Kerki, vallomás: a vád népmesébe illő

2014. november 20.

Ma elmondtam a vallomásomat a Kerki-perben. Az alábbi szöveg az előzetes változat, a tárgyaláson elmondottakat nem szó szerint tükrözik.

 

"A vádat valójában nem értettem meg. Szerintem ebből a papírból nem derül ki, hogy mi az a konkrét cselekmény, jogi aktus, amelyet bármely vádlott elkövetett és amely törvénybe ütközik. De ennek az ügynek a nyomozását és főügyész úr munkásságát ismerve van egy határozott értelmezésem, ennek alapján kívánok most vallomást tenni.

 Szeretném már most az elején világossá tenni, hogy az egész büntetőeljárást koncepciós eljárásnak tartom. A vád hamis, illetve nem létező bizonyítékokon alapul, az ügyészég eljárása, jogértelmezése és jogalkalmazása tendenciózus volt, az eljárás tömegnyilvánosságát sokszor hamis információkkal maga az ügyészség gerjesztette.

 Az én ismereteim szerint egyetlen vádlott sem követte el azokat a bűncselekményeket, mellyel vádolnak minket. Meggyőződésem, hogy ennek a büntetőeljárásnak a jog és az elemi logika szabályai szerint el sem lett volna szabad kezdődnie - de ha már elkezdődött, a nyomozás végén bűncselekmény hiányában meg kellett volna szűnnie, hiszen a szükséges büntetőjogi tényállás egyetlen eleme sem adott.

 Ha ezt a vádiratot valamilyen irodalmi műfajba kellene besorolni, akkor a műfaj meggyőződésem szerint a népmese lehetne. Az MTA Magyar Néprajz című 8 kötetes kiadványa a népmese jellemzőiként a következőket rögzíti:

  • a mesei szerkezet nem jöhet létre csodás elemek nélkül, de
  • a csodás elemek reális elemekkel keverednek;
  • gyakran található benne háromszori ismétlés, mely a fokozás szerepét tölti be;
  • egy-egy újabb motívumnak a mese szövetébe való bekapcsolása a szövegterjedelem növelésének irányában hat;
  • érdekes és különleges tükrözője a valóságnak, őrzi a keletkezés korának életét, annak részleteiről is beszámol;
  • szerepe van nemcsak a mesemondás-mesehallgatás idejére szorítkozó közösségek formálásában, hanem nagyobb társadalmi közösségek megteremtésében és fenntartásában is;
  • és végül, de talán elsősorban: a történet alakításában meghatározó a mesélő szerepe.

 Alkalmazkodva ehhez az ügyészség által kialakított műfajhoz, a vallomásomat 7-es csoportokba, 8x7 pontra tagoltam. Először a vád és az ahhoz vezető út tartalmával, hiányosságaival és jogszerűségével fogok foglalkozni, aztán azzal, hogy miért eleve kizárt a vádbeli bűncselekmények elkövetése, majd természetesen elmondom mindazt, hogy 2008-ban én és a munkatársaim miként találkoztunk ezzel az üggyel és mit tettünk.

 

 I.

  1. A nyomozati iratok I. kötetének 101. oldalán található a nyomozás elrendeléséről szóló feljegyzés, mely a következőképpen szól: „A Btk. 319.§-ának (1) bekezdésébe ütköző és (3) bekezdésének d) pontja szerint minősülő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentés ügyében a Be. 172. §-ának (2) bekezdése alapján a nyomozást elrendelem. A nyomozás indításának időpontja 2009. november 30., a nyomozás határideje 2010. január 30. Keresztes Imre főügyész.” Ezzel a feljegyzéssel 3 probléma van.
  2. Egyrészt: nem volt semmiféle feljelentés. Amikor az iratismertetés során – szembesülve ezzel a papírral – én magam megkérdeztem ügyész asszonyt, hogy hol a feljelentés, kényszeredetten azt válaszolta, hogy hát tulajdonképpen az nincs, de az Állami Számvevőszék jelentése minősül annak. De hát a dolog így sem stimmel. Ugyanis a II. kötet 1-3. oldalain szerepel az a levelezés, amelyben Keresztes főügyész elkéri és megkapja az ÁSZ-jelentést a Legfőbb Ügyészségről; ezen levelek dátuma azonban december 8. és 10. Tehát a főügyész vagy időutazó, vagy nem mond igazat, mert a nyomozás elrendelése után 10 nappal kapta meg azt az iratot, ami alapján állítólag elrendelte a nyomozást.
  3. Másrészt: az ügyészségnek semmilyen hiteles információja nem volt arról, hogy az épület áron alul, bűncselekmény révén lett értékesítve. Az Állami Számvevőszéknek az MNV Zrt. 2008. évi gazdálkodásáról szóló jelentése foglalkozik a moszkvai értékesítéssel, és két dolgot kifogásol: hogy magyar cégek nem indulhattak a pályázaton, illetve hogy már a pályázat előtt történt pénzutalás. Egy árva szó arról, hogy a vételár problémás, nincs. Az ÁSZ ezt a jelentést – mint általában - megküldte a Legfőbb Ügyésznek. A Legfőbb Ügyészség az abban foglaltakat megvizsgálta, és a II. kötet 13. oldalának tanúsága szerint már szeptember 9-én megállapította, hogy „a jelentésben foglaltak alapján közérdek sérelme nem merült fel, ugyanakkor magánokirat-hamisítás gyanúja megállapítható.”
  4. Az ÁSZ tehát nem említ vagyonvesztést, a Legfőbb Ügyészség egyenesen kizárja, más adat nincs, de attól még Keresztes Imre szerint van ok a nyomozás elrendelésére. Ő az egyetlen, aki ebbe a történetbe vagyonvesztést és hűtlen kezelést látott bele; de ő is csak egy év múlva, 2010. novemberében rendeli meg azt az ingatlanértékelést, ami majd az első irat lesz, ami kétségbe vonja a szerződéses értéket. Összegezve: a nyomozás elrendelésének mindkét hivatkozása valótlan, alaptalan, nettó hazugság. A nyomozás elrendeléséről szóló okirat valótlan tartalmú, ezért a Btk. fogalmai szerint hamis.
  5. De ez még mindig nem az utolsó baj vele, van egy mindennél sokkal nagyobb. Keresztes Imrének ne volt joga ezt a nyomozást elrendelni sem, és lefolytatni sem. A 11/2003. legfőbb ügyészi utasítás 2009-ben hatályos 49.§-a szerint ugyanis kétféle ügy tartozik a KNYF hatáskörébe: a tételesen felsorolt, jellemzően hivatalos személyek által vagy sérelmére elkövetett bűncselekmények, illetve a h) pont szerint az az ügy, melyet a legfőbb ügyész, a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes, vagy a LÜ illetékes főosztályának vezetője a hatáskörébe utal. De hát láttuk, ilyen irat nincs. Ezt a nyomozást senki nem utalta a KNYF hatáskörébe, Keresztes Imre kitalálta az ügyet és magának adta. Ezt azonban a szabályok nem tették lehetővé. Mivel a nyomozás elrendelése nem volt törvényes, a nyomozásra a KNYF-nek nem volt hatásköre, ezért legalábbis fölvetődik a hivatali visszaélés gyanúja. Mivel pedig mind a Be., mind az Ütv. szerint a vádnak törvényesen beszerzett bizonyítékokon kell alapulnia, indítványozom, hogy a törvénytelen nyomozás valamennyi dokumentumát, vagyis a vádirat összes mellékletét a Tisztelt Törvényszék zárja ki az eljárás iratai közül.
  6. Az első tárgyalási napon ügyvéd urak közül többen is jelezték, hogy a vádiratból – a Be. rendelkezéseivel ellentétesen – még az elkövetés helye is hiányzik. Ez nem véletlen. Nem véletlen, hogy Keresztes Imre soha nem tette fel azt az egyszerű kérdést nagykövet úrnak, hogy mikor és hol írta alá a szerződést. Mert ha megkérdezte volna, a válasz jegyzőkönyvbe kerül. Rögzítették volna, hogy Moszkvában – ez hát a bűncselekmény elkövetésének helye. Márpedig a nyomozás ideje alatt egyetlen percig sem létezett Magyarországon olyan jogszabály, mely nyomozati hatáskört adott volna bármely ügyészi szervnek külföldön elkövetett cselekményre. Bizony ilyen esetekben csak a rendőrségnek van joga nyomozni, s ezt a nyomozást az ügyészség felügyelheti. De ő maga nem nyomozhat, nincs illetékessége. Ezen okból is törvénytelen volt tehát az egész nyomozás, és ezen okból is indítványozom a vádirat összes mellékletének a kirekesztését.
  7. A vádirat maga azt tartalmazza, hogy a vádemelésre s Legfőbb Ügyészség KF 7808/2009/53-I számú határozatára is figyelemmel a KNYF-nek van hatásköre és illetékessége. Nem tudom, mit jelent az „is” szócska, de az biztos, hogy a hivatkozott legfőbb ügyészségi irat, mely egyébként a 14. kötet 615A. oldalán található, az bizony a VI. rendű vádlott gyanúsítás elleni panaszának elutasításáról szóló határozat.

 

II.

A következő 7 pont a vádirat olyan hiányosságaira vonatkozik, melyek az egész eljárás komolyságát egyenként is megkérdőjelezik, és szinte lehetetlenné teszik a bizonyítási eljárás lefolytatását.

  1. Van az a régi vicc, miszerint a vadnyugati kocsmában csak készpénzért lehet inni, mert a kocsmáros megegyezett a bankkal: a bank nem ad whiskeyt, a kocsmáros viszont nem ad hitelt. Azt hiszem, hogy az ilyen fajta munkamegosztás, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért, fölöttébb hasznos. És bár az MNV Zrt. még nem írt vádiratot, a Központi Nyomozó Főügyészség rendre állást foglal vagyongazdálkodási kérdésekben. Most például azt állítja, hogy az MNV-t sokmilliárdos kár érte. De ezt az MNV soha nem állította. Az állítólagos sértett a vádban szereplő egyetlen cselekményről sem mondta ki, hogy kára lenne, polgári jogi igényt nem nyújtott be, a szerződést nem támadta meg, a pénzt nem követelte vissza, és nem fordult a szerződés szerinti választottbírósághoz sem. De akkor honnan veszi magának az ügyészség a bátorságot ehhez a vádemeléshez? Egész egyszerűen nincs hatáskörük arra, hogy az MNV helyett megmondják, hogy mi a magyar állam vagyongazdálkodási érdeke. Az első tétel, ami tehát nagyon hiányzik, az az őt ért vagyoni hátrányról szóló sértetti nyilatkozat.
  2. A második a tulajdoni lap. Az ügyészségnek a mai napig nem sikerült egyetlen hiteles másolati példányt sem szerezni az ingatlan tulajdoni lapjáról. Nincs semmilyen bizonyító erejű irat arról, hogy ez az ingatlan egyáltalán volt-e, van-e, melyik része kié volt, ki kinek adta tovább, ma kinek a tulajdona, stb. Az iratokból láthatjuk, mennyire fontos ez: hiszen az ügyészség házi értékbecslője a telekkel együtt értékelte fel az ingatlant, mert sosem látták a tulajdoni lapot. De még tovább megyek: azt sem tudhatjuk, hogy a vád tárgyává tett ingatlan valójában micsoda. Mert amíg mind az MNV, mind az ügyészség eljárásaiban keletkezett iratok Krasznaja Presznya 1-7. számú ingatlanról szólnak, addig a szerződésen és az orosz iratokon Krasznaja Presznya 3. szerepel. Én biztos nem tudom kétséget kizáróan állítani, hogy ugyanarról az ingatlanról beszélünk-e, de biztos vagyok benne, hogy ügyész asszony sem.
  3. Harmadsorban nincs az ingatlan értékét hitelesen megállapító szakértői vélemény. Pedig lehetett volna. Keresztes Imre megtehette volna, hogy jogsegélykérelem keretében azt kéri az orosz hatóságoktól, hogy készíttessenek egy igazságügyi szakértői jelentést. De nem tette, inkább felkért egy magyar szakértőt. De a magyar szakértő Moszkvában nem szakértő, mert sem a magyar igazságügyi szakértői törvénynek, sem a magyar kamarai akkreditációnak nincs területi hatálya Oroszországban. A Treviso-féle anyag nem több, mint egy olyan vélemény, mely piaci ismeretek, az ingatlan ismerete, és az ingatlan értékét befolyásoló szabályozási környezet ismeretének tökéletes hiányában készült. Erre az iratra azt ráírni, hogy igazságügyi szakértői vélemény, minimum felveti az okirathamisítás kérdését, a kirendelés a hivatali visszaélését, a részükre kifizetett közel 7 millió forint pedig a hűtlen kezelését. Kérem, hogy a bíróság ezeket az iratokat az imént mondottak miatt is zárja ki az eljárásból.
  4. De nem csak igazságügyi szakértői vélemény nincs, hanem a vádiratból a vagyoni hátrány összege sem derül ki. a vádirat 8. oldalának 3-4. bekezdésében lévő adatok között sincsen sem logikai, sem számszerű összefüggés. Az ügyészség ugyanis egyszerre állítja, hogy

a)      a nettó forgalmi érték 108 821 610 USD

b)     a valós piaci forgalmi érték 91 649 225 USD

c)      a befolyt vételár 23 689 585 USD, vagyis 4 038 861 091 Ft

d)      a vagyoni hátrány 67 959 640 USD, vagyis 11 015 578 048 Ft,

e)      a vagyoni hátrány 10 816 561 789 Ft,

- olyan számítási mód azonban nem ismert, amellyel a feltüntetett értékek azonos számrendszerben együttesen igazak lehetnének.

