Pár napja azt nyilatkozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke a Hír TV-ben, hogy a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése során a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai olyan felelőtlenül jártak el, hogy még az ingatlan tulajdoni lapját is elmulasztották lekérni.

Azt az apróságot elfelejtette közölni, hogy az MNV-nek nem volt jogi lehetősége a moszkvai földhivatalban eljárni. A tövény 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap-másolatot írt elő formai követelményként, s ez az MNV eljárásában rendelkezésre állt; a hitelesítést a moszkvai magyar nagykövet és konzul végezte, aláírásuk-pecsétjük rajta.

Ugyanez nem mondható el az ügyészségről. A 3 és fél éve elrendelt nyomozás egyáltalán nem volt képes tulajdoni lapot (hitelesített másolatot) produkálni. Úgy beszélnek évek óta bűncselekményről, hogy egy vacak tulajdoni lapjuk sincs. Fogalmuk sincs, miről beszélnek. Így fordulhatott elő, hogy az ügyészség házi értékbecslője úgy értékelte az ingatlant, hogy a telket is hozzászámította - ami sosem volt a magyar államé. Hogy hogy lehet hiteles tulajdoni lap híján éveken át nyomozni és majd vádat emelni, a csoda tudja. De hát kétharmad van.

Az még rendben is lenne, hogy a látszat fenntartásáért a legvékonyabb szálba is mindvégig kapaszkodnak. Hiszen jelen állás szerint hamisan vádoltak meg embereket. Az ízlés dolga, hogy a köztisztviselő kiállhat-e a kamerák elé torz vagy hamis információkkal. De azt a műhibát felróni nekünk, amit az ügyészség követett el, mindenképpen túlzás. Bagoly mondja...

Nézem a tévében a parlamenti közvetítést, éppen Péterfalvi Attila számol be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi tevékenységéről. Büszkén számol be róla, hogy nem csak a jogelődök hátralékát dolgozták fel, de sikeresen birkóztak meg minden beadvánnyal.

Eggyel biztos nem. Napokon belül 1 éve lesz annak, hogy feleségemmel együtt beadványt írtunk Péterfalvihoz, amiatt, mert az ügyészség törvénytelenül kezelte és tette a nyomozati iratok részévé a számítógépem teljes tartalmát: céges üzleti terveket, szakmai felkészítőket, családi bejegyzéseket, orvosi adatokat, szakdolgozatokat, stb. - ráadásul mindkettőnkét. Kértük hogy állapítsák meg a jogsértést, és szabjanak ki büntetést az ügyészségre. Mivel a törvény szerinti összes határidő lejárt, a beadvány fél éves fordulónapján telefonon érdeklődtem: a kedves levakarás arról szólt, hogy nagyon dolgoznak az ügyön.

Azóta újabb fél év, összesen majd' egy év telt el. Se kép, se hang. Még csak arról sem kaptam papírt, hogy elrendelték a vizsgálatot. Értem én, hogy a statisztika mögé mindent el lehet bújtatni, így ez az egy ügy nem befolyásolja a beszámolót. De mindenesetre furcsa, hogy az évtized politikai kirakatperében menekül a NAIH attól, hogy vizsgálja az ügyészség tevékenységét. Nem is menekül, sunnyog.

Ennyit a pártatlanságról, a függetlenségről és mindennek látszatáról...

Sem az ügyészségi kommunikáció, sem az ügyészséget bíráló megnyilatkozások nem sokat segítenek megérteni, mi is történik most a moszkvai ügyben.

Valójában semmi. Az ügyészség hozott egy határozatot arról, hogy bár a KEHI még 2011-ben feljelentette Veres Jánost és másokat, nem volt elég adat arra, hogy őket meggyanúsítsák. Ennek megállapítására persze bő két év kellett... A határozat kehis megpanaszolása eleve egy marhaság, ráadásul a törvényi határidők miatt már nem is lehet új gyanúsításokat közölni. Így a nagy meglepődés-tiltakozás a semmin egy dologra jó csak: a híradók e vészterhes napokban nem csak a Fidesz trafikbalhéjával vannak tele, hanem egy baloldali zűrös ügyről is lehet beszélni.  

A lényegről eközben egy szó sem esik: még mindig semmi sem bizonyítja, hogy az ügylettel a magyar államot kár érte. Nem véletlen, hogy lassan 90 napja dolgozik azon a főügyészség, hogy a nagy semmiből valamilyen vádiratot kreáljon. A nyomozás végén, az iratokat megismerve minden gyanúsított indítványokat nyújtott be a főügyészhez - ő ezeket rendre elutasította, mint szükségtelen kukacoskodást. Az egész ügy, és a nyomozás komolyságának érzékeltetésére idemásolom azt a levelet, melyet az indítványok elutasításának apropóján írtam Keresztes főügyésznek:

"dr. Keresztes Imre úr

főügyész

Központi Nyomozó Főügyészség

Budapest

Tisztelt Főügyész Úr!

Megkaptam a 734/2009/65. sz. határozatát bizonyítási indítványaim elutasításáról. Sajnálattal állapítom meg, hogy a jelek szerint a meggyanúsításom óta eltelt két évben nem voltam képes olyan bizonyítási indítványt megfogalmazni, melynek Ön helyt adott volna. Nyilvánvalóan nem mértem fel időben - még az elmúlt évek tapasztalatainak birtokában sem -, hogy ebben az eljárásban még a legapróbb kérdésekben is az ügyészségnek kell igaza legyen. Ezért a kihallgatásaimon igyekeztem részletesen válaszolni a kérdésekre, a tények és jogszabályok bemutatásával rámutatni az egész ügyészi koncepció abszurditására. Ezeknek persze sosem lett következménye, az állításaimra soha senki nem reagált, az Önök sokszorosan megcáfolt állításai viszont töretlenül fennmaradtak.

Amikor Ön elrendelte ezt a nyomozást, semmilyen adat, semmilyen korábbi vizsgálat nem utalt bűncselekményre. Amikor Ön hűtlen kezeléssel gyanúsított, annak tényállási elemei nem álltak fenn. Amikor Ön másodszor is le akart tartóztattatni, a letartóztatás törvényi feltételei ismét hiányoztak. Mégis, most, a nyomozás végén az ügyészség álláspontja szinte semmiben sem különbözik attól, melyet 3 évvel korábban, a nyomozás kezdetekor Ön kialakított. Egyetlen adat, dokumentum, tanúvallomás sem zavarta Önt a koncepció érvényesítésében, mint ahogy nem zavarta az sem, hogy a bizonyítás alapvető feltételei hiányoznak.

A jelek szerint Ön szakmailag megengedhetőnek tartja, hogy:

• bármiféle bűncselekményre utaló adat nélkül, a Legfőbb Ügyészség véleménye ellenére elrendelje a nyomozást;
• a vagyoni hátrány keletkezésének gyanúját kizárólagosan egy ön által iratott, a jogszabályok és a legelemibb szakmai és etikai szabályok megszegésével készült, koncepciózus „szakvélemény”-re alapozza;
• valamennyi gyanúsítotti bizonyítási indítványt elutasítsa;
• alapvető, a gyanúsításokat cáfoló okiratokat éveken át titokban tartson a terheltek elől, és eltitkoljon az eljáró bíróság elől;
• megakadályozza, hogy a „szakértőnek” kérdéseket tehessünk fel;
• tetszése szerint válogasson az állítása szerint nemzetközi jogsegély keretében beszerzett iratok között, s csak az Önnek tetszőket tegye a nyomozati iratok részévé;
• az ingatlan értékesítését – ha az érdekei úgy kívánják – nem egy összefüggésrendszer elemének tekinti, hanem tértől és időtől független  tranzakciónak állítja be, a nem-értékesítés és a  továbbműködtetés jogi és pénzügyi következményeit nem vizsgálja; ugyanakkor – ha az érdekei úgy kívánják – a nyomozást a tranzakciót időben követő, attól azonban teljesen független tranzakciókra is kiterjessze;
• szükségtelennek tartja egy szakmailag megfelelő és jogilag aggálymentes értékbecslés beszerzését;
• meg sem próbálja feltárni a Diamond Air megalakításának és vevői kijelölésének folyamatát és okait;
• meg sem kísérelje a „hűtlen kezelés” megvalósulását tevőlegesen segítő, Ön szerint vagyoni előnyhöz jutó Diamond Air tulajdonosának és ügyvezetőjének kihallgatását;
• az állítólagos okirathamisítás kapcsán feleslegesnek tartja a kérdéses aláírások tulajdonosának kihallgatását;
• nem látja értelmét a külügyes vallomásokat érintő, ordító (ön)ellentmondások tisztázásának;
• vizsgálatra sem tartja érdemesnek a hűtlen kezelés, az okirathamisítás és a bűnpártolás egyik tényállási elemének, a szándékosságnak (a tudat-tartalomnak, a cselekvési célnak és motivációnak) a vizsgálatát;
• és legfőképpen: a terheltek gyanúsítotti státuszának megőrzése érdekében rendeltetésellenesen, visszaélésszerűen értelmezze és alkalmazza a Btk. rendelkezéseit.

Mindez magáért beszél, határozata ellen panaszt nem teszek.

A nyomozást személy szerint Ön végezte, indítványainkat Ön utasította el, a vádemelés kérdésében is Ön fog dönteni. Bár Ön szerint további bizonyításra nincs szükség,hiszen minden világos, mégsem volt képes arra, hogy a vádemelés kérdésében immár 8 hét alatt döntsön. Kérem, hogy a kiemelt ügyekre vonatkozó szabályokra és a kormányzati elvárásokra is figyelemmel ne halogassa tovább a döntést: ha Ön szerint bűncselekményt követtem el, haladéktalanul emeljen vádat.

                                                               Üdvözlettel:

Budapest, 2013. április 18.

                                                                                                                              Tátrai Miklós"

Hát így állunk...

Szegény jobb sorsa érdemes Balczó Zoltán az Országgyűlést használta fel arra, hogy politikai nyomást gyakoroljon egy bírósági eljárásra, mellesleg pedig zsidózzon egy jót. A tudósítások szerint tegnap a Ház nyilvánossága előtt kérdést intézett a legfőbb ügyészhez Sukoró-ügyben; azt követelte, hogy a Szolnoki Törvényszék hallgassa ki tanúként a beruházók egyikét, Ronald Laudert, s erre most megfelelő alkalom is kínálkozik, hiszen nevezett személy a hétvégi Zsidó Világkongresszuson amúgy is Budapesten tartózkodik.

A legfőbb ügyész helyettese, aki a válaszadás szép feladatát megkapta, megtehette volna, hogy már elvi szinten visszautasítja a direkt politikai megrendelést, és kikéri magának - akár a bíróságok nevében is - azt, hogy politikai paprikajancsik mondják meg, milyen bizonyítási eljárást kell lefolytatni a független igazságszolgáltatásnak. Nem tette. Ehelyett hosszas fejtegetésbe bocsátkozott arról, hogy a nyomozás során amerikai közreműködéssel már jól kihallgatták Lauder urat, aki semmi használhatót nem tudott mondani - ily módon pedig felesleges őt a bíróságra citálni. Ebben tényszerűen a főügyész-helyettesnek igaza van.  Csakhogy.

Lauder kizárólag azokra a kérdésekre válaszolt, amiket a magyar ügyészség instrukciói alapján az FBI feltett neki. Ezekre a tökéletesen érdektelen és semmitmondó kérdésekre, valóban irreleváns és semmitmondó válaszok születtek. Értelemszerűen Laudernek, mint ahogy  Blumnak és a többi befektetőnek sem állt módjában válaszolni a fel nem tett kérdésekre. És az ügyészségnek ez így kényelmes, hiszen amíg a vádlottak és a védelem nem kérdezhet tőlük, addig az említett urak nem tudják szétzúzni a vádirat őket érintő marhaságait. Ezért hallgatták ki őket távirányítással vagy írásban a nyomozás alatt, és ezért tiltakozik az ügyészség az ellen, hogy a bíróság személyesen hallgassa meg Blumot, Laudert és a többieket.

Rossz hírem van Balczó Zoltánnak: egyetértünk abban, hogy a bíróság előtt szükséges a befektetők kihallgatása. Ezért indítványozták a vádlottak még tavaly novemberben az eljáró bírónál, hogy valamennyiüket idézze be. Az ügyészség ellenzi, döntés még nincs. De köszönjük a Jobbik segítségét :)

Ma hallgatja meg az Alkotmánybíróság Handó Tündét az első olyan beadvány ügyében, mely a büntetőeljárás kitelepítésének, hivatalosan „az eljáró bíróság kijelölésének” alkotmányosságáról szól. Miként arra hétfői közleményükben jogvédő szervezetek rámutattak, semmilyen elfogadható oka nincs annak, hogy a meghallgatás zárt ajtók mögött történik, hiszen a egy hivatalos személy fejti ki hivatalának álláspontját egy jogszabály alkalmazásáról. Még inkább nehezen elfogadható a zárt meghallgatás ténye úgy, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag az egyik (a támadott) fél részére biztosítja a személyes érvelés lehetőségét, a keresetet beadó részére nem.

Ez persze nem ok arra, hogy az Alkotmánybíróság eljárásának és majdani döntésének tisztességét bárki előre kétségbe vonja. De rendkívül disszonáns, ha éppen a bírói hatalom elleni jogi eljárásokat lehet zárt kapuk mögé rejteni. A nyilvánosság melletti érvek egy ilyen eljárás kapcsán sokkal-sokkal erősebbek, mint a két magánszemély közötti tyúkperek esetén. Az eljárás nyilvánosságának szükségességét tovább erősíti, hogy Handó Tünde már egy hete offenzívában van, s a nyilvánosság előtt érvel amellett, hogy miért is ez minden világok legjobbika – érvelésében pedig hajlamos megfeledkezni a valóságról.

Az OBH elnöke egyre azt hangoztatja, hogy a kijelölés minden esetben normatív alapon és szakmai szempontok szerint történt. Azt is állítja, hogy a bíróságok függetlensége nem földrajz-függő, és ő különben is csak bíróságot jelöl ki, és nem bírót. De valamennyi érve sántít.

A mai, és más indítványokkal megtámadott döntésekkel - az indítványok szerint - a következő főbb alkotmányossági problémák vannak:

1. teljesen szubjektíven bökhetett rá a bíróság elnöke arra az ügyre, melyet el kívánt helyeztetni
2. nem volt semmilyen normatív szabály arra, hogy milyen esetben, milyen típusú ügy, mely bíróságra helyezhető át
3. a kitelepítési javaslatot az ügyész véleményezhette, a védelem nem
4. a kitelepítés indokolatlan nehézséget és többletköltséget okoz a vádlottaknak
5. a döntés ellen nem volt valódi jogorvoslat
6. a kijelölés akár azt is jelenthette, hogy konkrét bíró kapja az ügyet

Az érintettek viszonyulását az egész problémakörhöz nyilvánvalóan befolyásolta az is, hogy az elmúlt egy évben a politikai érintettségű büntetőügyeket lényegesen nagyobb arányban helyezték máshová, mint a „normál” eljárásokat.

No de miért is nincs igaza Handó Tündének?

1. Az első, legalább ránézésre normatív szabályt tavaly szeptemberben hozta arról az Országos Bírói Tanács, hogy hová lehet ügyeket telepíteni. A január és szeptember közötti időszakban – a törvény előírásai ellenére - nem volt semmilyen norma.
2. Az Országgyűlés – éppen a brüsszeli kritikák hatására – jelenleg is tárgyalja azt a törvényjavaslatot, mely meghatározná, milyen esetben kezdeményezheti az illetékes bíróság a kijelölési eljárást. Így tehát maga a jogalkotó is elismeri, hogy ez eddig szabályozatlan, a szubjektumnak tökéletes érvényesülést biztosító terület volt.
3. Szintén a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat mondaná ki azt, hogy nem lehet a már beérkezett konkrét ügyeket áthelyezni: 90 nappal előre meg kell majd mondani, hogy milyen típusú ügyek mely bíróságról mely bíróságra fognak kerülni. Ez így teljesen európai – de hát eddig a bírósági elnökök a beérkezett ügyeket bottal piszkálgatva dönthettek arról, mivel nem szeretnének foglalkozni.
4. Persze elvben igaz, hogy nem a földrajz határozza meg a függetlenséget, de az egyes ügyeket tárgyaló bírák kijelölése a szinte teljes egészében lecserélt megyei bírósági vezetések feladata. Sőt, mint a sukorói ügy szolnoki példája is mutatja: a bíróságon egyetlen olyan bíró volt, aki ilyen típusú ügyeket tárgyal. Azzal tehát, hogy Handó a Szolnoki Törvényszék kijelöléséről döntött, azt is meghatározta, melyik bíró tárgyalja az ügyet. Ilyet pedig kultúrországban mégsem illene csinálni.

Nos, hogy ezen alkotmányjogi érvekre mi az AB válasza, majd hamarosan kiderül. Az érdekes az lesz, ha az első ügyben kimondják az alkotmányellenességet, hasonló helyzet áll elő, mint a kirúgott bíráknál. Mert ugye hiába mondta ki az AB, hogy alkotmányellenes volt a korhatárcsökkentés, a visszahelyezésről külön perek folynak, ki tudja, meddig még. Nincs méltányosság, nincs egységes visszahelyezés, egyenként kell harcolni a bíráknak a Bírósági Hivatal ellen.

Ugyanez lesz a kitelepített perekkel. Az AB nagy eséllyel megállapítja majd, hogy a kijelölés alkotmányellenes volt. De ezt minden esetben külön eljárásban kell megállapítsa, hiszen külön-külön bírói döntéseket kell megsemmisítenie. Így az első döntésnek semmilyen hatása nem lesz a többire. Még akkor is vígan folynak a perek a nyilvánosságtól távol vidéken, mikor már mindenki tudja, hogy elölről kell majd kezdeni az egészet a fővárosban. Ha esetleg nem az AB döntése, akkor majd egy strasbourgi ítélet nyomán.

S ami a legszebb az egészben, hogy a most tárgyalt törvénymódosítás szerint az eddig kitelepített ügyeket az új szabályok szerint nem is lehetne kitelepíteni. De a cél kipipálva: a csontig rágott ügyek, mint élő perek még a 2014-es kampányban is felhasználhatók lesznek. A fideszes kétharmad itt is célt ért.

Miközben a régi stadiont már le is bontották, újabb fejezetéhez érkezett a Fradi-nyomozás szappanoperája is. Legutóbb, februárban már beszámoltam arról, hogy a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő első körben, még 2011-ben megállapította, hogy az egész nyomozás hülyeség. De nyilván azóta részt vett valami továbbképzésen, mert 2013. februárjában már azt írta le egy rendkívül színvonaltalan anyagban, hogy mégis lehet kár. De a nyomozónak ez sem volt még elég didaktikus: februárban újra, immár harmadszor is kirendelte a szakértőt, és feltett neki kérdéseket. Nem tudjuk, miket, mert az ügyészség szerint nem tudhatjuk meg… Mindenesetre elkészült a 3. szakvélemény is. Hogy mi következik ebből? Nem, nem a nyomozás lezárása. Dehogy. Még aznap, visszakézből, negyedszer is kirendelték ugyanazt a szakértőt.

