Mégis börtön jár a Sukoró-ügyért

2017. június 08.

A mai napon Kúria megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla II. fokú, a vádlottakat felmentő ítéletét, és kimondta bűnösségünket. Tisztában vagyunk vele, hogy sokak számára innentől már minden csak magyarázkodás. Ugyanakkor most és a jövőben is minden lehetséges módon rá kívánunk mutatni arra, hogy ez az ítélet a magyar igazságszolgáltatás szégyene, az eljárás a jogállam sárba tiprása.

Méltó lezárása annak a folyamatnak, amiben politikai megrendelésre készült a vád, és amelyben a politikai irányítás alá került ügyészség jelölte az eljáró bírót. Egyenes következménye annak, hogy az egész eljárás során lábbal tiporták a védekezéshez fűződő jogunkat, mind az ügyészség, mind a bíróság pártosan járt el.

Az eljárás során előbb az ügyészség által kiválasztott Szolnoki Törvényszék egy alkotmánysértő, törvénysértő, koncepciózus eljárásban börtönbüntetésre ítélt minket. A másodfokú eljárásban a Szegedi Ítélőtábla éppen ellenkezőleg döntött: azt állapította meg, hogy senki nem követett el bűncselekményt, nem volt hamis értékbecslés, nem okoztunk kárt és nem is állt szándékunkban kárt okozni – sőt éppen ellenkezőleg, az állam érdekében jártunk el.  

Mai döntésével a Kúria a Szolnoki Törvényszék álláspontját tette magáévá. Annak ellenére, hogy a Szolnoki Törvényszék célja nem az igazság kiderítése, hanem a vádnak megfelelő ítélet meghozatala volt. Ennek érdekében a bíróság

  • a védelem indítványait vagy el sem bírálta, vagy indoklás nélkül utasította el,
  • a bíróság a védelem által felkért igazságügyi szakértőt meg sem hallgatta,
  • a bíróság tucatnyi olyan tanú vallomását vette figyelembe, akiket csak az ügyészség kérdezhetett, a védelem nem,
  • az első fokú ítéletben a bíróság a tanúk vallomásait több esetben meghamisította, a tárgyaláson történteket megmásította,
  • olyan „tanúk” „vallomására” hivatkozik, akiket ki sem hallgatott,
  • úgy hallgatott ki tanút, hogy sem a vádlottak, sem védőik nem voltak jelen,
  • mivel pedig ez sem volt elég a bűnösségünk kimondásához, egyszerűen kitalált történeteket, és ezek alapján döntött.

Mindezeket a hiányosságokat, problémákat a Szegedi Ítélőtábla csaknem 40 oldalon át helyesbítette, írta át az ellenkezőjére tavaly októberben. Ennek ellenére a Kúria most úgy látta, hogy a botrányos I. fokú eljárásban meghozott botrányos ítélet jogerőre emelkedhet, és bűnösségünk megállapítható.

Az ügyészség a rendszerváltás óta ebben az ügyben lépett fel először a büntetőjog eszközeivel egy politikai döntés, és az ország politikai vezetői ellen. Ez az első olyan eset, amikor a bíróság magát tartotta alkalmasnak arra, hogy az állam (gazdaságpolitikai) érdekét megállapítsa, a Kormány álláspontját évekkel később felülbírálja, és ez alapján bűnösséget állapítson meg. Ez rendkívül veszélyes, a jogállam kereteit szétfeszítő precedens.

Ez a per pontosan ugyanígy folyt volna le a Rákosi-rendszerben vagy a Kádár-éra hajnalán is. Mondvacsinált okokból, jogszabályoktól és iratoktól függetlenül, az ügyész által kijelölt bíró előtt, kizárólag a vádirat alapján. Bár lehetőségeink immár végképp korlátozottak, minden hazai és nemzetközi jogi lehetőséget meg fogunk ragadni arra, hogy ezt a szégyenteljes eljárást semmissé tegyük. Tartozunk ennyivel magunknak, és tartozunk ennyivel Magyarországnak is. 

 

Tátrai Miklós és Császy Zsolt,

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr2612579797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ami szabad 2017.06.09. 15:16:16

Remélem, egyszer ebben az ügyben is kiderül az igazság! Van egy pár fura ügy mostanában..

krokodil2008 2017.06.09. 15:19:17

jó lenne ha majd az ítéletet is közzétennétek ha majd megkapjátok leírva

Palladrin 2017.06.09. 15:29:21

Ó, ugyanmár ... a devizahiteles perek is így folynak tízezerszám. Csak ők kaptak a nyakukba még sok törvénymódosítást, csak hogy minél jobban ki lehessen filézni őket.

Üdvözöllek Magyarországon!

Brumm Brumi 2017.06.09. 15:52:42

"Ez az ítélet a magyar igazságszolgáltatás szégyene, az eljárás a jogállam sárba tiprása"

Hogyne, hogyne...
Ha a Kúria felmenti a Kopaszi-gát-Leisztinger ügylet miatt a Molnár Gyula-Lakos mszp-szdsz párost amelyik bizonyíthatóan csak 3,5 milliárd kárt okozott az önkorrmányzatnak...akkor éljen a jogállam és a Kúria,
győzött az igazság:
mno.hu/belfold/molnar-itelet-ugyesen-lepapiroztak-a-korrupciot-1227490

Ha ugyan a Kúria pedig elítéli a Tátrai-Csaszy párost(akik mellesleg ugyanolyan hülyék mint Cúslág, csak elvitték mások helyett a balhét), akkor tombol a diktatúra, megszűnt a jogállam etc.