5. Az ötödik tétel a jogsegélyek hiánya. A vádirat hivatkozik bizonyos dokumentumokra, melyeket a 201…-i magyar jogsegélykérelemre küldött az orosz ügyészség. Mindezzel kapcsolatban csak a következőket tudjuk biztosan: Keresztes úr a saját elmondása szerint találkozott egy orosz ügyésszel, akiről azonosításra alkalmas iratmásolat nem maradt fenn. Ez az orosz ügyész Keresztes Imre szerint átadott neki 5 kötet iratot, de az átadásról sem jegyzőkönyv, sem iratjegyzék nem készült. Az iratok őszerinte fontos részét a főügyész lefordíttatta magyarra, a másikat nem. Az 5 kötetnyi papír között egyetlen oldal sincs, melyen aláírás, pecsét, dátum, hitelesítés, vagy bármi más lenne. Az elmúlt napokban pedig megtanulhattuk, hogy az ilyen iratok szakmai elnevezése nem jogsegély, hanem fecni. Ily fecnik alapján pedig Polt Péter szerint a magyar ügyészség nem tud eljárni.
Ráadául a máig hatályos magyar-szovjet jogsegélyegyezmény világosan rögzíti mind azt, hogy iratokat a legfőbb ügyészségek küldhetnek egymásnak, mind azt, hogy csak az eredeti vagy hitelesített iratok tekinthetők bizonyító erejűnek. Le kell tehát szögeznünk, hogy a vádirat benyújtásáig jogsegély tejesítésére nem került sor. Kérem, hogy a Tisztelt Törvényszék a nem tudjuk kitől származó, nem tudjuk milyen tartalmú, nem hiteles iratokat a bizonyításból zárja ki.

6. A hatodik hiányzó elem, vagy elemek csoportja a tanúvallomásoké. A vád szerint a problémás szerződés alapja egy hamis értékbecslés, melyet nagykövet úr kérésére készítettek el Karkut és Bibik urak a Cushman and Wakefield Stiles and Riabokobylko cég képviseletében. Ha ez a vádirati tényállás igaz lenne, ha az ügyészség komolyan venné saját magát, akkor az értékbecslők ellen is eljárást kellett volna kezdeményezni. De nem csak ez nem történt meg, hanem a tanúkénti kihallgatásukra sem tettek kísérletet. Hasonlóképpen: az állítólagos hűtlen kezelés haszonélvezője, és a dolgok logikája szerint bűnsegédje vagy felbujtója a vevő, a Diamond Air ügyvezetője vagy tulajdonosa. Sem eljárás alá vonásra, sem tanúkénti kihallgatásra nem történt kísérlet sem. Az ügyészség nem érezte szükségét annak, hogy kihallgassa azt a személyt akinél az általa hiányolt pénz landolt: Cornelius Bechtelt vagy Viktor Vekszelberget.

7. És ne menjünk el amellett sem, hogy azt a céget, amely a magyar állam állítólagos megkárosításából hasznot húzott, nem a vádlottak jelölték ki, nem Székely Árpád találta meg. Hanem - az orosz ügyészségtől érkezett hivatalos irat szerint - 2007. november 19-i ülésén az Oroszországi Föderáció kormánya. Az orosz kormány vezetője ekkor egy Medvegyev nevű úr volt, aki fél év múlva Oroszország elnöke lett, most ismét miniszterelnök. Értem én a keleti nyitást, de ha komolyan gondoljuk, hogy az orosz kormány megbízottja bűncselekmény kedvezményezettje, akkor csak rá kellene kérdezni a kiválasztás szempontjaira, a megbízás körülményeire. Mindezek alapján indítványozom, hogy ha a bíróság nem zárja ki a nyomozás iratait az eljárásból, akkor tanúként hallgassa meg Karkut, Bibik, Bechtel, Vekszelberg és Medvegyev urakat is.

 Nincs tehát sértetti igény, nincs beazonosított ingatlan, nincs tulajdoni lap, nincs jogsegély, nincs igazságügyi szakértői vélemény, nincs kárérték, és alapvető tanúvallomások hiányoznak. Ezt tudta produkálni a KNYF 38 hónapnyi nyomozás alatt. Meggyőződésem, hogy egy ilyen színvonalú papír alapján még beismerő vallomás esetén sem lehetne elítélni senkit. 

 

III.

A vád szerint az alapvető bűncselekmény, ha jól értem, az I. rendű vádlott hűtlen kezelése. Nem átvéve nagykövet úr védelmének feladatát, de mivel engem azzal vádolnak, hogy az ő bűncselekményét lepleztem, ezért most arra térnék ki, hogy miért fogalmilag kizárt, hogy ő elkövette volna azt, amivel vádolják.

A hűtlen kezelés tényállási eleme, hogy

  • a vagyon kezelője
  • szándékosan
  • kötelezettségét megszegve
  • vagyoni hátrányt okozzon
  • és mindezen tények között ok-okozati összefüggés legyen.

 