Persze nagyon bonyolult kérdésről van szó: meg kellene állapítani, hogy 2008. januárjában mennyit ért egy ingatlan. Nekünk, az MNV független értékbecslőjének annak idején néhány napja volt erre. Az Nemzeti Nyomozóiroda, a magyar rendőrség nagyobb dicsőségére, immár 2 éve küzd ezzel a feladattal.

Mégis, mit jelenthet ez a példa nélküli pingpongozás?

1. A rendőrség képtelen egy épkézláb kérdést feltenni.

2. A szakértőt addig részesítik továbbképzésben, amíg nem azt írja le, amit várnak tőle.

3. Nincs más ötletük a kudarc beismerésére, és időt húznak.

Egyik válasz sem megnyugtató. Főleg, hogy „a nyomozás érdekében” azt viszont megtiltották, hogy mi kérdéseket tegyünk fel a független igazságügyi szakértőnek. Nincs mit tenni, nekünk ennyi jutott a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.

Bűncselekményt egyik vádlott sem követett el, mindenki az állam érdekében járt el. A nyomozás és a vádemelés célja nem a vád tárgyává tett események valódi feltárása volt, hanem a politika kiszolgálása.

 A Sukoró-ügy az, amire az akkor ellenzékben lévő pártok a 2010-es választási kampányukat felépítették. Retorikájukban ez az ügy volt az első számú bizonyítéka, szinte már szinonimája a baloldali kormány korrupciós érintettségének. Ez az ügy volt az, amiben az ügyészség a politika nyomában járva meggyanúsította a volt szocialista miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet.

 Gyurcsány gyanúsítása azon alapult, hogy egy parlamenti megbeszélésen egyrészt túllépte hatáskörét azzal, hogy utasította vagyonkezelőt a cserére, másrészt Joav Blumot jogosulatlan előny érte azzal, hogy így áron alul jutott a földekhez. Az áron aluliság bizonyításához Fehérvári Zsolt és Császy Zsolt, a döntési jogkör elvonásának bizonyításához Markó Andrea és Tátrai Miklós megfelelő vallomása kellett volna. Az MNV Zrt.-n belül a vitatott tranzakció és a döntés előkészítésében 30-40 ember vett részt, a döntést négyen hozták. Mégis kizárólag azt a két döntés-előkészítő és két döntéshozó személyt állították bíróság elé, akikre miniszterelnök vád alá helyezéséhez szükség lett volna.

 Lehet, hogy a vádemelés csak a kudarcot valló ügyészség kicsinyes bosszúja. De az ügy körülményeire tekintettel nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ez az eljárás most is, még mindig Gyurcsány Ferenc és a szocialista kormányzás bűnösségének kimondásáért folyik.

 Már a nyomozás is törvénytelen volt

•  a vizsgálat egy újságcikk alapján indult,
• a Fejér Megyei Főügyészség manipulálta a tényeket,
• példátlan ügyészségi hadjárat indult Joav Blum ellen,
• a nyomozásra nem jelölhették volna ki a Központi Nyomozó Főügyészséget,
• a vádat egyedül „alátámasztó” ügyészségi értékbecslés manipulált és jogellenesen készült,
• az eljárás egyes eseményeinek időzítése politikai célokat szolgált,
• a gyanúsítottak előzetes letartóztatásokat a bíróság jogerősen törvénytelennek mondta ki,
• az ügyészség a vádlottak és a tanúk egy részét kényszervallatásnak tette ki.

 Törvénytelen a vád is:

• mert nem derül ki belőle, hogy mely vádlott mely konkrét cselekményével sértett volna törvényt,
• mert bár támogattam a csereszerződést, amikor vitatottá vált az érték, magam is a szerződés megtámadására szavaztam; a Btk. szerint viszont Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja”,
• mert a Kúria jogerős döntése értelmében a sukorói ingatlan olyan természeti védettségű terület, melyre építeni nem lehet – így viszont mi egy értéktelen területet adtunk Joav Blumnak 1100 millió forintért,
• mert ha probléma lenne is az ingatlanok értékével, a tranzakció akkor sem volna alkalmas a károkozásra, hiszen a sukorói beruházás nagyságrenddel nagyobb bevételt hozott volna a magyar államnak
• mert a vádirat hiányosságai sértik a vádlottak védelemhez és tisztességes eljáráshoz fűződő jogát,
• mert a vádat a törvényes határidő után 17 nappal emelték.

 A vádirathoz 40 ezer oldalnyi dokumentum, és közel 130 tanúmeghallgatás tartozik, mint „bizonyíték” – összességében és általánosan. De az ügyészség nem mondja meg, hogy melyik adat hivatott alátámasztani Fehérvári Zsolt okirat-hamisítását, melyik Markó Andrea hűtlen kezelését, melyik Császy Zsolt bűnsegédségét.

 Számos teljesen érdektelen irat is a bíróság elé került, mint

• a Miniszterelnöki Hivatal 130 oldalas iratkezelési szabályzata és vezetői telefonkönyve,
• a „Nagy babaszakácskönyv”, a „vadászati meghívó”, vagy a „csokis diós sütemény” című dokumentumok,
• egy lakásfelújítás dokumentációja,
• a kaszinótendert értékelő bizottság ügyrendjének módosítása 4 példányban

 Sok ezer oldalnyi irat többszörösen szerepel, például:

• a kaszinótender pályázat kiírása 8-szor,
• a parlamenti találkozóról szóló emlékeztető 11-szer
• a 4-es út építési engedélye 12-szer,
•  a csereszerződés szintén 12-szer,
•  az MNV és a vízügyi igazgatóság közti levelezés 18-szor,
•  a Perfekting Kft. albertirsai értékbecslését 20-szor.

 Hasonló a helyzet a tanúkkal is:

• a javasolt 110 fő túlnyomó többségét soha nem hallgatták ki a jelenlegi vádra,
• viszont kihallgatták őket a kaszinópályázattal, a kiemelt projektté nyilvánításról szóló kormányrendelettel, a turisztikai beruházás állami támogatásával, vagy éppen Joav Blum sukorói pingpongverseny-szereplésével kapcsolatban,
• ugyanakkor nem akarják kihallgatni a feljelentőket, Budait és Schiffert,
• és főleg nem akarják kihallgatni azokat, akiknek érdekében bűnöztünk: Blumot és az amerikai befektetőket.

 A becsatolt 40 ezer oldalnyi irattal szemben 3 ezer oldalnyi elegendő volna. A tanúk közül 30-nál többre nincs szükség. Az iratkupac felfújása és a 100-nál több tanú meghallgatása csak arra jó, hogy a bírósági eljárás sokáig tartson, s a vád hazugságai később derüljenek ki.

A vádirat alapvető tényeket hallgat el a bíróság elől:

•  A csereszerződésről szóló döntést előzetesen, egymástól függetlenül 3 jogászcsapat is jogszerűnek tartotta.
• Sukoró polgármestere a törvényes feltételek fennállását igazolva még 2007-ben kérte, hogy a sukorói ingatlant ingyen kaphassák meg. Amikor a cseréről döntöttünk, arról is döntöttünk, hogy nem adjuk ingyen nekik, hanem másnak adjuk 1100 millió forintért.
• A sukorói ingatlant nem Blum találta, és nem az állam ajánlotta neki, hanem egy helyi vállalkozó, aki a saját, szomszédos telkét is el akarta adni
• az értékbecslés „manipulálását” végző vádlottak, Császy és Fehérvári nem is ismerték egymást.
• A jogszabályok alapján nem is lett volna kötelező független értékbecslőt megbízni. Nem életszerű, hogy mégis megbíztuk azért, hogy meg lehessen hamisítani az értékbecslést.
• A sukorói ingatlan szerződéses értékét az APEH, majd az ügyészség kérdésére a székesfehérvári jegyző is jóváhagyta.
• Az elcserélt sukorói ingatlanok átlagára 2008-ban 1300 Ft/m2 volt, miközben a szomszédos ingatlanok 120-900 Ft-os áron cseréltek gazdát 2009-2010-ben.
• Az MNV nem tudta, hogy Blum mennyiért vette a Pest megyei telkeket, és azokra a döntéskor nem volt az államnak elővásárlási joga.
• A Pest megyei ingatlanok átlagára 385 Ft volt. Ugyanilyen ingatlanokat, ugyanúgy a 4-es út nyomvonalán a NIF adásvétellel és kisajátítással 300-400 Ft közötti áron vett meg.

 A vádiratban nem bizonyítja a vagyoni hátrányt, nem bizonyítja a kötelességszegést, nem bizonyítja a károkozási szándékot sem. De még arra sincs benne adat, hogy a vádlottak honnan tudhattak volna 2008-ban a 2009-től kezdve felvetett problémákról.

 Az ügyészség szerint a vádlottak kizárólag a beruházók érdekeit képviselték, és tudtak arról, hogy az értékbecslés hamis. Arról pedig hallgat, hogy a polgári perben a Kúria ítéletében megállapította azt, hogy:

• a vádlottak nem tudtak, nem tudhattak 2008-ban az értékbecslés esetleges problémáiról,
• az MNV kifejezetten elutasította Blum kéréseit, és elzárkózott a beruházás bárminemű támogatásától.

 Mindezek alapján ez a vád szakmailag értékelhetetlen, hamis, kreált, koncepciós és politikai célokat szolgál. Ebben az ügyben sem én, sem más állami tisztviselő nem követett el bűncselekményt. Még csak erkölcsileg, szakmailag vagy jogilag kifogásolható cselekményt sem. Jó szándékkal, hozzáértéssel és tisztességgel szolgáltuk a hazánkat.

