Tisztelt Törvényszék!

A vádiratot – a szavak és mondatok jelentése, nyelvtani tartalma szerint – megértettem.

Annak tartalmát azonban a jogállami keretek között értelmezni nem tudom. Mert amit a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata tartalmaz, az a nyomozás iratai, a 40 ezer oldalnyi bizonyíték között nem található meg.A vád egyáltalán nem alátámasztott, a vádiratnak a valósághoz és a csatolt iratokhoz semmi köze sincs. Ezért az abban foglaltakat elfogadni nem tudom, a bűncselekmény elkövetésének vádját visszautasítom.

A vádban szereplő hűtlen kezelés büntetőjogi tényállásának 4 feltétele van: a vagyoni hátrány keletkezése, az elkövető kötelességszegése, a vagyoni hátrány okozására irányuló szándék, valamint a mindezek közötti ok-okozati összefüggés. A nyomozás során nem volt olyan pillanat, amikor az ügyészség szakmai - okiratokon vagy vallomásokon alapuló - álláspontja az lehetett volna, hogy akárcsak az egyik tényállási elem is fennáll.

Ezért kénytelen vagyok magam is arra gondolni, hogy ennek a nyomozásnak korántsem a vád tárgyává tett események valódi feltárása volt a célja, hanem a politika kiszolgálása. Legalább e falak között mondjuk ki nyíltan: a nyomozás azzal a céllal indult, és azzal a céllal folyt 1100 napon át, hogy a baloldali kormányokat, azoknak vezetőit, tagjait és hivatalnokait korrupció-gyanús üggyel lehessen hírbe hozni nap nap után. Ennek a pernek a során bizonyítani fogjuk, hogy már a nyomozás elrendelése is alaptalan volt, és súlyos prekoncepciót tükrözött. Abból pedig, hogy a hivatalos nyomozás teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a rendelkezésére álló tényeket, hogy a jelenlegi kormányt kiszolgáló médiumokhoz rendre kikerültek torz-, hamis vagy félinformációk az ügyészségről, s hogy kritika, elemzés, tartalomvizsgálat nélkül épültek be politikusi állítások az ügyészség álláspontjába, sőt még a vádiratba is, nehéz másra következtetni, mint az eljárás politikai jellegére.

Bizonyos vagyok abban, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője tudja: az égvilágon semmiféle bűncselekmény nem történt, legalábbis a vádlottak részéről bizonyosan nem. De ahogy arra sem kapott lehetőséget egyetlen pillanatig sem, hogy a nyomozás szakmai alapokon folyjon, úgy azt sem tehette meg, hogy a Gyurcsány Ferenc körüli fiaskó után az egész eljárást megszünteti. Ezért inkább írtak egy hazugságoktól hemzsegő, és a valóságot elhallgató, semmibe vevő vádiratot és mögé csaptak kezelhetetlen mennyiségű iratot. Olyanokat, melyek egyenként és összességükben is cáfolják a vádat. De nyilván abban bíznak, hogy mire mindezen a Tisztelt Törvényszék átrágja magát, pláne mire jogerős ítélet születik, majd megszűnnek a politikai elvárások, az igazodási kényszerek is – addig meg csak kihúzzák valahogy.

Tisztelt Törvényszék!

A Sukoró-ügy az, amire az akkor ellenzékben lévő pártok a 2010-es választási kampányukat felépítették. Retorikájukban ez az ügy volt az első számú bizonyítéka, szinte már szinonimája a baloldali kormány korrupciós érintettségének. Ez az ügy volt az, amiben az ügyészség a politika nyomában járva meggyanúsította a volt szocialista miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet. Mind a politika, mind az ügyészség mindent megtettek annak érdekében, hogy őt a vádlottak padjára állítsák.

Gyurcsány gyanúsítása azon alapult, hogy egy parlamenti megbeszélésen egyrészt túllépte hatáskörét azzal, hogy utasította vagyonkezelőt a cserére, másrészt Joav Blumot jogosulatlan előny érte azzal, hogy így áron alul jutott a földekhez. Ez a két dolog: a hatáskörtúllépés és a jogosulatlan előny volt a hivatali visszaélés tényállási eleme. Ha ez bizonyítható lett volna, Gyurcsány Ferenc ma itt ülne.

Az áron aluliság bizonyításához Fehérvári Zsolt és Császy Zsolt, a döntési jogkör elvonásának bizonyításához Markó Andrea és Tátrai Miklós megfelelő vallomása kellett volna.

Ugyanakkor az MNV Zrt.-n belül a vitatott tranzakció és a döntés előkészítésében számos szervezeti egység összesen 30-40 munkatársa vett részt. Ki-ki a saját munkakörében dolgozott a cserekérelem elbírálásán, majd közös ismeretanyagukból készült a javaslat. Az a javaslat, melyet a Vagyontanács valamennyi, a tranzakciót támogató tagja még a vádirat szerint is egyformán megismert. Az ügyészség mégis kizárólag azt a 4 személyt állította bíróság elé, akikre miniszterelnök vád alá helyezéséhez szükségük lett volna.

Lehet, hogy a vádemelés csak a kudarcot valló ügyészség kicsinyes bosszúja. De az ügy körülményeire tekintettel nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ez az eljárás most is, még mindig Gyurcsány Ferenc és a szocialista kormányzás bűnösségének kimondásáért folyik.

A következő órákban részletesen ki fogom fejteni a vádirat törvényességével és keletkezésének körülményeivel kapcsolatos álláspontomat. Igyekszem majd alaposan bemutatni a vitatott jogügylet tárgyát, vagyis az ingatlanokat. Külön-külön, tényállási elemenként, de összefüggéseiben kívánom bemutatni, miért abszurdum a vád tartalma is. Végül pedig a vádirat szövegére kívánok tételesen reagálni.

Tisztelt Törvényszék!

Ez az eljárás, és ez a vádirat köznapi szóhasználattal törvénytelen és koncepciózus. A büntetőjog nyelve az előbbire a „nem törvényes” és a „kellékhiányos” szavakat használja. Az utóbbira viszont a hivatali visszaélés, a hamis vád, a rágalmazás, az okirat-hamisítás, a kényszervallatás és még ki tudja hány büntetőjogi tényállás terminológiáját. Nézzük ezeket sorjában.

A vád nem törvényes

1.

Meggyőződésem, hogy a vád a Be. 2.§ (2) bekezdése alapján nem törvényes, mert nem pontosan körülírt, és nem büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményekről szól. A vádirat ismertetésekor a Tisztelt Törvényszék is hallhatta, hogy a vádban egyetlen konkrétum sem szerepel arról, hogy mely vádlott, pontosan milyen cselekménye miként meríti ki a hűtlen kezelés tényállási elemeit. Ráadásul mind a négy vádlott esetében, mind a négy elemet. Nem hallhattunk ilyet. Az ügyészség jól-rosszul összerakott egy történeti tényállást, melyet érezhetően szétfeszítettek a politikai elvárások. Ezért bár a kötelező politikai frázisok szerepelnek a vádban, de nem sikerült ezek, a valós események és a jogszabályok között olyan összefüggéseket találni, melyek világos, egyértelműen megjelölt cselekmények objektív BTK-ba ütközését valószínűsítenék. Így viszont a vád nem lehet törvényes.