Ha csak úgy nem.

d.j 2017.06.09. 16:03:57

@Brumm Brumi: LOL. Aki az mno-t hozza forrásnak az normális ne lehet.
De nem is ez a lényeg, hanem az, te szerencsétlen marha, hogy olyanért ítélte el őket a kúria, amit el sem követtek. Lehet,hogy gondolták, de azért a gondolat rendőrségnél még nem tartunk.

n3spr3ss0 2017.06.09. 16:08:00

@Brumm Brumi: Sötét vagy,azokat mikor veszik elő,akik ezt a sok milliárd haszonnal kecsegtető üzletet megfúrták,és ezt a két embert börtönbe juttatták.

de let e ... 2017.06.09. 16:22:05

@Brumm Brumi: Na most akkor van két egymásnak ellentmondó ítélet , az egyik polkorrekt bár tele van hazugságokkal és eljárási hibákkal, a másik épp ezeket a hazugságokat leleplezve megsemmisíti az elsőt . No akkor vagy az első fokon eljáró bíró élt vissza a hatalmával és bűncselekményt követett el , amiért börtönben a helye vagy a másodfokon eljáró hülye a törvényekhez és az eljárási rendhez és akkor őt ki kell rúgni . Szerinted melyik lenne a helyes döntés ?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.09. 16:23:02

@d.j: Az "el sem követtek" nem teljesen igaz, a telekcserés ügyben sok döntés megszületett. És bizony az egyes telkek értékéről is lehet némi fogalmad. Persze nem olyan pontosan, mint egy igazságügyi szakértőnek, de nézd meg az érintett helyeken az átlagárakat, és azt is, hogy melyik telek az ami "jobb az átlagnál, mert ott több mindent tehetsz" és melyik csak átlagos.

Látni fogod milyen politikai döntések segítették azt, hogy pl. a piac jelentett kontroll is lazuljon, sok más ellenőrzés is. Akinek nincs rejtegetni valója azt nem bántja az ellenőrzés.

Igen: A bíróság is emberekből áll, hibáznak, lehet még vesszőhiba és ékezethiba is az ítéletben. Sőt azt is gondolom, a bizonyítási szabadság, a szubjektív bírói döntések sokszor problémásak, és ezek akár téves ítéletek tucatjaihoz vezetnek.

De itt, ha politikai megrendelés lett volna, akkor Gyurcsányt ítélik el. És egy ilyen ügy a több évnyi eljárás, több teherautónyi iratanyag ellenére egyszerű: Ha jól látható kár érte az államot, kinek volt a kötelessége az, hogy ne így legyen, kinek volt joga azokat a döntéseket meghozni amik a kár bekövetkeztéhez vezettek?

Lehet sok részlettel oda-vissza megkeverni a bíróságot, majd erre mutatva azt mondani "megkeveredett a bíróság, biztos koncepció" alapon magyarázkodni, de az általam mondott szempontok egyszerűek.

Cpeti123456 2017.06.09. 16:29:54

Tisztelt Tátrai Miklós,

Szeretnék érdeklődni, hogy ha és amennyiben az ön által leírt pontokban:

"a védelem indítványait vagy el sem bírálta, vagy indoklás nélkül utasította el,
a bíróság a védelem által felkért igazságügyi szakértőt meg sem hallgatta,
a bíróság tucatnyi olyan tanú vallomását vette figyelembe, akiket csak az ügyészség kérdezhetett, a védelem nem,
az első fokú ítéletben a bíróság a tanúk vallomásait több esetben meghamisította, a tárgyaláson történteket megmásította,
olyan „tanúk” „vallomására” hivatkozik, akiket ki sem hallgatott,
úgy hallgatott ki tanút, hogy sem a vádlottak, sem védőik nem voltak jelen,
mivel pedig ez sem volt elég a bűnösségünk kimondásához, egyszerűen kitalált történeteket, és ezek alapján döntött."

a bíróság valóban így döntött akkor miért nem hozza nyilvánosságra azokat az iratokat amelyekből ez kiderül?
Miért nincs akkor ez a weboldalán és talán olyan formában, hogy kutatható is legyen?
Nézze valószínűleg törvénysértő lenne ez - sajnos nem tudom -, de az biztos, hogy onnan kezdve roppant érdekes lehetne az ügy megítélése, s kiderülne név szerint ki az aki - és ez vélelmezés - egy ilyen akár több sebből vérző - és ezt az Ön által leírtakból gondolom - ügy esetén a nevét adja ehhez.
A köznép ebben az esetben pusztán arra hagyatkozik amit a bulvárból, papagáj híradóból, egyéb médium által közölt hírekből és az Ön blogjáról kap, értesül.

Tudja Tátrai Úr - és ezt ne vegye zokon - ez az ügy és a haszonszőrűek addig maradnak ilyen kétségek között míg valaki nem teríti a több ezer oldalas dokumentumot.
Amennyiben Ön úgy érzi, hogy valóban nem stimmel mindaz amit az akárhányadik fokú Fúria kimond akkor
szerintem igazán férfias lenne, hogy "na nesztek itt van!" és teríti a a papírokat, s aki pedig ettől félve kellene, hogy érezze magát, azoknak pedig hajrá féljenek...

