Kutyaszorítóban a Kúria: 34+1 pont a bíróságok függetlenségéről

2014. január 28.

A Fővárosi Törvényszék szorgos asszisztálása mellett a Bírósági Hivatal és a Legfőbb Ügyészség vezetői addig keverték a lapokat a koncepciós perek áthelyezése kapcsán, míg a bíróságok csúcsszervét, a Kúriát és annak szakmai tanácsát sikerült lehetetlen helyzetbe hozniuk. Mindez persze elkerülhető lett volna, ha a Kúria vezetői időben felismerik: csapdába kerültek. De most már késő.

1. 2011-ben a Fidesz megteremtette a lehetőséget arra, hogy Polt Péter és Handó Tünde is tetszése szerint szortírozzon konkrét ügyeket konkrét bíróságok között, s a nekik fontos ügyeket a megbízható bírókra osszák. Nem mennék most bele hosszan abba, hogy minden lehetséges hazai és nemzetközi fórum hányszor meszelte el a szabályozást, és eddig hányszor próbálta azt a Fidesz újraéleszteni. De érdemes emlékezni arra, hogy a szabályozás körüli botrányt érzékelve Polt Péter hamar kijelentette, ő nem is fog élni a rá szabott hatáskörrel.

2. A szakmai és emberi jogi szervezetek felháborodását a Fidesz eleinte azzal igyekezett csillapítani, hogy viszonylag hamar kivették a törvényből azt a lehetőséget, hogy az ügyész választhasson bírót. Ígéretét be is tartotta, bár a jogszabály rá vonatkozó része hamar a kukába került. Mint utólag látható, ez volt a gumicsont: a legszembetűnőbb otrombaság, amit mindenki támad, majd vissza lehet belőle vonulni. A célok ugyanis más eszközökkel is elérhetőek. 

3. A "más eszközök" alkalmazásának két sarokpontja volt: Handó Tünde személye és a bírókat nyugdíjba zavaró, alkotmányellenes törvény. E kettő nyitotta meg a lehetőséget az előtt, hogy 2012. nyarán, történetünk kezdete előtt pár héttel kinevezték Kónya Istvánt a Kúria elnökhelyettesévé, Fazekas Sándort a Fővárosi Törvényszék elnökévé és Mikó Gergelyt a büntetőkollégium vezetőjévé.

4. A Sukoró-ügyben az ügyészség 2012 júliusában emelt vádat, néhány héttel az eljárási szabályok újabb módosítása után. Ezek azt írták elő, hogy ha az illetékes bíróság gondos mérlegelés alapján úgy látja, hogy az adott ügy számára túl nagy terhet jelent, kérheti Handótól, hogy azt vigye más bíróságra. Az OBH-nak fel kellett állítani egy automatikus rendszert arra, hogy miként és hova passzolják át a pereket. Handónak az egyszemélyi döntését a saját apparátusa, a Legfőbb Ügyész, a Kúria és az érintett bíróság véleményére kellett alapoznia, döntése ellen pedig fellebbezni lehetett a Kúriához.

5. Az eljárási szabályok szerint a vádemeléskor az ügyészség valamennyi iratot átadja az ügyet tárgyaló bíróság részére. A Központi Nyomozó Főügyészségnek jók lehettek a megérzései, mert éppen a legfontosabb iratokat, a a nyomozás során lefoglalt dokumentumokat nem küldte el a fővárosnak. Azok - pár héttel később - direktben a Szolnoki Törvényszékre kerültek.

6. A Fővárosi Törvényszék vezetői 24 óra alatt áttanulmányozták a 40 ezer oldalnyi iratot, és arra jutottak, hogy éppen ennek a pernek a tárgyalása rontana drámaian a helyzetükön, így Fazekas jelezte Handónak: szeretnék azt továbbpasszolni. Az iratok megismerése annyira alapos volt, hogy még a vádlottak számát sem tudták helyesen megállapítani, és azt sem vették észre, hogy a bűnjeleket az ügyészség nem adta át.

7. Mindeközben szerettünk volna betekinteni a vádemelés irataiba, azokat azonban napokon keresztül sem a Fővárosi Bíróságon, sem a Bírósági Hivatalban nem találták.

8. Amikor mindezt egy Handónak írt, nyilvánosságra hozott levelünkben kifogásoltuk, a Fővárosi Törvényszék - pártatlan bírósági szerepéből kissé kilépve - közleménnyel küldött el minket a fenébe. Ebben a közleményben azonban több fontos kérdésben hazudtak tévedtek. 

