Budai: matekból 1-es vagy hírszerzésből 5-ös?

2012. május 09.

a HírTv felvétele

Május 4-én Budai Gyula volt a Hír Tv Péntek 8 című műsorának vendége. Mindössze pár mondatban foglalkozott velem, de amit mondott, az annál érdekesebb volt. Szerinte ugyanis a bábolnai vádemelésen túl további 4 ügyben van ellenem eljárás. Én csak 3-ról tudok, a 4.-ről nekem még nem szóltak.

Két eset van tehát: a kedvezőbb szerint a kormánybiztos számolni nem tud, a rosszabb szerint viszont olyan információja van, ami a törvény szerint neki nem lehet, nekem viszont kellene hogy legyen. Az ellenem folyó eljárás ugyanis onnantól "ellenem folyó", hogy a gyanút hivatalosan velem közölték. Ha tehát a következő napokban-hetekben netán újabb ügyben gyanúsítanának meg, akkor a nyomozóhatóság egyértelmű törvénysértést követett el azzal, hogy a tervezett intézkedésről tájékoztatták Budait. Abba bele sem merek gondolni, hogy esetleg fordítva történt: Budai tájékoztatta a nyomozókat arról, hogy meg fognak engem gyanúsítani.

Próbálkozás mindenesetre van, ősz óta nyomoz ismeretlen (?) tettes ellen a Nemzeti Nyomozóiroda a Budapest Airport fejlesztési kötelezettségvállalásai, illetve 2 festmény állami tulajdonba kerülése miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig a volt Bolyai Főiskola épületének értékesítése kapcsán. Nyilván van már új hatósági értékbecslés, ami szerint a 4 évvel ezelőtti döntés kárt okozott - ilyenek készíttetése a jelek szerint nem okoz gondot. Ha pedig van kár, abból persze egyenesen következik, hogy a döntéshozók szándéka eleve az állam megkárosítására irányult - a forgatókönyv már igazán ismerős.

Szolgálati közlemény a hajnalban érkezőknek: A kapum be van ragadva, nagyon nehezen nyílik. Várjanak türelemmel, jövök.

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr164499161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stradlin 2012.05.26. 11:22:27

Budai Gyulának nem ez az első elszólása. 2011 januárjában amikor még csak a sukoró ügyben volt érintett a szerző, Budai azt közölte, hogy több ügyben folyik Tátrai Miklós ellen még vizsgálat. Pedig erről hivatalosan nem értesülhetett abban az időpontban még, hiszen a névre szóló gyanút csak hetekkel később közölték a szerzővel pl a moszkvai ügyben.

"A közvélemény szemében most mennybe ment Tátrai Miklós azáltal, hogy kiengedték. Azonban a bábolnai ménesbirtokkal kapcsolatos jogellenes pénzátutalás miatt vádat emeltek ellene a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságon, s több más ügyben is folyik ellene vizsgálat."

www.figyelo.hu/hetilap/20110117/gyurcsany_szerepe_megkerulhetetlen/
süti beállítások módosítása