 Sokkal inkább kellene a vádlottak padján ülni mindazoknak, akik féktelen hatalomvágyból, önös politikai vagy üzleti érdekből, személyes bosszútól fűtve – vagy ki tudja mi okból, de kezdeményezői és mozgatórugói voltak ennek a büntetőeljárásnak. Azoknak, akik gyűlöletet szítottak a tervezett beruházás kapcsán. Azoknak, akiknek bár lett volna lehetőségük meggátolni ezt a koncepciós eljárást, de személyes vagy politikai gyávaságból a könnyebb utat, a félrenézést választották. És persze leginkább azoknak, akik a nevüket, a köz-tisztségüket és a szakmájuk becsületét adták ehhez a velejéig romlott, tisztességtelen és törvénytelen eljáráshoz.

Szolnok, 2013. január

Bárki mondhatja persze, hogy a Perfekting Kft., illetve az ott dolgozó szakértők álláspontja hibás volt.

Bárki mondhatja, kivéve az ügyészséget.

A példaként hozott ügy ugyanis nem ért véget a Perfekting értékbecslésével. Néhány hónappal később igazságügyi szakértőt is felkértünk a kérdéses, autópálya melletti mezőgazdasági ingatlanok értékének megállapítására, valamint a mezőgazdasági, illetve a fejlesztési szempontú értékbecslések véleményezésére. Az igazságügyi szakértő az ingatlan értékét már 3000 Ft/m2-ben állapította meg, és az autópályával érintettség, valamint a belterület közelsége miatt kizárólag a fejlesztési területként való értékelést tartotta elfogadhatónak. Az igazságügyi szakértői véleményen az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Intézetének pecsétje szerepel. Ez a szakvélemény is megtalálható a 26. kötetben.

Természetesen a nyomozás során ez a dokumentum is az ügyészség rendelkezésére állt. Természetesen az ügyészségnek a Magyar Állam szakértői intézetének véleménye sem volt jó, sőt azt említésre sem tartotta méltónak.

Kizárólag az a jó vélemény, melyet Keresztes Imre házi értékbecslője, a Treviso Kft. készített.

 6.

De a pest megyei ingatlanok tekintetében is lépjünk túl mindezen, hiszen a becslés az becslés. Nézzük hát a tényeket.

 Az M4-es autópálya építésére való felkészülés jegyében a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. 2008. tavaszán készíttetett egy összegző értékbecslést a Ceglédbercel-Albertirsa szakaszhoz szükséges területekről. Különös véletlen, hogy a NIF Zrt. is a Perfekting Kft-vel állt szerződésben, így ezt az értékbecslést is a Perfekting Kft. készítette. Ebben az szerepel, hogy a szántó és erdő művelési ágú ingatlanok értéke 300 Ft/m2, a gyümölcsös művelési ágúaké 400 Ft/m2. Csak emlékeztetőül mondom, hogy a Blum úrral kötött szerződésben 385 Ft/m2 szerepel a zömmel gyümölcsös művelési ágú ingatlanokra. Természetesen ez a dokumentum is fellelhető a nyomozás iratai között a 29. kötetben, de ez sem érte el az ügyészek ingerküszöbét. Mint ahogy az sem, hogy az iratok között szereplő magán- és közokiratok: kisajátítási határozatok és kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződések ugyanezen a nyomvonalszakaszon szintén 300-400 Ft közötti vételárakat állapítottak meg.

Tisztelt Törvényszék!

 Mindezek után már csak az érdekesség kedvéért hadd mondjam el, hogy tegnap este néhány internetes oldalon megnéztem a Pest megyei gyümölcsösök aktuális árait. A nyomozási iratok között lévő értékbecslésekből megtanultam, hogy a piaci kínálati árat nagyjából 10%-kal kell lefelé korrigálni ahhoz, hogy korrekt összehasonlító adatokat kapjunk. A friss internetes adatok alapján a térségben a közút vagy autópálya közelségében lévő, de külterületi, mezőgazdasági ingatlanok, mint potenciális fejlesztési területek 385-4500 Ft/m2 árak találhatóak. A vitatott szerződésben lévő érték 385 Ft/m2.

7.

Röviden összefoglalva tehát, amit az ingatlanok értékéről tudhatunk:

• mind a sukorói, mind a pest megyei ingatlanok esetében az ügyészségtől független hatóságok közokiratai megerősítik a szerződéses értékek helyességét,
• mind a sukorói, mind a pest megyei ingatlanok esetében a nyomozás iratai között fellelhető piaci forgalmi adatok megerősítik a szerződéses értékek helyességét,
• mind a sukorói, mind a pest megyei ingatlanok esetében dokumentumok igazolják, hogy a Perfekting Kft. értékbecslése szakmailag és módszertanilag helyes volt,
• mind a sukorói, mind a pest megyei ingatlanok esetében az ingatlanok értékelési szempontjai, s a megállapított értékek teljes mértékben megegyeznek a Perfekting Kft. korábban, más ügyekben készített értékbecsléseiben szereplőkkel.

 Az ügyészség egy szál, manipulált értékbecslésével szemben állnak a hatósági határozatok, és a konkrét ingatlanforgalmi adatok. Egyértelmű, hogy az ügyészség alapvető tényeket hallgatott el, s a vádirat összeállításához megrostálta, manipulálta a rendelkezésére álló adatokat és dokumentumokat. Egyszerűen kidobta mindazt, ami nem illett a politikai koncepcióba, s a házi értékbecslőjével csináltatott egy anyagot a megmaradt adatok alapján. De meggyőződésem, hogy ilyen értékbecslésre, és ilyen mértékű manipulációra legfeljebb ügyészi lemondást lehet alapozni, nem vádat.

 Tisztelt Törvényszék!

 A hűtlen kezelés 3. tényállási eleme, a szándékosság tekintetében természetesen egyetlen szó sincs a vádiratban. Nem csak azért, mert nem találtak semmit, hanem mert a Főügyészség a nyomozás 36 hónapja alatt egyszer sem tartotta fontosnak feltenni azt a kérdést, hogy a vádlottak vajon miért tették, amit tettek. Nem csak saját szakmai lelkiismeretüktől nem kérdezték meg ezt az ügyészek, de a tanúktól, sőt a gyanúsítottaktól sem. Az egész tényállási elem vonatkozásában egyáltalán nem folyt le bizonyítás. Csak egy állítás van: tudtuk, hogy az ingatlanok értéke nem valós. Még arra sem vette magának Keresztes Imre a fáradságot, hogy legalább a vádiratban tisztázza: szándékról, vagy eshetőleges szándékról van-e szó. Vagyis hogy kívántuk-e, akartuk-e, hogy az állam megkárosodjon, vagy csak elfogadtuk, nem érdekelt minket a döntésünk következménye.

 Egyetlen dokumentum sincs, ami alátámasztaná, hogy bármely vádlott abban a hitben kellett volna legyen, hogy az ingatlanok értéke nem valós. Egyetlen sem. Az ügyészség három dokumentumra szokott hivatkozni: az MNV Pest megyei területi irodájának feljegyzésére, Joav Blum és a pilisi-albertirsai eladó nénik közötti adásvételi szerződések adataira, valamint a Perfekting értékbecslésének valamiféle tervezetére. Ezekkel a következő baj van.

 1.

Az MNV Pest megyei területi irodájának 2008. június5-én kelt belső feljegyzésből azt a mondatot szokták az ügyész urak idézni, hogy „a környéken a termőföld átlagárak 450000-650000 Ft között mozognak.” Ez a nagy leleplezés, mert a csereszerződésben 3570000 Ft-os ár szerepel. Nyilván itt lekapcsolták a villanyt, mert a következő mondat már arról szól, hogy a feljegyzés készítője maga is „feltétlenül javasolja a részletes ingatlanforgalmi értékbecslés elkészíttetését”. És elsikkad az a tény is, hogy a területi irodák munkatársainak sem feladata, sem lehetősége, sem képzettsége nem volt az ingatlanok értékének megállapítása. Mint már elmondtam, bár nem lett volna kötelező, de az ingatlanok értékét független értékbecslővel állapíttattuk meg, miként azt a területi iroda maga is javasolta. A július 3-án, tehát a feljegyzés után egy hónappal elkészült független értékbecslés tartalmát a józan ész szerint semmiképp sem kérdőjelezheti meg a korábbi vélemény.

 2.

Ami a Joav Blum, valamint a pilisi és albertirsai földtulajdonosok ajándékozási és adásvételi szerződéseit illeti, azok egész egyszerűen nem álltak a döntéshozók rendelkezésére, tehát fogalmunk sem lehetett arról, hogy mennyiért vette Joav Blum a földeket. Mint láttuk, az ügyészség szerint már ő is eleve drágán vette. De határozottan szeretném kijelenteni, hogy ha tudtuk volna, az se jelentett volna semmit az értékbecsléshez képest. Mindenki tud a saját életéből, de legalábbis a környezetéből példákat hozni arra, hogy a legkülönbözőbb okokból az ingatlan-adásvételi szerződésekbe nem a tényleges összegek kerülnek. A vételár ráadásul nagyon sok dologtól függ: a vevő céljaitól, az ügy sürgősségétől, vagy éppen a járulékos költségektől. Például a konkrét esetben az adásvételi szerződés tartalmazza, hogy a vevő, Joav Blum át kell vállalja a korábbi tulajdonos által felvett támogatások és adókedvezmények visszafizetését is – ez nem része a vételárnak, de az ingatlanszerzés költségei között szerepel. A legfőbb érvem pedig az, hogy az ügyészség álláspontja, mely szerint a vételárat a korábbi vételár kellene meghatározza, tökéletesen ellentétes a piacgazdaság logikájával és a piac természetével.