  1. Nos, Székely Árpád nem volt az ingatlan vagyonkezelője. A magyar jogszabályok, az MNV nyilvántartása és az iratok között lévő vagyonkezelési szerződés szerint a vagyonkezelő a Külügyminisztérium volt, melyet alapesetben a miniszter, esetleg az ő meghatalmazottja képviselt. Székely Árpád, mint ahogy bármely más nagykövet, nem.
  2. A vádiratból nem derül ki, hogy az ügyészség mire alapozza azt az állítást, hogy nagykövet úr vagyonkezelő volt. Persze értem én, hogy ez kellett a vádhoz, de ez azért kevés indok. Amennyire tudom, az eddigi kihallgatások alapján az sejlik fel, hogy a vagyonkezelői státuszt a Fekszi Márta által 2006. december 13-án több változatban kiállított meghatalmazás alapozná meg. Ez azonban súlyos tévedés. A meghatalmazás ugyanis a Magyar Kormány nevében készült irat, a nagykövetet a kormány képviseletére jogosítja fel az orosz hatóságok előtt. Ez diplomáciai szempontból nyilván rendben is van. De a magyar kormány nem jogi személy, polgári jogi alanyisága nincs, a nevében nem lehet joghatást kiváltani, és a magyar kormány végképp nem volt az ingatlan vagyonkezelője. Ahhoz, hogy Székely Árpád vagyonkezelőként járjon, járhasson el, arra lett volna szükség, hogy a vagyontörvényre és az MNV-KÜM vagyonkezelési szerződésre hivatkozva adjon ki a miniszter egy meghatalmazást arra, hogy nagykövet úr a Külügyminisztérium, mint vagyonkezelő és mint jogalanyisággal bíró személy nevében járjon el. Pontosan úgy, mint ahogy ezt 2008. augusztusában tette. Az az irat valóban felhatalmazás, de márciusban nem volt ilyen.
  3. Ráadásul az épület eladásakor nagykövet úr nem járhatott el vagyonkezelőként azért sem, mert mind a vagyontörvény, mind az MNV-KÜM vagyonkezelési szerződés kimondta, hogy a vagyonkezelői jogviszony nem terjed ki az értékesítésre. Soha senkinek nem volt joga állami ingatlant eladni azért, mert ő volt a vagyonkezelő. Persze sok olyan eset volt, amikor az a szervezet bonyolította le az értékesítést, amely a vagyonkezelő volt – de nem a vagyonkezelői jogviszony, hanem egy külön megbízási jogviszony alapján. Ha tehát a vagyonkezelési szerződés kifejezetten kizárta az értékesítést akkor az értékesítés nem lehet vagyonkezelői kötelességszegés. Elméletben lehet sok minden más, de ez biztosan nem.
  4. A szándékosságot nem akarom minden oldalról körbejárni, de az biztos, hogy ha valaki szándékosan akar vagyoni hátrányt okozni, akkor legalábbis tudnia kell, hogy a tranzakciós érték valótlan, előnytelen. Erre vonatkozóan sincs semmiféle bizonyíték. Az első irat, ami arra utal, hogy az érték nincs rendben, nem más, mint a nyomozást elrendelő határozat 2009. végén, a második pedig még egy évvel később a Treviso pályaműve. De 2008. márciusában sem Magyarországon, sem Oroszországban senki nem rendelkezett olyan valódi vagy akár hamis információval, hogy az épület a 21 vagy 24 millió dollárnál többet érne. Senki. Az pedig, hogy a két-három évvel későbbi ügyészi véleményt neki előre kellett látni, megint csak az időutazás témakörébe esik, és komolytalan.
  5. A kötelezettségszegés kérdése felettébb egyszerű, hiszen ha nagykövet úr nem volt vagyonkezelő, akkor nem is szeghette meg ezirányú kötelezettségeit. De azért menjünk egy picit tovább. Azt az 1973-as egyezmény világosan rögzítette, hogy az épület csak kereskedelmi képviselet céljára használható, és az orosz kormánynak vevőkijelölési joga van. A 2006-os magyar kormányhatározat maga is tartalmazza, hogy a külügyminiszter feladata gondoskodni az egyezmény, az államközi szerződés módosításáról. A vagyontörvény 35.§ (2) bekezdésének j) pontja szerint az ingatlan értékesítésénél mellőzhető a versenyeztetés, ha az értékesítésre nemzetközi szerződés végrehajtása érdekében kerül sor. Tehát a pályáztatás sem volt kötelező, ha valaki bűnözni akar, nyugodtan elég lett volna aláírni az adásvételi szerződést akárkivel. Ráadásul a vagyontörvény 1.§ (4) bekezdése az egész törvény hatálya alól kiveszi a tranzakciót, hiszen azt mondja, hogy nem kell alkalmazni az értékesítésre vonatkozó szabályokat, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik. Egyszerűen fogalmazva: igazából semmilyen magyar jogszabály nem vonatkozott az ingatlan értékesítésére, nem volt olyan kötelezettség, melyet bárki megszeghetett volna. Az egész eljárás valamennyi szereplőjének magatartása arra irányult – legalábbis az MNV-jé biztosan – hogy ebben a fura helyzetben mégis a magyar normákhoz leginkább illő megoldást alkalmazzuk.
  6. A vagyoni hátrány kérdése kettébomlik, egyrészt a vételárra, másrészt az árfolyamra. Ami az ingatlan értékét illeti. Az Európában alkalmazott mindkét értékbecslési módszertani kézikönyv definíciószerűen azt mondja, hogy piaci értéket az értékbecslés időpontjában szabadon értékesíthető ingatlanra lehet megállapítani. Ez az ingatlan nem volt szabadon értékesíthető, hiszen az alatta és körülötte lévő telek másé volt, a vevőt pedig az orosz kormány jelölhette ki. Ráadásul az épület bármiféle átalakításához, új funkció kialakításához is az orosz hatóságok és biztonsági szervek jóváhagyására volt szükség. Mindezek miatt ez az ingatlan nem volt a nyílt piacon forgalomképes, nem volt piaci értéke. Csak olyan vevő számára volt 0-nál nagyobb értéke, aki maga mögött tudhatta az orosz kormányt s hatóságait. Annyit ért, amennyit az orosz kormány által kijelölt vevő fizetett érte. A Cushman & Wakefield – féle értékbecslésre gyakorlatilg azért volt szükség, hogy a magyar állam el tudja dönteni, hogy a kijelölt vevő által mondott árat elfogadja-e, vagy sem. Vagyis hogy eladja az ingatlant, vagy nem adja el. Szóval az értékbecslések háborújának szerintem eleve semmi értelme.

 

  1. A vádirat szerint bizonytalan összegű, de jelentős vagyoni hátrány keletkezett az árfolyamváltozások miatt is. Utaltam már korábban a hitel és a whiskey összefüggés-rendszerére, de most kénytelen vagyok ismét. Jó lenne ugyanis, ha pénzügyi kérdésekben főügyész úr nem tekintené magát megmondóembernek, mert nincs szakmai ismerete.
    Azt, hogy egy moszkvai ingatlan 3-6 hónapig tartó értékesítési eljárása során ne legyen a magyar államnak árfolyamkockázata, két módon lehet elérni: vagy be kell vezetnünk a rubelt, vagy forintban kell eladnunk. De ha forintban adunk el, akkor ennek a 3-6 hónapnak az árfolyamkockázata a vevőnél jelentkezik, aki nyilván ennyivel alacsonyabb vételárat ajánl – tehát ott tartunk, hogy a lehetséges bukás helyett tuti bukás van. Egy dolgot lehetne még tenni: árfolyambiztosítást vagy fedezeti ügyletet kötni. A biztosítási szakmának azonban a matematika és a kockázatok szétterítése az alapja: ha a díjat egyenként fizetjük és ha kellően nagy kockázatközösséget képezünk, akkor az előnyök és hátrányok kioltják egymást. Nem véletlen, hogy a magyar állam soha semmire nem köt biztosítást: sem autókra, sem ingatlanokra, sem műtárgyakra, sem árfolyamra. Mert nem éri meg. Az állam önmagában van akkora kockázatközösség, és van akkora tranzakciószáma és –értéke, hogy a árfolyam napi változásából adódó hullámok kiegyenlítik egymást.
    Ami pedig a hosszú távot illeti, arra semmilyen biztosítást nem lehet kötni éppen azért, mert azt jelentős részben a magyar állam alakítja. Ha kiáll egy kormánypárti politikus és mond valami hülyeséget, változik az árfolyam. Ha módosul a költségvetési hiány, változik az árfolyam. Ha megadóztatják a bankokat vagy ha megmentik a devizahiteleseket, változik az árfolyam. Hát ki a fene kötne erre hónapokra vagy évekre előre biztosítást, mint ahogy azt az ügyészség szeretné?
    De igazából az egész felvetés értelmetlen. A magyar államnak az év minden munkanapján vannak bevételei és kiadásai, forintban is és devizában is. Mivel a bevételei nagyrészt forintban keletkeznek, folyamatosan valutát kell előteremtenie. Ennek három módja van: állampapírt ad el devizában, vásárol devizát a piacról, vagy – és ez a lényeg - törvény írja elő, hogy a költségvetés bármilyen számlájára érkező devizát a kincstár azonnal forintra váltja, tehát saját magától vesz devizát. Attól függően, hogy melyik nap mikor szerzett devizát költ, mindig kimutatható eredmény vagy veszteség, de ennek semmi jelentősége. Matolcsy György sem követ el hűtlen kezelést azért, mert a Nemzeti Bank 20 milliárd dollárnyi valutartaléka valamelyik napon kevesebbet ér, mint fél évvel korábban. Azt hiszem, hogy az árfolyam kérdésére az ügyészség úgy kattant rá, hogy félreértelmezte államtitkár asszony feljegyzését. A Külügyminisztérium ugyanis minden külföldi ingatlan értékesítése során azt igyekezett elérni, hogy a vételárat itthon forintban megkapja és elkölthesse. Neki valóban nem volt mindegy, hogy a technikai elszámolás milyen árfolyammal történik, mert ő annak megfelelő forintot kunyerálhatott a pénzügyminisztertől. De attól még a magyar államnak tökéletesen mindegy volt.