Duplaxiii 2017.06.09. 16:55:32

Évek óta írom, hogy egyre közelebb jutunk a Standard-perhez!
Most elérkezett, igaz a fideszesek még akasztani nem tudnak...
De majd találnak más eszközt a hazai tömeg rabosítására.
.
Jómagam testközelből láthattam az első fideszes korszak ÁPV Rt-s stílusát, a Faragó által irányítottat, a luxusautók vásárlását és a sok kamu dolgot.
Most csak a joggyakorlat egyoldalú, politikai irányítottságú alkalmazása önmagában bűncselekmény, remélem egyszer véget ér a rémálom, akár választásokkal, akár forradalommal, de akkor a korrupt igazságügyi emberkéket hosszú évre be fogják csukni!
A fideszes demagógoknak jelzem, ők is sorra fognak kerülni, a lenini bolsevizmus már bemutatta, hogy hogyan gyilkolják meg a saját embereiket!
De ez a mostani perben érintetteket peszre nem vígasztalja...

Duplaxiii 2017.06.09. 16:59:10

@Cpeti123456:
Igazából sok papír nem kell, mivel egy értékbecslés önmagában megmutatja, hogy valami tisztsséges vagy sem.
Ha azt akarják bizonyítani, hogy az érintett csalt valamit, akkor olyan értékbecslőt fizetnek meg, aki nekik kedvez és csak azt kell még megoldani, hogy a másik fél ne hozhasson másikat.
Itt alapvetően ez történt, mindent erre a pontra fűztek fel, ha az elítéltek a világ összes értékbecslőjét elhozták volna és azok ugyanazt írták volna le, akkor is lett volna egy, ami a hatalomnak kedvez és csak azt vették volna figyelembe.
A többi csak jogo csűrcsavar, hogy ez az emberellenes szakmai halmaz sokáig sok pénz kereshessen!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 17:05:38

Dréga Tátrai Miklós és Császy Zsolt, rohadjatok meg a börtönben. Remélem, lesz aki jól seggbe kúr benneteket minden este.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 18:32:10

Az volt már, hogy a bíróság és az ügyészség antiszemita?

apro_marosan_petergabor 2017.06.09. 18:38:19

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Az érintettekkel is így történt. Hunvald, Gál, Hagyó, Zuschlag s még hosszasan sorolhatnám a kurzus gazdasági bűnözőit, most felzárkóztak a kitűnő csapathoz. A Gyurcsány-Apró klán a mai napig zsidóktól lopott villában lakik. Gyurcsány csak elévüléssel úszta meg az okirat hamisítást. Önöknek nem volt szerencséje, a kúria úgy látszik nincs már AVH-kommunista befolyás alatt, illetve ennek a máig elérő érdekláncnak a befolyása alatt...
A tárgyalás nyilvános, a sajtó sokat foglalkozott az üggyel, a Tátrai-Császy párosnak már nem tudtak elég hatékonyan a hóna alá nyúlni, mert túl egyértelmű volt a helyzet, ezért hagyták elsüllyedni. Így van ez jól, remélem sok tolvajt útól ér még az igazságszolgáltatás.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:42:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Értsd meg: ballibeket elítélni fasizmus, akkor is, ha bűnösök. Míg nem-ballibek esetében ez fordítva van: az ártatlanok nem elitélése a fasízmus.

Ez a demokrácia, de ezt te nem értheted, mert a csúnya Zorbán átmosta az agyadat, s a tényeknek hiszel, nem annak, amit a ballib agytröszt mond.

feketeesfeher 2017.06.09. 21:22:29

@Válasszunk: "De itt, ha politikai megrendelés lett volna, akkor Gyurcsányt ítélik el."

Gyurcsányt nem ítélhették volna el, mert akkor az ítélettel kétségbe vonták volna a miniszterelnök hatásköreit. Azt meg Orbán nem engedi. Akkor eleve kétséges lett volna az a mai politikai gyakorlat, hogy a miniszterelnök a megszerzett hatalmával csak korlátozottan bánhat.

feketeesfeher 2017.06.09. 21:23:50

Benne maradt egy felesleges "csak". A mai rendszer azon alapul, hogy a miniszterelnök korlátlanul érvényesítheti a hatalmát.

Evel Knievel 2017.06.09. 22:15:20

Megjegyzem hogy annak is börtönben lenne a helye aki a hivatalban elfogadta a Magyar Köztársaság nevében azt hogy vita esetén amerikai választott bíróság járjon el a Magyar Köztársaság területét érintő bármilyen ügyben. Fölháborító és teljességgel elfogadhatatlan eljárás.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.06.09. 22:38:52

@Brumm Brumi:

te orbán csimbók, ezt jól benézted. A Leisztinger ugyanis már rég a felcsúti Putyin bérencednek tejel, úgyhogy ő a fidesznáciknál már jó bolsi. Te meg zyganaz a régi segghülye vagy, aki lemaradt az elmúlt nyólc év minden híréről.

Az meg a nap röheje, amikor valaki MaNem-mel szennyújsággal akarja igazolni hogy miylen igaza van. Birka fajzat!

morph on deer 2017.06.09. 22:39:01

@Válasszunk:
"Ha jól látható kár érte az államot"

Ez az, hogy nem érte!
Az ítélet azt bünteti, hogy "érhette volna!"
Aranyos, mi?

Ha jól emlékszem, kb. 1,3 milliárd kár "érhette volna" az államot, ez ér letöltendő börtönt.
Ha ugyancsak jól emlékszem, akkor hasonló nagyságú összeggel nem tud elszámolni Farkas Flórián, akivel a miniszterelnök épp a minap kötött szerződést, és kijelentette, hogy a bizalmát élvezi.

Farkas Flórián esetében a milliárdos kár nem "érhette volna" az államot, a pénz konkrétan hiányzik, azaz nincs meg, nem tud vele elszámolni a miniszterelnök stratégiai partnere.

Ez nyilván így törvényes!
Vagy ha nem, akkor majd mindjárt az lesz!
Akár visszamenőleg is, ha szükséges..!