9. Handó Tünde - a törvényben foglaltakkal ellentétesen - egyáltalán nem vizsgálta, hogy az évi sok ezerből valóban pont ez az egy-e az, amelyik meghaladja a Fővárosi Törvényszék kapacitásait. Elfogadta a bemondást, és elindította a bíróságkeresés hivatalos eljárását.

10. Időközben az Országos Bírósági Hivatal apparátusa készített egy korrekt általános módszertant az ügyáthelyezésekre, a konkrét ügyben pedig javaslatot arra, hogy annak a Szekszárdi vagy a Zalaegerszegi Törvényszékre kell kerülnie. Az előkészítő munka során megkérdezett bíróságok közül sok, így a szolnoki is azt jelezte: nem tudják vállalni az ügyet.  

11. Ezt a javaslatot Handó megküldte a Legfőbb Ügyésznek és a Kúriának. Belovics Ervin helyettes legfőbb ügyész válaszában minden indoklás nélkül kijelentette, hogy az OBH álláspontjával szemben ő Szolnoki Törvényszéket tartaná célszerűnek. (Azóta is szeretnénk megtudni, Belovics hogyan világosodott meg a kérdésben, de az ügyészség megtagadta a betekintést az aktába.)

12. Pár nap múlva a Kúria elnökhelyettese, Kónya István jelezte, egyetért Belovics javaslatával, legyen Szolnok. Hogy ő miért ezt javasolta, nem tudhatjuk biztosan. De azt igen, hogy Belovics álláspontját sem az ügyészség, sem az OBH nem küldte el Kónyának. Arról tehát legfeljebb a büfében vagy a teniszpályán hallhatott. De a fülébe súgott érvek biztosan meggyőzőek voltak, hiszen nem reagált érdemben az OBH szakmai javaslatára, hanem indoklás nélkül felsorakozott az ügyészség mögé. Csak hogy világos legyen: a Kúria elnökhelyettesének "független", "szakmai" álláspontja az ügyészséggel folytatott sutyorgásban alakult ki.

13. Handó, bár nyilván sokáig habozott, a szintén érdemi indoklás nélküli döntésében - a saját apparátusának véleményét és az automatizmust figyelmen kívül hagyva - úgy döntött, ahogy az ügyészség kívánta: a Sukoró-pert Szolnokra telepítette. Döntésében az sem zavarta, hogy a Szolnoki Törvényszéken egyetlen bíró volt, aki az ügyet megkaphatta - Handó határozata tehát nyíltan bírókijelölő határozat volt, ami az elképzelhető legdurvább megsértése a tisztességes eljárás követelményének és az alkotmánynak. Ezt ennyire nyíltan talán még Belorussziában sem csinálják.

14. Természetesen fellebbeztünk a döntés ellen. A beadványt az a Kúria bírálta el, melynek helyettes vezetője, Kónya István maga is tevékenyen részt vett a megtámadott eljárásban. De ez rajtunk kívül senkit sem zavart. A legfőbb bírói fórum vergődését azonban a saját határozata igazolja legjobban, mely meglehetősen dodonai sikerült. A fellebbezésünket elutasította ugyan, és kérésünk ellenére nem fordult az Alkotmánybírósághoz sem, de az indoklásban levezette, hogy ha a strasbourgi bíróságon adunk be keresetet, azt meg fogjuk nyerni. Sorok között olvasás, összekacsintás, mosom kezeimet - óhatatlanok az asszociációk a Kádár-rendszerre. 

15. Kisvártatva tehát Szolnokon találtuk magunkat. Kiderült, hogy az országosan összesen áthelyezett 8 büntetőügyből kettőt a számunkra kijelölt bíró, Sólyomváriné Csendes Mária kapott, több száz bíró meg egyet sem - de hát vannak véletlenek, nyilván. A bírónő leterhelése mindenesetre arra jó volt, hogy az egész kijelölési eljárás hivatalos célja eleve ne teljesülhessen, hiszen nem tudtak gyorsítani: egy év alatt mindössze 23 napon át tudta tárgyalni az ügyet. Közben bőven hallgathattuk az álszent politikai szólamokat a bíróságok lassúságáról.

16. Az első tárgyalási napra már úgy került sor, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az ügyáthelyezés alaptörvényi szabályait. A védők indítványozták is, hogy a bíróság állapítsa meg illetékességének hiányát, illetve kérje az Alkotmánybíróságtól az alacsonyabb szintű szabályok megsemmisítését is. Sólyomváriné az indítványokat elutasította. Döntésénél csak annak indoklása volt meglepőbb. Az eljárás jogszerűségét abból a tényből vezette le, hogy az alaptörvényi rendelkezést az Alkotmánybíróság nem tartalmi, hanem formai szempontból semmisítette meg - mintha nem lenne tökmindegy. Ráadásul az AB konkrétan kimondta: mivel formai alkotmányellenességet állapított meg, a tartalmit nem is kellett vizsgálja. Saját álláspontja alátámasztására Sólyomváriné az AB-határozathoz fűzött párhuzamos indoklásból (a kisebbségi véleményből) idézett - ez valószínűleg példátlan a jogalkalmazás történetében.

17. A bírónő szép komótosan, ahogy leterheltsége engedte, tárgyalta az ügyet, havi átlagban 2 tárgyalási nap sebességgel. Mígnem szeptembertől 3 hónapra - a két kiemelt ügyének megtartása mellett - továbbképzés jelleggel felrendelték a Kúriára is bíráskodni. Hogy a továbbképzés eredményes volt-e, nem tudni. Mindenesetre október közepétől egyre gyakrabban és határozottabban célozgatott arra, hogy február környékén - a választások előtti 1-2 hónapban - ítéletet fog hozni. Ez a tárgyalás állásából, addigi sebességéből finoman szólva sem következett. 

18. Hogy a sok ezer bíróból miért pont őt találták meg a kúriai gyorstalpalóra, rejtély. De nagy előrelátásra szakmai szempontból nem vall: a Sukoró-ügyben ugyanis biztosan a Kúriáé lesz a végső szó. Muszáj észrevenni az ellentétet: a Hunvald-ügyben hasonló körülmények miatt jelentett összeférhetetlenséget a Fővárosi Ítélőtábla, és vitték a tárgyalást Szegedre. A Kúria összeférhetetlensége esetén hová kerül majd a Sukoró-ügy? 

19. Telt múlt az idő, zajlott a tárgyalás, mi pedig beadtunk mindenféle alkotmánybírósági és strasbourgi indítványokat - ezekről egyelőre se kép, se hang. Sólyomváriné valóban begyorsított, a 2 nap/hó sebességhez képest 2014. januárjára 8 tárgyalási napot tűzött ki. 

20. Derült égből villámcsapásként az Alkotmánybíróság tavaly decemberben kimondta: az egész ügyáthelyezés mindenestől alaptörvényes-ellenes és nemzetközi szerződésbe ütközik. A törvényi rendelkezéseket visszamenőleges hatállyal megsemmisítette - jogi értelemben azok tehát soha nem is léteztek, azokra eljárást alapozni nem lehet. A fideszes "hatok" a határozat ellen szavaztak, köztük az a Balsai bíró és Szívós bírónő is, akik "előző életükben" nyakig benne voltak és szakmainak nehezen minősíthető szerepet játszottak például a Sukoró-ügyben. 

21. Az AB és annak elnöke nehéz helyzetben volt, hiszen napnál világosabb  volt az alaptörvény-sértés ténye is, a Fidesz bizalmát élvező bírák álláspontja is, és az is, hogy a strasbourgi bíróság el fogja meszelni a magyar szabályozást. Ezért kompromisszumos döntés született: Az AB  ugyanúgy tett, mint  bírói nyugdíjazás esetében: kimondta a jogsértést, de nem mondta ki, hogy azt hogyan kell megszüntetni. Magyarul: Handóra és a bíróságokra bízta a hogyan továbbot - értelmezzék a helyzetet, ahogy akarják.

22. A határozat sokak szerint egyetlen helyes értelmezése az, hogy az összes kitelepített ügyet a fővárosban, a törvényes bírónál elölről kell kezdeni, hiszen a (jogi értelemben) soha nem létezett törvény alapján végzett eljárási cselekmények jogilag nem léteznek. Erre Handóék eszeveszett ámokfutásba kezdve közleményeket kezdtek kiadni arról, hogy miért nem jelent semmit az Alkotmánybíróság álláspontja, és minden marad úgy, ahogy van. Sajátos, amikor a magyar bírák munkáltatója teszi egyértelművé: az alkotmánybírák döntése semmit sem ér, ha nem illeszkedik a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.

23. Meglepő módon az érintett ügyek bírái kellő szakmai tisztességről és függetlenségről téve tanúbizonyságot, mégis sorra jelentették ki: ők már nem járhatnak el a kitelepített ügyekben. Volt, aki erről tanulmányszintű indoklást írt, volt aki csak egy mondatot. De 6 megyei bíróság 7 ügyben így, egyformán döntött.

