér, mint fél évvel korábban. Azt hiszem, hogy az árfolyam kérdésére az ügyészség úgy kattant rá, hogy félreértelmezte államtitkár asszony feljegyzését. A Külügyminisztérium ugyanis minden külföldi ingatlan értékesítése során azt igyekezett elérni, hogy a vételárat itthon forintban megkapja és elkölthesse. Neki valóban nem volt mindegy, hogy a technikai elszámolás milyen árfolyammal történik, mert ő annak megfelelő forintot kunyerálhatott a pénzügyminisztertől. De attól még a magyar államnak tökéletesen mindegy volt.

Összefoglalásképpen: a vádlott nem volt vagyonkezelő, nem tud lenni vagyoni hátrány, nem tud lenni kötelezettségszegés és a vádlott nem lehetett annak tudatában, hogy vagyoni hátrányt okoz. Mindezek hiányában pedig nyilván az 5. tényállási elem, az ok-okozati összefüggés is hiányzik.

Azt már csak halkan kérdezem meg, hogy egy a sértett szerint is semmis szerződés műfajilag megfelelő tárgy-e hűtlen kezelés elkövetésére, merthogy a semmis szerződésből nem származtathatók jogkövetkezmények.

IV.

Rátérve a velem, illetve munkatársaimmal szemben emelt vádra, elöljáróban a következőket kell leszögeznem:

1. Ahhoz, hogy a bűnpártolást elkövessük, fel kellett volna ismernünk, hogy Székely Árpád bűncselekményt követett el. Fel kellett volna ismernünk, hogy ő a vagyonkezelő, de minden rendelkezésre álló irat ennek világos cáfolata.
2. Fel kellett volna ismerjük, hogy kötelezettségszegést követett el, de nem is ismertük az ő munkaköri vagy egyéb kötelezettségeit.
3. Fel kellett volna ismerjük, hogy vagyoni hátrány keletkezett, de nem is volt erre adat.
4. És végül fel kellett volna ismerjük, hogy nagykövet úr szándékosan teszi mindezt, vagyis a mi tudattartalmunk ki kellett volna terjedjen az ő tudattartalmának ismeretére is, ami már azoknak a bizonyos csodáknak a világába tartozó feltételezés. Ha a 4 tételből csak egyetlen egyet nem tudtunk, eleve kizárt a bűnpártolás.
5. Ahhoz, hogy a bűnpártolást elkövessük, a Btk. tényállási definíciója szerint azt is tudnunk kellett 2008-ban, hogy Székely Árpádról majd 2013-ban megállapítja az ügyészség, hogy bűnözött, és eljárás folyik majd ellene.
6. Csak szeretném világossá tenni: az ügyészség a 38 hónapnyi nyomozásnak a legvégén jutott arra a következtetésre, hogy nagykövet úr hűtlen kezelést követett el. Keresztes Imre szerint ezt nekünk 5 évvel korábban fel kellett ismernünk, továbbá fel kellett ismernünk azt is, hogy ő erre majd 5 év múlva rájön, és az ő 5 évvel későbbi eljárása elől próbáltuk megmenekíteni Székely Árpádot 2008-ban.
7. Azt embert, akit a vádlottak egy része itt a teremben látott először, de senki sem ismerte őt 2008. nyara előtt. Már tényleg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

 V.

De nézzük, mi is történt tényszerűen 2008-ban az MNV-ben. A nyomozás és a vádirat koncepciójával ellentétben a két, külön szálon futó történet utólag sem mosható egybe. Ami az ominózus 21 millió dolláros márciusi utalást illeti, a következőkről tudok beszámolni:

1. Az MNV 2008. január 1-én kezdte meg a működését úgy, hogy a jogelőd szervezetek és az MNV között sem az ügyek sem az iratok tételes átadás-átvétele nem történt meg, ugyanakkor a munkatársak jelentős része a jogelődöktől érkezett. A költségvetési törvény igen jelentős, mintegy 100 milliárd forintos bevételi kötelezettséget írt elő, melyet teljesítenünk kellett. Ebből több mint 20 milliárdot kormányzati ingatlanok értékesítéséből. Amikor ezt a számot a Pénzügyminisztérium megtervezte, még úgy volt, hogy megvalósul a kormányzati negyed, vagyis el lehet kezdeni a nagy értékű minisztériumi épületek értékesítését. 2008 tavaszára már nyilvánvaló volt, hogy ebből nem lesz semmi, de a bevételi kötelezettség maradt, nekünk erről gondoskodni kellett.
2. Valamikor 2008. áprilisában, vagy március végén az MNV pénzügyi vezetője keresett meg azzal, hogy érkezett egy igen jelentős bevétel, 3,5 milliárd forint, amelyet azonban nem tudnak beazonosítani. Ekkora ők ár megfutották a köröket az államkincstárral, a Nemzeti Bankkal, az iratárral és az MNV illetékes szakterületével, de senki semmilyen érdemi információval nem tudott szolgálni. Nincs nyoma annak a moszkvai tranzakciónak, melyre az utalás hivatkozik, de még magának az épületnek sem. Abban kellett döntenem, hogy a pénzt lényegében ész nélkül visszautaljuk-e, vagy sem. Úgy gondoltam, ha érkezett egy ilyen komoly összeg, mely a pillanatnyi állás szerint a magyar emberek pénze, azzal a törvények alapján is és elvi okokból is csak jó gazdaként lehet bánni. Ebbe nem fér bele az, hogy – mint legkönnyebb megoldás - lemondunk róla és visszaküldjük. Ezért azt kértem, hogy próbálják magával a küldővel tisztázni, hogy hol lehet a hiba vagy félreértés, aztán térjünk vissza az ügyre.
3. Az MNV Zrt. havi rendszerességgel be kellett számoljon a Vagyontanácsnak a bevételi tervek alakulásáról. Ha jól emlékszem, a májusi vezetői értekezlet elé került be az a bevételi tájékoztató, mely tartalmazta ezt a viszonylag nagynak számító, 3,5 milliárdos tételt, mint a Kerki épület vételárát. Ezek a pénzügyi, költségvetési táblázatok automatikusan, a könyvelési rendszerből generálódtak, ami pénz ahogy bejött, az úgy szerepelt. Mivel a 3,5 milliárd forint eredetét és jogcímét nem sikerült tisztázni, ezért arra adtam utasítást, hogy a beérkezett pénzt nem lehet szerepeltetni a kormányzati ingatlanok értékesítési bevételei között.
4. Közben az illetékes munkatársam, a gazdasági igazgató megkísérelte felvenni a kapcsolatot a pénzt küldő céggel. Október-novemberben azt a tájékoztatást kaptam, hogy sikerült érdemben egyeztetni. Majd bemutatták nekem azt a faxot, melyben a küldő cég kijelenti, hogy az utalás téves volt, és kéri, hogy a pénzt küldjük neki vissza, de nem a küldő számlára, hanem egy letéti számlára. A jogi vélemények egyértelművé tették, hogy nekünk jogcím hiányában nincs rendelkezési jogunk a pénz felett, így az utalást jóváhagytam.
5. A felelős igazgató azonban az utalás előkészítése során úgy ítélte meg, hogy a visszautalást kérő faxon, illetve az eredeti utaláson szereplő aláírás kevéssé hasonló, és a pénz visszaküldését saját hatáskörében megtagadta, erről engem tájékoztatott, én ezt elfogadtam. Később arról tájékoztatott, hogy a cég nevében eljáró személyek hivatalosan arra kérték, ne teljesítse a visszautalást, és majd jelentkeznek.
6. Néhány nappal az év vége előtt kiderült, hogy még mindig nem tisztázódott a helyzet, így azt a szakmai javaslatot kaptam, hogy a pénzt, amelyre nem formálhatunk jogot, tegyük át az MNV letéti számlájára, mert különben végérvényesen benyeli a költségvetés, és nem fogjuk tudni visszaadni. A javaslatot elfogadtam.
7. Ezzel az üggyel később hivatali időmben, 2009. júliusáig nem találkoztam. Amíg én vezérigazgató voltam, az összeg a letéti számlán, lényegében függő tételként szerepelt; nem nyúltunk hozzá. Később az Állami Számvevőszék megvizsgálta az MNV gazdálkodását, és számomra furcsa módon nem azt kifogásolták, hogy nem volt tranzakció az utalás előtt, hanem azt, hogy a pénzt nem tettük el, nem fizettük be a költségvetésbe. Az ÁSZ jelentése alapján az utódom az összeget a letéti számláról visszautalta a bevételi számlára, és befizette a költségvetésbe, a történet ezzel véget ért.

 VI.