2.

Anélkül, hogy az érdemi védekezésbe most belekezdenék, hadd utaljak rá, hogy ellenem azért emeltek vádat, mert a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjaként hoztam egy döntést: szavazatommal támogattam egy ingatlancsere-szerződést, melynek teljesedésbe menése az ügyészek szerint a Magyar Államnak vagyoni hátrányt okoz. A vád egy árva szót sem szól arról, hogy egy ével később, amikor az ügyészség megrendelésére készült szakvélemény miatt megkérdőjelezhetővé vált a csere értékarányossága, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjaként hozzászólásommal és szavazatommal támogattam azt, hogy az eredeti állapotot állítsuk helyre, illetve hogy a Magyar Állam bíróságon támadja meg a szerződést. Erről az apró tényről nemhogy a vádirat, de még a 40 ezer oldalnyi hozzácsapott irat sem tartalmaz említést sem. Nyilván nem véletlenül. Hiszen a Btk. 17.§ (3) bekezdése alapján „Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.” Még ha igaz volna is a vádirat minden állítása, a cselekedeteim összessége akkor sem lenne büntethető - így a vád nem lehet törvényes.

3.

A vád törvényességét cáfolja a Fővárosi Törvényszéknek és a Kúriának a polgári perben hozott ítélete, hiszen mindkettő megállapítja: a sukorói ingatlanok természeti területen vannak, sőt védettek, továbbá az országos ökológiai hálózat részét képezik. Meggyőződésem, hogy ez a következtetés, ez az állítás teljességgel téves, iratellenes, és a Kúriát a másodfokú bíróság megtévesztette. De jelenleg akkor is van egy kúriai döntés, mely ezt mondja. Ha viszont mindez igaz, akkor a sukorói ingatlanra alkalmazni kell a természetvédelmi és a területrendezési törvény korlátozásait is, márpedig ezek rendelkezéseit figyelembe véve az ingatlan nem beépíthető. Ha pedig nem beépíthető, akkor nem az a kérdés, hogy 1,8 milliárdot vagy 1,1 milliárdot ér-e, hanem hogy az állam mennyit fizet annak, aki hajlandó lekaszálni néha. Amennyiben a Kúriának igaza van, akkor egy 0 forgalmi értékű ingatlant adtunk át Joav Blumnak több, mint egymilliárdért, s egy tökéletesen alkalmatlan tárgyon próbáltuk volna a vád szerinti hűtlen kezelést elkövetni.

4.

Végül a vád nem törvényes azért sem, mert a hűtlen kezelés egyik tényállási eleme, a vád szerinti vagyoni hátrány még elméletileg, fogalmilag sem következhetett volna be. Az ügyészség ugyanis súlyosan torzít, amikor a vádiratban összemossa a Magyar Állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t a Magyar Állammal, mint polgári jogi jogalannyal. Az MNV Zrt. nem a Magyar Állam. S bár az MNV Zrt. döntéseinek polgári jogi következményei a Magyar Államot érintik, a Magyar Államot nem csak az MNV Zrt-n keresztül érik jogi és gazdasági hatások.

A vagyontörvény 1.§-a egyértelműen definiálja, hogy a törvény hatálya, s így az MNV Zrt. feladat- és hatásköre nem minden állami vagyonelemre terjed ki. Nem vonatkozik például a Magyar Nemzeti Bank Zrt-re, a lakástörvény hatálya alá eső ingatlanokra, a koncessziós jogokra. És nem vonatkozik az államadósságra sem. De attól még mindez állami vagyon, az államadósság persze negatív előjelű. A vagyontörvény világosan rögzíti azt is: a Vagyontanács tagjainak döntéseik meghozatalakor kizárólag az MNV-hez tartozó vagyonnal kapcsolatos gazdálkodási érdekeket lehet és kell képviselniük. Ha nem így tesznek, ugyan kötelességszegést követhetnek el, de nem feltétlenül okoznak vagyoni hátrányt.

Mivel mindez lényegesen szűkebb kör, mint az állam vagyona, pláne mint az állam gazdaságpolitikai érdeke, az MNV tulajdonosi jogait gyakorló miniszter utasítást adhat arra, hogy a tanácstagok más, akár a vagyonpolitikai célokkal ellentétes szempontot is érvényesítsenek. Döntésük ez esetben természetesen nem kötelességszegő. Példának hozhatom fel a Malév vagy a MOL visszaállamosítását: szűken vagyongazdálkodási szempontból mindkettő hibás és káros volt, vagyonvesztést eredményezett - holott gazdaságpolitikai szempontból lehetett akár célszerű, és az állami költségvetés számára összességében hasznot generáló lépés is.

De persze könnyen igaz lehet mindennek a fordítottja is. A vagyonkezelő szervezet - ha rajta múlik - már régen leállította volna például a hollóházi porcelángyárat is, mert a veszteséges működés finanszírozása ellentétes a vagyongazdálkodási elvekkel, és az MNV portfóliójában vagyonvesztést okoz. A leállítás persze szociális ágon súlyos költségvetési kiadásokkal, és így államadósság-növekedéssel jár. Vagyis a döntés az MNV által kezelt állami vagyonban pozitív, a nem MNV által kezelt állami vagyonban negatív változást okozna.

Miért is lényeges ez? Nos, az ügyészség azt állítja, hogy a csereszerződés következtében a Magyar Államot 1,3 md Ft vagyoni hátrány érte. Az ügyészség azt is állítja, hogy a vádlottak kizárólag a befektetők és a turisztikai beruházás érdekeit tartották szem előtt. Ha mindez igaz lenne, akkor tehát a vádlottak azért, hogy a beruházás létrejöjjön, az MNV által kezelt vagyonból szándékosan elveszejtettek volna 1,3 milliárdnyit. Mivel a miniszter erre nem hatalmazta fel őket, döntésük kétségkívül kötelességszegés lenne. De vagyoni hátrány okozására alkalmatlan kötelességszegés.

Ennek a cselekménynek ugyanis az elméleti sértettje a Magyar Állam. Csakhogy a vádlottak döntésének folyományaként a beruházásból és a működő létesítményből az állam sok tízmilliárdnyi adó- és más bevétellel lett volna gazdagabb. Csak a kaszinó üzemeltetésének jogáért évi 900 millió forint jutott volna az állam zsebébe. Nem az MNV-hez, de ugyanúgy a Magyar Államhoz. Vagyis az esetleges 1,3 md-os vagyonvesztés több tízmilliárdos vagyongyarapodással áll szemben. Tehát a Magyar Államot – amennyiben a beruházás megvalósul – kár nem érhette, sőt a vagyon jelentősen gyarapodott volna.

Nem lehet egy döntés összes következményei közül – az időbeli és logikai sorrendiséget figyelmen kívül hagyva – egy elemet kiragadni, és azt minősíteni. Főleg nem, ha az ügyészség szerint a vádlottak magatartása kifejezetten a magánbefektetők beruházásának segítésére irányult. Ha az ügyészi beállítás, logika helyes lenne, akkor legalább menjünk rajta végig, és nézzük meg az összes hatást. A munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést, a turizmusfejlesztést, az adóbevételeket. Ezek nem a vádlottak hibájából és szándékából nem következtek be – amikor mi döntöttünk, reálisan várható következmények voltak. Hanem azért maradtak el, mert a Magyar Állam, pontosabban a kormány az ügyészséggel karöltve ellehetetlenítette a beruházást.

Ezért ha tudtuk volna, hogy önmagában az ingatlancsere előnytelen, a helyzetünk és magatartásunk akkor is analóg lenne azzal a társasházi közös képviselőével, aki a panelház aljában eladta a babakocsi-tárolót. A történet azzal kezdődött, hogy – mivel a lakók már megöregedtek, a gyerekeik felnőttek – a közösség felismerte, hogy a helyiség senkinek sem kell, évek óta üresen áll, csak költenek a takarítására. Pedig ígéretes fejlesztési terület, hiszen az utcával határos, de egyelőre még kirakata sincs, sőt a csatorna sincs bekötve. Ezért a társasházi közgyűlés döntött arról, hogy egymillió forintért meghirdetik eladásra, egyszer és mindenkorra megszabadulnak tőle. A közös képviselőnél azonban jelentkezett egy érdeklődő, aki azt mondta, hogy nincs ideje kivárni a pályázatot, sőt pénze sincs elég. De ad most azonnal ötszázezer forintot, és garantálja, hogy a beruházás után évente négyszázezer forint közös költséget fizet. A közös képviselő azonnal aláírta vele a szerződést.

Ezzel nyilvánvalóan kötelességszegő magatartást tanúsított. De még ha feltételezzük is, hogy a közös képviselő valójában a vevő üzleti érdekét szolgálta: alkalmas volt-e a cselekedete arra, hogy megkárosítsa a társasházat? Nyilvánvalóan nem. Nem lehetne ellene törvényes vádat emelni, mert cselekedete nem ütközik a Btk-ba. Nos, ugyanez lenne a helyzet a mi esetünkben is – ha egyáltalán sejthettük volna, hogy a szerződéses értékek esetleg nem jók. De én még csak azt sem sejthettem.

A Be. 267.§ (1) bekezdés j) pontja szerint a bíróság az eljárást megszünteti, ha a vád nem törvényes. Szerintem egyértelműen nem az.

A vád kellékhiányos

A Be. 217.§-a sorolja fel azokat a kötelező kellékeket, melyeket a vádiratnak tartalmaznia kell. A kötelező elemeket nem tartalmazó vádirat kellékhiányos, s a Be. 267.§ (1) bekezdése, valamint az Alkotmánybíróság határozatai alapján tárgyalásra alkalmatlan.

A törvény alapján a vádiratnak tartalmaznia kell a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely tény bizonyítására szolgálnak. Nyilván nem véletlen, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség még csak gyönge kísérletet sem tett arra, hogy megjelölje, mely bizonyíték mely tény, mely vádirati állítás igazolására szolgál. Hallhattuk, olvashattuk a vádiratot: a 26 oldalas tényálláshoz 40 ezer oldalnyi dokumentum, és közel 130 tanúmeghallgatás tartozik, mint bizonyíték. Összességében és általánosan A törvényszék és a vádlottak pedig igazodjanak ki ezek között, döntsék el, mi ellen is akarnak védekezni. Mert az ügyészség nem mondja meg, miért és milyen alapon vádol, csak azt, hogy mivel. Képtelen helyzet, és súlyosan sérti a vádlottak védelemhez és tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.

Ebben az eljárásban a 2. vádpontban négy ember áll a Törvényszék előtt. De különböző cselekedetek, különböző tényállások, sőt különböző bűncselekmények miatt. Az ügyészség nem mondja meg, hogy a 40 ezer oldalnyi iratból mi szól a vádlottak mellett, és esetleg mi ellenük. Azt sem mondja meg, hogy melyik adat támasztja alá Fehérvári Zsolt bűnösségét, melyik Markó Andreáét, melyik Császy Zsoltét, és melyik Tátrai Miklósét. De még csak azt sem tudhatjuk, hogy egy-egy irat vajon Fehérvári Zsolt okirat-hamisítását, Császy Zsolt hűtlen kezelési bűnsegédletét, vagy Markó Andrea hűtlen kezelést elkövető magatartását hivatott-e igazolni. Vagy, mint az sejthető, egyiket sem.

Az a kényszerhelyzet, hogy a 40 ezer oldalnyi iratot az elmúlt hónapokban töviről hegyire át kellett rágjuk, legalább lehetőséget adott arra, hogy iratok tucatjaival bizonyítsuk igazunkat, s egyben az ügyészség csúsztatásait, hazugságait, manipulációit. Emlékezhetünk rá, hogy mind a nyomozás elhúzódását, mind a vádemelés késlekedését azzal indokolták, hogy irdatlan mennyiségű bizonyítékot kell áttanulmányozniuk. A vádirattal együtt benyújtott 40 ezer oldalnyi dokumentum és 4 oldalas tanúlista volt az egyik fő hivatkozási ok arra is, hogy a Fővárosi Törvényszék kezdeményezze másik bíróság kijelölését. Ezért vagyunk most itt, legalábbis a hivatalos indoklás szerint.

De bizony a király meztelen. Az iratokat áttanulmányozva igencsak szembetűnő volt, hogy számos teljesen érdektelen irat is a bíróság elé került. Csak elrettentő példaként említem azt a 2007-ben készült belső utasítás tervezetet, mely az MNV Zrt. saját vagyonának a számviteli politikájáról szól, tehát a nyomtatók és íróasztalok nyilvántartásáról, számlák kezeléséről szól. Nyilván semmi köze az ügyhöz, de jó vastag, 150 oldal önmagában is. Szerencsére az ügyészség csak a Miniszterelnöki Hivatal 130 oldalas iratkezelési szabályzatát és a vezetői telefonkönyvét tette az iratok közé, és nem az Arany Oldalakat - kíváncsi vagyok, mit fognak vele bizonyítani. Nem sok sejtésem van arról sem,, mit bizonyít az „ariel mosópor” a „pöttyös túró rudi brief”, vagy a „csokis diós sütemény” című dokumentum. Jó volna tudni, mert esetleg az ügyészség kérdéseire nem csak a  BTK-ból, hanem Horváth Ilona szakácskönyvéből is kellene készülnünk…

De sok ezer oldalnyi olyan irat is van a Tisztelt Törvényszék előtt, melyek a nyomozás vádemelés nélkül maradt részeivel kapcsolatosak: a sukorói beruházás engedélyeztetésével, a kaszinókoncessziós pályázattal és más ügyekkel. A kaszinótendert értékelő bizottság ügyrendjének módosítása 4-szer, a NIF és az NFÜ közötti támogatási szerződés a 4-es út megépítésére 6-szor, a kaszinótender pályázat kiírása 8-szor, a parlamenti találkozóról szóló emlékeztető 11-szer szerepel a kötetekben. Számos irat évekkel a vád tárgyát képező események előtt vagy után keletkezett, tehát bizonyítéknak eleve alkalmatlan. De azért a befektetési ügynökség és az ügyészség közti iratküldés jegyzőkönyve 3, Oszkó Péter vizsgálatot lezáró levele 4, a 4-es út építési engedélye 12 példányban is megtalálható az iratok között.

De nem bántak szűkmarkúbban a váddal legalább összefüggésbe hozható iratokkal sem.  Nehéz komolyan venni azt  a vádiratot, amelyhez az ingatlanok MNV-s helyszíni szemléjének jegyzőkönyvét 11-szer, magát a csereszerződést 12-szer, az MNV és a vízügyi igazgatóság közti levelezést 18-szor, a Perfekting Kft. albertirsai értékbecslését 20-szor csatolták.

Mindez semmi másra nem jó, mint arra, hogy az iratok bogarászása miatt  a bírósági eljárás elhúzódjon, és addig is az alapos ügyészi munka látszatát lehessen kelteni. Hogy jó nagyra lehessen fújni a lufit.

Nos az elmúlt hetekben az ügyészség helyett is elkészítettük a váddal egyáltalán tartalom vagy logika szerint kapcsolatba hozható dokumentumok jegyzékét: az MNV Zrt-ben a szerződéskötésig keletkezett iratok és releváns szabályzatok 300 oldalt, az elmúlt 6 évben keletkezett értékbecslések bő 1000 oldalt tesznek ki. A releváns tanúk vallomásai 700, a vádlottak nyomozati vallomásai 600 oldalt tesznek ki. Mindennek terjedelme együttesen 3000 oldal Három kötet, és nem 43.

 De ha már utaltam az imént a tanúvallomásokra, ne feledkezzünk meg a „bizonyítékok” e köréről sem. Az ügyészség e tekintetben is csak azt mondta, hogy a 2. vádpontot, a hűtlen kezelés és okirathamisítás vádját bizonyítja 110 ember vallomása. Úgy általában. Persze lehet, hogy valójában valamennyi Császy Zsolt okirathamisítását bizonyítja - a vádirat alapján ezt sem lehet kizárni.

 Nehéz helyzetben volt Keresztes főügyész, nem csoda, hogy nem akart találati mátrixot rajzolni. Hiszen a tanúk túlnyomó többségét soha nem hallgatták ki a jelenlegi vádra. Viszont kihallgatták őket a kaszinópályázattal, a kiemelt projektté nyilvánításról szóló kormányrendelettel, a turisztikai beruházás állami támogatásával, vagy éppen Joav Blum sukorói pingpongverseny-szereplésével kapcsolatban. Minderről bizonyára itt is készséggel be fognak számolni. A sukorói önkormányzat mind a 11 képviselője, akik soha egyik vádlottal sem találkoztak. A sukorói ingatlanok melletti, szomszédos telek 9 tulajdonosa, akik soha egyik vádlottal sem beszéltek. Az ITDH 10 dolgozója, akik soha egyik vádlottal sem álltak kapcsolatban. Tucatnyi munkatárs a minisztériumokból, akik ebben az ügyben soha egyik vádlottal sem kommunikáltak. Tőlük vár az ügyészség információt a vagyoni hátrányról? Soha nem látták sem a szerződést, sem az értékbecsléseket, sem az ingatlanokat. Ők fognak vallomást tenni arról, Császy Zsolt miként szegte meg MNV-s munkaköri leírását? De hát sosem olvasták. Ők fogják megmondani, hogy az én szándékom károkozásra irányult-e? Honnan tudnák? Ez így egyszerre nevetséges és sírnivaló.

 Az ügyészek által javasolt személyeknek ez a vég nélkülinek és tökéletesen értelmetlennek tűnő tanúkénti kihallgatása két dologra lehet mégis jó. Egyrészt a tárgyalás elhúzására, másrészt arra, hogy az új Pelikán Józsefet megtalálják, és betanítsák neki a vallomását. Ha valóban bizonyítani akarna az ügyészség valamit (és persze tudná, hogy mit), ha gyors ítéletet szeretne, akkor 2-3 tucat tanú meghallgatása bőven elégséges lenne. És mondjuk indítványt tettek volna sokkal fontosabb tanúk meghallgatására. Például arra a Joav Bluméra, aki a csereszerződés aláírójaként tevőleges szerepet vállalt a „bűncselekmény” kivitelezésében. Azokra a befektetőkre, akiknek érdekében az ügyészség szerint mi mindannyian bűnöztünk. Nekik talán több információjuk lehet a hűtlen kezelésre irányuló szándékunkról, mint a sukorói telekszomszédoknak. Persze ha itt lennének, elmondanák, hiszen már 2 évvel ezelőtt az FBI-nak is elmondták, hogy soha egyetlen vádlottal sem beszéltek. Ez kétségkívül kellemetlen a vád szempontjából, de hát az ügyészségnek jelenleg még az igazság kiderítése a törvényes feladata. Így aztán helyettük is indítványoztuk a Tisztelt Törvényszéknél a befektetők kihallgatását.

 Az ügyészség láthatóan rejtegeti a vádlottak és a nyilvánosság elől azt a két személyt is, akik személy szerint is, és akiknek köszönhetően a jelenlegi kormány is rengeteget profitálhatott ebből a büntetőeljárásból: a két büszke feljelentőt, Budai Gyulát és Schiffer Andrást. Mivel mint tudjuk, csak bizonyos pártokhoz tartozó politikusok hazudnak, és ők más pártokat képviselnek, ezért nyilván tényszerű és megalapozott információik vannak a bűncselekményről, és ezek alapján tettek feljelentést. Nem szeretnénk megakadályozni őket abban, hogy az általuk ismert tényeket, megalapozott információkat megosszák a Tisztelt Törvényszékkel. Kezdeményeztük az ő kihallgatásukat is.

 Tettünk indítványt további tanúk kihallgatására is, indítványunkat a Tisztelt Törvényszék írásban megkapta, így most hosszabban nem térnék ki rá.

 Meggyőződésem szerint az eddig felsorolt tények is bizonyítják: vádirat olyan mértékben kellékhiányos, ami nem csak parttalanná teszi az eljárást és nem csak a vádlottak védekezéshez való jogát veszélyezteti, de önmagában is lehetőséget adna az egész eljárás megszüntetésére. Természetesen tiszteletben tartom a Tisztelt Törvényszék döntését, miszerint a vádirat formailag rendben van, és kellő terjedelemben reagálni is fogok az abban foglaltakra. De mindenkinek sokkal egyszerűbb lenne, ha tudnánk, mit akar az ügyészég bizonyítani, mivel, és mi ellen kell védekeznünk..

Az eljárás koncepciós, és hivatali visszaélést valósít meg

A Központi Nyomozó Főügyészség azzal vádol minket, hogy megsértettük a törvényt. Annak érdekében, hogy ezt leírhassák, hogy vádiratba önthessék, az ügyészség, különösen a Központi Nyomozó Főügyészség számos törvénysértést követett el. S még csak nem is az igazság kiderítése érdekében, hanem a politika szolgálatában.

Hogy is kezdődött mindez?

A Sukoró-ügy már azzal történelmet ír, hogy a telekcsere ügyében a Fejér Megyei Főügyészség a közismerten mértékadó és tárgyilagos Magyar Nemzet című napilap 2008. november 28-i cikke alapján indított törvényességi felügyeleti vizsgálatot. Legalábbis nem tipikus ügyészi magatartás, s ha minden újságcikkre rámozdulnának, alighanem kevés lenne az ügyészi létszám.

Érdemes ennél a cikknél elidőzni picit, hiszen pár nappal később megjelent folytatásával együtt már akkor minden lényegeset tartalmazott, amit a politikai kommunikáció és a mostani vádirat is. Izraeli befektető, kaszinóberuházás, gigantikus beépítés, Albertirsán kisajátítani kellett volna, természetvédelmi problémák vannak Sukorón, valótlanok az ingatlanértékek, és az MNV belső szabályait sértették. És az ügyészség láthatóan összekeverte a Magyar Nemzetet a Magyar Közlönnyel, mert pontosan betartották az instrukciókat.

Oly szakmaisággal és objektivitással, hogy néhány héten belül már nem is csak a csereügylet törvényességét vizsgálták. Példa nélküli eljárás indult Joav Blum ellen a lakcímbejelentésével kapcsolatban, feltérképezték valamennyi magyarországi cég- és ingatlanérdekeltségét, vizsgálták albertirsai tulajdonszerzését, megóvták a földhivatal, a jegyző és a környezetvédelmi hatóság eljárását, felügyeleti eljárást indítottak Joav Blum magyarországi cégeivel kapcsolatban. Mindez meggyőződésem szerint messze túlmutat az ügyészség megszokott szerepén, és törvényes lehetőségein. És semmi köze nincs a csereszerződés törvényességéhez.

A Fejér Megyei Főügyészség azonban nem érte be ennyivel sem. Úgy döntött, hogy az ingatlanok értékének meghatározásához is ért. Nem rendel ki szakértőt, sőt, meg sem nézi a helyszínt. Varázsol egyet az iratokkal – ami útban van, mást mutat, azt eltünteti – majd a maradékból arra a következtetésre jut, hogy a csere értékaránytalan volt. Ahhoz, hogy ezt kimutathassa, vagy példátlan hanyagságra és hozzá nem értésre, vagy szándékosságra volt szükség. Mindennek konkrét bizonyítékaira a vallomásomban visszatérek majd.

Miközben tehát minden fronton ügyészi támadás indult a befektető ellen, a Fejér Megyei Főügyészség a saját, megalapozatlan érték-megállapítása alapján felveti a bűncselekmény, konkrétan a hűtlen kezelés gyanúját az MNV-vel kapcsolatban. Mit tesz egy átlagos esetben egy átlagos ügyész, ha bűncselekmény gyanújáról szerez tudomást? Kötelessége reflex-szerűen válaszolni: nyomozásra utasítja a rendőrséget, esetleg saját maga kezd nyomozásba. De ebben az ügyben ez nem így működött. A Fejér Megyei Főügyészség – ráadásul nem is annak vezetője, hanem egy csoportvezető ügyész – közvetlenül a Legfőbb Ügyészségre ír jelentést.

A következő eseményekből világos lesz, hogy miért. A Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztályának vezetője, Sinku Pál már 2009. április 3-án határozatot hoz arról, hogy a törvény szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező rendőrség a közelébe sem mehet az ügynek. Hangsúlyozom, hogy ebben az időpontban, 2009. március-áprilisban egyetlen adat sem volt arra, hogy olyan bűncselekmény történhetett, melyet Joav Blumon és az MNV dolgozóin kívül más követhetett volna el. Szóval Sinku doktor olyan határozatot hozott, hogy a Fejér Megyei Főügyészség jelentésének elbírálását (indul-e nyomozás, vagy sem) a Központi Nyomozó Főügyészségre bízza. Egyúttal persze arról is döntött – nehogy félreértés legyen -, hogy a majdani nyomozást is a KNYF végzi.

A nyomozóhatósági kijelölést a 11/2003 LÜ utasítás 49.§-a (2) bekezdésének h) pontjára alapozta. Ez a következőket mondja: „A Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik … h) a közélet tisztasága elleni bűncselekmények nyomozása (Btk. 250., 255B, 256.§), ha annak elkövetésével a városi megyei önkormányzat tagja, vagy a városi, megyei, regionális, országos illetékességű közigazgatási szerv vezető beosztású dolgozója gyanúsítható megalapozottan..”

Nézzük ezeket sorjában: a Btk. 250.§-a a vesztegetés, 255/B §-a a vesztegetés feljelentésének elmulasztása, 256.§-a a befolyással üzérkedés bűncselekményéről szól. A Fejér Megyei Főügyészség anyagában egyetlen szó sincs ilyen feltevésről. Amiről szó van, az esetleges hűtlen kezelés, de abban nem illetékes a KNYF – a kijelölő határozat tehát szabálytalan.

Az MNV Zrt. sem nem városi, sem nem megyei, sem nem regionális, sem nem országos közigazgatási szerv, merthogy egyáltalán nem közigazgatási szerv. Mint a neve is mutatja részvénytársaság. Ez is kizárja tehát a KNYF nyomozási illetékességét.

A legfőbb ügyész utasítása a kijelölés kötelező elemeként említi még a konkrét személy elleni megalapozott gyanút, ami a nyomozás megkezdése előtt nem lehetett, hiszen csak másfél évvel később közöltek ilyet az első gyanúsítottakkal.

A konkrét ügy tehát az ügyészség saját belső utasításának 3, együttesen szükséges feltétele egyikével sem találkozik, de ez nem akadálya Keresztes Imre kijelölésének. Hogy miért nem, annak józan ésszel egyetlen oka látszik. Mert a KNYF-nek törvényben biztosított monopóliuma van nyomozni parlamenti képviselők ellen. Sinku Pál szabálytalan döntése kizárólag akkor nyer értelmet, ha azt feltételezzük, hogy már a nyomozás indulásakor, bármiféle ráutaló adat hiányában is eldöntött volt, hogy a nyomozás később parlamenti képviselőket kell hogy érintsen. Mert ilyen esetben valóban át kell adni a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészségnek. De honnan tudta Sinku Pál, hogy 6 hónappal később Schiffer András és Budai Gyula feljelentést fog tenni hivatali visszaélés miatt? Hogy tudhatta a Legfőbb Ügyészség 2009. tavaszán, hogy majd 2 és fél év múlva meggyanúsítja Gyurcsány Ferencet? Csakis úgy, ha mindez már eldöntött tény volt a nyomozás elrendelésekor, minden más pedig színjáték.

Árulkodó, hogy miközben a Legfőbb Ügyészség határozata a közélet tisztasága elleni bűncselekmény gyanújáról szól, a KNYF eleve más Btk-tényállás: hűtlen kezelés és okirathamisítás miatt kezdett el nyomozni.

De érdemes még egy pillanatig időzni ennél a legfőbb ügyészi utasításnál. Ennek 48.§-a (1) és (4) bekezdése azt mondja, hogy abban az esetben, ha az ügyészség magához vonta a nyomozást, az az ügyészség nyomoz, aki az ügy elbírálására illetékes bíróság mellett működik. Ez a bíróság a konkrét esetben a Fővárosi Törvényszék. Legalábbis pikáns az, hogy mindeközben Belovics Ervin főügyész-helyettes, Sinku Pál főnöke volt az, aki elsőként helyeselte az eljárás kivonását a Fővárosi Törvényszék hatásköréből.

Tisztelt Törvényszék!

A következőkben ismertetésre kerülő események nyilvánvalóvá teszik, hogy az unortodoxia Magyarországon nemcsak a gazdaságpolitikában, hanem a büntetőeljárásokban is erőteljesen érvényesül. Hogy melyik okoz-okozott több kárt az országnak, majd a történelem eldönti.

Mindenesetre a Központi Nyomozó Főügyészség az ismertetett előzmények után nagy lendülettel látott a frissen kapott feladatnak. Nagy lendülettel, de azért vigyázva arra, hogy túl gyorsan ne végezzenek – hiszen a nagy eseményeknek csak a 2010-es választások után, a korrupcióval és főleg az MSZP-vel való leszámolás során kellett történniük.

Bár már az első hivatalos iratok is arról szóltak, hogy az MNV-s munkatársakat érintő hűtlen kezelésről lehet szó, egy rendes nyomozás szakmai szabályait megsértve nem házkutatást tartottak az MNV-ben, hanem iratokat kértek a vezérigazgatótól. Valódi házkutatás az MNV-ben sosem folyt. Annak ellenére sem, hogy a nyomozás első egy évében a feltételezett bűncselekménnyel kapcsolatba hozható vezetők dolgoztak ott. Az ügyészség megelégedett azzal, amit küldtek. A házkutatás csak akkor vált fontossá, amikor a nyomozás kezdete után másfél évvel meggyanúsítottak engem és Császy Zsoltot. De akkor is a lakásunkon kellett reggel fél hétkor házkutatást tartani, nem az MNV-ben. Senki sem tudja ma már, hogy milyen bizonyítékok lehettek az MNV számítógépein. Azokat soha senki nem ellenőrizte. A tárgyilagosságkedvéért: akár a vádlottak ellen, akár a vádlottak mellett szóló bizonyítékok is lehettek. Ezek ma már bizonyosan nem léteznek, hiszen az akkori gépeket törölték, leselejtezték. Mindennek következményeire is visszatérek majd vallomásomban.

Furcsa körülmény volt, hogy évekkel a nyomozás kezdete után korábban ismert iratok nem ismert verziói is elkezdtek előkerülni. A gyanúsítottakat és a tanúkat az ügyészség sok esetben igyekezett befolyásolni, összezavarni azzal, hogy hivatalosnak tűnő, egymásnak ellentmondó tartalmú iratokat tártak eléjük. De soha nem tartották fontosnak, hogy a különböző verziók készítésének körülményeit, a készítők személyét, de legalább az elkészülés idejét feltárják és bizonyítsák. Félreértés ne legyen: nincs olyan iratverzió, amely bárki bűnösségét is igazolná. De ezek az ellenőrizetlen forrásból származó, homályos eredetű, annak idején bizonyosan nem iktatott iratok elégségesek voltak arra, hogy a tanúkat, vagy akár a gyanúsítottakat összezavarják, elbizonytalanítsák, mások ellen hangolják.

A hűtlen kezelés megítélésében nyilván alapvető, hogy van-e vagyoni hátrány. Ezt az ügyészség – elvileg – úgy tudja megállapítani, hogy szakértőt rendel ki. Az unortodox nyomozás keretében az ügyészség 14 hónapot vesztegetett el azzal, hogy megrendelje és elkészítesse a hivatalos igazságügyi szakértői véleményeket. Sokáig nem volt világos, hogy miért. S nem volt világos az sem, hogy miközben a pest megyei ingatlanok értékbecslését már 2009. júniusában megrendelték, a sukoróiakét miért csak decemberben.

A nyomozás iratait olvasva azonban nem nehéz felismerni: a 2010-es választások miatt. Az eljárás politikai megrendelőinek ugyanis nem az volt a célja, hogy a koncepció mentén eleve bűnösnek tartott emberek mielőbb bíróság elé álljanak. Hanem az, hogy az egész parlamenti, és az őszi önkormányzati kampányt végig lehessen sukorózni, rablóbandázni, gyurcsányozni, elszámoltatásozni. S Keresztes Imre és csapata tette, amit vártak tőle. Semmit nem bíztak a véletlenre - csak aztán elfelejtették a nyomokat eltüntetni.

Hadd hivatkozzam a nyomozati iratok V. kötetének néhány oldalára. A 3-10 oldal tartalmazza a Treviso Kft. szakértői kirendelését a pest megyei ingatlanokra, dátuma 2009. június 17. A 31-290. oldalak tartalmazzák az elkészült szakvéleményt, a fedlap tanúsága szerint 2009. szeptemberéből. A 395-402. oldalak tartalmazzák a Treviso Kft. szakértői kirendelését a sukorói ingatlanokra, dátuma 2009. december 18. És most azt kérem, hogy a Tisztelt Törvényszék tekintse meg a szakvélemény fedlapját a 403. oldalon. A 4 pecséttel és két aláírással ellátott szakvélemény elkészítésének dátuma 2009. szeptember. Három hónappal korábbi, minthogy azt hivatalosan megrendelték volna, és 9 hónappal korábbi, mint ahogy hivatalosan elkészült… Ha pedig megtekintik az összes, a Treviso-tól érkezett szakértői vélemény fedlapját, mindegyiken megtalálják a KNYF érkeztető bélyegzőjét. Kivéve persze a sukorói értékbecslést, azon nincs ilyen. Persze, ha egy iratkupac részeként érkezett, s az albertirsai értékbecslés volt felül, akkor ez nem csoda, csak tény.

A szakvéleményekkel kapcsolatos törvénysértések, visszaélések sorozata itt messze nem ér véget. Számos elemre még vissza fogok térni a tárgyalás során. Egyetlen elemre azonban muszáj még most, a vádiratra tett észrevételek során kitérnem. Hiszen erre, az immár vélhetően manipulált iratra alapozza a vád a vagyoni hátrányt, és a bűnösségünket.

Idézni szeretnék egy dokumentumból: „A csereszerződést az MNV Zrt. képviseletében Tátrai Miklós vezérigazgató írta alá, és a gazdasági társaság vonatkozásában dr. Császy Zsolt Béla vezető jogtanácsos ellenjegyezte. A felek a szerződésben az állami tulajdonú ingatlanok összértékét a valós forgalmi értéknél jelentősen alacsonyabb összegben, 1084010100 forintban, a Joav Blum tulajdonában lévő ingatlanok értékét a valós forgalmi értéket jelentősen meghaladó összegben, 787400000 forintban határozták meg…” Ha az eljárási szabályok megengednék, szívesen tennék fel találós kérdéseket, hogy az idézet vajon mely dokumentumból származik. Ugyanis nem a vádiratból. Nem is a gyanúsításból. Még csak a szakvéleményből sem.