24. A mi szolnoki bíránk ezúttal is igen előrelátó volt, ugyanis két határozatot hozott. Az elsőben visszaadta az ügyet, a másodikban pedig döntött arról, hogy a már nem nála lévő ügyben a januárra kitűzött tárgyalást - no nem törli, hanem elhalasztja. Ezzel egyidőben a törvényszék szóvivője fejtegetésekbe bocsátkozott arról, hogy nem tudni, hol fog az ügy folytatódni, az akták pedig nem is jöttek fel Budapestre. Erre csak azután került sor, hogy  5-6 alkalommal sikertelenül próbáltunk azokba betekinteni a Fővárosi Törvényszéken.

25. Ezen a ponton régi barátunk, a koncepciós eljárások kiemelt ügyek nyomozásának nagymestere, Keresztes Imre főügyész is szükségét érezte, hogy megszólaljon, bár nem volt ilyen feladata. Milyen szép is, amikor bíróságok közti illetékességi vitában az ügyészség foglal állást... A Fővárosi Törvényszéknek írt levelében Handó Tündéhez hasonlóan amellett érvel, hogy az Alkotmánybíróság döntésének nincs érdemi következménye, az ügynek Szolnokon kell maradnia.

26. A Fővárosi Törvényszék még aznap - micsoda meglepetés - arra az álláspontra helyezkedett, hogy bizony ő nem tárgyalhatja az érintett ügyeket, azokat vissza kell küldeni az alkotmányellenesen kijelölt bíróságra. A döntést a büntetőkollégium vezetője, Mikó Gergely eljáró bíróként írta alá, miután magára szignálta az ügyet. Indoklása önmagáért beszél: az eljárási szabályok szerint egy elkezdett ügyet nem lehet menet közben másik bíróságra tenni. Ebben formailag igazuk is van: de az Alkotmánybíróság éppen úgy döntött, hogy az eljárások jogi értelemben soha nem kezdődtek el, hiszen soha nem volt alkotmányos alapjuk.

27. Mikó bíró indoklásának fénypontja azonban az, hogy ők azért sem tárgyalhatják az ügyeket, mert az új eljárás a vádlottak jogainak sérelmével járna az időveszteség miatt. Az nyilván nem jár a vádlottak jogainak sérelmével, ha 2 év múlva egy strasbourgi döntés miatt kell teljesen elölről kezdeni mindent... Azért az egészen bacsópéteres lett volna, ha 89-ben az AB-döntés előtt meghozott utolsó halálos ítéletet azért hajtották volna mégis végre, hogy az időkésedelem miatt ne sérüljenek a vádlott emberi jogai. De film még erről a sztoriról is készülhet.

28. Miután a Fővárosi Törvényszék cinikus és hazug (de szubjektíve érthető: Handó egye meg, amit főzött) módon újfent eldobta magától az ügyet, a Kúriának kell döntenie arról, mely bíróság tárgyalja a kitelepített pereket. Január elején levélben fordultam a Kúria elnökéhez és a legfőbb ügyészhez annak érdekében, hogy a náluk keletkezett iratokba betekinthessek. Mivel a büntetőügy "Tátrai Miklós és társai" ellen folyik, minden iraton így hivatkoznak rá, a büntetőeljárás alatt álló személy neve pedig különleges személyes adatnak minősül, kérésem alapja az információszabadságról szóló törvény volt. Az ügyészség azzal utasított el, hogy náluk kizárólag belső irat van, azt nem nézhetem meg. Még annak a levélnek a létezését is letagadták, melyet Belovics írt Handónak. A Kúria ennél sokkal okosabban járt el: egy hónapja nem reagál, viszont az aktát átnevezték "Császy Zsolt II. rendű vádlott és társaira", így már nem szerepel benne a nevem.

29. A Fidesz és az OBH részéről egyértelmű a nyomás: vissza a kijelölt bíróságra, és menetből szülessen ítélet. A Kúriát nyilván ez is befolyásolja. De az is, hogy az AB-hoz hasonlóan tudják: a kitelepítési eljárást a strasbourgi bíróság el fogja meszelni, s ha ők most engednek a nyomásnak, az rájuk hullik vissza. Nem véletlen, hogy Kónya elnökhelyettes nyilatkozataiban már a középutat keresgéli: mi van akkor, ha felrendelik az eddigi bírót a fővárosba, illetve mi van akkor, ha új bíró lesz, de felhasználják az eddigi tárgyalási anyagokat.  

30. Nem vitás: az AB döntése alapján vissza kell forgatni az idő kerekét. Az egyetlen tisztességes és végleges megoldás az, ha minden ügy teljesen elölről kezdődik egy olyan fővárosi bírónál, aki már 2010-ben is kaphatta volna. Ez rövid távon senkinek nem jó, de az évek múltáni újrakezdésnél biztosan jobb.  

31. A jogállam nagyobb dicsőségére a Kúriának, mielőtt döntene, ki kell kérnie a legfőbb ügyész véleményét, de a védelemét nem. Az ügyészség nyilván élt is a lehetőséggel: Polt apparátusának álláspontja ugyanaz, mint Keresztesé és Handóé. Azt kérik, a Kúria döntsön úgy, hogy visszaadja az ügyet Szolnokra, hiszen megkezdett ügyről van szó.

32. Az eddig magukat exponáló ügyészségi és bírósági vezetők azonban alapvetően tévesen állítják be a jogi helyzetet. A szolnoki, kecskeméti, balassagyarmati, szekszárdi, szombathelyi eddig folyó eljárások befejeződtek, azokat az eljáró bírák lezárták. Jelenleg - formálisan - a Fővárosi Törvényszéken folynak az eljárások, ott van ügyszám, Mikó Gergely az eljáró bíró. A Kúria nem abban fog dönteni, hogy megsemmisíti-e a vidéki bírók "vissza a feladónak" -döntését, és a már megkezdett eljárások mégis ott folytatódnak-e. Ha a Sukoró-ügy újra Szolnokra kerülne, ott is új eljárásként futna, újra ki kellene jelölni a bírót, új ügyszáma lenne stb. A Kúriának hatásköri vitakor, így most is arra van lehetősége és kötelezettsége, hogy a döntése meghozatalakor hatályos törvények szerint illetékes bíróságok között válasszon. Az viszont vitán felül áll, hogy ma kizárólag a Fővárosi Törvényszéknek van illetékessége, a Szolnokinak és a többieknek nincs. A Fővárosi törvényszék és az ügyészségek álláspontja egész egyszerűen ellentétes a törvény betűjével.

33. A Kúria büntetőügyekkel foglalkozó kollégiumának 3 tanácsa van, ezek egyike fog dönteni. Az I. számú tanácsnak  tavaly ősszel 3 hónapon át tagja volt Sólyomváriné, a Sukoró- ügyet eddig tárgyaló szolnoki bíró. A III. számúnak az egyik elnöke a Szolnok és így Sólyomváriné mellett eddig kiálló Kónya István.  A harmadik tanács legalább formailag nem összeférhetetlen. Nekik "csak" főnökük Kónya István, aki már világos véleményt formált.

34. A döntés napokon belül várható. A Kúria határozata ellen majd az Alkotmánybírsághoz lehet fordulni.

A történetből már most, menet közben is sok tanulságot le lehet vonni. Szakmait is, politikait is, emberit is. Én magam nem hiszem, hogy ennek a folyamatnak az alakítói mind a Fidesz hű katonái lennének. Inkább arról van szó, hogy a karrier, az egzisztencia érdekében ki-ki megkötötte a maga kis kompromisszumait. Nem is feltétlen a főnökével - csak saját magával. Hiszen egyértelmű volt konkrét megrendelés nélkül is, hogy mi az elvárás. Ezt közvetítették a politikusok, közvetítette a lakájmédia, közvetítette a Sukoró-ügyre szabott törvénykezés. Handón kívül mindenki hitegetheti magát azzal, hogy ő semmi nagyon rosszat nem csinált, hogy az ő döntése önmagában nem botrányos, és nem is toltak ki nagyon a vádlottakkal. És valóban: mindenki csak egy kicsit tett hozzá.

De mégis ott tartunk, hogy súlyosan sérültek a vádlottak jogai, elment egy csomó idő és pénz, és súlyosan erodálódott a a bíróságok tekintélye. Megpörkölődött a Fővárosi Törvényszék, a Szolnoki Törvényszék, a Kúria, az OBH és az Alkotmánybíróság is. Hogy lesz ebből bárhol tisztességes eljárás? Biztosan nem ez volt a cél. A sok kis kompromisszum ide vezetett. A kezdeti kis engedmények oda vezettek, hogy Kónya, Mikó, Sólyomváriné és a többiek már nem jöhetnek ki jól az ügyből. Minden kis engedmény visszahullott rájuk, és egyre jobban benne vannak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét nem lehet csak félig szolgálni. Vagy ellenállsz, vagy része vagy.

Csak Handó küldetése volt sikeres: 4 év után még egy választási kampány szólhat ezekről az ügyekről.

És a +1: Kónya István a Kúria honlapján található hivatalos életrajza szerint 1989 tavaszától 1991 márciusáig a Minisztertanács 3063/1989. számú határozatával megalakított – a koncepciós pereket vizsgáló – jogász-történész bizottság jogász albizottságának tagja volt.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr295699805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása