Handó Tünde meghallgatásához

2013. április 23.

Ma hallgatja meg az Alkotmánybíróság Handó Tündét az első olyan beadvány ügyében, mely a büntetőeljárás kitelepítésének, hivatalosan „az eljáró bíróság kijelölésének” alkotmányosságáról szól. Miként arra hétfői közleményükben jogvédő szervezetek rámutattak, semmilyen elfogadható oka nincs annak, hogy a meghallgatás zárt ajtók mögött történik, hiszen a egy hivatalos személy fejti ki hivatalának álláspontját egy jogszabály alkalmazásáról. Még inkább nehezen elfogadható a zárt meghallgatás ténye úgy, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag az egyik (a támadott) fél részére biztosítja a személyes érvelés lehetőségét, a keresetet beadó részére nem.

Ez persze nem ok arra, hogy az Alkotmánybíróság eljárásának és majdani döntésének tisztességét bárki előre kétségbe vonja. De rendkívül disszonáns, ha éppen a bírói hatalom elleni jogi eljárásokat lehet zárt kapuk mögé rejteni. A nyilvánosság melletti érvek egy ilyen eljárás kapcsán sokkal-sokkal erősebbek, mint a két magánszemély közötti tyúkperek esetén. Az eljárás nyilvánosságának szükségességét tovább erősíti, hogy Handó Tünde már egy hete offenzívában van, s a nyilvánosság előtt érvel amellett, hogy miért is ez minden világok legjobbika – érvelésében pedig hajlamos megfeledkezni a valóságról.

Az OBH elnöke egyre azt hangoztatja, hogy a kijelölés minden esetben normatív alapon és szakmai szempontok szerint történt. Azt is állítja, hogy a bíróságok függetlensége nem földrajz-függő, és ő különben is csak bíróságot jelöl ki, és nem bírót. De valamennyi érve sántít.

A mai, és más indítványokkal megtámadott döntésekkel - az indítványok szerint - a következő főbb alkotmányossági problémák vannak:

  1. teljesen szubjektíven bökhetett rá a bíróság elnöke arra az ügyre, melyet el kívánt helyeztetni
  2. nem volt semmilyen normatív szabály arra, hogy milyen esetben, milyen típusú ügy, mely bíróságra helyezhető át
  3. a kitelepítési javaslatot az ügyész véleményezhette, a védelem nem
  4. a kitelepítés indokolatlan nehézséget és többletköltséget okoz a vádlottaknak
  5. a döntés ellen nem volt valódi jogorvoslat
  6. a kijelölés akár azt is jelenthette, hogy konkrét bíró kapja az ügyet

Az érintettek viszonyulását az egész problémakörhöz nyilvánvalóan befolyásolta az is, hogy az elmúlt egy évben a politikai érintettségű büntetőügyeket lényegesen nagyobb arányban helyezték máshová, mint a „normál” eljárásokat.

No de miért is nincs igaza Handó Tündének?

  1. Az első, legalább ránézésre normatív szabályt tavaly szeptemberben hozta arról az Országos Bírói Tanács, hogy hová lehet ügyeket telepíteni. A január és szeptember közötti időszakban – a törvény előírásai ellenére - nem volt semmilyen norma.
  2. Az Országgyűlés – éppen a brüsszeli kritikák hatására – jelenleg is tárgyalja azt a törvényjavaslatot, mely meghatározná, milyen esetben kezdeményezheti az illetékes bíróság a kijelölési eljárást. Így tehát maga a jogalkotó is elismeri, hogy ez eddig szabályozatlan, a szubjektumnak tökéletes érvényesülést biztosító terület volt.
  3. Szintén a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat mondaná ki azt, hogy nem lehet a már beérkezett konkrét ügyeket áthelyezni: 90 nappal előre meg kell majd mondani, hogy milyen típusú ügyek mely bíróságról mely bíróságra fognak kerülni. Ez így teljesen európai – de hát eddig a bírósági elnökök a beérkezett ügyeket bottal piszkálgatva dönthettek arról, mivel nem szeretnének foglalkozni.
  4. Persze elvben igaz, hogy nem a földrajz határozza meg a függetlenséget, de az egyes ügyeket tárgyaló bírák kijelölése a szinte teljes egészében lecserélt megyei bírósági vezetések feladata. Sőt, mint a sukorói ügy szolnoki példája is mutatja: a bíróságon egyetlen olyan bíró volt, aki ilyen típusú ügyeket tárgyal. Azzal tehát, hogy Handó a Szolnoki Törvényszék kijelöléséről döntött, azt is meghatározta, melyik bíró tárgyalja az ügyet. Ilyet pedig kultúrországban mégsem illene csinálni.

Nos, hogy ezen alkotmányjogi érvekre mi az AB válasza, majd hamarosan kiderül. Az érdekes az lesz, ha az első ügyben kimondják az alkotmányellenességet, hasonló helyzet áll elő, mint a kirúgott bíráknál. Mert ugye hiába mondta ki az AB, hogy alkotmányellenes volt a korhatárcsökkentés, a visszahelyezésről külön perek folynak, ki tudja, meddig még. Nincs méltányosság, nincs egységes visszahelyezés, egyenként kell harcolni a bíráknak a Bírósági Hivatal ellen.

Ugyanez lesz a kitelepített perekkel. Az AB nagy eséllyel megállapítja majd, hogy a kijelölés alkotmányellenes volt. De ezt minden esetben külön eljárásban kell megállapítsa, hiszen külön-külön bírói döntéseket kell megsemmisítenie. Így az első döntésnek semmilyen hatása nem lesz a többire. Még akkor is vígan folynak a perek a nyilvánosságtól távol vidéken, mikor már mindenki tudja, hogy elölről kell majd kezdeni az egészet a fővárosban. Ha esetleg nem az AB döntése, akkor majd egy strasbourgi ítélet nyomán.

S ami a legszebb az egészben, hogy a most tárgyalt törvénymódosítás szerint az eddig kitelepített ügyeket az új szabályok szerint nem is lehetne kitelepíteni. De a cél kipipálva: a csontig rágott ügyek, mint élő perek még a 2014-es kampányban is felhasználhatók lesznek. A fideszes kétharmad itt is célt ért.

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr835243340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stradlin 2013.04.25. 23:21:23

Még mindig azt gondolod, hogy jó társaságba keveredtél? index.hu/belfold/2013/04/25/olvashato_a_laborc-meghallgatas/

Igaz a másik oldal se jobb, ha igaz, amit Portik mond, hogy "önrobbantások" voltak a 98-as választások előtt. A szocialistáknak pénzt adott néha. :)) A Fenyő ügy is szóba kerül, hogy Fenyő mégis csak tartott valakitől (2 nappal a halála előtt beszélt erről) a fő ellenségétől, aki "tönkre akarja tenni" Hát rosszabb dolog történt vele...

Jó kis országban élünk! És mennyi mindenről nem tudunk még!!
süti beállítások módosítása