 

Összefoglalásképpen: a vádlott nem volt vagyonkezelő, nem tud lenni vagyoni hátrány, nem tud lenni kötelezettségszegés és a vádlott nem lehetett annak tudatában, hogy vagyoni hátrányt okoz. Mindezek hiányában pedig nyilván az 5. tényállási elem, az ok-okozati összefüggés is hiányzik.

Azt már csak halkan kérdezem meg, hogy egy a sértett szerint is semmis szerződés műfajilag megfelelő tárgy-e hűtlen kezelés elkövetésére, merthogy a semmis szerződésből nem származtathatók jogkövetkezmények.

 

IV.

Rátérve a velem, illetve munkatársaimmal szemben emelt vádra, elöljáróban a következőket kell leszögeznem:

  1. Ahhoz, hogy a bűnpártolást elkövessük, fel kellett volna ismernünk, hogy Székely Árpád bűncselekményt követett el. Fel kellett volna ismernünk, hogy ő a vagyonkezelő, de minden rendelkezésre álló irat ennek világos cáfolata.
  2. Fel kellett volna ismerjük, hogy kötelezettségszegést követett el, de nem is ismertük az ő munkaköri vagy egyéb kötelezettségeit.
  3. Fel kellett volna ismerjük, hogy vagyoni hátrány keletkezett, de nem is volt erre adat.
  4. És végül fel kellett volna ismerjük, hogy nagykövet úr szándékosan teszi mindezt, vagyis a mi tudattartalmunk ki kellett volna terjedjen az ő tudattartalmának ismeretére is, ami már azoknak a bizonyos csodáknak a világába tartozó feltételezés. Ha a 4 tételből csak egyetlen egyet nem tudtunk, eleve kizárt a bűnpártolás.
  5. Ahhoz, hogy a bűnpártolást elkövessük, a Btk. tényállási definíciója szerint azt is tudnunk kellett 2008-ban, hogy Székely Árpádról majd 2013-ban megállapítja az ügyészség, hogy bűnözött, és eljárás folyik majd ellene.
  6. Csak szeretném világossá tenni: az ügyészség a 38 hónapnyi nyomozásnak a legvégén jutott arra a következtetésre, hogy nagykövet úr hűtlen kezelést követett el. Keresztes Imre szerint ezt nekünk 5 évvel korábban fel kellett ismernünk, továbbá fel kellett ismernünk azt is, hogy ő erre majd 5 év múlva rájön, és az ő 5 évvel későbbi eljárása elől próbáltuk megmenekíteni Székely Árpádot 2008-ban.
  7. Azt embert, akit a vádlottak egy része itt a teremben látott először, de senki sem ismerte őt 2008. nyara előtt. Már tényleg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

 

 V.

De nézzük, mi is történt tényszerűen 2008-ban az MNV-ben. A nyomozás és a vádirat koncepciójával ellentétben a két, külön szálon futó történet utólag sem mosható egybe. Ami az ominózus 21 millió dolláros márciusi utalást illeti, a következőkről tudok beszámolni:

 

  1. Az MNV 2008. január 1-én kezdte meg a működését úgy, hogy a jogelőd szervezetek és az MNV között sem az ügyek sem az iratok tételes átadás-átvétele nem történt meg, ugyanakkor a munkatársak jelentős része a jogelődöktől érkezett. A költségvetési törvény igen jelentős, mintegy 100 milliárd forintos bevételi kötelezettséget írt elő, melyet teljesítenünk kellett. Ebből több mint 20 milliárdot kormányzati ingatlanok értékesítéséből. Amikor ezt a számot a Pénzügyminisztérium megtervezte, még úgy volt, hogy megvalósul a kormányzati negyed, vagyis el lehet kezdeni a nagy értékű minisztériumi épületek értékesítését. 2008 tavaszára már nyilvánvaló volt, hogy ebből nem lesz semmi, de a bevételi kötelezettség maradt, nekünk erről gondoskodni kellett.
  2. Valamikor 2008. áprilisában, vagy március végén az MNV pénzügyi vezetője keresett meg azzal, hogy érkezett egy igen jelentős bevétel, 3,5 milliárd forint, amelyet azonban nem tudnak beazonosítani. Ekkora ők ár megfutották a köröket az államkincstárral, a Nemzeti Bankkal, az iratárral és az MNV illetékes szakterületével, de senki semmilyen érdemi információval nem tudott szolgálni. Nincs nyoma annak a moszkvai tranzakciónak, melyre az utalás hivatkozik, de még magának az épületnek sem. Abban kellett döntenem, hogy a pénzt lényegében ész nélkül visszautaljuk-e, vagy sem. Úgy gondoltam, ha érkezett egy ilyen komoly összeg, mely a pillanatnyi állás szerint a magyar emberek pénze, azzal a törvények alapján is és elvi okokból is csak jó gazdaként lehet bánni. Ebbe nem fér bele az, hogy – mint legkönnyebb megoldás - lemondunk róla és visszaküldjük. Ezért azt kértem, hogy próbálják magával a küldővel tisztázni, hogy hol lehet a hiba vagy félreértés, aztán térjünk vissza az ügyre.
  3. Az MNV Zrt. havi rendszerességgel be kellett számoljon a Vagyontanácsnak a bevételi tervek alakulásáról. Ha jól emlékszem, a májusi vezetői értekezlet elé került be az a bevételi tájékoztató, mely tartalmazta ezt a viszonylag nagynak számító, 3,5 milliárdos tételt, mint a Kerki épület vételárát. Ezek a pénzügyi, költségvetési táblázatok automatikusan, a könyvelési rendszerből generálódtak, ami pénz ahogy bejött, az úgy szerepelt. Mivel a 3,5 milliárd forint eredetét és jogcímét nem sikerült tisztázni, ezért arra adtam utasítást, hogy a beérkezett pénzt nem lehet szerepeltetni a kormányzati ingatlanok értékesítési bevételei között.
  4. Közben az illetékes munkatársam, a gazdasági igazgató megkísérelte felvenni a kapcsolatot a pénzt küldő céggel. Október-novemberben azt a tájékoztatást kaptam, hogy sikerült érdemben egyeztetni. Majd bemutatták nekem azt a faxot, melyben a küldő cég kijelenti, hogy az utalás téves volt, és kéri, hogy a pénzt küldjük neki vissza, de nem a küldő számlára, hanem egy letéti számlára. A jogi vélemények egyértelművé tették, hogy nekünk jogcím hiányában nincs rendelkezési jogunk a pénz felett, így az utalást jóváhagytam.
  5. A felelős igazgató azonban az utalás előkészítése során úgy ítélte meg, hogy a visszautalást kérő faxon, illetve az eredeti utaláson szereplő aláírás kevéssé hasonló, és a pénz visszaküldését saját hatáskörében megtagadta, erről engem tájékoztatott, én ezt elfogadtam. Később arról tájékoztatott, hogy a cég nevében eljáró személyek hivatalosan arra kérték, ne teljesítse a visszautalást, és majd jelentkeznek.
  6. Néhány nappal az év vége előtt kiderült, hogy még mindig nem tisztázódott a helyzet, így azt a szakmai javaslatot kaptam, hogy a pénzt, amelyre nem formálhatunk jogot, tegyük át az MNV letéti számlájára, mert különben végérvényesen benyeli a költségvetés, és nem fogjuk tudni visszaadni. A javaslatot elfogadtam.
  7. Ezzel az üggyel később hivatali időmben, 2009. júliusáig nem találkoztam. Amíg én vezérigazgató voltam, az összeg a letéti számlán, lényegében függő tételként szerepelt; nem nyúltunk hozzá. Később az Állami Számvevőszék megvizsgálta az MNV gazdálkodását, és számomra furcsa módon nem azt kifogásolták, hogy nem volt tranzakció az utalás előtt, hanem azt, hogy a pénzt nem tettük el, nem fizettük be a költségvetésbe. Az ÁSZ jelentése alapján az utódom az összeget a letéti számláról visszautalta a bevételi számlára, és befizette a költségvetésbe, a történet ezzel véget ért.

 

 VI.

 Ami az MNV ingatlanértékesítési eljárását illeti:

  1. Ha jók az emlékeim, akkor én MNV vezérigazgatóként a Külügyminisztériumhoz köthető üggyel akkor találkoztam először, amikor Fekszi Márta felkeresett az irodámban, és bemutatta a frissen kinevezett Faller Jenő szakállamtitkárt, aki az ingatlanügyek felelőse volt a minisztériumban. Arról beszéltünk, hogy az új törvényi és személyi környezetben ki milyen lehetőséget lát az együttműködésre, illetve hogy milyen eljárásrend szerint történhet a külföldi ingatlanok értékesítése és vásárlása. Ezen a megbeszélésen áttekintettünk egy listát is, amely azokat az ügyeket tartalmazza, melyeket ők meg akartak oldani. Feltehetően ezen a listán szerepelt a Kerki ingatlana is, melyet a Külügy el kívánt adni, de magáról a témáról nekem régebbről, pénzügyi államtitkárként is volt valamelyes ismeretem. Ezen a megbeszélésen rögzítettük a követendő eljárásrend alapjait, Faller urat pedig összekötöttem Vásárhelyi úrral, aki az MNV-ben a minisztériumi ingatlanokért felelős vezető volt, ők pedig elkezdték az egyes ügyek megoldását előkészíteni.
  2. Valamikor júniusban a Parlament folyosóján beszélgettem Veres miniszter úrral, amikor csatlakozott hozzánk Fekszi Márta, és érdeklődött afelől, hogy miért nem kezdődött még el a Kerki ingatlanának értékesítése. Én elmondtam, hogy erre az ingatlanra még értékesítési javaslatot sem kaptunk;ahhoz, hogy bármit tegyünk, teljesülniük kell a törvényben írt feltételeknek, vagyis be kell érkezzen a kezdeményezés, a tulajdoni lap, az értékbecslés, stb.
  3. Ezen előzmények után július 15-én megérkezett államtitkár asszony levele a szükséges kellékekkel felszerelve, mi pedig előkészítettük a Vagyontanács döntését. A döntés tartalma tulajdonképpen teljesen szokványos volt. Az eljárás teljes lebonyolításával a Külügyminisztériumot bíztuk meg, kizárólag – ahogy a törvény megkövetelte – az érvényes legjobb ajánlat elfogadásáról szóló döntést tartotta fenn a Vagyontanács. A július 30-i ülésre a szokásjog szerint meghívást kapott a külügyminiszter, aki nagykövet urat küldte maga helyett. A meghozott döntést, és annak mellékleteit: az együttműködési megállapodást, az eljárási szabályokat, a hirdetmény szövegét írásban átküldtük a Külügyminisztériumba.
  4. A külügyminiszter felhatalmazása alapján a megállapodást Székely Árpád írta alá, egyben ő lett az eljárás lebonyolítására és a majdani szerződés aláírására kijelölt személy is. Az eredeti vagyontanácsi határozatban szereplő, talán szeptember végi határidőig nem kaptuk meg a döntéshez szükséges iratokat, ezért egy ízben kezdeményeztem az eljárás, illetve az elbírálási határidő meghosszabbítását, majd a Vagyontanács november 5-i ülésére munkatársaim elkészítették hogy a KÜM értékelése alapján az egyetlen érvényes ajánlatot tevő cég legyen az eljárás nyertese, és vele a megbízott Külügyminisztérium megköthesse a szerződést.
  5. Bár már az együttműködési megállapodásban is szerepelt, a döntésről szóló értesítésben külön is felhívtam a Külügyminisztérium figyelmét arra, hogy az eredményt 8 napon belül az orosz újságokban meg kell jelentetni, a szerződést 60 napon belül alá kell írni, és az aláírás után 15 napon belül azt meg kell küldeni az MNV-nek. A birtokbaadás, illetve a tulajdonbaadás feltétele volt, hogy a vételár érkezzen be a megadott MNV-s számlaszámra.
  6. Mivel az ügyben semmilyen fejleményről nem értesültünk, én magam december 20-án kértem a Külügyminisztériumtól, hogy a 60+15 napos határidőről nem megfeledkezve időben küldjék meg az MNV-nek az adásvételi szerződést és a mellékleteket. (II/335-337) Ennek ellenére mást nem kaptunk, mint egy darab orosz nyelvű szerződést március 30-án. (II/339-347). Ezt az illetékes munkatársaim nem találták kielégítőnek, ezért Solymosi Ilona április 30-án készített egy levéltervezetet, melyet Bodnár Terézia haladéktalanul továbbküldött nekem. A véglegesített levelet május 6-án írtam alá és küldtem meg Balázs Péter külügyminiszternek. (II/243-261) A levélben a következőket szögezem le:
    • Az a szerződés, melyet nekünk megküldtek, és 2009. november 5-i dátumú, ellentétes a megbízási szerződéssel és több tekintetben pontatlan is
    • A mellékleteket az MNV nem kapta meg
    • A Külügyminisztérium dolga ellenőrizni, hogy a vételárat Magyarországra utalták-e, nekünk nincs ilyen információnk
    • A Külügyminisztériumnak tisztáznia kell az ellentmondásokat, csatolnia kell az eredeti szerződést, a mellékleteket és a hiteles fordításokat, és igazolnia kell, hogy a vételár beérkezett a megadott számlára.

 

  1. A levélre az MNV soha nem kapott választ. Amíg én vezérigazgató voltam, rendületlenül vártuk a papírokat és a pénzt, az ingatlan pedig nem került ki a Magyar Állam tulajdonából, azt szerepeltettük a vagyonnyilvántartásban. Ebben változást az ÁSZ jelentése hozott, amely alapján az utódom a két történetet összekötötte, a márciusi utalást lekönyvelték a novemberi tranzakció bevételének, és a történet e fejezete lezárult.

 

Ez tehát a valós történet, illetve történetek. Az én szerepem a történetben nem volt meghatározó. Minden kollégám tette a dolgát, iratokat és leveleket készített, s azok minden esetben változtatás nélkül mentek át a vezetői szinteken. Azok a munkatársaim, akik itt ülnek velem a vádlottak padján, saját hatáskörükben, saját szakmai meggyőződésük alapján mindent megtettek azért, hogy a Vagyontanács döntésének megfelelő megoldás szülessen. Nem kaptak tőlem utasítást, de én minden esetben elfogadtam az ő javaslatukat. Szerintem ezekben az iratokban, melyekre hivatkoztam, ma sem lehet semmi kivetnivalót találni, ma is büszkék lehetnek rá. Nem véletlen, hogy az ügyészség úgy tesz, mintha ezek a levelek nem is léteznénk, hiszen világosan cáfolják a vádat.

Én nem tudom, hogyan kell egy bűncselekményt szakszerűen pártolni, de biztos nem úgy, hogy lefolytatunk egy ál-eljárást, aminek az eredményét soha nem fogadjuk el és ezt 4-5 erőteljes levélben le is írjuk.

 

 VII.

A vádirat összes képtelen állítására nem szeretnék részletesen reagálni. Az sokkal inkább a főügyész úr vágyainak és fantáziájának leirata, mint a valóságé. De abból a szempontból mesterien van megírva, hogy ha valaki ki akarja oldani ennek a hálónak az összes csomóját, az menthetetlenül belegabalyodik. Ezért ha megengedik, én inkább a nagy sándori módszert választom, és kettévágom a csomókat.

 

  1. Nem igaz az az állítás, hogy én, vagy az MNV bármely munkatársa a nyomozás megkezdése előtt tudomást szereztünk volna a 2008. márciusi szerződésről. Nincs erre vonatkozó adat az iratokban. Minden lépésünk, cselekedtünk ezen állítás cáfolata. Az olyan típusú vádirati állításokkal, mint ez is, hogy „április-májusban, nem tudjuk mikor, nem tudjuk kitől, nem tudjuk hol és nem tudjuk milyen körülmények között, de nyilván tudomást szereztek”, én nem tudok mit kezdeni.
  2. Nem tudtuk, hogy az általunk nem ismert szerződést Székely Árpád 2008. április 29-én az orosz földhivatalhoz benyújtotta. Megjegyzem, hogy egyébként ezt ma sem tudjuk. Arról van irat, hogy a szerződést a földhivatal ezzel a dátummal jegyezte be, de sem arra nincs, hogy aznap lett volna benyújtva, sem arra, hogy Székely Árpád nyújtotta volna be.
  3. Miközben az ügyészség már maga is elismeri, hogy a Külügyminisztérium épületét soha nem hagyta el a nekem címzett, Fekszi Márta és Faller Jenő által 3 különböző tartalommal megírt levél, és én annak egyik verzióját sem kaptam meg, azért a vádiratban egy oldalon keresztül elemzi az abban írtakat. Szerintem egy el nem küldött levélnek nincs helye a tényállásban. De ha már ott van, nézzük meg alaposan, mi is van benne. A legkeményebb verzió is arról szól, hogy a márciusi szerződés semmis, új eljárást kell lefolytatni. Fekszi Mártának ez az álláspontja így utólag megismerve is szerintem helyes, és egyébként megegyezik az MNV jelenlegi álláspontjával is.
  4. Nem igaz, hogy én a munkatársaim bármely körével együtt beszéltem és megállapodtam volna Fekszi Mártával bármilyen tartalommal is ebben az ügyben. Vezérigazgatóságom alatt soha nem jártam a Külügyminisztériumban, sem egyedül, sem társaságban.
  5. Nem igaz, hogy én vagy munkatársaim Székely Árpáddal előzetesen bármiben is megegyeztünk volna. Azt sem tudtuk, hogy Székely Árpád a világon van, egészen a Vagyontanács július 30-i üléséig, ahol megjelent. Megjegyzem, hogy a Vagyontanács üléseinek meghívotti körét a Tanács elnöke határozta meg és nem én, továbbá külügyminiszter asszonyt hívta meg, de ő nagykövet urat küldte maga helyett. És persze nem tudtuk, honnan is tudtuk volna, hogy Székely Árpád köztisztviselői jogviszonya mikor szűnt meg, bár azt sem tudom, hogy ennek mi a jelentősége.
  6. Nem igaz, hogy Morvai Attila ebben az ügyben Moszkvában járt volna; az ügyészség ezen állítását semmi sem támasztja alá. Az én személyes kérésemre járt Moszkvában, olyan ügyben, melyhez az MNV-nek akkor hivatalosan nem volt köze, és ezért nem volt az útja transzparensen dokumentálva. Ma már elmondható, hogy az akkor magántulajdonban, de csődhelyzetben lévő Malév ügyeiről tárgyalt az orosz kormány illetékeseivel.
  7. Az MNV 2008. júliusától novemberig tartó eljárásának tartalma a vádnak nem tárgya, bár a vádiratban oldalakon keresztül van róla szó. A leírásnak szinte minden mondata és az egésze is egész egyszerűen sületlenség. Egy biztos: az MNV apparátusa semmi mást nem tett, mint a Külügyminisztériumtól kapott iratokból előterjesztéseket készített. Nálunk semmilyen irat nem keletkezett, semmit nem tettünk hozzá a megbízottól származó dokumentumokhoz és semmit nem vettünk el belőlük. Nem álltunk kapcsolatban a pályázókkal, sem a későbbi vevővel sem mással, iratot csak a külügytől vettünk át.

 

 

Már csak egy példával szeretném alátámasztani, hogy a tényállás mennyire abszurd. Egyrészt azt mondja főügyész úr, hogy Székely, Fekszi, Tátrai, Morvai részletesen megegyeztek arról, hogy miként fognak bűnözni. Másrészt erről a titkos megállapodásról nem tudjuk mikor, hogyan és kitől, de tudomást szerzett Bodnár, Császy és Solymosi, akik önként vállalták, hogy ennek megfelelően járnak el. Tehát senki semmilyen elvárást nem fogalmazott meg az ügyintéző felé, hanem az összeesküvésünk sikerét tekintve abban bíztunk, hogy Solymosi majd valahogy megtudja a titkot, az tetszeni fog neki, és oly mértékben azonosul vele, hogy maga is bűnözni kezd.

