Veres János vallomása

2013. augusztus 23.

A volt pénzügyminiszter - szintén az összefoglaló előadás lehetősége nélkül - kérdésekre válaszolva a következőket mondta:

Magyarországnak előnye származott volna a Sukoróra tervezett kaszinóberuházásból, de a politika megakadályozta, hogy megvalósuljon a beruházás, amely Magyarországnak hosszú időn át jelentős adóbevételeket, a régióban pedig új munkahelyeket és élénkülő idegenforgalmat biztosított volna. Minden régiónak szüksége lenne hasonló projektekre, s azokat a kormánynak természetesen támogatnia kell. Egy évi fix 900 millió forintos koncessziós bevételt és több milliárd forint adóbevételt generáló beruházás hasznosságának megállapításához nem kell magas iskolai végzettség. Az volt a kérdés, hogy a nullához képest akarunk-e több költségvetési bevételt és munkahelyet.

A parlamenti találkozó jegyzőkönyve korrekt, hiszen a pénzügyminiszter egyszemélyi döntése volt - és az a mai napig - hogy kiír-e, és milyen feltételekkel koncessziós pályázatot. Az ő minisztersége idején minden esetben konkrét komolyan vehető befektetői igényre írtak ki pályázatot, de az minden érdeklődő számára nyitott volt. Az eddig meghallgatott valamennyi tanúhoz hasonlóan állította: semmilyen összefüggés nem volt a telekcsere és a koncessziós pályázat között, hiszen a pályázat nem írta elő konkrét ingatlan meglétét - a létesítményt a nyertes befektető a 3 közép-dunántúli megye területén belül bárhol kialakíthatta volna.

Bár akkoriban az MNV telekcsere eljárásáról nem volt érdemi információja, most, az időközben megismert információk birtokában is körültekintőnek és szabályosnak és az állam érdekében állónak ítéli mind az MNV, mind a vádlottak munkáját. Ha bármely vállalkozó azzal keresi meg az MNV-t, hogy egy munkahelyteremtő beruházáshoz telket szeretne cserélni, akkor az MNV-nek kötelességszerűen segíteni kellett ebben. Ugyanígy dolga volt az MNV-nek az is, hogy az állam feladat ellátáshoz felesleges ingatlanokat hasznosítsa.

Teljesen szabályosan, jogszerűen, sőt rutinszerűen az MNV a sukorói telkeket az önkormányzatnak ingyen is átadhatta volna, hiszen volt ilyen kérelem a polgármestertől, és számos hasonló döntés született az akkori és a jelenlegi kormány alatt is. Az önkormányzat pedig rövid időn belül - akár pénzért, akár ingyen is továbbadhatta volna a telket a befektetőnek.

Sőt: ha az lett volna az MNV álláspontja, hogy a cserének jogi vagy vagyongazdálkodási szempontból akadálya van, a pénzügyminiszter - a kormány támogató álláspontjának ismeretében - az MNV tulajdonosaként írásos utasítást adott volna arra, hogy azt mégis hajtsák végre. De erre nem volt szükség, mert a csere önmagában is jogszerű és ésszerű volt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr955472109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása