Döntött a Szegedi Ítélőtábla: nincs bűncselekmény a Sukoró-ügyben

2016. október 26.

A mai napon a Szegedi Ítélőtábla felmentette a vádlottakat a Sukoró-ügyben emelt vádak alól. Kimondta, hogy nem követtünk el törvénysértést, feladat- és hatáskörünkben jártunk el. A bíróság rögzítette azt is, hogy az állam érdekét szolgálta az ingatlancsere, a Magyar Államot hátrány nem érte, az…

A Sukoró-ügy nem büntetőjogi, hanem politikai kérdés

2016. október 12.

Pénteken kezdődik a Sukoró-per másodfokú tárgyalása. Az alábbiakban olvasható az előző részek összefoglalója a fellebbezéseink alapján: A Sukoró-ügy nem büntetőjogi, hanem politikai kérdés. Egy demokráciában politikai kérdés, hogy az aktuális kormány milyen beruházásokat akar az országban látni,…

Nekünk a bíró rendelte a pizzát

2016. október 09.

 Elképesztő, botrányos, és szomorú mindaz, ami a Népszabadsággal történt szombaton. A történet legundorítóbb eleme sokak szerint az, hogy a tulajdonosok még a pizzarendelést is felvették a munkatársaktól a vasárnapi bulira, amiről pontosan tudták, hogy nem lesz, mert már lap sem lesz. De tudok…

Folytatódik a Sukoró-ügy, de nem adják ki a jegyzőkönyveket sem

2016. szeptember 14.

Épp egy hónap múlva kezdődik a Sukoró-per másodfokú tárgyalása, melyről a Kétfarkú is kedvesen megemlékezett:   A másodfokú bíróság számára bő 120 oldalas fellebbezést adtunk be, nem irigylem őket kicsit sem. A 7 éve tartó eljárás rengeteg felesleges, önismétlő, értelmetlen, logikátlan, funkció…

Veres János vallomása

2013. augusztus 23.

A volt pénzügyminiszter - szintén az összefoglaló előadás lehetősége nélkül - kérdésekre válaszolva a következőket mondta: Magyarországnak előnye származott volna a Sukoróra tervezett kaszinóberuházásból, de a politika megakadályozta, hogy megvalósuljon a beruházás,…

Nem hiába dolgozott az ügyészség: Gyurcsány a bíróság előtt!

2013. augusztus 22.

Na nem úgy, de ez végül is mindegy. Végre lendületet vesz az elszámoltatás :) A mai kihallgatással az ügyészség válláról lekerül a teher, hiszen az alapvető elvárásokat teljesítik. Ma végre elkészülhetnek azok a vágóképek az éppen induló választási kampányra, melyek a…

Szívós itt, Szívós ott - szívás itt, szívás ott

2013. augusztus 07.

Kedves kis megemlékezést közölt Hagyó Miklós blogja az időközben – bár törvénytelenül, de érdemei elismerése mellett – alkotmánybíróvá tett Szívós Máriáról, akinek nem kis része volt abban, hogy a BKV-ügy vádlottjai 3-6-9 hónapot üljenek előzetes letartóztatásban.…

NIF: Császy nem manipulált, korrektek az adatok

2013. június 04.

A május 24-i tárgyalási napon végre a vádiratnak egy igazán lényeges, és konkrétumokat tartalmazó részére tértünk rá: a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. eljárására. A vád szerint Császy kolléga több alkalommal, levélben és telefonon presszionálta a NIF munkatársait,…

Garamhegyi: törvénymódosítást is kezdeményeztem volna

2013. június 04.

A Sukoró-ügyben a Törvényszék május 16-án újabb 6 tanút hallgatott meg. Az akkoriban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen és a turisztikai államtitkárságon dolgozó tisztviselők egybehangzóan azt vallották, hogy a beruházók szándéka és tervei komolyak voltak és a fejlesztés…

Sukoró: cafatokban a vád

2013. május 09.

A tárgyalás jegyzőkönyve Megérkezett a Szolnoki Törvényszéktől a Sukoró-per januári és márciusi tárgyalásának jegyzőkönyv-tervezete (az elütések/elhallások miatt pontosítások még át lesznek vezetve rajta). A szó szerinti jegyzőkönyv is alátámasztja: a vád már…

Biztos, úr?

2013. április 30.

Nézem a tévében a parlamenti közvetítést, éppen Péterfalvi Attila számol be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi tevékenységéről. Büszkén számol be róla, hogy nem csak a jogelődök hátralékát dolgozták fel, de sikeresen birkóztak meg minden…

Köszönjük, Balczó úr!

2013. április 30.

Szegény jobb sorsa érdemes Balczó Zoltán az Országgyűlést használta fel arra, hogy politikai nyomást gyakoroljon egy bírósági eljárásra, mellesleg pedig zsidózzon egy jót. A tudósítások szerint tegnap a Ház nyilvánossága előtt kérdést intézett a legfőbb ügyészhez…

Császy Zsolt vallomása

2013. február 19.