 Ami az MNV ingatlanértékesítési eljárását illeti:

1. Ha jók az emlékeim, akkor én MNV vezérigazgatóként a Külügyminisztériumhoz köthető üggyel akkor találkoztam először, amikor Fekszi Márta felkeresett az irodámban, és bemutatta a frissen kinevezett Faller Jenő szakállamtitkárt, aki az ingatlanügyek felelőse volt a minisztériumban. Arról beszéltünk, hogy az új törvényi és személyi környezetben ki milyen lehetőséget lát az együttműködésre, illetve hogy milyen eljárásrend szerint történhet a külföldi ingatlanok értékesítése és vásárlása. Ezen a megbeszélésen áttekintettünk egy listát is, amely azokat az ügyeket tartalmazza, melyeket ők meg akartak oldani. Feltehetően ezen a listán szerepelt a Kerki ingatlana is, melyet a Külügy el kívánt adni, de magáról a témáról nekem régebbről, pénzügyi államtitkárként is volt valamelyes ismeretem. Ezen a megbeszélésen rögzítettük a követendő eljárásrend alapjait, Faller urat pedig összekötöttem Vásárhelyi úrral, aki az MNV-ben a minisztériumi ingatlanokért felelős vezető volt, ők pedig elkezdték az egyes ügyek megoldását előkészíteni.
2. Valamikor júniusban a Parlament folyosóján beszélgettem Veres miniszter úrral, amikor csatlakozott hozzánk Fekszi Márta, és érdeklődött afelől, hogy miért nem kezdődött még el a Kerki ingatlanának értékesítése. Én elmondtam, hogy erre az ingatlanra még értékesítési javaslatot sem kaptunk;ahhoz, hogy bármit tegyünk, teljesülniük kell a törvényben írt feltételeknek, vagyis be kell érkezzen a kezdeményezés, a tulajdoni lap, az értékbecslés, stb.
3. Ezen előzmények után július 15-én megérkezett államtitkár asszony levele a szükséges kellékekkel felszerelve, mi pedig előkészítettük a Vagyontanács döntését. A döntés tartalma tulajdonképpen teljesen szokványos volt. Az eljárás teljes lebonyolításával a Külügyminisztériumot bíztuk meg, kizárólag – ahogy a törvény megkövetelte – az érvényes legjobb ajánlat elfogadásáról szóló döntést tartotta fenn a Vagyontanács. A július 30-i ülésre a szokásjog szerint meghívást kapott a külügyminiszter, aki nagykövet urat küldte maga helyett. A meghozott döntést, és annak mellékleteit: az együttműködési megállapodást, az eljárási szabályokat, a hirdetmény szövegét írásban átküldtük a Külügyminisztériumba.
4. A külügyminiszter felhatalmazása alapján a megállapodást Székely Árpád írta alá, egyben ő lett az eljárás lebonyolítására és a majdani szerződés aláírására kijelölt személy is. Az eredeti vagyontanácsi határozatban szereplő, talán szeptember végi határidőig nem kaptuk meg a döntéshez szükséges iratokat, ezért egy ízben kezdeményeztem az eljárás, illetve az elbírálási határidő meghosszabbítását, majd a Vagyontanács november 5-i ülésére munkatársaim elkészítették hogy a KÜM értékelése alapján az egyetlen érvényes ajánlatot tevő cég legyen az eljárás nyertese, és vele a megbízott Külügyminisztérium megköthesse a szerződést.
5. Bár már az együttműködési megállapodásban is szerepelt, a döntésről szóló értesítésben külön is felhívtam a Külügyminisztérium figyelmét arra, hogy az eredményt 8 napon belül az orosz újságokban meg kell jelentetni, a szerződést 60 napon belül alá kell írni, és az aláírás után 15 napon belül azt meg kell küldeni az MNV-nek. A birtokbaadás, illetve a tulajdonbaadás feltétele volt, hogy a vételár érkezzen be a megadott MNV-s számlaszámra.
6. Mivel az ügyben semmilyen fejleményről nem értesültünk, én magam december 20-án kértem a Külügyminisztériumtól, hogy a 60+15 napos határidőről nem megfeledkezve időben küldjék meg az MNV-nek az adásvételi szerződést és a mellékleteket. (II/335-337) Ennek ellenére mást nem kaptunk, mint egy darab orosz nyelvű szerződést március 30-án. (II/339-347). Ezt az illetékes munkatársaim nem találták kielégítőnek, ezért Solymosi Ilona április 30-án készített egy levéltervezetet, melyet Bodnár Terézia haladéktalanul továbbküldött nekem. A véglegesített levelet május 6-án írtam alá és küldtem meg Balázs Péter külügyminiszternek. (II/243-261) A levélben a következőket szögezem le:

• Az a szerződés, melyet nekünk megküldtek, és 2009. november 5-i dátumú, ellentétes a megbízási szerződéssel és több tekintetben pontatlan is
• A mellékleteket az MNV nem kapta meg
• A Külügyminisztérium dolga ellenőrizni, hogy a vételárat Magyarországra utalták-e, nekünk nincs ilyen információnk
• A Külügyminisztériumnak tisztáznia kell az ellentmondásokat, csatolnia kell az eredeti szerződést, a mellékleteket és a hiteles fordításokat, és igazolnia kell, hogy a vételár beérkezett a megadott számlára.

1. A levélre az MNV soha nem kapott választ. Amíg én vezérigazgató voltam, rendületlenül vártuk a papírokat és a pénzt, az ingatlan pedig nem került ki a Magyar Állam tulajdonából, azt szerepeltettük a vagyonnyilvántartásban. Ebben változást az ÁSZ jelentése hozott, amely alapján az utódom a két történetet összekötötte, a márciusi utalást lekönyvelték a novemberi tranzakció bevételének, és a történet e fejezete lezárult.

Ez tehát a valós történet, illetve történetek. Az én szerepem a történetben nem volt meghatározó. Minden kollégám tette a dolgát, iratokat és leveleket készített, s azok minden esetben változtatás nélkül mentek át a vezetői szinteken. Azok a munkatársaim, akik itt ülnek velem a vádlottak padján, saját hatáskörükben, saját szakmai meggyőződésük alapján mindent megtettek azért, hogy a Vagyontanács döntésének megfelelő megoldás szülessen. Nem kaptak tőlem utasítást, de én minden esetben elfogadtam az ő javaslatukat. Szerintem ezekben az iratokban, melyekre hivatkoztam, ma sem lehet semmi kivetnivalót találni, ma is büszkék lehetnek rá. Nem véletlen, hogy az ügyészség úgy tesz, mintha ezek a levelek nem is léteznénk, hiszen világosan cáfolják a vádat.

Én nem tudom, hogyan kell egy bűncselekményt szakszerűen pártolni, de biztos nem úgy, hogy lefolytatunk egy ál-eljárást, aminek az eredményét soha nem fogadjuk el és ezt 4-5 erőteljes levélben le is írjuk.

 VII.

A vádirat összes képtelen állítására nem szeretnék részletesen reagálni. Az sokkal inkább a főügyész úr vágyainak és fantáziájának leirata, mint a valóságé. De abból a szempontból mesterien van megírva, hogy ha valaki ki akarja oldani ennek a hálónak az összes csomóját, az menthetetlenül belegabalyodik. Ezért ha megengedik, én inkább a nagy sándori módszert választom, és kettévágom a csomókat.

