Questor-ügy: az erdő a fákon túl

2015. április 01.

Tegnap rohamtempóban megszavazta az Országgyűlés a Questor-ügyi törvényt, aminek célja a politikai duma szerint az, hogy a károsultak számára biztosítsák a cég és a gazemberek vagyonát. Már önmagában is gáz, hogy ezt a nívótlan, szakszerűtlen, a jogállamisággal ellentétes…

A brókerek emberi jogai 2.

2015. április 01.

Tegnap este Kálmán Olga vendége volt a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor. A 'miért nem került korábban előzetesbe Tarsoly?' kérdéskörben a főügyész hosszan hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának az előzetes letartóztatással kapcsolatos gyakorlatára. Az ezzel…

A brókerek emberi jogai

2015. április 01.

Polt főügyésznek volt bőr a képén ahhoz, hogy hétfőn az Országgyűlésben azt mondja: azért nem hallgatták ki hetekig a Questor vezérét, mert aki potenciális gyanúsított, azt nem lehet tanúként kihallgatni, "ez minden emberi joggal ellentétes lenne". A dolognak azért van…

Nem hiába dolgozott az ügyészség: Gyurcsány a bíróság előtt!

2013. augusztus 22.

Na nem úgy, de ez végül is mindegy. Végre lendületet vesz az elszámoltatás :) A mai kihallgatással az ügyészség válláról lekerül a teher, hiszen az alapvető elvárásokat teljesítik. Ma végre elkészülhetnek azok a vágóképek az éppen induló választási kampányra, melyek a…

Szent István intelmei

2013. augusztus 21.

"Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess!" - idézte a nemzeti ünnepen Orbán Viktor Szent István intelmeit, szerencsére szabad téren, így nem szakadt rá a mennyezet. Azt mar csak remélem, hogy Budai és Polt is ott ült a nézőtéren.

Egy kitüntetés évfordulójára

2012. március 15.

Ma egy éve a köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta Keresztes Imre főügyésznek, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének  "A közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult…

süti beállítások módosítása