Hanem a szakértőnek megbízást adó, őt kijelölő határozatból. Egy független igazságügyi szakértésre vonatkozó, ügyészségi határozatból. A nyomozás kezdete után 2 hónappal, 2009. június 17-én a Központi Nyomozó Főügyészség már tudta, mi kell legyen az eljárás vége. Nem semleges szakvéleményt, hanem konkrét eredményt rendelt meg a Treviso Kft-től. Attól a cégtől, amelynek kiválasztási szempontjaira, a kiválasztási eljárásra vonatkozóan semmilyen adatunk nincs. Egyszer csak ott voltak – most már érthető, miért. És hadd mondjam még egyszer – kizárólag ezen szakvélemény miatt vagyunk vádlottak.

Figyelemre méltó momentumnak tartom azt is, hogy amikor – évekkel azok elkészülte után – az ügyészség észrevette, hogy a Treviso értékbecslése nem az akkor hatályos jogszabályokra hivatkozik, a szakvélemény kiegészítését rendelte el. Milyen a véletlen, a szakértők azt állapították meg, hogy az ingatlanok értéke akkor is ugyanannyi, mint az eredeti szakvéleményben. Ezt meghálálva az az ügyészség, mely minket vádol hűtlen kezeléssel, a Treviso-nak szakértői díjat is fizetett azért, hogy saját magát felülvizsgálja, a saját hibáira reagáljon.

A Treviso Kft-nek az unortodox nyomozásban játszott meghatározó szerepét bizonyítja, valamint az igazságügyi szakértői vélemény elkészítésével kapcsolatos kétségeket erősíti Fehérvári Zsolt – akkor még tanúkénti – kihallgatási jegyzőkönyve 2009. december 8-áról. Csak az emlékezet-frissítés kedvéért mondom, hogy a hivatalos verzió szerint a Treviso 10 nappal később kapott megbízást a sukorói ingatlanok felértékelésére, és 10 nappal később láttak először iratokat Sukoróról. Ehhez képest a Treviso nevében eljáró két értékbecslő nem csak részt vett Fehérvári úr kihallgatásán, hanem valamiféle társ-ügyészi feladatkörben lényegében ők vezették a kihallgatást, ők tették fel a kérdéseket. „Ön készítette-e az értékbecslést?”, „Ez az Ön aláírása-e?”, „Van-e Önnek cégjegyzési joga?”, „Kivel szokott konzultálni?” – záporoztak a kérdések ezen az unortodox kihallgatáson az érték megállapítására kirendelt igazságügyi szakértőktől a tanúhoz. És bizony-bizony kérdezték őt a sukorói ingatlanok értékbecslésének technikájáról, eljárásáról is – holott 10 nappal a kirendelésük előtt még semmit sem tudhattak a sukorói ingatlanokról, meg arról, hogy nekik azzal dolguk lesz…

S ha már az értékbecsléseknél tartunk, meg kell említenem még egy momentumot, mely az eljárás politikai célját igazolja. Kamarás Miklós, az MNV-nek a Bajnai-kormány alatt hivatalban volt vezérigazgatója 2009. október 7-én azt kérte Keresztes főügyésztől, hogy a csereszerződésnek a polgári bíróságon történő eredményes megtámadása érdekében tegye lehetővé, hogy az MNV és az ügyészség értékbecslői szakmai vitát folytassanak le. Keresztes Imre nem látott erre törvényes lehetőséget, a kéréstől elzárkózott.

2010-ben jött az Orbán-kormány. Keresztes főügyészt olyannyira fellelkesítették az új lehetőségek, hogy július 30-án már maga ajánlkozott az új kabinet segítségére. Levelet írt – no nem is az MNV-nek hanem egyenesen a Fejlesztéspolitikai Minisztérium államtitkárának. „A polgári perben a Magyar Állam oldaláról indokolt további lépések megtétele érdekében a szükséges adatokat a Központi Nyomozó Főügyészség átadja. Ennek érdekében kérem, szíveskedjék e tárgyban egyeztetés céljából megfelelő szakértőt kijelölni, és a konzultáció lehetőségét biztosítani.”- valósággal kérleli az államtitkárt a főügyész.

Ez a dokumentum annak a bizonyítéka, hogy egy állítólagos jogállamban, egy polgári perben, az egyik peres fél érdekében akarja összeszűrni a levet a főügyész a kormánnyal. Úgy, hogy egy büntetőeljárás adatait akarja az egyik polgári peres fél rendelkezésére bocsátani. Mit bocsátani, valósággal rátukmálja magát az államtitkárra, miközben pár hónappal korábban, amikor még – a polgári per megindulása előtt - jogszerűen tehette volna, megtagadta a segítséget.

Tisztelt Törvényszék!

A gyanúsítás szövege lényegében megegyezik a másfél évvel korábbi Magyar Nemzet-féle cikkel, és megegyezik a mostani vádirattal. A nyomozásnak hívott színjáték teljesen felesleges volt, legfeljebb a iratok összegyűjtése miatt volt rá szükség. A meggyanúsításom időpontjáig 71 személyt hallgattak ki. Senki semmi terhelőt nem mondott. Több ezer oldal iratot gyűjtöttek be – semmi sem támasztotta alá az alapos gyanút. De ez nem számított, a gyanúsítást a hűtlen kezelés tényállási elemeinek hiányában is közölték.

Egyúttal az ügyészség indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál az előzetes letartóztatásomat. Keresztes Imre azt állította, hogy az iratok eltüntetésének és a tanúk befolyásolásának veszélye miatt van erre szükség. A már akkor is több ezer oldalnyi irat áttanulmányozására – a szokások szerint – a bíróság néhány órát kapott – így aztán bízva az ügyészség szavában, elrendelte előzetes letartóztatásomat. A főügyész annak ellenére állította, hogy befolyásolhatom a tanúkat, hogy az MNV összes, az ügyben tevőlegesen részt vevő munkatársát korábban kihallgatták. És annak ellenére állították, hogy eltüntethetem a bizonyítékokat, hogy a nyomozás addigi 17 hónapja alatt eszükbe sem jutott bárhol házkutatást tartani. Csak aznap reggel, az én lakásomban.

Az előzetes letartóztatás törvénytelenségét 2010. december 17-én kimondta a Fővárosi Törvényszék. A határozat indoklása szerint a letartóztatás kezdeményezése és elrendelése soha nem felelt meg a törvényi feltételeknek, mert semmilyen arra utaló adat nem keletkezett a nyomozás során, hogy szándékomban és lehetőségemben állna az eljárás akadályozása. Az ügyészség immár dokumentált hazugsága miatt 109 napot voltam rácsok mögött, és voltam ezalatt kényszervallatásoknak kitéve. A hazugságokra pedig rátett még egy lapáttal a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, amikor azt állította a nyilvánosság előtt, hogy konkrét adatok voltak arra, hogy Császy Zsolt és én tanúkat igyekeztünk befolyásolni, és bizonyítékokat akartunk eltüntetni. Fazekas Géza hazugsága miatt polgári per van folyamatban a Fővárosi Törvényszéken. Azért említem mindezt, mert a koncepciós eljárások közismert eleme az érintettek nyilvánosság előtti besározása, bűnösségük sulykolása csakúgy, mint a megfelelő vallomás kikényszerítése.

 A kényszervallatás egy kifinomult, kaffkai módszerének tartom azt is, hogy a letartóztatásom alatt lényegében alig kérdeztek a saját gyanúsításomról. Szinte kizárólag olyan kérdéseket kaptam, melyek a gyanúsítás szempontjából teljesen érdektelenek. Egyértelmű volt, hogy teljesen mindegy mit mondok, milyen érveket hozok fel, vagy mivel cáfolom az ügyészség butaságait – hiszen nem a tényeken, hanem az ügyészség szándékán múlik, hogy mikor szabadulok.  És bizony egyértelmű volt: a nyomozás formális vezetőjének semmi befolyása nincs a nyomozás irányára. Nem egyszer papírból olvasta fel a kérdéseket, s egy esetben el is maradt a tervezett kihallgatás, mert nem kapta meg a papírt, amiből kérdezni kellett volna. Mindez  a nagyon is egyértelmű nyomásgyakorlás mind egy célt szolgált: hogy az ügyészség és a politika megkapja a megfelelő választ a Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos kérdésekre. Hiszen a kihallgatásaimon feltett kérdések döntő többsége az ő szerepére, az ő bűnösségének kimondatására irányult – nem a velem szemben megfogalmazott gyanúra.

 S hogy önmagában egy tudottan hamis gyanúsítás, pláne a letartóztatás vagy annak kilátásba helyezése mennyire alkalmas lehet az elvárt tartalmú vallomás kikényszerítésére, arra ez a büntetőeljárás tökéletes példa. A kihallgatott rengeteg személy közül ugyanis mindössze 3 olyan van, akinek a vallomása – ha már a bűncselekményt nem is támasztja alá – de egyes elemeit erősíti az ügyészség tényszerűen valótlan állításainak. A három személy: Benedek Fülöp, Váry András és Varga Bálint.

 Benedek Fülöp tanúkénti kihallgatására első ízben 2010. áprilisában került sor. Benedek úr ekkor tételesen cáfolta az ügyészség állításait és kiállt az MNV eljárásának helyessége és jogszerűsége mellett. Aztán novemberben egy másik ügyben meggyanúsították őt, hónapokig letartóztatásban tartották. A letartóztatása alatt, december 6-án újra kihallgatták ebben az ügyben is, és már kevésbé markánsan nyilatkozott, mint korábban. A 3., és a szabadulását követő 4. kihallgatásán pedig érdemben, a jelenlegi vádlottak hátrányára módosította vallomását, több, homlokegyenest ellenkező nyilatkozatot tett. Ez utóbbi kihallgatásokon részt vett Keresztes főügyész is.

 Váry Andrást tanúként hallgatták ki 2009. szeptember 15-én, 2010. november 11-én és november 25-én. Kihallgatásai során részletesen bemutatta az MNV eljárásának szakszerűségét és jogszerűségét. Váry András lakásában, valamint édesanyja lakásában 2011. január 26-án hajnalban a KNYF házkutatást tartott, őt magát előállították és meggyanúsították. Váry András, bár az eljárás jogszerűségére vonatkozó érdemi vallomását fenntartotta, a következő gyanúsítotti kihallgatásain a jelenlegi vádlottakra nézve kedvezőtlen tartalmú kijelentéseket tett. A gyanúsítását követő kihallgatások egy részén részt vett Keresztes főügyész is. Gyanúsítását végül megszüntették, és mindeközben folyamatosan, beleértve - gyanúsítotti léte másfél évét - a mai napig is az MNV igazgatójaként dolgozik.

 A harmadik személy itt ül közöttünk, Varga Bálint, aki Joav Blum ügyvédje volt. Őt gyanúsítottként hallgatták ki 2010. szeptember 16-án, de nem tett érdemi vallomást. Ezt követően 2011. április 27-én házkutatást tartottak nála, számos iratot lefoglaltak, majd 6-szor hallgatták ki. Ezek a kihallgatások korántsem a vele közölt gyanúsításra irányultak, hanem az ügy többi részletére. Nehogy túl rózsaszínnek lássa a helyzetet, Keresztes főügyész már az érdemi kihallgatások megkezdése előtt két alkalommal is felhívta a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnökének figyelmét arra, hogy a gyanúsítás miatt lehetőségük van Varga Bálint ellen fegyelmi eljárást indítani, s az egzisztenciáját jelentő ügyvédi praxist felfüggeszteni. Varga Bálint ezek után megnyílt, és örömmel válaszolt minden kérdésre. Az sem zavarta, ha nem tudott valamiről, ha nem volt ott egy eseményen - ilyenkor a nyomozás koncepciójába illeszkedő feltételezésekbe bocsátkozott. Mindez azért is külön érdekes, mert Varga Bálint az eseményeknek Joav Blum ügyvédjeként volt a részese. És mivel őt a Pest megyei ingatlanok Joav Blum tulajdonába kerülése ügyében gyanúsították meg, a csereszerződés kapcsán nem, az ügyvédekről szóló törvény, valamint ügyvédi esküje alapján kötötte őt a titoktartás. A tőle kicsikart vallomások, túl azon, hogy kétséges hitelességűek, törvénytelenek, s ezért nem felhasználhatók. Nyilván nem véletlen, hogy a vádirat viszont a legfontosabb bizonyítékként hivatkozza őket.

 A Központi Nyomozó Főügyészség az iratismertetést, illetve az iratismertetés paródiáját 2012. április 6-án fejezte be. A Be. 216.§ (1) és (3) bekezdése alapján az ügyésznek legfeljebb 90 napig van lehetősége, illetve kötelessége dönteni a vádemelés kérdésében. De ahogy ebben a nyomozásban megszokhattuk, ez a törvény sem számított Keresztes Imrének, s nem akadályozta őt meg abban, hogy a 107. napon, az utolsó törvényes lehetőség után 17 nappal nyújtsa be a vádiratot. Megítélésem szerint ez a lépés feltette a koronát a főügyész és a főügyészség egész tevékenységére ebben az ügyben. Hiszen pontosan tudták, hogy ennek a rendkívüli súlyú jogsértésnek a magyar törvényekben nincs szankciója. A jogalkotónak egyszerűen eszébe sem jutott a törvényes vád fogalmába azt is beemelni, hogy a törvényes határidőben kell emelni a vádat. Nem hetekkel, hónapokkal, vagy évekkel utána. Mert ha ez a 15 napos túllépés jogszerű, akkor nyugodtan emelhettek volna vádat a nyomozás lezárása után 5 évvel is. Na de itt nyilvánvalóan szó sincs jogszerűségről, csak a terheltek alapvető jogaink sérelméről.