1. Nem igaz az az állítás, hogy én, vagy az MNV bármely munkatársa a nyomozás megkezdése előtt tudomást szereztünk volna a 2008. márciusi szerződésről. Nincs erre vonatkozó adat az iratokban. Minden lépésünk, cselekedtünk ezen állítás cáfolata. Az olyan típusú vádirati állításokkal, mint ez is, hogy „április-májusban, nem tudjuk mikor, nem tudjuk kitől, nem tudjuk hol és nem tudjuk milyen körülmények között, de nyilván tudomást szereztek”, én nem tudok mit kezdeni.
2. Nem tudtuk, hogy az általunk nem ismert szerződést Székely Árpád 2008. április 29-én az orosz földhivatalhoz benyújtotta. Megjegyzem, hogy egyébként ezt ma sem tudjuk. Arról van irat, hogy a szerződést a földhivatal ezzel a dátummal jegyezte be, de sem arra nincs, hogy aznap lett volna benyújtva, sem arra, hogy Székely Árpád nyújtotta volna be.
3. Miközben az ügyészség már maga is elismeri, hogy a Külügyminisztérium épületét soha nem hagyta el a nekem címzett, Fekszi Márta és Faller Jenő által 3 különböző tartalommal megírt levél, és én annak egyik verzióját sem kaptam meg, azért a vádiratban egy oldalon keresztül elemzi az abban írtakat. Szerintem egy el nem küldött levélnek nincs helye a tényállásban. De ha már ott van, nézzük meg alaposan, mi is van benne. A legkeményebb verzió is arról szól, hogy a márciusi szerződés semmis, új eljárást kell lefolytatni. Fekszi Mártának ez az álláspontja így utólag megismerve is szerintem helyes, és egyébként megegyezik az MNV jelenlegi álláspontjával is.
4. Nem igaz, hogy én a munkatársaim bármely körével együtt beszéltem és megállapodtam volna Fekszi Mártával bármilyen tartalommal is ebben az ügyben. Vezérigazgatóságom alatt soha nem jártam a Külügyminisztériumban, sem egyedül, sem társaságban.
5. Nem igaz, hogy én vagy munkatársaim Székely Árpáddal előzetesen bármiben is megegyeztünk volna. Azt sem tudtuk, hogy Székely Árpád a világon van, egészen a Vagyontanács július 30-i üléséig, ahol megjelent. Megjegyzem, hogy a Vagyontanács üléseinek meghívotti körét a Tanács elnöke határozta meg és nem én, továbbá külügyminiszter asszonyt hívta meg, de ő nagykövet urat küldte maga helyett. És persze nem tudtuk, honnan is tudtuk volna, hogy Székely Árpád köztisztviselői jogviszonya mikor szűnt meg, bár azt sem tudom, hogy ennek mi a jelentősége.
6. Nem igaz, hogy Morvai Attila ebben az ügyben Moszkvában járt volna; az ügyészség ezen állítását semmi sem támasztja alá. Az én személyes kérésemre járt Moszkvában, olyan ügyben, melyhez az MNV-nek akkor hivatalosan nem volt köze, és ezért nem volt az útja transzparensen dokumentálva. Ma már elmondható, hogy az akkor magántulajdonban, de csődhelyzetben lévő Malév ügyeiről tárgyalt az orosz kormány illetékeseivel.
7. Az MNV 2008. júliusától novemberig tartó eljárásának tartalma a vádnak nem tárgya, bár a vádiratban oldalakon keresztül van róla szó. A leírásnak szinte minden mondata és az egésze is egész egyszerűen sületlenség. Egy biztos: az MNV apparátusa semmi mást nem tett, mint a Külügyminisztériumtól kapott iratokból előterjesztéseket készített. Nálunk semmilyen irat nem keletkezett, semmit nem tettünk hozzá a megbízottól származó dokumentumokhoz és semmit nem vettünk el belőlük. Nem álltunk kapcsolatban a pályázókkal, sem a későbbi vevővel sem mással, iratot csak a külügytől vettünk át.

Már csak egy példával szeretném alátámasztani, hogy a tényállás mennyire abszurd. Egyrészt azt mondja főügyész úr, hogy Székely, Fekszi, Tátrai, Morvai részletesen megegyeztek arról, hogy miként fognak bűnözni. Másrészt erről a titkos megállapodásról nem tudjuk mikor, hogyan és kitől, de tudomást szerzett Bodnár, Császy és Solymosi, akik önként vállalták, hogy ennek megfelelően járnak el. Tehát senki semmilyen elvárást nem fogalmazott meg az ügyintéző felé, hanem az összeesküvésünk sikerét tekintve abban bíztunk, hogy Solymosi majd valahogy megtudja a titkot, az tetszeni fog neki, és oly mértékben azonosul vele, hogy maga is bűnözni kezd.

VIII.

Az eddig elmondottak alapján, meggyőződésem szerint egyértelmű, hogy a vádlottak nem követtek el bűncselekményt, az államot nem érte vagyoni hátrány, valójában nincs ügy.

Helyesebben egy nagy átverés részesei vagyunk mindannyian. A vádlottak is, a közvélemény is, az ügyre időnként rátelepedő politika is, az ügyészség vezetői is.

Talán ismerős Önöknek az az amerikai film, melynek története szerint, hogy a választások előtt el kell terelni a figyelmet az elnök nőügyeiről, ezért kitalálnak egy nem létező háborút, filmstúdiókban forgatnak pár háborús tudósításnak tűnő filmet, elhangzanak a hazafias elnöki beszédek, és a szükséges egy hétig ez uralja a médiát.

1. A mi esetünkben ugyanez történt – leszámítva a műfaji különbséget, mert a film vígjáték volt. A Központi Nyomozó Főügyészségen nagy volt a nyomás, hogy produkáljon valamit az elszámoltatási kampányban. A politika által generált ügyekben nem volt maradéktalan siker, 2010. végére, 2011. elejére elakadt a villámháború. Nem volt áttörés sem a BKV, sem a Sukoró, sem semelyik ügyben, valamit csinálni kellett hát. Innen nézve érthető a feljelentés nélküli nyomozás, a hűtlen kezelés feltételezése értékbecslés nélkül, és persze minden más is. Az egész ügy kommunikációs elterelés. Hadd mondjak erre néhány konkrét példát.
2. 2011. február 8-án reggel 7 órakor meglehetősen idegesen felhívott mobiltelefonon a KNYF helyettes vezetője, hogy hol a fenében vagyok, mert ők nálam vannak házkutatni. Az idegessége érthető volt, összeomlani látszott a felépített kommunikációs terv, hiszen ugyanekkor Fekszi Márti lakásához előbb értek oda a tévések, mint a nyomozók, én meg nem voltam sehol.
3. A kedves invitálásra a feleségemmel és a két hetes kisfiunkkal hazamentünk. Igen alapos házkutatás zajlott: Fazekas Géza levette az 5. könyvespolc 2. polcáról azt a 4 oldal fénymásolt iratot, amit az 5 hónappal korábbi, Sukoró-ügyi házkutatásnál már oda félretett. Ezután az ügyészek lelkesen fotózták a kertben szaladgáló mókusokat, majd bevittek az ügyészségre. A szóvivő pedig lelkesen nyilatkozott, hogy nagyon komoly előállítás volt és a házkutatás során micsoda bizonyítékokat leltek fel.
4. Két nappal később Keresztes Imre kezdeményezte a letartóztatásomat, mert hűtlen kezelést követtem el 2008. novemberében. Az indítványt a PKKB mint teljesen alaptalant elutasította. Ugyanakkor Keresztes Imrének ekkor már rendelkezésére állt az az irat, mely az egyetlen eredeti irat az egész nyomozásban. Ez a Diamond Air tulajdonjogának bejegyzése az orosz földhivatalban 2008. áprilisából. Ezt az iratot főügyész úr elhallgatta előlem is, a bíróság elől is. Engem azzal gyanúsított, hogy novemberben eladtam az ingatlant, ami már áprilisban sem volt a magyar államé. Ő, és csakis ő, ekkor már tudta, hogy amivel engem vádol, az képtelenség, lehetetlenség, hazugság. De simán újra hónapokra előzetes letartóztatásba tett volna.
5. Ezt követően még majd 2 évig úgy folyt a nyomozás, hogy én voltam a hűtlen kezelő, a gyanúsítás nem változott meg. 2012. nyarán az ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy jogsegély keretében olyan iratok érkeztek Oroszországból, melyek alátámasztják az eddigi gyanúsításokat. Tudjuk, hogy sem jogsegély nem volt, sem a gyanúsításokat nem támasztotta alá semmi. A nyomozás vége előtti hetekben, amikor a hűtlen kezelés miatti gyanúsításom már megszűnt, és a Főügyészség emiatt magyarázkodni kényszerült, a szóvivő azt közölte, hogy engem továbbra is gyanúsítanak vagyonkezelői kötelezettségszegéssel.
6. A jogsegélyek ez év eleji beérkezését követően Keresztes Imre hosszasan értékelte a büntetőeljárás bizonyítékait a Magyar Nemzetben. Ezzel nem csak hivatása szabályait szegte meg, de számos valótlan állítást is tett, ezért az I. és a IV. rendű vádlottal közösen büntetőfeljelentést tettünk a PKKB-n. Ez a nyomozás folyamatban van.
7. De ami mindennél fontosabb: van az ügy, lehet ezt sulykolni 5 éve. A közvélemény jelentős része számára ma már nem az a kérdés, hogy volt-e ingatlanmutyi, hanem hogy kit ültetnek le érte. Nem az a kérdés, hogy volt-e vagyoni hátrány, hanem az, hogy 8 milliárd, vagy 12. Mire pedig ez a bírósági eljárás is véget ér, meg a többi is, már senki sem fog emlékezni arra, hogy a 8 milliárdot is, meg a 12-t is pusztán Keresztes Imre és az ő házi értékbecslője állította – megalapozatlanul, törvénytelenül.

Ebben a nyomozásban a 2011-ben meggyanúsított személyeknek esélyük sem volt érdemben védekezni, mert az ügyészég soha semmilyen érvet, állítást nem vett figyelembe, a bizonyítási indítványoknak nem adott helyt. A 2013-ban újonnan meggyanúsított 3 személynek esélye sem volt a védekezésre, mert a 38 hónapja tartó nyomozás utolsó napjaiban váltak terheltté. A 2011-ben meggyanúsított személyeknek esélyük sem volt a védekezésre akkor, amikor a két éves gyanúsításukat megszüntették, és pár héttel a nyomozás vége előtt új gyanúsítást közöltek velük. Ez a nyomozás és ez a vád a hazugságokról, a manipulációról, a koncepcióról, a görcsös megfelelni akarásról, az ügyészség törvénysértéseiről szól.

Ha már a népmesével kezdtem, hadd fejezzem azzal is be. A már idézett akadémiai könyv egyik definíciója szerint „Morfológiailag mesének tekinthető minden olyan fejlemény, amely a károkozástól vagy hiánytól különféle közbeeső funkciókon keresztül házassághoz, vagy más megoldás értékű funkcióhoz vezet.” Ha házasságot ettől az eljárástól nem is remélhetünk, de abban bízom, hogy a károkozástól eljutunk az igazságszolgáltatás azon megoldásértékű funkciójáig, amely a vádlottak felmentéséhez, ugyanakkor az eljárás során bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonásához vezet."

A vádirat felolvasásával, majd Székely Árpád volt moszkvai nagykövet vallomásával elkezdődött a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése kapcsán indult büntetőper, melyben a nagykövetet hűtlen kezeléssel, másik 6 személyt, köztük engem, bűnpártolással vádol Keresztes főügyész.

A vádlottaknak a 2009 végén kezdődött nyomozás során végig az volt az álláspontjuk, hogy nem csak bűncselekmény nincs, de kár sem, mert az épületet csak az vehette meg, akinek azt az orosz kormány megengedte. Van is hivatalos orosz irat, hogy a vevőt az orosz kormány egyik ülésén jelölték ki - de az ügyészséget ez nem érdekelte. A tranzakciót a világ egyik legkomolyabb értékbecslő cége készítette elő Moszkvában, de az ügyészség szerint egy kétfős garázscég Budapestről sokkal jobban meg tudja mondani az épület értékét. Hát ezért vagyunk eljárás alatt lassan 4 éve.

Ez az eljárás a Központi Nyomozó Főügyészség egyik kirakatpere, melyet számos jogszabály megsértésével és a szakmai tisztesség minimumát is mellőzve folytattak le. Közben persze folyamatosan álhírekkel bombázták a kormánypárti sajtót, és a Hír TV előzetes értesítése mellett sorban hívták be kihallgatásra a Gyurcsány-kormány összes miniszterét.

A nagy erőlködés ellenére a bíróság kétszer is kiegészíttette a bizonyítékokat, mert eleinte nem találta tárgyalásra sem alkalmasnak a vádiratot. A vádirat felolvasása után a vádlottak és a védők is számos konkrét kifogást fogalmaztak meg a nyomozás és a vád törvényességét illetően, és kértük az eljárás megszüntetését.

A szokásos magyar abszurd részeként azonban a bíróság közölte, hogy ha törvénytelen volt is a nyomozás, ha számos tartalmi gond is van a váddal az jogszerű, és így tárgyalásra alkalmas. Merthogy a magyar törvények szerint ha egy darab papír tetején a "vádirat" szó, a közepén egy élő ember neve, az alján meg egy ügyész aláírása olvasható, akkor bizony a vád törvényes. Azt, hogy egyébként egy kapitális marhaság, formailag is hibás, logikailag is gáz, és még a pontos bűncselekmény sem derül ki belőle - nos, mindezt csak a a teljes, évekig tartó eljárás végén  mondhatja ki a bíró. Ez az ügy bármilyen normális országban 10 perc alatt érne véget a bíróságon. Illetve mégsem, hiszen egy normális országban odáig se jutott volna.

Hát, itt tartunk most, én csütörtökön teszek vallomást.

A bíróságok közti presztízsmeccsekkel eltelt 4 hónap után a Sukoró-ügy visszakerült a Szolnoki Törvényszékre.

Ahogy arról a korábbi posztokban már bőven volt szó, az ügyben eljáró bírót Handó Tünde személyesen jelölte ki még 2012-ben. Más, politikailag szintén "érzékeny" ügyeket szintén ő pakolt át vidéki bíróságokra. Tavaly decemberben az Alkotmánybíróság kimondta: azok a törvények, melyek lehetővé tették Handó részére, hogy eseti beavatkozásokkal pakolássza az ügyeket, ellentétesek nemzetközi szerződésekkel és az Alaptörvénnyel. A problémás passzusokat az AB visszamenőleges hatállyal megsemmisítette: vagyis olyan jogi helyzetet teremtett, mintha a törvény sosem létezett volna.

A döntés után először Handó hivatala adott ki elképesztő állásfoglalásokat arról, hogy bár úgy döntött az Ab, ahogy, ennek semmilyen következménye a folyamatban lévő eljárásokra nincs - az emberi jogok is biztos fontosak, de még fontosabb, hogy az ügyek folytatódjanak, mintha mi sem történt volna. Ezzel szemben az eljáró kecskeméti, balassagyarmati, szekszárdi, szolnoki, stb. bírák egyöntetűen úgy döntöttek: nincs lehetőségük az eljárás folytatására, mert nem illetékesek többé.

Decembertől mostanáig vacakoltak a különböző bíróságok egymással, mindenki próbálta szerencsétlen kijelölt bírókra visszanyomni az ügyeket. Ez most végül a Kúriának sikerült. Egy olyan eljárásban, ahol ismét egyeztettek az ügyészséggel, és újfent nem egyeztettek a vádlottakkal-ügyvédekkel, úgy döntöttek, hogy visszakapja a "lehetőséget" a Szolnoki Törvényszék - nyilván ugyanígy döntenek majd a többi ügyben is. 

A döntés indoklása nem különösebben szofisztikált. Mindössze arra hivatkozik, hogy a büntetőeljárási törvény szerint, ha egy ügy tárgyalása közben kiderül, hogy mégsem az addig eljáró bíróság az illetékes (mert például máshol követték el a bűncselekményt), akkor is ott kell befejezni a tárgyalást, ahol az első eljárási cselekmény történt Ez a megelőzés elve.

Csakhogy a törvényben nyilván nincs olyan passzus, hogy ha eleve törvénytelenül kezdte el egy bíróság a tárgyalást, vagyis jogi értelemben el sem kezdte, akkor is ezt kell alkalmazni. Sőt. Az Alkotmánybíróság világosan kimondta: az, hogy ezek az ügyek ezeken a bíróságokon kezdődtek meg, ellentétesek a nemzetközi szerződésekkel és az alaptörvénnyel. Sőtsőt: azt is kimondta, hogy már az is jogellenes, hogy a Fővárosi Törvényszék lepasszolta azokat - Handó döntése tehát csak a második alapjog-sértés volt.

De mindez most nem számít. Sem az alapjogok, sem az alaptörvény, sem a nemzetközi egyezmény, sem a tisztesség, sem a szakmaiság. Egy vacak eljárási szabály, amire hivatkozni lehet, mindennél erősebb. Az eljárásoknak folytatódnia kell a kijelölt bíróságon, a kijelölt bírónál. Aztán majd megint mond valamit az AB, és egy év múlva mond valamit a strasbourgi bíróság is. Addig is: the show must go on...

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Dübörög a választási kampány. Ezt mi sem igazolja jobban, minthogy újra aktivizálódott a Központi Nyomozó Főügyészség, mely az elmúlt években élen járt a baloldali kormányokat érintő koncepciós eljárások kivitelezésében, nyomozati információk kiszivárogtatásában, a közvélemény hamis tájékoztatásában, s melynek vezetője e munkásságáért már a hatalom kitüntetését is elnyerte.

Keresztes Imre főügyész legutóbb február 6-án adott át információkat a Magyar Nemzet című napilapnak a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése ügyében, melyben a nyomozást ő rendelte el, ő folytatta le, ő emelt vádat. A vád lényege az, hogy a magyar állam egy nemzetközi értékbecslő cég manipulált és meghamisított értékbecslése alapján adta el a moszkvai ingatlant a Diamond Air nevű cégnek, majd az jelentős haszonnal adta azt el az orosz államnak. A vádirat szerint az ingatlan értéke valójában annyi, amennyiért az orosz állam megvette azt a közbeiktatott cégtől, így a magyar államot jelentős kár érte.

Keresztes főügyész most azt állítja, olyan új bizonyítékok érkeztek Londonból és Moszkvából, melyek a vádat alátámasztják. Keresztes főügyész állításai hazugak, rágalmazóak, manipulatívak és törvénysértőek.

A valóság ugyanis az, hogy a Londonból érkezett iratok egyértelműen cáfolják, hogy a magyar állam által elfogadott értékbecslés meghamisított, valótlan tartalmú lenne lenne. A Moszkvából érkezett iratokban az orosz ügyészség és számvevőszék megállapítja, hogy az orosz állam kárára költségvetési csalást követtek el, mert túl drágán vették meg az ingatlant a Diamond Air-től. Az orosz hatóságok kimondják: az az értékbecslés, melyre Keresztes Imre a vádját alapozza, manipulált, valótlan adatokat tartalmaz, és azzal a céllal készült, hogy az orosz államot átverjék.

Az orosz hatóságok szerint az orosz állam kára a túlárazott vásárlás miatt 72 millió dollár – ennyivel drágábban vette meg az orosz állam, mint amennyiért a magyar eladta. E tényállás alapján jelenleg is büntetőeljárás folyik Oroszországban. Mindez a legkategorikusabb cáfolata Keresztes főügyész vádjának, melyet immár semmi sem támaszt alá. Ugyanakkor a főügyész hamis, manipulatív tájékoztatása kiválóan alkalmas a bíróság befolyásolására, valamint az  általa megvádolt személyek lejáratására, a közvélemény ellenük hangolására, sőt – az internetes hozzászólások alapján – gyűlöletkeltésre.

Különösen elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi politikai közegben Keresztes főügyész úgy fogalmaz: az értékesítés nyomán több, mint 3 milliárd rubelt utaltak offshore számlákra, de a pénz útját nem sikerült végigkövetni. Azt viszont „elfelejti” közölni, hogy az orosz ügyészség levele alapján az orosz kormány által az orosz cégnek kifizetett orosz közpénz került offshore számlákra – mindennek Magyarországhoz a világon semmi köze nincs.

A főügyész nyilatkozata, hamis, manipulatív tájékoztatása nyílt politikai beavatkozás a választási kampányba a Fidesz oldalán.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

A büntetőeljárásról szóló törvény 74/A§ (1) bekezdése szerint „A sajtó részére a bírósági eljárás során a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben erre feljogosított személy adhat felvilágosítást.” Keresztes főügyész ezt a törvényi rendelkezést megsértette.

A 19/2012 legfőbb ügyészi utasítás szerint „Az ügyész a tájékoztatásban folyamatban lévő ügy bizonyítékait nem értékelheti, és nem mérlegelheti a tényállás várható alakulását, illetve a várható jogkövetkezményeket” Keresztes főügyész az Ön utasítását megszegte.

Az ügyészi eskü szerint az ügyész „törvényes kötelezettségei teljesítése során elfogulatlanul és részrehajlás nélkül jár el”. Keresztes főügyész az esküjét megszegte.

A megjelent valótlan állítások miatt hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt feljelentést teszünk – nekünk erre van lehetőségünk. Bízunk benne, hogy az ügyészi mentelmi jog felfüggesztésével Ön lehetővé fogja tenni a büntetőeljárás lefolytatását.

Azonban az idézett nyilatkozatával Keresztes főügyész nem csak törvényt sértett és esküt szegett, hanem bebizonyította szakmai és emberi alkalmatlanságát, valamint politikai elfogultságát is. Ezért felszólítjuk Önt, hogy Keresztes Imrét haladéktalanul távolítsa el főügyészi beosztásából, szolgálati viszonyát pedig kötelezettségszegés miatt szüntesse meg.

Budapest, 2014. február 7.

Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós, Császy Zsolt

Mintha csak a Fidesz szóvivője lenne, olyan otromba hazugságokkal politizál és gerjeszt indulatokat Keresztes főügyész a moszkvai ingatlanügyben. Ezzel megszegi a törvényt, a belső szabályzatokat, és nem utolsó sorban saját esküjét is. De a jelek szerint mindez nem nagy ár ahhoz, hogy az általa kitalált hazugságok tovább éljenek.

Mint azt a Magyar Nemzet nevű agitációs- és propagandakiadvány valahonnan megtudta, megérkezett a brit és az orosz hatóságok válasza a magyar megkeresésre. Legott megkérdezték a főmanipulárort főügyészt, hogy mi is van az iratokban. Ő pedig készséggel válaszolt.

Állítása szerint minden ami jött, alátámasztja a vádiratot. Ennek lényege ugye az, hogy a magyar állam egy hamis és manipulált értékbecslés alapján 24 millió dollárért adta el az ingatlant, amit az orosz állam később 120 millióért vett meg, tehát a magyar államot 100 millió dollár kár érte.

Keresztes szerint a brit iratok azt igazolják, hogy a Cushman & Wakefield által készített értékbecslés

• csak az adott napra volt érvényes - ehhez képest az iratokban az van, hogy az ingatlan aznapi értékét tükrözi
• megrendelője egy az ügyletben érdekelt magáncég volt - ehhez képest a tanú kifejezetten azt állítja, hogy nem a későbbi vevő rendelte meg az értékbecslést.

Még fontosabb, hogy a főügyész egy árva szót nem szól arról, hogy a friss tanúvallomás kategorikusan cáfolja a vádiratban foglaltakat. A tanú ugyanis azt állítja: semmi adat nincs arra, hogy az értékbecslést bárki bármikor manipulálta volna.

Még szebb a helyzet az orosz iratokkal: ezekből ugyanis kiderül, hogy Keresztes állításával szemben az oroszok soha nem vizsgálták a magyar ingatlaneladást, sőt érdemben nem is válaszoltak a magyar ügyészség megkeresésére. Az orosz legfőbb ügyészségtől érkezett iratok kizárólag arról a nyomozásról szólnak, mely Oroszországban folyik amiatt, hogy az orosz állam túl drágán vette meg az ingatlant.

Az orosz hatóságok nem kevesebbet állítanak, minthogy:

"Az épületet a Diamond Air vásárolta meg a Magyar Köztársaságtól ... mely társaság alapítója a RENOVA cég volt.

"Az Oroszországi Föderáció Számvevőszéke megállapította, hogy az Oroszország Régiófejlesztési Minisztériuma által megvásárolt oroszországi magyar kereskedelmi képviselet épülete értékének megalapozatlan felértékelése útján költségvetési csalás ténye valósult meg.

"Az Oroszországi Föderáció kárára elkövetendő költségvetési csalás céljából az új tulajdonos 2008 novemberében elvégeztette az ingatlan értékbecslését. Az értékbecslési szerződés feltételeit úgy fogalmazták meg, hogy az épület eladásának a maximálisan legmagasabb (sic!) áron kell történnie."

"Az épület értéket megalapozatlanul 2,98 milliárd rubelre becsülték fel ... Oroszország Régiófejlesztési Minisztériuma majd hétszeres áron vásárolta meg az épületet."

"Hogy hozzájusson a költségvetési csalással szerzett pénzhez, a RENOVA ... 3,2 milliárd rubelt utalt egy külföldi cég, a Talinga Management Ltd (Brit Virgin-szigetek) részére. ... A RENOVA és a Diamond Air egymással összejátszva mintegy 3 milliárd rubelt sikkasztott, mely összeg a szövetségi költségvetésből került elkülönítésre.

"Fenti cselekményükkel ismeretlen tettesek az Oroszországi Föderáció költségvetésének összesen 2,5 milliárd rubel vagyoni hátrányt okoztak."

Vagyis: bár Keresztes fantáziája alapján a vádirat azt tartalmazza, hogy az épület valós értéke az, amin az orosz kormány megvette, ezt most az oroszok cáfolják. Az orosz számvevőszék éppen azt mondja, hogy az épületet a magyar állam eladási áránál drágábban, manipulált értékbecslés alapján vette meg az orosz állam. Az orosz ügyészség éppen azért nyomoz, mert az orosz adófizetőket vágta meg a Renova 2,5 milliárd rubelre.

A magyar bűnügy, mely eddig is csak a főügyész fantáziájában létezett, az orosz iratok alapján végleg kimúlt. De Keresztes láthatóan eltökélte: előre menekül, vagdalkozik, és nem foglalkozik a következményekkel.

Utóirat gyanánt: az orosz ügyészség szerint "Az Oroszországi Föderáció Kormányának 2007. 11.19-i ülésén az a határozat született, hogy a RENOVA cégcsoporton belül megvásárolják az épületet a Magyar Köztársaságtól Oroszország Régiófejlesztési Minisztériuma számára." Az orosz miniszterelnököt ekkor Vlagyimir Putyinnak hívták, s az ő döntése nyomán nyúltak le "ismeretlen tettesek" egy zsák pénzt az orosz államkasszából. Bátor dolog az orosz elit belharcaiba Budapestről beavatkozni. De valaki szólhatna Keresztes komisszár elvtársnak, hogy Putyin elvtárs már jó elvtárs...

A Fővárosi Törvényszék szorgos asszisztálása mellett a Bírósági Hivatal és a Legfőbb Ügyészség vezetői addig keverték a lapokat a koncepciós perek áthelyezése kapcsán, míg a bíróságok csúcsszervét, a Kúriát és annak szakmai tanácsát sikerült lehetetlen helyzetbe hozniuk. Mindez persze elkerülhető lett volna, ha a Kúria vezetői időben felismerik: csapdába kerültek. De most már késő.

1. 2011-ben a Fidesz megteremtette a lehetőséget arra, hogy Polt Péter és Handó Tünde is tetszése szerint szortírozzon konkrét ügyeket konkrét bíróságok között, s a nekik fontos ügyeket a megbízható bírókra osszák. Nem mennék most bele hosszan abba, hogy minden lehetséges hazai és nemzetközi fórum hányszor meszelte el a szabályozást, és eddig hányszor próbálta azt a Fidesz újraéleszteni. De érdemes emlékezni arra, hogy a szabályozás körüli botrányt érzékelve Polt Péter hamar kijelentette, ő nem is fog élni a rá szabott hatáskörrel.

2. A szakmai és emberi jogi szervezetek felháborodását a Fidesz eleinte azzal igyekezett csillapítani, hogy viszonylag hamar kivették a törvényből azt a lehetőséget, hogy az ügyész választhasson bírót. Ígéretét be is tartotta, bár a jogszabály rá vonatkozó része hamar a kukába került. Mint utólag látható, ez volt a gumicsont: a legszembetűnőbb otrombaság, amit mindenki támad, majd vissza lehet belőle vonulni. A célok ugyanis más eszközökkel is elérhetőek. 

3. A "más eszközök" alkalmazásának két sarokpontja volt: Handó Tünde személye és a bírókat nyugdíjba zavaró, alkotmányellenes törvény. E kettő nyitotta meg a lehetőséget az előtt, hogy 2012. nyarán, történetünk kezdete előtt pár héttel kinevezték Kónya Istvánt a Kúria elnökhelyettesévé, Fazekas Sándort a Fővárosi Törvényszék elnökévé és Mikó Gergelyt a büntetőkollégium vezetőjévé.

4. A Sukoró-ügyben az ügyészség 2012 júliusában emelt vádat, néhány héttel az eljárási szabályok újabb módosítása után. Ezek azt írták elő, hogy ha az illetékes bíróság gondos mérlegelés alapján úgy látja, hogy az adott ügy számára túl nagy terhet jelent, kérheti Handótól, hogy azt vigye más bíróságra. Az OBH-nak fel kellett állítani egy automatikus rendszert arra, hogy miként és hova passzolják át a pereket. Handónak az egyszemélyi döntését a saját apparátusa, a Legfőbb Ügyész, a Kúria és az érintett bíróság véleményére kellett alapoznia, döntése ellen pedig fellebbezni lehetett a Kúriához.

5. Az eljárási szabályok szerint a vádemeléskor az ügyészség valamennyi iratot átadja az ügyet tárgyaló bíróság részére. A Központi Nyomozó Főügyészségnek jók lehettek a megérzései, mert éppen a legfontosabb iratokat, a a nyomozás során lefoglalt dokumentumokat nem küldte el a fővárosnak. Azok - pár héttel később - direktben a Szolnoki Törvényszékre kerültek.

6. A Fővárosi Törvényszék vezetői 24 óra alatt áttanulmányozták a 40 ezer oldalnyi iratot, és arra jutottak, hogy éppen ennek a pernek a tárgyalása rontana drámaian a helyzetükön, így Fazekas jelezte Handónak: szeretnék azt továbbpasszolni. Az iratok megismerése annyira alapos volt, hogy még a vádlottak számát sem tudták helyesen megállapítani, és azt sem vették észre, hogy a bűnjeleket az ügyészség nem adta át.

7. Mindeközben szerettünk volna betekinteni a vádemelés irataiba, azokat azonban napokon keresztül sem a Fővárosi Bíróságon, sem a Bírósági Hivatalban nem találták.

8. Amikor mindezt egy Handónak írt, nyilvánosságra hozott levelünkben kifogásoltuk, a Fővárosi Törvényszék - pártatlan bírósági szerepéből kissé kilépve - közleménnyel küldött el minket a fenébe. Ebben a közleményben azonban több fontos kérdésben hazudtak tévedtek. 

9. Handó Tünde - a törvényben foglaltakkal ellentétesen - egyáltalán nem vizsgálta, hogy az évi sok ezerből valóban pont ez az egy-e az, amelyik meghaladja a Fővárosi Törvényszék kapacitásait. Elfogadta a bemondást, és elindította a bíróságkeresés hivatalos eljárását.

10. Időközben az Országos Bírósági Hivatal apparátusa készített egy korrekt általános módszertant az ügyáthelyezésekre, a konkrét ügyben pedig javaslatot arra, hogy annak a Szekszárdi vagy a Zalaegerszegi Törvényszékre kell kerülnie. Az előkészítő munka során megkérdezett bíróságok közül sok, így a szolnoki is azt jelezte: nem tudják vállalni az ügyet.  

11. Ezt a javaslatot Handó megküldte a Legfőbb Ügyésznek és a Kúriának. Belovics Ervin helyettes legfőbb ügyész válaszában minden indoklás nélkül kijelentette, hogy az OBH álláspontjával szemben ő Szolnoki Törvényszéket tartaná célszerűnek. (Azóta is szeretnénk megtudni, Belovics hogyan világosodott meg a kérdésben, de az ügyészség megtagadta a betekintést az aktába.)

12. Pár nap múlva a Kúria elnökhelyettese, Kónya István jelezte, egyetért Belovics javaslatával, legyen Szolnok. Hogy ő miért ezt javasolta, nem tudhatjuk biztosan. De azt igen, hogy Belovics álláspontját sem az ügyészség, sem az OBH nem küldte el Kónyának. Arról tehát legfeljebb a büfében vagy a teniszpályán hallhatott. De a fülébe súgott érvek biztosan meggyőzőek voltak, hiszen nem reagált érdemben az OBH szakmai javaslatára, hanem indoklás nélkül felsorakozott az ügyészség mögé. Csak hogy világos legyen: a Kúria elnökhelyettesének "független", "szakmai" álláspontja az ügyészséggel folytatott sutyorgásban alakult ki.

13. Handó, bár nyilván sokáig habozott, a szintén érdemi indoklás nélküli döntésében - a saját apparátusának véleményét és az automatizmust figyelmen kívül hagyva - úgy döntött, ahogy az ügyészség kívánta: a Sukoró-pert Szolnokra telepítette. Döntésében az sem zavarta, hogy a Szolnoki Törvényszéken egyetlen bíró volt, aki az ügyet megkaphatta - Handó határozata tehát nyíltan bírókijelölő határozat volt, ami az elképzelhető legdurvább megsértése a tisztességes eljárás követelményének és az alkotmánynak. Ezt ennyire nyíltan talán még Belorussziában sem csinálják.

14. Természetesen fellebbeztünk a döntés ellen. A beadványt az a Kúria bírálta el, melynek helyettes vezetője, Kónya István maga is tevékenyen részt vett a megtámadott eljárásban. De ez rajtunk kívül senkit sem zavart. A legfőbb bírói fórum vergődését azonban a saját határozata igazolja legjobban, mely meglehetősen dodonai sikerült. A fellebbezésünket elutasította ugyan, és kérésünk ellenére nem fordult az Alkotmánybírósághoz sem, de az indoklásban levezette, hogy ha a strasbourgi bíróságon adunk be keresetet, azt meg fogjuk nyerni. Sorok között olvasás, összekacsintás, mosom kezeimet - óhatatlanok az asszociációk a Kádár-rendszerre. 

15. Kisvártatva tehát Szolnokon találtuk magunkat. Kiderült, hogy az országosan összesen áthelyezett 8 büntetőügyből kettőt a számunkra kijelölt bíró, Sólyomváriné Csendes Mária kapott, több száz bíró meg egyet sem - de hát vannak véletlenek, nyilván. A bírónő leterhelése mindenesetre arra jó volt, hogy az egész kijelölési eljárás hivatalos célja eleve ne teljesülhessen, hiszen nem tudtak gyorsítani: egy év alatt mindössze 23 napon át tudta tárgyalni az ügyet. Közben bőven hallgathattuk az álszent politikai szólamokat a bíróságok lassúságáról.

16. Az első tárgyalási napra már úgy került sor, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az ügyáthelyezés alaptörvényi szabályait. A védők indítványozták is, hogy a bíróság állapítsa meg illetékességének hiányát, illetve kérje az Alkotmánybíróságtól az alacsonyabb szintű szabályok megsemmisítését is. Sólyomváriné az indítványokat elutasította. Döntésénél csak annak indoklása volt meglepőbb. Az eljárás jogszerűségét abból a tényből vezette le, hogy az alaptörvényi rendelkezést az Alkotmánybíróság nem tartalmi, hanem formai szempontból semmisítette meg - mintha nem lenne tökmindegy. Ráadásul az AB konkrétan kimondta: mivel formai alkotmányellenességet állapított meg, a tartalmit nem is kellett vizsgálja. Saját álláspontja alátámasztására Sólyomváriné az AB-határozathoz fűzött párhuzamos indoklásból (a kisebbségi véleményből) idézett - ez valószínűleg példátlan a jogalkalmazás történetében.

17. A bírónő szép komótosan, ahogy leterheltsége engedte, tárgyalta az ügyet, havi átlagban 2 tárgyalási nap sebességgel. Mígnem szeptembertől 3 hónapra - a két kiemelt ügyének megtartása mellett - továbbképzés jelleggel felrendelték a Kúriára is bíráskodni. Hogy a továbbképzés eredményes volt-e, nem tudni. Mindenesetre október közepétől egyre gyakrabban és határozottabban célozgatott arra, hogy február környékén - a választások előtti 1-2 hónapban - ítéletet fog hozni. Ez a tárgyalás állásából, addigi sebességéből finoman szólva sem következett. 

18. Hogy a sok ezer bíróból miért pont őt találták meg a kúriai gyorstalpalóra, rejtély. De nagy előrelátásra szakmai szempontból nem vall: a Sukoró-ügyben ugyanis biztosan a Kúriáé lesz a végső szó. Muszáj észrevenni az ellentétet: a Hunvald-ügyben hasonló körülmények miatt jelentett összeférhetetlenséget a Fővárosi Ítélőtábla, és vitték a tárgyalást Szegedre. A Kúria összeférhetetlensége esetén hová kerül majd a Sukoró-ügy? 

19. Telt múlt az idő, zajlott a tárgyalás, mi pedig beadtunk mindenféle alkotmánybírósági és strasbourgi indítványokat - ezekről egyelőre se kép, se hang. Sólyomváriné valóban begyorsított, a 2 nap/hó sebességhez képest 2014. januárjára 8 tárgyalási napot tűzött ki. 

20. Derült égből villámcsapásként az Alkotmánybíróság tavaly decemberben kimondta: az egész ügyáthelyezés mindenestől alaptörvényes-ellenes és nemzetközi szerződésbe ütközik. A törvényi rendelkezéseket visszamenőleges hatállyal megsemmisítette - jogi értelemben azok tehát soha nem is léteztek, azokra eljárást alapozni nem lehet. A fideszes "hatok" a határozat ellen szavaztak, köztük az a Balsai bíró és Szívós bírónő is, akik "előző életükben" nyakig benne voltak és szakmainak nehezen minősíthető szerepet játszottak például a Sukoró-ügyben. 

21. Az AB és annak elnöke nehéz helyzetben volt, hiszen napnál világosabb  volt az alaptörvény-sértés ténye is, a Fidesz bizalmát élvező bírák álláspontja is, és az is, hogy a strasbourgi bíróság el fogja meszelni a magyar szabályozást. Ezért kompromisszumos döntés született: Az AB  ugyanúgy tett, mint  bírói nyugdíjazás esetében: kimondta a jogsértést, de nem mondta ki, hogy azt hogyan kell megszüntetni. Magyarul: Handóra és a bíróságokra bízta a hogyan továbbot - értelmezzék a helyzetet, ahogy akarják.

22. A határozat sokak szerint egyetlen helyes értelmezése az, hogy az összes kitelepített ügyet a fővárosban, a törvényes bírónál elölről kell kezdeni, hiszen a (jogi értelemben) soha nem létezett törvény alapján végzett eljárási cselekmények jogilag nem léteznek. Erre Handóék eszeveszett ámokfutásba kezdve közleményeket kezdtek kiadni arról, hogy miért nem jelent semmit az Alkotmánybíróság álláspontja, és minden marad úgy, ahogy van. Sajátos, amikor a magyar bírák munkáltatója teszi egyértelművé: az alkotmánybírák döntése semmit sem ér, ha nem illeszkedik a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.

23. Meglepő módon az érintett ügyek bírái kellő szakmai tisztességről és függetlenségről téve tanúbizonyságot, mégis sorra jelentették ki: ők már nem járhatnak el a kitelepített ügyekben. Volt, aki erről tanulmányszintű indoklást írt, volt aki csak egy mondatot. De 6 megyei bíróság 7 ügyben így, egyformán döntött.

24. A mi szolnoki bíránk ezúttal is igen előrelátó volt, ugyanis két határozatot hozott. Az elsőben visszaadta az ügyet, a másodikban pedig döntött arról, hogy a már nem nála lévő ügyben a januárra kitűzött tárgyalást - no nem törli, hanem elhalasztja. Ezzel egyidőben a törvényszék szóvivője fejtegetésekbe bocsátkozott arról, hogy nem tudni, hol fog az ügy folytatódni, az akták pedig nem is jöttek fel Budapestre. Erre csak azután került sor, hogy  5-6 alkalommal sikertelenül próbáltunk azokba betekinteni a Fővárosi Törvényszéken.

25. Ezen a ponton régi barátunk, a koncepciós eljárások kiemelt ügyek nyomozásának nagymestere, Keresztes Imre főügyész is szükségét érezte, hogy megszólaljon, bár nem volt ilyen feladata. Milyen szép is, amikor bíróságok közti illetékességi vitában az ügyészség foglal állást... A Fővárosi Törvényszéknek írt levelében Handó Tündéhez hasonlóan amellett érvel, hogy az Alkotmánybíróság döntésének nincs érdemi következménye, az ügynek Szolnokon kell maradnia.

26. A Fővárosi Törvényszék még aznap - micsoda meglepetés - arra az álláspontra helyezkedett, hogy bizony ő nem tárgyalhatja az érintett ügyeket, azokat vissza kell küldeni az alkotmányellenesen kijelölt bíróságra. A döntést a büntetőkollégium vezetője, Mikó Gergely eljáró bíróként írta alá, miután magára szignálta az ügyet. Indoklása önmagáért beszél: az eljárási szabályok szerint egy elkezdett ügyet nem lehet menet közben másik bíróságra tenni. Ebben formailag igazuk is van: de az Alkotmánybíróság éppen úgy döntött, hogy az eljárások jogi értelemben soha nem kezdődtek el, hiszen soha nem volt alkotmányos alapjuk.

27. Mikó bíró indoklásának fénypontja azonban az, hogy ők azért sem tárgyalhatják az ügyeket, mert az új eljárás a vádlottak jogainak sérelmével járna az időveszteség miatt. Az nyilván nem jár a vádlottak jogainak sérelmével, ha 2 év múlva egy strasbourgi döntés miatt kell teljesen elölről kezdeni mindent... Azért az egészen bacsópéteres lett volna, ha 89-ben az AB-döntés előtt meghozott utolsó halálos ítéletet azért hajtották volna mégis végre, hogy az időkésedelem miatt ne sérüljenek a vádlott emberi jogai. De film még erről a sztoriról is készülhet.

28. Miután a Fővárosi Törvényszék cinikus és hazug (de szubjektíve érthető: Handó egye meg, amit főzött) módon újfent eldobta magától az ügyet, a Kúriának kell döntenie arról, mely bíróság tárgyalja a kitelepített pereket. Január elején levélben fordultam a Kúria elnökéhez és a legfőbb ügyészhez annak érdekében, hogy a náluk keletkezett iratokba betekinthessek. Mivel a büntetőügy "Tátrai Miklós és társai" ellen folyik, minden iraton így hivatkoznak rá, a büntetőeljárás alatt álló személy neve pedig különleges személyes adatnak minősül, kérésem alapja az információszabadságról szóló törvény volt. Az ügyészség azzal utasított el, hogy náluk kizárólag belső irat van, azt nem nézhetem meg. Még annak a levélnek a létezését is letagadták, melyet Belovics írt Handónak. A Kúria ennél sokkal okosabban járt el: egy hónapja nem reagál, viszont az aktát átnevezték "Császy Zsolt II. rendű vádlott és társaira", így már nem szerepel benne a nevem.

29. A Fidesz és az OBH részéről egyértelmű a nyomás: vissza a kijelölt bíróságra, és menetből szülessen ítélet. A Kúriát nyilván ez is befolyásolja. De az is, hogy az AB-hoz hasonlóan tudják: a kitelepítési eljárást a strasbourgi bíróság el fogja meszelni, s ha ők most engednek a nyomásnak, az rájuk hullik vissza. Nem véletlen, hogy Kónya elnökhelyettes nyilatkozataiban már a középutat keresgéli: mi van akkor, ha felrendelik az eddigi bírót a fővárosba, illetve mi van akkor, ha új bíró lesz, de felhasználják az eddigi tárgyalási anyagokat.  

30. Nem vitás: az AB döntése alapján vissza kell forgatni az idő kerekét. Az egyetlen tisztességes és végleges megoldás az, ha minden ügy teljesen elölről kezdődik egy olyan fővárosi bírónál, aki már 2010-ben is kaphatta volna. Ez rövid távon senkinek nem jó, de az évek múltáni újrakezdésnél biztosan jobb.  

31. A jogállam nagyobb dicsőségére a Kúriának, mielőtt döntene, ki kell kérnie a legfőbb ügyész véleményét, de a védelemét nem. Az ügyészség nyilván élt is a lehetőséggel: Polt apparátusának álláspontja ugyanaz, mint Keresztesé és Handóé. Azt kérik, a Kúria döntsön úgy, hogy visszaadja az ügyet Szolnokra, hiszen megkezdett ügyről van szó.

32. Az eddig magukat exponáló ügyészségi és bírósági vezetők azonban alapvetően tévesen állítják be a jogi helyzetet. A szolnoki, kecskeméti, balassagyarmati, szekszárdi, szombathelyi eddig folyó eljárások befejeződtek, azokat az eljáró bírák lezárták. Jelenleg - formálisan - a Fővárosi Törvényszéken folynak az eljárások, ott van ügyszám, Mikó Gergely az eljáró bíró. A Kúria nem abban fog dönteni, hogy megsemmisíti-e a vidéki bírók "vissza a feladónak" -döntését, és a már megkezdett eljárások mégis ott folytatódnak-e. Ha a Sukoró-ügy újra Szolnokra kerülne, ott is új eljárásként futna, újra ki kellene jelölni a bírót, új ügyszáma lenne stb. A Kúriának hatásköri vitakor, így most is arra van lehetősége és kötelezettsége, hogy a döntése meghozatalakor hatályos törvények szerint illetékes bíróságok között válasszon. Az viszont vitán felül áll, hogy ma kizárólag a Fővárosi Törvényszéknek van illetékessége, a Szolnokinak és a többieknek nincs. A Fővárosi törvényszék és az ügyészségek álláspontja egész egyszerűen ellentétes a törvény betűjével.

33. A Kúria büntetőügyekkel foglalkozó kollégiumának 3 tanácsa van, ezek egyike fog dönteni. Az I. számú tanácsnak  tavaly ősszel 3 hónapon át tagja volt Sólyomváriné, a Sukoró- ügyet eddig tárgyaló szolnoki bíró. A III. számúnak az egyik elnöke a Szolnok és így Sólyomváriné mellett eddig kiálló Kónya István.  A harmadik tanács legalább formailag nem összeférhetetlen. Nekik "csak" főnökük Kónya István, aki már világos véleményt formált.

34. A döntés napokon belül várható. A Kúria határozata ellen majd az Alkotmánybírsághoz lehet fordulni.

A történetből már most, menet közben is sok tanulságot le lehet vonni. Szakmait is, politikait is, emberit is. Én magam nem hiszem, hogy ennek a folyamatnak az alakítói mind a Fidesz hű katonái lennének. Inkább arról van szó, hogy a karrier, az egzisztencia érdekében ki-ki megkötötte a maga kis kompromisszumait. Nem is feltétlen a főnökével - csak saját magával. Hiszen egyértelmű volt konkrét megrendelés nélkül is, hogy mi az elvárás. Ezt közvetítették a politikusok, közvetítette a lakájmédia, közvetítette a Sukoró-ügyre szabott törvénykezés. Handón kívül mindenki hitegetheti magát azzal, hogy ő semmi nagyon rosszat nem csinált, hogy az ő döntése önmagában nem botrányos, és nem is toltak ki nagyon a vádlottakkal. És valóban: mindenki csak egy kicsit tett hozzá.

De mégis ott tartunk, hogy súlyosan sérültek a vádlottak jogai, elment egy csomó idő és pénz, és súlyosan erodálódott a a bíróságok tekintélye. Megpörkölődött a Fővárosi Törvényszék, a Szolnoki Törvényszék, a Kúria, az OBH és az Alkotmánybíróság is. Hogy lesz ebből bárhol tisztességes eljárás? Biztosan nem ez volt a cél. A sok kis kompromisszum ide vezetett. A kezdeti kis engedmények oda vezettek, hogy Kónya, Mikó, Sólyomváriné és a többiek már nem jöhetnek ki jól az ügyből. Minden kis engedmény visszahullott rájuk, és egyre jobban benne vannak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét nem lehet csak félig szolgálni. Vagy ellenállsz, vagy része vagy.

Csak Handó küldetése volt sikeres: 4 év után még egy választási kampány szólhat ezekről az ügyekről.

És a +1: Kónya István a Kúria honlapján található hivatalos életrajza szerint 1989 tavaszától 1991 márciusáig a Minisztertanács 3063/1989. számú határozatával megalakított – a koncepciós pereket vizsgáló – jogász-történész bizottság jogász albizottságának tagja volt.
 

Elképesztő interjút adott Handó Tünde a Népszabadságnak az Alkotmánybíróság két héttel ezelőtti döntésével kapcsolatban. Tökéletesen félremagyarázza az AB döntését, és fajsúlyos tényeket hallgat el saját eljárásával kapcsolatban.

Hogy fontosnak tartotta két közlemény kiadása után külön meg is szólalni, az érthető. De hogy miért kell hosszan magyarázni a megmagyarázhatatlant

Ne szépítsük a tényeket: az Alkotmánybíróság minden lényeges ponton helyt adott azoknak az indítványoknak, melyek kérték a kijelölési eljárás alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát. Ezt az álláspontot az érintett büntetőügyek vádlottjai és védői már egy-másfél évvel ezelőtt megfogalmazták, és kérték a törvény alkotmányossági vizsgálatát. Ezt megtehették volna az eljáró bíróságok és az OBH is. Az ő indítványukra az Alkotmánybíróságnak soron kívül kellet volna dönteni, s már rég túllennénk az egész hercehurcán. De nem – Handó inkább erőből lenyomott mindenkit, ahelyett, hogy kérdezett volna. Most nem történt más, minthogy az AB is kimondta, amit az OBH-n kívül majd mindenki 2011. óta hajtogat.

Handó azt állítja, az ő döntéseit senki nem semmisítette meg, az AB elutasította az erre vonatkozó indítványokat, így azok hatályban vannak, nincs velük semmi probléma. De hatalmasat csúsztat, amit bírósági vezetőként legalábbis nem illene megtennie. Az Alkotmánybíróság ugyanis azt mondta: nincs hatásköre Handó eseti döntéseinek vizsgálatára, de az azok alapjául szolgáló (a döntési jogkört megteremtő) törvény alkotmányellenes. És külön felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett, még folyamatban lévő ügyekben sem lehet alkalmazni. Akkor mitől is van minden rendben?

Az interjúban Handó most úgy tesz, mintha nem ő lett volna az egyik élharcosa a vitatott szabályozásnak, és nem egészen alapvető problémákra világított volna rá az Alkotmánybíróság. Ugyanis nem eleve az ügyáthelyezés lehetőségét kifogásolták, hanem annak módját. Nevezetesen: jogsértő hasraütéssel (előre rögzített normatív szabályok nélkül) eldönteni, hogy melyik ügy kerül másik bíróságra, illetve jogsértő hasraütéssel (előre rögzített normatív szabályok nélkül) eldönteni, hogy melyik bíróságra kerül az ügy. A vitatott eljárásokban mindez kétségkívül így történt, normatív szabályok nem voltak.

Nincs magyarázat, csak rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Törvényszékre érkezett sok ezer ügyből miért pont azt a 9 büntetőeljárást helyezték át. Nincs magyarázat arra sem, hogy miért helyezték át az összes, politikához erősen kötődő ügyet (a 9-ből 4 ilyen!). A Sukoró-ügyben másfél éve nem tudjuk miért fogadta el Handó a Legfőbb Ügyész javaslatát a saját apparátusával szemben, és miért választotta a Szolnoki Törvényszéket. És persze nincs magyarázat arra, hogy ha Szolnokon mindössze egy bíró tárgyalja a hűtlen kezeléses ügyeket, akkor Handó döntése miért is nem jelenti a konkrét bíró kijelölését. Hát éppen ezeket a szempontokat akceptálta az Akotmánybíróság a döntése meghozatalakor…

Handó Tünde legdurvább megjegyzése azonban nem is a múltra vonatkozik, hanem a jövőre. Egyértelműen állást foglal ugyanis amellett, hogy az ügyeket be is kell fejezni ott, ahol azokat elkezdték- vagyis az általa alkotmányellenesen megnevezett bíróságon. Fontos ez a vádlottak és a vád érdekében is, érvel az OBH elnöke tegnapi közleményében, hiszen az eljárás gyors befejezése mindenkinek érdeke. Ebben igaza is lenne. Csak van egy nagy bökkenő: az Alkotmánybírás döntése ugyanis világos: az alaptörvényt sértő módon megkezdett eljárásokban törvényes ítéletet nem lehet hozni. Ezt ismerték fel az eljáró bírók, amikor sorra visszaadták az ügyeket a fővárosnak. De Handó mindezt nem akarja felismerni.

Ha most az ő nyomására az ügyek mégis folytatódnának a kijelölt bíróságon, a másodfok döntene arról, hogy az egész eljárást elölről kell kezdeni. Ez újabb másfél év, és 2015-ben fogunk ott tartani, mint 2012-ben, az ügyek indulásakor. Ez nem lehet társadalmi érdek, de a bíróságok érdeke sem. Az eddig törvénytelenül folytatott eljárások költségeit így is az államnak kell állnia. Felesleges ezt újabb jogtalansággal és újabb költségekkel tetézni.

Az ügyészség már elvett jó pár évet az életünkből, kettőt most Handó döntése is. Legyen már elég!