 Való igaz, s ebben egyet kell értsek az ügyészséggel, hogy valamennyi termőföld adásvétel esetén az államot elővásárlási jog illeti meg, s a szerződő felek 2008-ban az MNV Zrt. számára meg kellett küldjék az erről szóló értesítést. Az ügyészség különös súllyal rója fel, hogy nem éltünk az elővásárlási joggal a pilisi ingatlanra, hiszen akkor olcsóbban szerezhettük volna meg. De azt a tényt már elhallgatja, hogy a tökéletesen egybehangzó tanúvallomások szerint sem 2008-ban, sem az azt megelőző években sem élt soha az állam ezzel a jogával. Mégpedig két okból: egyrészt sosem volt rá költségvetési keret, másrészt a 15 napos jogvesztő határidő alatt még döntésre sem lehetett előkészíteni az ügyeket. Több tíz-, de talán több százezer termőföld adásvétel, csere és ajándékozás történik évente az országban, és soha nem volt arra hivatali kapacitás, hogy ezeket egyenként, az aktában és természetben is megvizsgálva, az állam mérlegelje az elővásárlást. Ez teljes fizikai képtelenség. Így aztán – még jóval az MNV Zrt. megalakulása előtt az a gyakorlat alakult ki, hogy az ilyen értesítésekre, felhívásokra az állam egyáltalán nem reagál, e jogával nem él.

 Nem tudjuk, hogy vajon érkezett-e valaha is a törvénynek megfelelő értesítés az MNV-be, s ezt valamiért az ügyészség sem tartotta fontosnak vizsgálni. Ha érkezett volna, a sorsa minden bizonnyal ugyanaz lett volna, mint a sok ezer többinek. A Vagyontanács tagjaira, de még a középvezetőkre is igaz, hogy sem így, sem úgy nem juthattak hozzá az információhoz A volt pénzügyminiszter, Oszkó Péter, akit nem lehet azzal vádolni, hogy az érdekemben lenne elfogult, nos, ő is azt vallotta a Fejér Megyei Bíróságon tett vallomásában, hogy „a pilisi ingatlanok szerzési értéke csak az ügyészségi vizsgálatból jutott a vagyonkezelő tudomására.”

 3.

Ami az értékbecslés tervezetét illeti: már a nyomozati szakban is számtalanszor elmondtam, hogy én soha, semmilyen ügyben egyetlen értékbecslés-tervezetet sem láttam. Nem volt semmilyen feladatom az értékbecslésekkel, kizárólag akkor, ha azok már egy tranzakciós előterjesztés részei voltak. Mivel pedig a tervezet nem, csak a végleges értékbecslést ismertem, abból nem is vonhattam le következtetést annak helytelen tartalmára vonatkozóan. Árulkodó, hogy az egész büntetőeljárás során soha meg sem próbálta az ügyészség alátámasztani azt az állítását, hogy az értékbecslés bármely tervezetét ismertem volna. Állítás van, bizonyítás nincs. S bár ez azért így elé sovány, hadd szolgáltassak én nemleges bizonyítékokat.

 A polgári perben a Fővárosi Ítélőtábla számára készített, az alperes fellebbezésére 2012. március 17-én készített érdemi ellenkérelmében a felperes Magyar Államot képviselő dr. Bártfai Beatrix ügyvéd a következőket állítja: „Mint az a perbeli adatokból ismert, a Perfekting Kft. által elkészített ún. közbenső értékbecslés nem került a Vagyongazdálkodási Tanács tagjai elé, azt ők nem ismerték. Ennek pedig azért van jelentősége, mert a képviseletre és döntésre jogosultak csak a végleges értékbecslés ismeretében hozták meg döntésüket. … A felperes nem ismerhette fel az értékaránytalanságot, mert rendelkezésére olyan értékbecslés állt, amely értékarányosnak mutatta a szerződést… A Perfekting által készített értékbecslés első verziója csak dr. Császy Zsolt rendelkezésére állt, aki azonban a perbeli bizonyítékok alapján a felperesi oldalon más tudomására nem hozta.” Itt tehát nem kevesebbről van szó, mint ennek a büntetőeljárásnak az állítólagos sértettje, a Magyar Állam azt állítja: a Vagyontanács tagjainak, köztük Markó Andreának és Tátrai Miklósnak semmi alapja sem volt az értékbecslések megkérdőjelezésére. A Magyar Állam nevében ráadásul az az ügyvéd állította ezt, aki a jelen perben a Magyar Állam sértetti képviselője. Hát ha már a sértett szerint sem lehetett szándékosság, akkor az ügyészség igazán felfedhetné, hogy szerinte miért van…

 4.

És ha már én magam megfordítottam a bizonyítás irányát és magamra húztam a bizonyítás terhét, szeretném mindhárom, az előbbiekben már megcáfolt ügyészi állítást együttesen is megcáfolni. Ebben nem más lesz segítségemre, mint a Fejér Megyei Bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla, sőt maga a Kúria.

 Mint ismeretes, a polgári perben a Fejér Megyei Bíróság 2011. december 16-án első fokú, 2012. június 13-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős, 2012. november 13-án a Kúria felülvizsgálati ítéletet hirdetett. A Ptk. 236.§-ának rendelkezései szerint a szerződés megtámadására alapesetben egy évig van lehetőség, vagyis a szerződés 2008. július 30-i aláírási dátumára tekintettel 2009. július 30-ig. Az MNV azonban jóval később, csak november 19-én támadta meg a szerződést arra hivatkozva, hogy szintén a Ptk. 236.§-a szerint a szerződések megtámadásának határideje az egy éves határidőn túl is nyugszik a tévedés felismerését követő 90 napig. Azzal, hogy az első fokú bíróság a keresetet befogadta, az eljárást lefolytatta és érdemi ítéletet hozott, elismerte, hogy a megtámadás lehetősége nyugodott 2009. szeptember 21-ig, az ügyészség értékbecslésének mint új információnak a megismeréséig. Magyarul: az MNV, az MNV-s döntéshozók korábban nem voltak olyan információk birtokában, ami alapján megkérdőjelezhették volna a Perfekting Kft. értékbecslését. Ha lett volna okuk és alapjuk már 2008-ban kétségbe vonni az értékeket – például a területi iroda feljegyzése, a korábbi szerződések, az értékbecslés tervezete vagy bármi más adat alapján - akkor, a keresetet be sem lehetett volna fogadni, illetve az eljárást meg kellett volna szüntetni.

Bár az első fokú döntés indoklását mind a tábla, mind a Kúria jelentősen megváltoztatta, az ítéletet magát, vagyis a szerződés érvénytelenségének megállapítását helyben hagyta. És legfőképpen: ítéletet hozott.

 A Kúria tehát már állást foglalt: a szerződés megkötésekor semmi sem utalt arra, hogy az értékek ne lennének valósak, a Vagyontanács tagjai ilyen információval nem rendelkeztek. Keresztes Imrét ez sem zavarta a vádemelésben, és persze erről a jelentéktelen tényről a Tisztelt Törvényszéket is elfelejtette tájékoztatni. Nem véletlen, hogy meg sem próbált bizonyítékokat felsorakoztatni. De sokkal tisztességesebb lett volna legalább a Kúria döntésének ismeretében szép csendben visszavonni a vádiratot.

Tisztelt Törvényszék!

 Mivel megítélésem szerint egyértelműen bemutattam az első három tényállási elem hiányát, sem szükségesnek, sem lehetségesnek nem látom azt, hogy a negyedikkel, vagyis az ok-okozati kapcsolattal foglalkozzam. Annál inkább sem látom értelmét, mert az egész vádban egyetlen konkrétum sincs, amivel legalább a látszat szintjén megpróbálnának ok-okozati kapcsolatot teremteni a tényállási elemek között. Ha lenne kötelességszegés, lenne vagyoni hátrány és lenne szándékosság is, önmagában még ez sem lehetett volna elég a vádemeléshez.

 A vád abszurditását éppen az összefüggések hiánya okozza. Elpufogtatnak mindenféle patront arra, hogy egyes tényeket sarkukból kifordítva itt is – ott is szabályszegést láttassanak. De az alapvető magyarázatok hiányoznak. Miért következik a pályáztatás elmaradásából a vagyoni hátrány? Miért következik a szabályok állítólagos megsértéséből a szándékosság? Miért jelenti az értékbecslés állítólagos problémája egyben azt is, hogy arról mi tudtunk? Mi az események láncolata: a valódi időbeli sorrendje és logikai összefüggései? És főként: mi lett volna a szereplők motivációja a bűncselekmény tudott, szándékos elkövetésében?

 Ezekre a kérdésekre az általam elmondott tények alapján semmilyen válasz sincs. A vádirat valóságos párhuzamos világot teremt azzal, hogy a feketét fehérnek, az igent nemnek állítja be, majd a fikcionált események jogszabályba ütközését vizsgálja. Mindezek szükségesnek tartom, hogy az egyenként és összességükben is valótlan állításokra tételesen reagáljak.

 Tisztelt Törvényszék!

 A vádirat egyik sarkalatos pontja, hogy azért volt szükség az MNV Zrt. eljárására, és azért a választott eljárásra volt szükség, mert:

1. a befektetőknek ez a konkrét ingatlan kellett,
2. a beruházáshoz tulajdonjogot kellett szerezni,
3. a befektetők így és csak így juthattak pályázat nélkül,
4.  gyorsan és
5.  olcsón a sukorói ingatlanhoz.

 Ennek az állításnak minden eleme valótlan.

 1.