 

VIII.

Az eddig elmondottak alapján, meggyőződésem szerint egyértelmű, hogy a vádlottak nem követtek el bűncselekményt, az államot nem érte vagyoni hátrány, valójában nincs ügy.

Helyesebben egy nagy átverés részesei vagyunk mindannyian. A vádlottak is, a közvélemény is, az ügyre időnként rátelepedő politika is, az ügyészség vezetői is.

Talán ismerős Önöknek az az amerikai film, melynek története szerint, hogy a választások előtt el kell terelni a figyelmet az elnök nőügyeiről, ezért kitalálnak egy nem létező háborút, filmstúdiókban forgatnak pár háborús tudósításnak tűnő filmet, elhangzanak a hazafias elnöki beszédek, és a szükséges egy hétig ez uralja a médiát.

  1. A mi esetünkben ugyanez történt – leszámítva a műfaji különbséget, mert a film vígjáték volt. A Központi Nyomozó Főügyészségen nagy volt a nyomás, hogy produkáljon valamit az elszámoltatási kampányban. A politika által generált ügyekben nem volt maradéktalan siker, 2010. végére, 2011. elejére elakadt a villámháború. Nem volt áttörés sem a BKV, sem a Sukoró, sem semelyik ügyben, valamit csinálni kellett hát. Innen nézve érthető a feljelentés nélküli nyomozás, a hűtlen kezelés feltételezése értékbecslés nélkül, és persze minden más is. Az egész ügy kommunikációs elterelés. Hadd mondjak erre néhány konkrét példát.
  2. 2011. február 8-án reggel 7 órakor meglehetősen idegesen felhívott mobiltelefonon a KNYF helyettes vezetője, hogy hol a fenében vagyok, mert ők nálam vannak házkutatni. Az idegessége érthető volt, összeomlani látszott a felépített kommunikációs terv, hiszen ugyanekkor Fekszi Márti lakásához előbb értek oda a tévések, mint a nyomozók, én meg nem voltam sehol.
  3. A kedves invitálásra a feleségemmel és a két hetes kisfiunkkal hazamentünk. Igen alapos házkutatás zajlott: Fazekas Géza levette az 5. könyvespolc 2. polcáról azt a 4 oldal fénymásolt iratot, amit az 5 hónappal korábbi, Sukoró-ügyi házkutatásnál már oda félretett. Ezután az ügyészek lelkesen fotózták a kertben szaladgáló mókusokat, majd bevittek az ügyészségre. A szóvivő pedig lelkesen nyilatkozott, hogy nagyon komoly előállítás volt és a házkutatás során micsoda bizonyítékokat leltek fel.
  4. Két nappal később Keresztes Imre kezdeményezte a letartóztatásomat, mert hűtlen kezelést követtem el 2008. novemberében. Az indítványt a PKKB mint teljesen alaptalant elutasította. Ugyanakkor Keresztes Imrének ekkor már rendelkezésére állt az az irat, mely az egyetlen eredeti irat az egész nyomozásban. Ez a Diamond Air tulajdonjogának bejegyzése az orosz földhivatalban 2008. áprilisából. Ezt az iratot főügyész úr elhallgatta előlem is, a bíróság elől is. Engem azzal gyanúsított, hogy novemberben eladtam az ingatlant, ami már áprilisban sem volt a magyar államé. Ő, és csakis ő, ekkor már tudta, hogy amivel engem vádol, az képtelenség, lehetetlenség, hazugság. De simán újra hónapokra előzetes letartóztatásba tett volna.
  5. Ezt követően még majd 2 évig úgy folyt a nyomozás, hogy én voltam a hűtlen kezelő, a gyanúsítás nem változott meg. 2012. nyarán az ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy jogsegély keretében olyan iratok érkeztek Oroszországból, melyek alátámasztják az eddigi gyanúsításokat. Tudjuk, hogy sem jogsegély nem volt, sem a gyanúsításokat nem támasztotta alá semmi. A nyomozás vége előtti hetekben, amikor a hűtlen kezelés miatti gyanúsításom már megszűnt, és a Főügyészség emiatt magyarázkodni kényszerült, a szóvivő azt közölte, hogy engem továbbra is gyanúsítanak vagyonkezelői kötelezettségszegéssel.
  6. A jogsegélyek ez év eleji beérkezését követően Keresztes Imre hosszasan értékelte a büntetőeljárás bizonyítékait a Magyar Nemzetben. Ezzel nem csak hivatása szabályait szegte meg, de számos valótlan állítást is tett, ezért az I. és a IV. rendű vádlottal közösen büntetőfeljelentést tettünk a PKKB-n. Ez a nyomozás folyamatban van.
  7. De ami mindennél fontosabb: van az ügy, lehet ezt sulykolni 5 éve. A közvélemény jelentős része számára ma már nem az a kérdés, hogy volt-e ingatlanmutyi, hanem hogy kit ültetnek le érte. Nem az a kérdés, hogy volt-e vagyoni hátrány, hanem az, hogy 8 milliárd, vagy 12. Mire pedig ez a bírósági eljárás is véget ér, meg a többi is, már senki sem fog emlékezni arra, hogy a 8 milliárdot is, meg a 12-t is pusztán Keresztes Imre és az ő házi értékbecslője állította – megalapozatlanul, törvénytelenül.

 

 

Ebben a nyomozásban a 2011-ben meggyanúsított személyeknek esélyük sem volt érdemben védekezni, mert az ügyészég soha semmilyen érvet, állítást nem vett figyelembe, a bizonyítási indítványoknak nem adott helyt. A 2013-ban újonnan meggyanúsított 3 személynek esélye sem volt a védekezésre, mert a 38 hónapja tartó nyomozás utolsó napjaiban váltak terheltté. A 2011-ben meggyanúsított személyeknek esélyük sem volt a védekezésre akkor, amikor a két éves gyanúsításukat megszüntették, és pár héttel a nyomozás vége előtt új gyanúsítást közöltek velük. Ez a nyomozás és ez a vád a hazugságokról, a manipulációról, a koncepcióról, a görcsös megfelelni akarásról, az ügyészség törvénysértéseiről szól.

 

Ha már a népmesével kezdtem, hadd fejezzem azzal is be. A már idézett akadémiai könyv egyik definíciója szerint „Morfológiailag mesének tekinthető minden olyan fejlemény, amely a károkozástól vagy hiánytól különféle közbeeső funkciókon keresztül házassághoz, vagy más megoldás értékű funkcióhoz vezet.” Ha házasságot ettől az eljárástól nem is remélhetünk, de abban bízom, hogy a károkozástól eljutunk az igazságszolgáltatás azon megoldásértékű funkciójáig, amely a vádlottak felmentéséhez, ugyanakkor az eljárás során bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonásához vezet."

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr986917517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása