Törvényszék: kokik és sallerek az ügyészségnek

2013. június 04.

Komoly koki- és sallerosztás volt a moszkvai kereskedelmi képviselet ügyében: a Budapest-környéki Törvényszék tárgyalásra alkalmatlannak tartotta, és kiegészítésre visszaadta a moszkvai ügy vádiratát. Az ügyet tárgyaló tanács a szükséges iratok becsatolásáig a büntetőeljárást felfüggesztette.

A május 30-án hozott végzés három lényeges állítást tartalmaz.

Egyrészt azt, hogy a 3 éves nyomozás során az ügyészség nem tisztázta, hogy az értékesítéshez felhasznált értékbecslést ki készítette, s az korrekt és valódi-e, vagy hamis. Márpedig a törvényszék szerint ennek a kérdésnek a tisztázása nélkül az ügy érdemben nem bírálható el –így az ügyészség kapott 5 hónapot arra, hogy a válaszokat külföldi hatóságoktól beszerezze.

Mindez valóban alapkérdés. De alapkérdés az is, hogyha mindezt meg sem kísérelték a nyomozás elején tisztázni, akkor milyen alapon állította Keresztes Imre éveken át, hogy az értékbecslés hamis. És persze az is tisztázásra vár, hogy a 2009. november 30-án elrendelt nyomozásban miért annak lezárása előtt 2 héttel, 2013. január 14-én jutott a főügyész eszébe minderről megkérdezni a Cusman&Wakefield értékbecslő cég angliai központját.

A bíróság hiányolja az Oroszországba küldött jogsegélykérelmekre várt válaszokat is, bár maga is leszögezi, hogy az épület továbbértékesítési folyamatának ismerete bár szükséges lehet, de nem elengedhetetlen a vádlotti cselekmények elbírálásához. Ez – az egyébként teljesen szakszerű – álláspont azért is súlyos kritika az ügyészség felé, mert a vádirat a magyar államot ért kárt kizárólag abból vezeti le, hogy azt az orosz (szerintük) drágábban vette.

A törvényszék véleménye meglehetősen sarkos az ügyészség eljárásának jogszerűségével kapcsolatban is. Hiányolja ugyanis az aktából a vádlottak – akkor még gyanúsítottak – indítványainak és panaszainak elbírálásáról szóló ügyészi határozatokat. Ezek pótlására is határidőt adott az ügyészségnek, de ezzel megoldhatatlan feladat elé állította Keresztes Imrét. Ilyen határozatok ugyanis - nincsenek. Vádlott-társaimnak a nyomozás kiegészítésére és/vagy megszüntetésére vonatkozó indítványairól a KNYF nem hozott határozatot. Az enyémet legalább elutasították – ez esetben a törvényszék a panaszom legfőbb ügyészségi elbírálását hiányolja. Ezt az iratot meg is fogja kapni, kár, hogy a dátuma későbbi, mint a vádemelésé…

A Törvényszék végzése azzal zárul, hogy kimondja: az iratok hiánya a védekezéshez való jogot sérti, így nem tehet mást, mint felfüggeszti az eljárást. Hát ennyire jutott Keresztes főügyész az Elszámoltatás egyik kiemelt ügyében, 3 és fél év alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr865343104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stradlin 2013.06.04. 14:58:24

Hú Ba**d meg. :) Nem hittem el, hogy ez koncepciós eljárás volt, sőt ezt hittem a leginkább megalapozottnak a sok közül. Erre tessék. Tévedtem. :))

ui: De akkor hogyan higgyen ezentúl az ember abban, hogy a KNYF más ügyekben teljesen törvényesen és függetlenül nyomoz??

krokodil2008 2013.06.04. 18:03:34

Elnézést én nagyon kíváncsi lennék erre a határozatra, még nem láttam ilyet. Lehetséges lenne ezt a végzést a maga egészében elolvasni? Nem töltöd fel a honlapra esetleg (nevek gondolom kihúzva ha egyáltalán van ilyen része)? Vagy fent van csak nem találom?

Köszi

Tatrai Miklos 2013.06.04. 22:30:35

@krokodil2008: tele van személyes adattal és egyelőre csak vacak minőségű fotón van meg, de ha meghozza a postás papír alapon is, akkor nekiállok kisatírozni, és felteszem :)

krokodil2008 2013.06.04. 22:32:38

nagyon köszi, várom, rendes vagy :)

Tatrai Miklos 2013.06.04. 22:34:28

@Stradlin: Na ugye :) válasz az ui-ra: sehogy :) pedig biztos van korrekt nyomozás is, sőt abból van messze több. Csak azokban nincs se politikai nyomás, se kommunikációs kényszer. Ezekkel a koncepciós eljárásokkal épp az a legfőbb baj, hogy pár megfelelési kényszeres egy egész szakma tisztességét teszi tönkre (a mi életünkön kívül...)

krokodil2008 2013.06.05. 09:27:58

Tegnap késő estig dolgoztam és csak gyorsan visszaírtam megköszönni. Csak mára esett le nekem a válaszod alapján, hogy ha jól értem Ti még meg se kaptátok a végzést, de az ügyészség és a bíróság ezt már kiadta a sajtónak?

Csak következtetek, hogy Ti meg - más választás nem lévén - bementetek betekintésre a bíróságra és mobillal lefotóztátok a végzést, hogy legalább tudjátok miről szól a sajtó.

Mondjuk ezt a Magyar Pravda nem fogja lehozni :)

krokodil2008 2013.06.18. 14:48:20

Kedves Miklós!

Csak hátha tudok segíteni én is. A NAIH a Te ügyedet hozva, mivel ez volt kifejezetten a hivatalos kérdésben, a következő választ adta:

"A Hatóság más ügy kapcsán vizsgálja azt a kérdést, hogy az elektronikus adat lefoglalása, illetőleg az elektronikus adathordozók, mint bizonyítékoknak a vádirathoz történő benyújtása során a jogszabályok mennyiben garantálják az érintettek személyes adatai védelméhez fűződő jogát. Ebben az ügyben a Hatóság a legfőbb ügyész úr válaszára vár."

Tehát azért nem kaptál még választ, mert dr. Péterfalvi megkereste dr. Poltot, aki még nem válaszolt neki. Mindenesetre vicces, hogy a szabálysértést elkövetőt nyilatkoztatják meg e téren, hoyg szerinte mi a teendő, aki meg nem érezve kötelezőnek önmagára nézve a határidőket , legalábbis eddig ezek szerint nem válaszolt.

Sikerült megszerezned a végzést? Meg lehet ismerni? Megköszönném ha megismerhetném a pontos szöveget.

krokodil2008 2013.06.18. 21:26:36

@Tatrai Miklos:

Azért majd nézz rá a kommentekre :)

Stradlin 2013.06.18. 22:22:06

Te jó Isten...
A Te főnököd volt, talán akkor még tiszta volt az elméje, de ma már tényleg kezelni kéne: mno.hu/ahirtvhirei/gyurcsany-beszed-csak-eros-idegzetueknek-1167676
süti beállítások módosítása