Császy Zsolt vallomása Császy Zsolt, a sukorói per 2. rendű vádlottja a blog rendelkezésére bocsátotta a Szolnoki Törvényszéken, a tárgyalás 4. napján tett vallomását.

Fotók és ábrák az elcserélt ingatlanokról - 2.rész

2013. január 11.

prezentáció2 A linkre kattintva található az elcserélt területeket bemutató képes tájékoztató, melyet a bíróságnak bemutattam.

A vallomás összefoglalója

2013. január 09.

Bűncselekményt egyik vádlott sem követett el, mindenki az állam érdekében járt el. A nyomozás és a vádemelés célja nem a vád tárgyává tett események valódi feltárása volt, hanem a politika kiszolgálása.  A Sukoró-ügy az, amire az akkor ellenzékben lévő pártok a…

Vallomás V. rész - vége

2013. január 09.

    A vádirat szövege A valóság 7. alja Külföldi befektetők Joav Blum volt a többségi befektető és a földszerző – ő magyar állampolgár. A cégek szintén magyarországi bejegyzésűek és székhelyűek voltak. 9/2 Joav…

Vallomás IV. rész

2013. január 09.

Bárki mondhatja persze, hogy a Perfekting Kft., illetve az ott dolgozó szakértők álláspontja hibás volt. Bárki mondhatja, kivéve az ügyészséget. A példaként hozott ügy ugyanis nem ért véget a Perfekting értékbecslésével. Néhány hónappal később igazságügyi szakértőt is…

Vallomás III. rész

2013. január 09.

 Tisztelt Törvényszék!  A vádirat egyik sarkalatos pontja, hogy azért volt szükség az MNV Zrt. eljárására, és azért a választott eljárásra volt szükség, mert: a befektetőknek ez a konkrét ingatlan kellett, a beruházáshoz tulajdonjogot kellett szerezni, a…

Vallomás II. rész

2013. január 07.

Tisztelt Törvényszék! Bár a vádirat maga is tartalmaz egy történeti tényállást, az számos ponton túlterjeszkedik a vádon, sok fontos tényt viszont érdemtelenül elhallgat. Szeretném ezért a vádirat tartalmi keretei között az általam 2008-ban ismert, illetve utóbb a nyomozás…

Vallomás I. rész

2013. január 07.

Tisztelt Törvényszék! A vádiratot – a szavak és mondatok jelentése, nyelvtani tartalma szerint – megértettem. Annak tartalmát azonban a jogállami keretek között értelmezni nem tudom. Mert amit a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata tartalmaz, az a nyomozás iratai, a 40…

Kezdődik a Sukoró-per - a vallomások itt lesznek olvashatók

2013. január 07.

Hétfő reggel kezdődik a Sukoró-per tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken. Három év nyomozás, majd' százötven tanú meghallgatása és rengeteg papír összelapátolása után Keresztes Imre főügyész végül öt ember ellen emelt vádat. A döntést meghozó négy ember közül Markó…

Az LMP bátorságáról

2012. október 02.

Immár több, mint két hónapja, július 27-én a Népszabadságban megjelent egy hosszú interjú Jávor Benedekkel, az LMP frakcióvezetőjével. Nehéz feledni, hogy az LMP mindezidáig milyen szerepet töltött be a sukorói ügyben: feljelentést tettek egy politikai vita miatt, majd hamis…

Címkék: sukoró LMP 13 komment

Sukoró-ügy: irány Strasbourg!

2012. október 02.

Meghozta végre a postás a Kúria Sukoró-ügyben született végzését. Nem okozva nagy meglepetést, helyben hagyták Handó Tünde döntését a tárgyalás Szolnokra telepítéséről. A döntés ellen 4 vádlott adott be fellebbezést. A 19 oldalas kúriai döntés számos jogi és logikai…

Sukoró: az ügyészség erőltette Szolnokot Handóra

2012. augusztus 30.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem hallgatott az érvekre, s a Sukoró-ügy tárgyalására a Szolnoki Törvényszéket jelölte ki. Bár én magam augusztus eleje óta  várok arra, hogy belenézhessek a nála lévő iratokba, ezt a múlt héten Császy kollégának…

Baráti szívesség vagy fideszes belharc?

2012. július 31.

A jelek szerint komoly kritikákat kapott és bizalomvesztést szenvedett el a Fidesz fontos köreiben VALAKI, akinek kimagasló szerepe volt-van a Sukoró-ügyben. A dolog kétesélyes. A Magyar Nemzet a múlt hétfőn terjedelmes interjút közölt Bártfai Beatrix-szal, a Sukoró-ügy pereiben…

süti beállítások módosítása