Az "igazság" meg gondolom évi rendes szabadságát tölti, mondjuk az Adrián...

morph on deer 2017.06.09. 22:45:40

@Evel Knievel:
"Magyar Köztársaság"

Ismerősen hangzik, de az most hol is van?
Mert ez itt ugye "Magyarország".
Na várjunk csak!
Nem ez volt a lánykori neve?
Mielőtt elvesztette a ... ja, azelőtt..!

A Momentum kiütötte orbánt 2017.06.09. 22:46:19

Amúgy meg elhiszem hogy bánkódnak Tátraiék. Mégpedig azon, hogy őket elszámoltzatják, a maradék 90% maszop tolvaj meg megússza. Hát ez van. Mindig kell egy-két áldozat, a megegyezés meg úgy szól a fidesz és maszop bandánál, hogy ennél az egy-kettőnél maradnak, ennyi elég, mert ha tovább mennek, akkor a végén még mindegyik kitálal a másikról aztán az egész elmúlt huszonhétév ma ehet börtönbe.

Ez van maszopos bünözők.

Legközelebnb majd a kormányváltáskor valódi elszámoltatást kell csinálni, aztán akkor majd ti rakjátok börtönbe a fidesz tolvajokat. Mármint azt az egy-kettőt. Mert Botka se olyan hülye, hogy a komplett fideszt a börtönbe vágja.

Hát ezért nem fog a maszop soha kormányra kerülni. Hanem majd az kapja meg ezt a szerepet, aki tényleg lesitteli a fidesz bandát, Lobánnal, Rogánnal az élén. Egy új párt.
Ti meg majd a börötnbe elgondolkoztok, hogy megérte-e fedezni a megbízóitokat, a gyurcsányt? Vagy jobb lett volna vádalkut kötni.

Evel Knievel 2017.06.09. 23:14:03

@morph on dee mi faszt hőbörögsz baszdmeg, az ország neve hivatalosan Magyar Köztársaság, de a közbeszédben Magyarország, mi a faszt nem lehet ezen érteni. Az nem jutott el az elmédig amit írtam ugye? Az lenne a lényeg nem az hogy focinak vagy futballnak nevezem amikor 22 idióta futkározik egy labdával.. Na ezért problémás ez az ország mert Te mint LÉNYEGLÁTÓ megállapítod hogy az országunk nem létezik többé és megszűnt a szabadság mert Magyarország a köznyelvben rövid formában és nem Magyar Köztársaság minden alkalommal amikor leírja egy tetves bolshevik faszfirkász a szaros újságjában..

Measurer 2017.06.10. 00:46:49

A Kúriának abban mindenképpen állást kellett volna foglalnia, hogy mi lett volna az értékbecslés helyes, tisztességes, alkotmányos metodikája.
Nem is olyan könnyű ezt megfogalmazni!És nem is kaptunk rá választ, csak vagdalkozást.

Azt a helytelen politikai döntést pedig, amit az egyik kormány meghozott (Gyurcsány), azt a másik kormány (Bajnai) megváltoztatta, leállította. De hát itt miért is kellett a szakmai végrehajtó ÁPV-seket büntetni? Politikai döntésért?

Igy járunk azután, amikor a politika által megrendelt gyenge elszámoltatási ötletet az ügyészség kritikátlanul magáévá teszi, és az ügyet a jogelméleti hiányosságokkal küzdő, a politika által folyamatosan támadott és alapvetően a megfelelési komplexus kényszerével szocializálódott bírói karnak kellene igazságosan elbirálnia.

2017.06.10. 06:08:15

ezzel az ítélettel az orbánrezsim szintet lépett
eddig is volt politikai okoból vezetőszár, meg előzetes, de az, hogy a bíróság is beszállt a "buliba", mindenképpen a rezsim "fejlődésére" utal
csúnya világ lesz itt !
nektek meg legyen erőtök kibírni a nehéz időket, talán egyszer erkölcsileg és anyagilag is meglesz a kárpótlás, de ahogy most kinéz, ez nem lesz egyhamar, orbán még csak most kezd bemelegedni

( a fidesztrollok meg bekaphatják )

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 07:02:16

@Measurer:

"A Kúriának abban mindenképpen állást kellett volna foglalnia, hogy mi lett volna az értékbecslés helyes, tisztességes, alkotmányos metodikája."

Nem hiszem. A Kúriának nem az a feladata, hogy értékbecslési módszertant dolgozzon ki.

@h.kovacs:

"nektek meg legyen erőtök kibírni a nehéz időket"

Ne nagyon sajnáld őket, nem kenyéren és vízen fogják kihúzni addig.

@A Momentum kiütötte orbánt:

"őket elszámoltzatják, a maradék 90% maszop tolvaj meg megússza."

Biztos emlékszel, 2010-ben Orbán a Parlamentben milyen keményen megfenyegette Gyurcsányt az elszámoltatással. Oszt mi is lett belőle? Lófasz.

Pár tolvajd odadobnak konc gyanánt a népnek, hogy tessék, a tolvajok megbűnhődnek, de az igazán nagy tolvajok mindkét oldalon érinthetetlenek. Biztos lehetsz abban, hogy ahogy a Fidesz sem vonta felelősségre a szoclib korszak tolvajait, úgy egy esetleges kormányváltás után sem fogja senki felelősségre vonni Mészárost és bandáját, na meg a többi fideszes tolvajt.

És ne gondold, hogy ha a kedvenc Momentumod kerülne hatalomra, akkor ez másként történne. Ők is ugyanúgy elkurvulnának, mint mindenki más, aki hatalomra kerül. Pénz és média nélkül nem lehet kormányozni, ez utóbbihoz pedig pénz kell. Vagyis az egyenlet leegyszerűsödik arra, hogy pénz nélkül nem lehet kormányozni.

Na meg azt is hidd el, hogy a szép lózungok ellenére a Momentum emberei is nagyon hamar a zsebüket kezdenék tömni. Talán a legfőbb prominensek nem, de a holdudvaruk annál inkább.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 07:08:08

@morph on deer:

"Az ítélet azt bünteti, hogy "érhette volna!"

Pontosan, trollocska. Talán nem tudod, de a bűncselekmény megkísérlése is büntetendő. Itt pedig a bűnösök (akiknek a most elítéltek csak egy kis részét adják) igencsak konkrét lépéseket is tettek az elkövetés irányában, pl. megkötötték a telekcsere-szerződéseket.

Avagy úgy gondolod, ha robbantani akarna a Ferenciek terén csúcsforgalomban, de egy rendőr még időben hatástalanítja a nála lévő bombát, akkor már nem is lehet megbüntetni a terrpristát, mert "meghalhattak VOLNA" az áldozatok?

Elmész te a jó szexmunkás édesanyádba a szerecsenmosdatásoddal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 07:10:42

Kimaradt pár szó, helyesen:

Avagy úgy gondolod, ha egy terrorista robbantani akarna a Ferenciek terén csúcsforgalomban, de egy rendőr még időben hatástalanítja a nála lévő bombát, akkor már nem is lehet megbüntetni a terroristát, mert CSAK "meghalhattak VOLNA" az áldozatok?

Behajtó70 2017.06.10. 07:22:08

@h.kovacs: inkább a fogaskerék kapja be neked!

Tatrai Miklos 2017.06.10. 08:03:39

@Cpeti123456:

Kedves Mindenki!

Két alapvető dolog, ami szükséges lehet a véleményalkotáshoz:
- a Fidesz hozott 2010-ben egy törvényt, ami alapján a minket elítélő bírót az ügyészség választotta ki
- azt, hogy a két telekcsoport értéke nagyon eltér, csak az ügyészség szakértője mondja. A bíróság puszira elhitte amit leírtak, nem is vizsgálta. Nekünk nem engedte, hogy szakértőt vigyünk.
- pl. Sukorón az ügyészség szakértői szerint a telek 15%-át lehet beépíteni, ezért ér 2 milliárdot. De van egy jogszabály, ami szerint csak 3-4%-ot lehet beépíteni. Ezt a jogszabályt a bíróság nem tette a periratok részévé.

Kérdés, hogy a fröcsögő kommentelők szerint ez rendben van-e? Szeretne-e bárki hasonló eljárásban vádlott lenni?

Kedves Cpeti,

azért van ez a blog, hogy az iratok megismerhetők legyenek, főleg hogy a tárgyalás 99%-a vidéken, sajtó nélkül zajlott. De egyrészt a sok száz oldalas iratok scannelése-feltöltése elég nagy nehézséget okoz, másrészt a bennük levő rengeteg személyes adat (nem a miénk, hanem a tanúké) miatt szóról-szóra kell satírozgatni.
De megcsináljuk, ha a nyilvánosság valakinek érdeke, akkor éppen nekünk...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 08:27:58

@Tatrai Miklos:

"a Fidesz hozott 2010-ben egy törvényt, ami alapján a minket elítélő bírót az ügyészség választotta ki"

Ezzel mi a gond? Egy válóperes bírót kellett volna megbízni az üggyel?

"Nekünk nem engedte, hogy szakértőt vigyünk."

Miért is tette volna? Nektek volt már egy értékbecslésetek, amely alapján szerződtetek. A bíróság is hozott egyet, ennyi. Mindkét értékbecslés tartalmazza a becslés indoklását, a bíróság meg a két értékbecslés alapján dönt: ezért hívják bíróságnak, ez a dolga.

"De van egy jogszabály, ami szerint csak 3-4%-ot lehet beépíteni."

Most akkor 3% vagy 4%? Olyan jogszabályra hivatkozol, amelyet magad sem ismersz. Kétlem ugyanis, hogy a jogszabályban az szerepelne, hogy "3-4%".

Olyanról hallottál már, hogy telek átminősítése?

"azért van ez a blog, hogy az iratok megismerhetők legyenek"

:DD Aztán meg taglalod, miért nem teszed őket megismerhetővé:

"De egyrészt a sok száz oldalas iratok scannelése-feltöltése elég nagy nehézséget okoz [...]"

Ha nehézséget okoz, akkor ne tedd. De akkor ne állítsd azt, hogy a közzététel a blog célja.

"De megcsináljuk, ha a nyilvánosság valakinek érdeke, akkor éppen nekünk..."

Ha komolyan gondoltad volna, amit a blog céljáról írtál, akkor ezt már rég megtetted volna.

Vicces kópé vagy ám te, Tátrai Miklós.

Cpeti123456 2017.06.10. 08:53:23

@Tatrai Miklos:

Tisztelt Miklós,

köszönöm a választ.
Azt szeretném még megkérdezni, hogy milyen indokkal utasította el a bíróság vagy az ügyészség, akár esetleg a kettő együtt(?) azt, hogy Ön illetve Önök, mert vélelmezem a közös védekezés kettős érdek volt, nem kérhettek fel szakértőt vagy a felkért anyagát nem vette figyelembe az eljáró bíróság?
Tudja - annak ellenére, hogy nem ismerem az iratokat - kicsit olybá tűnik ez az ügy, mintha valaki más fedezve lenne és végső soron az ítélet neki szól, de Önökkel ültetik le.
Ha jól gondolom a Zuschlaggal is ilyesmi történt, de ott a százalékos arány más volt, mert szerintem ő saját magának is keresett (bajt).
Szerintem hasonló módszerekkel működött a kommunista rendszer, de végső soron szerintem neokommunizmus van, twitter, facebook, instagram szalaggal díszítve...

Nekem meggyőződésem, hogy amennyiben satírozás nélkül lenne kutathatóvá az anyag (nyomozási és peranyag) olyan lavinát tudna elindítani a közvéleményben amelyhez fogható szerintem nem nagyon volt.
Félreértés ne essék. Én nem tudom és akarom megítélni, hogy Önök mennyire bűnösök avagy sem. De magamat ismerve ha velem történne ilyesmi gondolkodás nélkül kerülne fel az anyag internetre.
És akinek félnivalója van benne az pedig viselje annak következményeit.
Ebben az országban már annyi mindent titkosítottak, hogy a következő 30 évre adna mindenkinek olvasnivalót bőven.
S az utolsó kérdésére reagálva, s nem válaszolva, így nyilván nem szeretne senki vádlott, majd elítélt lenni, de a recski munkatáborokból hazatértek, is pontosan jól tudták erre a kérdésre a választ.

miketbeszéltek 2017.06.10. 09:12:30

@MaxVal BircaMan HJCD: KOvacs Jozsefne:

Annyira gyűlölitek a bolsevikokat, hogy ilyeneknek bélyegezett emberekkel szemben a bolsevik módszereket is lelkiismeretfurdalás nélkül támogatjátok. Csak az nem világos, hogy ezek után mitől érzitek magatokat annyival különbeknek, ami akár ürügyet szolgáltatna erre a gyűlöletre? (Azt meg igaz magatok sem állítjátok, hogy polgári konzervatívok lennétek?)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 09:19:55

@Cpeti123456:

"Szerintem hasonló módszerekkel működött a kommunista rendszer, de végső soron szerintem neokommunizmus van"

Azért van neokommunizmus, mert az ügyészség kivizsgálja a kommunista volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt történt bűncselekményt?

"amennyiben satírozás nélkül lenne kutathatóvá az anyag (nyomozási és peranyag) olyan lavinát tudna elindítani a közvéleményben amelyhez fogható szerintem nem nagyon volt."

Nem fog, mert az a Fidesznek sem érdeke. A jobb és a bal marakodik a koncért, de abban egyetértenek, hogy lopni és lopni hagyni. Pár kishal persze lebukik, hogy megnyugodjon a nép, ennyi, de nem több.

Tátrai és Császy kishalak ebben a játékban, de a kishal is hal. Magyarul a nagyokhoz képest piti bűnös is bűnös. Százmilliárdos nagyságrendben kellett volna lopniuk, akkor most szabadok lennének.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 09:27:15

@miketbeszéltek:

Én magam nem polgéri konzervatív, hanem baloldali konzervatív vagyok. S nem gyűlölök senkit, a bolsevikokat sem, sőt a bolsevikokat kisebb rossznak tartom a liberálisoknál.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 09:28:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Százmilliárdos nagyságrendben kellett volna lopniuk, akkor most szabadok lennének."

Így igaz.

Cpeti123456 2017.06.10. 09:33:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A módszerek miatt van neokommunizmus.
Az "elszámoltatás" nem probléma, sőt erény.
De ha adottak a törvényes keretek akkor azon belül kellene mozogni mindenkinek.
Legyen szó egy adás-vételről, egy nyomozásról vagy egy bírósgái eljárásról.
A gond az, hogy mindezt az elmúlt 27 évben senkinek sem sikerült, törvényesen, tisztán megcsinálni.
Nyilván nem is érdek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 09:37:07

@Cpeti123456:

"De ha adottak a törvényes keretek akkor azon belül kellene mozogni mindenkinek."

Így igaz. Én csak épp azt nem látom, mi bizonyítja a vádlottak állítáát, miszerint az ügyészség és a bíróság - a te szavaiddal élve - "nem maradt a törvényes keretek között". Az nem elég bizonyíték erre, hogy elítélték őket.

"Nyilván nem is érdek."

Sajnos ebben is igazad van.

Cuhavidéki 2017.06.10. 09:56:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Darák úr bizonyára tudja miről van szó.Auditált ėrtėkbecslőtől származó adatok hitelesek kell hogy legyenek.Ha jól veszem ki, itt a vádhatóság hozott egy másik ėrtėkbecslőt, amely nagy ėrtėkkülönbözetet állapított meg, erre alapozták a vádat. Ha a kettőt a Kúria nem ütköztette,akkor a bizonyítási eljárás nem megfelelő, ugyanis egy szakszerű összehasonlítással derült volna ki, hogy mennyiben volt megalapozott a vád.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 10:02:22

@Cpeti123456:

"Én nem tudom és akarom megítélni, hogy Önök mennyire bűnösök avagy sem."

Pedig mindenféle jogászkodás nélkül is megítélhető. Ehhez elég csak annyi, hogy közismert, hogy Blum bácsi bejelentkezett állandó lakosként, hogy végrehajtható legyen a telekcsere. Ezt nyilván ügyvédi tanácsra tette, hiszen különben honnan tudhatta volna. Na mármost, nehezen hihető, hogy ugyanezen ügyvéd nem közölte vele azt a törvényi követelményt, hogy nem elég a bejelentkezés, életvitelszerűen is ott kell laknia.

Akkor viszont hogy lehetséges, hogy ennek ellenére átment a telekcsere? Nyilván úgy, hogy valakik biztosították Blum bácsit, hogy senki nem fogja kapargatni azt, ténylegesen hol lakik életvitelszerűen.

Tátrai és Császy felelőssége ha másban nem, abban egyértelműen megnyilvánul, hogy asszisztáltak ehhez a csaláshoz. Pedig kötelességük lett volna ellenőrizni - vagy ellenőriztetni -, minden törvényi feltételnek eleget tesz-e a szerződő fél, azaz Blum bácsi.

A többiről meg fölösleges is beszélni, a bíróság majd kifejti az ítéletben, ahogy megtette másodfokon is.

Cpeti123456 2017.06.10. 10:05:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Bocsáss meg, de számomra az indokaid nem ülnek, ha már élhetek egy ilyen kifejezéssel.
Egy per során, pro és kontra érvek valamint ok, okozati összefüggések valamint az ahhoz kapcsolódó bizonyítékok kellenek.
Amennyiben másképp hajtjuk végre az eljárást a verdikthez akkor vér és hullaszag fog terjengeni az utcákon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 10:09:27

@Cuhavidéki:

"Ha a kettőt a Kúria nem ütköztette,akkor a bizonyítási eljárás nem megfelelő"

Nyilván ütköztette, másként nem lehetett volna megállapítani az értékaránytalanságot. A posztban is csak arról van szó, hogy nem hozhattak saját szakértőt, arról nem, hogy a Kúria vagy a másodfokú bíróság nem vizsgálta az ő értékbecslésüket.

morph on deer 2017.06.10. 10:13:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Elmész te a jó szexmunkás édesanyádba a szerecsenmosdatásoddal"

Kolléganőt tisztelhetek kiskegyedben, hogy ennyire tájékozott, vagy vendége volt? Mindig öröm, ha felbukkan egy régi munkatárs...

Azért nyanyus, olvasni nem kellett volna ám ennyire elfelejteni, a múmiakor ellenére sem! Remélem, hogy az elhülyülés még lehetőve teszi legalább a válasz megértését!
Tehát:

Azt hol írtam, szivi, hogy nem büntethető a "kisérlet"?
Simán leírtam amit az ítéletben kimondtak, csak a jelek szerint sokan hozzád hasonlóan lóugrás szerint olvasnak, és sikerül kihagyniuk ezt-azt, ezért hat újdonságként.

Nem mentegettem senkit, fogod, picim?

Viszont azért, hogy a dolog súlyát érzékelni lehessen, felidéztem egy másik esetet, merőben segítő szándékkal!

A szándék az volt, hogy a hozzád hasonló agyhalott narancszombik is képesek legyenek felfogni, milyen tettek mivel járnak manapság - attól függően, hogy orbánhitű seggnyalóról, vagy a korábbi rendszerhez, pláne Gyurcsányhoz köthető személyek vannak terítéken éppen.

Na menjél szépen mosakodni, drága jó kolléganője a szexmunkás jó édesanyámnak, mert jócskán rád fér némi tisztálkodás..! Az agymosás nem elég ám, tudod?
Nincs mit!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 10:16:42

@Cpeti123456:

Abszolút igazad van. Ám én a saját véleményemet fogalmaztam meg, ennek pedig nem szükséges olyan szigorú bizonyítási eljáráson alapulnia, mint egy bírósági ítéletnek. Éppen ezért van az, hogy ítéletet nem a hozzám hasonló és általában előítéletes vagy az ügyet nem is alaposan ismerő magánemberek véleménye alapján hoznak. :)

A végén én is írtam, hogy majd a bíróság az ítéletben kifejti az indokait.

"Amennyiben másképp hajtjuk végre az eljárást a verdikthez akkor vér és hullaszag fog terjengeni az utcákon."

Ebben is igazad van. Na de nem is követeltem, hogy másképp hajtsák végre az eljárást.

Szóval nagyon igazad van abban, amit írsz, csakhogy én nem bíróként, hanem laikus magánemberként nyilatkozom meg - és el sem várom, hogy az ítélet az én véleményemen alapuljon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 10:20:18

@morph on deer:

"Kolléganőt tisztelhetek kiskegyedben, hogy ennyire tájékozott, vagy vendége volt? Mindig öröm, ha felbukkan egy régi munkatárs..."

Egyik sem, viszont az egyik szomszédom a vendége volt, és panaszkodott, hogy szopás közben fogazott. Ja, és közben ellopta a pénztárcáját is.

Látod, a fenti mondatoddal épp elismerted, hogy anyukád bizony szexmunkás (volt). :DD

Tatrai Miklos 2017.06.10. 13:02:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Amit írsz az teljes félreértés. Ehhez a cseréhez nem volt szükség sukorói lakcímre. Az ahhoz kellett volna (legfeljebb), hogy ha másoktól vesz Blum további földeket (mint ahogy vett is), akkor kedvezőbb helyzetben legyen az elővásárlási jog szempontjából.
Ergo semmi közünk hozzá, szó sincs erről még a vádban sem...

Tatrai Miklos 2017.06.10. 13:08:29

@Cuhavidéki: Az a szép, hogy senki.
Hozott az ügyészség egy szakértőt, aki szerint rossz a szerződéses ár. És semmilyen más szakértőt nem engedett be a bíróság az eljárásba. Sem a miénket, sem sajátot nem rendelt ki. Az lett az ítélet, amit az ügyészség által hozott szakértő mondott,vita nincs :-/

Tatrai Miklos 2017.06.10. 13:13:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bocs, de alapdolgokat nem értesz szerintem.

Nem a bíróság hozott szakértőt, hanem az ügyészség. Épp azt kértük, hogy rendeljen ki a bíróság független szakértőt, nem tette.

A bírósági eljárásban elvileg van két ellenérdekű, de azonos jogokkal rendelkező fél: a vád és a védelem. Az ő vitájukban dönt a semleges bíróság.

Itt nem ez történt. A válóperes példáddal élve: itt a férj jelölte ki a bírót és a szakértőt, a feleség meg jól megszívta.

Cuhavidéki 2017.06.10. 15:20:19

@Tatrai Miklos: Az értékbecslés nehéz szakma, semmit sem szabad tenni könyvvizsgáló, auditor nélkül. Ha ezt az ellenőrzést kihagyja a biróság, akkor következik be Lukács 23:25.

morph on deer 2017.06.10. 16:23:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"... viszont az egyik szomszédom a vendége volt.."

Szomszéd, mi?
Nagy a család úgy látom ;) Az azért jó hír, hogy veled elégedett volt! A fogak se zavartak ugye, nem is voltak útban...

Naná! Ne viccelj, előttetek nincsenek titkok!
:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 16:45:40

@morph on deer:

Tanulj meg olvasni, kicsi szívem. Ja, hogy ez nem jött össze, mert tíz évig jártál az első általánosba...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 17:12:58

@Tatrai Miklos:

A bíróságnak a döntéshez nem kell feltétlenül általa megbízott szakértő. Ha - ahogy írod - két ellenérdekű félről van szó, akkor az egyik, vagyis ti már hoztatok szakvéleményt, ez volt az általatok (vagy Blum által?) készíttetett auditált értékbecslés. A másik fél is hozott egyet, ez volt az ügyészség által megrendelt értékbecslés - ez is auditált volt?

Ha feltételezzük, hogy mindkét szakvéleményt megfelelően képzett és pártatlan szakemberek készítették, akkor mi szükség egy harmadik, szintén pártatlan szakvéleményre? Ha ellenben azt feltételezzük, hogy az ügyészség által készíttetett szakvélemény részrehajló volt, akkor ezen az alapon a tiétek is az lehetett, nem?

Persze ott van a jelentős eltérés a két értékbecslés között. Ám csöppet sem biztos, hogy a bíróság által felkért harmadik szakértő valóban pártatlan lenne, hiszen állítólag a bíróságok is a Fidesz markában vannak, így nyilván olyan szakértőt bíznak meg, aki a vád szája íze szerinti értékbecslést adja.

Egyáltalán, ebben a nagyon átpolitizált ügyben lehetne találni valóban pártatlan szakértőt? Bárki, aki kevesli vagy sokallja a becsült értéket, úgyis részrehajlással fogja vádolni.

Még egy dolgot ne feledj: egy telek értéke már attól alaposan megnő, ha jelentkezik egy komoly érdeklődő. Ha jövedelmező beruházáshoz kell a telek, ez további értéknövelő tényező. Nem biztos, hogy ez szép dolog, de a piac már csak ilyen.

varnai 2017.06.10. 18:06:17

nekem volt szerencsém mint TV szerkesztő végignyomozni az ügyet, a Talpalatnyi Zöldnek forgattunk egy dokumentumfilmet a Sukorói Kaszinó projektről.
Nem volt semmiféle előkoncepcióm, Tátrai úrat és társait nem ismertem.
A dologban irtóra kilógott a lóláb. Josip Blum izraeli "vállalkozó" bejelentkezése Sukoróra a romos házba, az ajándékozási szerződések melyek lehetővé tették a pilisi telekvásárlásokat pár nappal az autópálya építési állami telekcsere előtt. Nem akartak ezek semmiféle kaszinót, sima telekmutyi volt az egész, melyet bizony önök segítettek az állami hivatalokban.

Kim Philby 2017.06.11. 00:11:21

Én azt szeretném tudni h mi volt az a magatartás, ami a hűtlen kezelés kisérletét megvalósitotta. Mert: a biróság megállapitotta hogy a szakvélemények nem voltak hamisak és a cserélt telkek értékei tisztázottak voltak, akkor a tervezett beruházásra tekintettel az kompenzálta az esetleges értékkülönbözetet. Ezek szerint az is büncselekmény ha az állam ingyen ad egy telket egy multinak h az épitsen rá egy gyárat, alkalmazzon ott ezer embert, fizessen adót, stb? Komolyan kérdezem hol itt a bűncselekmény? Hol
Van a vagyonkezelési szabályok szándékos megsértése és hol a kár?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 06:16:47

@Kim Philby:

"a cserélt telkek értékei tisztázottak voltak, akkor a tervezett beruházásra tekintettel az kompenzálta az esetleges értékkülönbözetet"

Nos, éppen ezt vitatja az ügyészség, és ezt nem fogadta el a bíróság sem.

Én úgy érzem, hogy itt telekmutyi volt, de ez nem számít, mert nem ismerhetem az összes körülményt. Te ismered az összes körülményt?

Lanovkás bácsi és a 20 koronás 2017.07.05. 16:03:08

Kedves gyerekkori Barátom!

Elsodort minket egymástól az élet, de a szép emlékek nem halványulnak. Sőt, a történtek ellenére inkább csak felerősödnek. Undorító és felháborító ami történt ebben az ügyben. Számomra nem kérdéses jóhiszeműséged és ártatlanságod. Kitartás Neked és családodnak ezekben a nehéz napokban.

Üdvözlettel:

Lanovkás bácsi és a 20 koronás ;-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.05. 20:04:51

@Lanovkás bácsi és a 20 koronás:

"Undorító és felháborító ami történt ebben az ügyben. "

Valóban! Már rég börtönben kéne ülnie.
süti beállítások módosítása