Valótlan már az a kiinduló feltételezés is, hogy a befektetőknek olyannyira pont ez a telek kellett, hogy mindenképpen ezt kellett nekik átjátszani. A tervezett beruházásnak ugyanis egyetlen olyan eleme sem volt, mely a Velencei-tó, vagy bármilyen vízfelület használatával számolt volna. A fejlesztés szempontjából az autópálya-kapcsolat, a budapesti repülőtér gyors elérhetősége volt döntő. A csatolt iratok világosan bizonyítják, hogy Joav Blum és a hozzá köthető befektetői kör legkésőbb 2007. nyarán elhatározta, hogy egy jelentős turisztikai beruházást kíván megvalósítani Albertirsán, Blum úr ottani ingatlanán. Amikor az ottani fejlesztés a kaszinókoncessziós szabályok miatt kútba esett, más területek után néztek. Nem ők találták meg a sukorói ingatlant, és nem a Magyar Állam képviselői ajánlották nekik, hanem egy helyi vállalkozó, Görgicze Zoltán. Miután pedig a sukorói beruházás meghiúsulni látszott, a befektetőcsoport – mely időközben megkötötte a koncessziós szerződést a kaszinóra – más területek fejlesztésbe vonásának lehetőségét is vizsgálta, mind az M7-es, mind az M1-es autópálya mellett. Mindegyik csak annyiban hasonlított a sukorói területre, hogy autópálya melletti volt. Nem igaz tehát, hogy a sukorói ingatlan megszerzése azért volt fontos, mert a beruházáshoz szükséges egyedi adottságokkal rendelkezett. Annyit tudott, mint bármely más 70 hektáros ingatlan Tatabánya és Hatvan között. És a beruházáshoz nem is volt többre szükség.

 A vádbeli események idején, 2008-ban még 3 kaszinóberuházás, a King’s City, az Álomsziget és az Erovegas verengett a mielőbbi megvalósulásért Magyarországon. Ezek közülaz egyetlen, mely a mai napig megvalósulással kecsegtet, és a jelenlegi kormány támogatását is élvezi, a bezenyei Eurovegas projekt. Melynek megvalósítási helye bizony egy szántóföld, az M1-es és az M15-ös autópálya mellett, a schwechati repülőtértől 75 kilométerre.

 Az állami ingatlan ráadásul önmagában nem is volt alkalmas a teljes beruházás megvalósítására. Amíg Albertirsán 82+100, addig Sukorón mindössze 70 hektár állt rendelkezésre. Nem véletlen, hogy Blum úr lépéseket tett a sukorói terület növelése érdekében, s tárgyalásokat folytatott a környező, magántulajdonú ingatanok tulajdonosaival. Volt, akivel szerződést is kötött, volt, akinek pénzt is fizetett. És bizony a nyomozati iratok között fellelhető látványtervek, beépítési tervek egyértelműen tartalmazzák a nem állami tulajdonú ingatlanok fejlesztésbe vonását is – nem mellékesen összhangban a helyi építési szabályzattal. Nem igaz tehát az sem, hogy a sukorói ingatlan azért volt fontos, mert a beruházás számára tökéletesen megfelelő volt. Nem volt az.

 Amennyiben tehát az állam részéről bárki nem a beruházást, hanem magukat a befektetőket akarta volna segíteni, arra más ingatlanokon is lett volna mód. Megkérdezhetnénk Blum urat, hogy miért mégis ezt az ingatlant választotta, de az ügyészség valamiért nem akarja, hogy Blum úr a Tisztelt Törvényszék előtt megjelenjen…

 2.

Az iratok alapján nem áll meg az a feltételezés sem, hogy a beruházás bármely eleméhez a telek tulajdonjogára volt szükség. A kaszinókoncessziós pályázat, hasonlóan a korábbi koncessziós pályázatokhoz kizárólag azt írta elő, hogy érvényes használati jogcímmel kell rendelkezni az ingatlanra. Ez a tulajdonjogon kívül lehet bérleti, használati, vagyonkezelési vagy más jog is. A pályázaton úgy is indult és nyert a KC Bidding Kft., hogy a sukorói terület egy részére bérleti joggal rendelkezett az ingatlan tulajdonosától, Joav Blumtól.

 Sokkal egyszerűbb is lett volna, és sokkal kevesebb támadási felületet nyit, ha Blum úr az MNV Zt-vel hosszú távú vagyonkezelési szerződést köt az ingatlanokra. Számos példa van arra, hogy 25, 50, vagy akár 75 éves szerződések alapján magánbefektetés valósul meg állami ingatlanon. A balatoni vitorláskikötők, az SAP rendezvénycsarnok, vagy a budapesti repülőtér kiváló példák erre – egyáltalán nem lett volna különleges egy ilyen konstrukció ez esetben sem.

 A nyomozási iratok között lévő bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy sem Blum úr, sem a befektetői csoport más tagjai részéről nem volt olyan szempont, mely a beruházás feltételéül támasztotta volna a telek tulajdonjogának megszerzését.

 3.

 Teljes mértékben hamis az az állítás, miszerint a sukorói ingatlanokat kizárólag az ominózus csere keretében szerezhették meg a befektetők pályázat nélkül. Erre számos más megoldás kínálkozott.

 Először: a vagyontörvény, a földtörvény, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény alapján bármely, Magyarországon termőföldtulajdonnal rendelkező személy kezdeményezhet birtokösszevonási célú földcserét az állammal. Ennek az a lényege, hogy egy földtulajdonos a hatékony művelés érdekében egy térségbe koncentrálja a termőföldjeit. A cserekérelem elfogadása az MNV diszkrecionális joga volt oly módon, hogy az elbíráláshoz a jogalkotó semmilyen objektív szempontrendszert nem határozott meg. 2008. elején Blum úr Vas megyében 55, Pest megyében 80 hektár termőfölddel rendelkezett – a sukorói termőföldek területe 22 hektár. Lehetőség lett volna tehát arra, hogy Blum úr kérelmére, valamelyik földterületéért cserébe, indoklás nélkül, birtokösszevonási célból megkapja a sukorói termőföldek tulajdonjogát. Ehhez mindössze annyit kellett volna tennie, hogy a cserekérelem benyújtása előtt szerez pár négyzetméter termőföldet valahol Sukorón, hogy a birtokösszevonás feltételei fennálljanak. A cserekérelme lényegében automatikusan pozitív elbírálásban részesült volna, és még ő kapott volna készpénzt az államtól.

 Másodszor: Az ügyészség által vélelmezett cél a termőföldek vonatkozásában sokkal egyszerűbben elérhető lett volna úgy is, hogy Blum úr megveszi valamelyik szomszédos, 1-2 hektáros, magántulajdonú ingatlant, majd az MNV pályázatot ír ki. Ezen a pályázaton Blum úr minimális vételár-ajánlatot tesz, ha pedig valaki ennél magasabbat, akkor ő a földtörvény szerinti helyben lakó szomszédként, elővásárlási jogával élve mégis megszerezheti a földet. Támadhatatlan megoldás.

 Harmadszor: A vonatkozó jogszabályok semmilyen korlátot nem támasztottak az elé, hogy az MNV a nem termőföld besorolású ingatlanait elcserélje Joav Blummal. Ingatlanra, ingóságra, bármire. A vagyontörvény 35.§ (2) bekezdése b) pontja alapján a versenyeztetést mellőzni lehet a magyar állam tulajdonában lévő ingatlan cseréje esetén. Ehhez semmiféle konkrét, objetktív indokra nincsen szükség. A terület legértékesebb, 50 hektárnyi, nem földalapba tartozó részét tehát pusztán e szabály alapján, szubjektív elbírálás révén megszerezhette volna Blum úr.

 Negyedszer: De nem volt jogi akadálya annak sem, hogy pályázattal, de érdemi versenyeztetés nélkül eladjuk az ingatlanokat Joav Blumnak. A vagyontörvény 35.§ (3) és (5) bekezdése alapján ugyanis zártkörű pályázatot lehetett volna lefolytatni. Az ilyen eljárásra a törvény értelmében ugyan csak kivételes esetben kerülhet sor – de hogy mi a kivételes eset, azt az MNV Zrt. dönti el. Ne legyen kétséges, hogy ha szándékunkban állt volna, tudtunk volna formailag megfelelő indoklást találni ahhoz, hogy zártkörű pályázatot folytassunk le. Még az is lehet, hogy a 3 ajánlattevőből végül csak Blum úr adott volna be ajánlatot.

 Ötödször: A vagyontörvény egyértelmű lehetőséget teremtett arra is, hogy a helyi önkormányzat a jogszabályban rögzített feladatai ellátásához ingyenes ingatlanjuttatást kapjon az államtól. A nemzeti földalapról szóló törvény ugyanilyen módon a termőföldekre az ingyenes haszonbérbe adást tette lehetővé. Mivel a kérdéses terület 90 %-ára a sukorói önkormányzat már egy évvel korábban ingyenes átvételi igényt terjesztett elő, mi sem lett volna egyszerűbb, mint azt jóváhagyni – hiszen a törvényes feltételek fennálltak Pár hónappal később a befektetők és az önkormányzat sokkal kevésbé szabályozott, és sokkal kevésbé transzparens módon megegyezhettek volna arról, hogy miként kerül át a terület feletti rendelkezés a gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtő beruházás megvalósítóihoz.

 Hatodszor: Természetesen lehetséges lett volna az is, hogy még maga az MNV kezdeményezi a sukorói termőföldek művelésből kivonását, s a néhány hét alatt befejeződő eljárást követően, immár kizárólag nem-termőföld ingatlanokat cserél, vagy ad el neki nyilvános pályázat nélkül. Ráadásul ebben az esetben már nem is csak Blum úr, hanem a beruházó projektcég is lehetett volna az új tulajdonos, hiszen a földtörvény szabályai alól kikerülve nincs tulajdonszerzési korlát sem.

 És hetedszer: muszáj megemlíteni azt a lehetőséget is, hogy semmibe sem tellett volna törvényt hozni a beruházás támogatásáról, s annak keretében a telket akár kedvezményesen, akár ingyenesen. Ezt a megoldást ráadásul – mármint a speciális King’s City Act megalkotását - a kormányzati egyeztetéseken a befektetők kezdetben fel is vetették. És hát nézzünk körül, számos példát láthatunk arra a közelmúlt jogalkotásában, hogy bizony lehet egyedi esetre, vagy konkrét gazdasági szereplőre szabottan törvényeket alkotni…

 4.

 Az MNV eljárása az első kapcsolatfelvételtől a szerződéskötésig 100 napig, vagyis jóval több, mint 3 hónapig tartott. Az aláírást követően az értékkülönbözet kifizetéséig 65 nap telt el, majd az eljárás befejezéséig, vagyis a tulajdonjog-bejegyzési nyilatkozat kiadásáig további 69 nap telt el. Ez összesen április közepétől december közepéig 8 hónap.

 Egy nyilvános pályázat lefolytatása termőföldekre a nemzeti földalapról szóló törvény alapján, a kiírástól számítva 90 napig tartott volna.

Egy nyilvános pályázatot a nem-termőföld ingatlanokra a vagyontörvény előírásai alapján néhány hét alatt le lehetett volna bonyolítani.

 De a telekalakítás miatt nem az MNV, hanem a földhivatal eljárása volt a szűk keresztmetszet: semmiféle tranzakciót nem lehetett lezárni addig, amíg a parti sáv leválasztása nem történik meg. Mint láttuk, ennek időigénye 4 hónap volt – ez alatt pedig bármilyen, vagyontörvény és földalap-törvény szerinti eljárás befejeződött volna. Nem igaz tehát, hogy a választott eljárás gyorsabb volt, mint bármilyen más eljárás lett volna.

 Ráadásul ugye az ügyészség szerint az egész MNV-s tranzakció célja a sukorói beruházás megvalósulásának segítése volt. A gyorsaságnak csak akkor lett volna értelme, ha a beruházás tekintetében is hasonló ütemben történnek az események. Ezzel szemben a szerződéskötés időpontjában, 2008. júliusának végén a Pénzügyminisztérium éppen csak elkezdte a kaszinópályázat előkészítését. A jogszabályok, illetve a korábbi pályázatok tapasztalatai alapján mindenki tisztában kellett legyen azzal, hogy a kiírásra csak hónapok múlva, a szerződéskötésre pedig csak 2009. tavaszán kerülhet sor. Ténylegesen még ennél is később történt mindez: a kiírás első ízben 2008. december elején jelent meg, a pályázati folyamat végét pedig csak 15 hónappal a csereszerződést követően koronázta a szerződéskötés. Blum úrnak igazán nem volt oka sietni a földtulajdonszerzéssel.

 Az MNV-nek pedig végképp nem volt sürgős. Egész egyszerűen addig tartott az eljárás, amennyi időre szükség volt.

  5.

 Ami az árakat illeti, mindenekelőtt azt érdemes rögzíteni, hogy a tulajdonszerzés módjának semmilyen kimutatható köze az ingatlanok árához, szerződéses értékéhez nincs. Egész egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy a nyilvános pályázat eleve magasabb árat eredményez, mint egy meghívásos, vagy verseny nélküli értékesítés. Privatizációs eljárások sorát lehet példaként hozni arra, amikor a vevő speciális érdekei kizárólag nem nyilvános eljárásban eredményeznek az árat felfelé mozdító eredményt. Például azért, mert a szomszédos ingatlanokat is meg akarja szerezni, és azok kapcsán el akarja kerülni a számára idő előtti nyilvánosság árfelverő hatását. Az üzleti életben ez mindennapos helyzet – s az, hogy az ügyészségnek minderről láthatóan fogalma sincs, csak a hozzá nem értést mutatja.

 Az elmúlt 20 év ingatlanfejlesztési, különösen lakópark-, logisztikai központ- és áruház-építési tapasztalatai egyöntetűek abban, hogy a befektetők külterületi, később fejlesztésbe vonható ingatlanokat igyekeznek megszerezni. Többek között azért, mert azok – teljesen azonos fizikai jellemzők mellett is – lényegesen olcsóbbak, mint a már építési övezetbe sorolt területek. De nem csak ez a szempont vezérli őket: a még ki nem alakított, építési övezetbe nem sorolt telkek esetén a pénzes fejlesztőnek érdemi beleszólása van a szabályozás kialakításába, a konkrét beépíthetőségi feltételek kialakításába is, hiszen a helyi képviselőtestület rendszerint igen együttműködő. A Blum úr által megszerzett Pest megyei telkek mindezen feltételeknek megfelelnek. Ami a konkrét számokat illeti: csak a megismerhető információk, okiratok szerint Blum úr vételárként, folyó értéken 225 millió forintot költött arra, hogy a Pest megyei ingatlanokat megszerezze. Ezen felül, amiről persze az ügyészség rendre megfeledkezik, kifizette a sokmilliós tulajdonszerzési illetéket, és átvállalta a korábbi tulajdonos által felvett beruházási támogatás és adókedvezmény visszafizetését. Az ő számára a megszerzési költség nem 225 millió, hanem ennél több, vélhetően mintegy 250 millió forint volt, ennyi készpénzt adott ki.

 Mindezzel szemben a sukorói ingatlanok ugyanezen szempontok alapján távolról sem ideálisak. A megszerzésük rendkívül drága, hiszen már építési övezetbe soroltak, de igen kicsi, összesen 7%-os beépíthetőséggel. Ahhoz, hogy az elképzelt fejlesztés megvalósítható legyen, további területeket kellett vásárolni. A teljes, állami- és magántulajdonú ingatlanokból álló projektterület megszerzésének költsége, a pest megyei ingatlanok felajánlásán túl, készpénzben kifizetve a nyomozati iratok alapján csaknem 1 milliárd Ft-ottett ki..

 Nem lehet tehát azt állítani, hogy Blum úrnak az olcsóság, a spórolás lett volna az elsődleges célja. Nem lehet azt sem állítani, hogy a cserével valamiféle nullszaldós üzletre törekedett volna – hiszen 1000 millióval többért vette volna meg a sukorói projektterületet, mint az albertirsait.

 És ezzel a pluszban kifizetett 1 milliárd forinttal egy a projekt számára azonosan értékes, de méretében még mindig 100 hektárral kisebb területe lett volna, mint Pest megyében. Az ügyészség persze nem tud másra gondolni, mint valami fondorlatra, ármányra. Holott sokkal kézenfekvőbb magyarázat az, amit maga Joav Blum is jegyzőkönyvbe mondott: a 300 milliárdos beruházáshoz képest a telek vételára egyáltalán nem volt érdemleges. Egyszerűen teljesen mindegy volt a megtérülési számítások alapján, hogy 1 milliárddal több, vagy kevesebb. Csak óvatosan jegyzem meg, hogy a hasonló beruházások, ingatlanfejlesztések között a telek ára könnyen eléri az 5-10%-ot. Ebben az esetben még a teljes sukorói telek költsége is fél százalék alatt marad. Ezért a nekünk jelentősnek tűnő különbség tökéletesen érdektelen a finanszírozó befektetési bankok számára.

Tisztelt Törvényszék!

 A hűtlen kezelés tényállási elemei, melyeknek együttesen kell fennállniuk: a kötelességszegés, a vagyoni hátrány, a szándékosság és a mindezek közti ok-okozati kapcsolat. Mielőtt részletesen reagálnék a vádirat állításaira, a vádirat lényegét veszem górcső alá a tényállási elemek fenti sorrendjében.

 1.

A hűtlen kezelés elkövetésének vádját a Központi Nyomozó Főügyészség a kötelességszegés tekintetében néhány vallomásból kiragadott néhány mondatra alapozza. Tökéletesen figyelmen kívül hagy minden olyan vallomást és okirati bizonyítékot, mely mindezzel ellentétes. Ahhoz, hogy a kötelességszegés vádját cáfolni tudjam, kénytelen vagyok megismertetni a Tisztelt Törvényszéket az MNV Zrt. működésének jogszabályi és szabályozási környezetével.

 Az MNV Zrt. működésének jogszabályi háttere a lényeget tekintve 2 törvény: a 2007. évi 106-os törvény az állami vagyonról, valamint a nemzeti földalapról szóló 2001. évi 116. törvény, továbbá a vagyontörvény végrehajtásáról szóló 254/2007-es kormányrendelet.

 A Vagyontörvény határozta meg azt, hogy a tárgyi hatálya alá tartozó vagyonelemek tekintetében a tulajdonosi jogok gyakorlója a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A Tanács független testület, tagjait a köztársaság elnöke nevezte ki 6 évre. A Tanács döntéseinek előkészítő, és a döntéseket végrehajtó munkaszervezete a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt. A Tanács ellátta mindazon feladatokat is az MNV Zrt. tekintetében, melyek egy gazdasági társaság igazgatóságát illetik meg. A Zrt. ügyvezetése tehát a Vagyontanács, mint testület volt, és nem a vezérigazgató. A törvény alapján a Vagyontanács kizárólagos hatáskörébe tartozott a döntés az 500 millió forintnál nagyobb értékű tranzakciókról. Az ennél kisebb értékű döntések egy részét a Tanács a vezérigazgató hatáskörébe utalhatta, még kisebb értékű döntések pedig a Tanács vagy a vezérigazgató döntése alapján a vezérigazgató-helyettesek és az igazgatók hatáskörébe tartoztak.

 Ebből következően a Tanács hozott meg minden olyan döntést, fogadott el minden olyan, az MNV Zrt-re vonatkozó belső szabályzatot, mely jogszabály az ügyvezető testület hatáskörébe utal. A vagyontörvény 6.§ (2) bekezdése sorolta azt fel, hogy mely szabályzatok megalkotása tartozik a Tanács hatáskörébe, nevezetesen: például a saját eljárására vonatkozó szabályok, az MNV SZMSZ-e és valamennyi, rendszerszintű pénzügyi és gazdálkodási szabályzat. Mindezek alapján a Vagyontanács még az MNV Zrt. tényleges működésének megkezdése előtt, 2007. végén elfogadta a saját ügyrendjét, az MNV SZMSZ-ét, a vagyonnyilvántartási szabályzatot, a vagyonhasznosítási szabályzatot és az értékesítési szabályzatot. Valamennyi döntés meghozatala határozattal történt. Természetesen a későbbiekben számos alkalommal módosultak e szabályzatok, újabb határozatok elfogadása lévén. Fontos hangsúlyozni, hogy az összes szabályzat közül kizárólag az MNV SZMSZ-ének jóváhagyásához volt szükség külső, mégpedig tulajdonosi, pénzügyminiszteri döntésre is, az összes többihez nem. Ebből az is következik, hogy a Tanács akár általános, akár eseti jelleggel felülírhatta bármely korábbi határozatát, hiszen ezek azonos forrásból származtak, egyenrangúak voltak. Vagyis a Vagyontanács tagjainak kötelességszegése kizárólag akkor vizsgálható, ha jogszabály, vagy a tulajdonos által jóváhagyott SZMSZ rendelkezéseit nem tartják be. Minden olyan beállítás, hogy a Vagyontanács bármely tagja kötelességszegő módon, valamelyik belső szabállyal ellentétesen járt volna el, fogalmilag értelmezhetetlen, ezért hamis. Én azt vallom, hogy ezek az állítások egyébként tartalmilag is hamisak. De tegyük fel, hogy nem: gondoljanak csak bele, hogy a jelenlegi Országgyűlés hány tagját kellene letartóztatni, ha nem lehetne eseti döntésekkel felülírni korábbi szabályokat, ha nem lehetne egyedi ügyekben egyedi szabályokat alkotni? Már régen nem a jobboldal lenne többségben… Ez az ügyészi megközelítés tehát nyilvánvaló butaság.

 2.

Mindazokat a hatásköröket, melyeket a törvény vagy a Vagyontanács döntése számára meghatározott, a vezérigazgató határozat meghozatalával gyakorolta. Minden egyedi tranzakcióról határozattal döntött, és minden, általa meghozott, vagy általa kiadmányozott szabályzat is ily módon került kiadásra. Ezek a határozatok folyamatos sorszámozással lettek iktatva, a 2008-as évben jóval több, mint ezer. E határozatok egy része általános szabály, eljárásrendeket tartalmazó utasítás volt, az MNV működését mintegy száz szabályzat fedte le, az értékesítésitől a tűzvédelmiig. Az ügyészségnek nem sikerült maradéktalanul megértenie, ezért hangsúlyoznom kell: mivel a vezérigazgatónak volt kiadmányozási joga, a Vagyontanács tagjainak pedig nem, továbbá mert a vezérigazgató volt a munkaszervezet operatív vezetője, ezért a Vagyontanács által elfogadott belső szabályzatokat is a vezérigazgató kiadmányozta. De ezeket nem változtathatta meg, és maga is be kellett tartsa. Ettől meg kell különböztetnünk azokat a szabályzatokat, melyeket a vezérigazgató saját hatáskörében adott ki, munkafolyamatok és felelősségi rendek szabályozására, megkönnyítendő a saját munkáját. Ezen szabályzatok alanyi hatálya természetesen csak a vezérigazgató munkáltatása alá tartozó munkavállalókra terjedt ki, a Vagyontanács tagjaira nem. Magának a vezérigazgatónak a helyzete ugyanaz, mint a Tanácsé a saját szabályzataival. Mivel minden döntése egymással egyenrangú határozatok meghozatalával történik, bármely döntésével átírhatja egy korábbi döntését, illetve esetileg eltekinthet annak alkalmazásától. A vezérigazgató kötelességszegése tehát kizárólag akkor vizsgálható, ha jogszabály, az SZMSZ, vagy a Vagyontanács által elfogadott szabályzat előírásait sérti meg. Ha egy saját döntésétől tér el, az fogalmilag sem lehet kötelességszegés.

 3.

A kérdéses időszakban, 2008. elején-közepén az MNV Zrt., munkavállalói és szabályzatai valamiféle tesztüzemben működtek abban az értelemben, hogy az éppen csak megalakult cég különböző munkakultúrából jövő munkatársai nem csiszolódtak még össze, az együttműködés nem volt mindig zökkenőmentes, a szabályok egy részéről kiderült, hogy nem életszerű, s bizony a munkatársak mindegyikéről sem állítható teljes bizonyossággal, hogy ismerte, és egyformán értette a több ezer oldalnyi szabályzatot. Mind a személyek, mind a szervezeti egységek közötti együttműködés keretei munka közben alakultak ki. Az egyik, a szervezeti átalakulással leginkább érintett terület az értékesítés volt. Korábban ugyanis mindhárom elődszervezet, az ÁPV ZRt., a KVI, és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet saját maga végzett értékesítési tevékenységet, teljesen eltérő jogszabályok és belső szabályok alapján. A vagyontörvény elfogadásával, és az MNV Zrt. létrejöttével mindez megszűnt. Az állam vagyon kezelésére egységes szabályok vonatkoztak, s egységes szervezet jött létre. Ez az egységes szervezet a kérdéses időszakban mátrix-rendszerben működött. A 3 szakmai vezérigazgató-helyettes munkáját tőlük független, funkcionális igazgatóságok segítették: többek között a humánpolitika és adminisztráció, a pénzügyek, vagy éppen az értékesítés területén. Egyik vezérigazgató-helyettes apparátusa sem végzett önálló könyvelést, nem hozott munkaügyi döntéseket és nem értékesített önállóan. Az SZMSZ értelmében együtt kellett működnie a funkcionális igazgatóságokkal. Ez a struktúra nem volt feszültségektől mentes, hiszen jól érzékelhető törekvés volt valamennyi szakterület részéről, hogy a teljes, az elődszervezetben meglévő jogosítványát visszakapja, így az önálló értékesítések lehetőségét is. De a Vagyontanács nem ilyen döntést hozott, és ezeknek a törekvéseknek én sem adtam teret. Sőt, az egységes munkakultúra, az egységes szemlélet és a felelősség megosztása miatt kimondottan fontosnak tartottam a mátrix-struktúrát. Ebből a szervezeti rendből viszont az is egyértelműen következett, hogy egyetlen döntési javaslatnak sem volt csak egyetlen felelőse. Még akkor is, ha az csupán egyetlen szakmai területet érintett, legalább a jogi, a pénzügyi és a koordinációs igazgatóság egyetértésére szükség volt a végleges döntéshez.

 Akár a vezérigazgató, akár a Vagyontanács mondta ki a végső szót egy-egy ügyben, az előterjesztések elkészítésének technikája, folyamata azonos volt. A szakmai felelős, valamelyik vezérigazgató-helyettes apparátusa elkészítette a munkaanyagot, arról – ha szükségét érezte – egyeztetett más szakterületekkel, majd a véglegesnek szánt javaslatot az azt ténylegesen készítő ügyintéző, a felettes igazgató, majd a vezérigazgató-helyettes szignózta. Az ily módon elkészült tervezetet közvetlenül megküldték a véleményezésre jogosult szervezeti egységeknek, és a Vezetői Értekezlet elé terjesztették. A Vezetői Értekezlet a vezérigazgató számára javaslatot tevő testületként működött, tagjai voltak a vezérigazgató-helyettesek és a funkcionális igazgatók. Az értekezlet megtárgyalt minden olyan előterjesztést, melyben vezérigazgatói döntésre volt szükség. Bár szabály nem volt rá, de én vezérigazgatóként minden esetben az értekezleten közösen kialakított állásponthoz tartottam magam: a vita nélkülieket elfogadtam, a vitásakban igyekeztem kompromisszumot létrehozni, de ha nem sikerült konszenzust kialakítani, az előterjesztést visszaadtam egyeztetésre. Ami a lényeg: ezen az értekezleten lehetett és kellett bárkinek bármilyen ellenvéleményt elmondani kérdést megfogalmazni. Hiszen az értekezlet véleménye alapján a saját hatáskörömben meghozható döntések hatályba is léptek, a Vagyontanácsi hatáskörbe tartozók pedig a Tanács következő ülésének napirendjére kerültek.

 Egy szervezet vezetőjének, így az MNV vezérigazgatójának is akkor van érdemi döntési lehetősége és felelőssége dönteni, ha a beosztottai véleménye eltér egymástól, vagy ha a saját véleménye eltér a beosztottjaiétól - eltérő álláspontok közül kell válasszon. Akkor szegi meg kötelességét, ha nem győződik meg a reálisan elvárható mértékben az alternatíva körülményeiről és következményeiről. De ha a teljes vezetői és szakmai konszenzussal kialakult javaslat bizonyul esetleg hibásnak, a kötelességszegés fel sem vethető.

 Akik ismernek, tudják, hogy nem szoktam elbújni a döntések elől, sőt a döntéseim következményei elől sem. De azért azt senki ne gondolja, hogy egy ekkora szervezetben, ahol 400 ember dolgozik, melynek 19 megyei irodája van és 15 igazgatósága, mindent a vezérigazgató tud a legjobban. Én ebben az ügyben kizárólag olyan döntéseket hoztam, melyeket a szakmailag illetékes agráros, ingatlanos vagy jogi ügyekkel foglalkozó beosztott vezetők javasoltak, a javaslatokhoz nevüket és aláírásukat adták. Az egész sukorói ügyben soha nem változtattam meg az elém került javaslatokat, és mindig a konszenzust élvező javaslatot hagytam jóvá.

 4.

A Vagyontanács elé kerülő anyagokat előterjesztőként a vezérigazgató jegyezte, felelős vezetőként a vezérigazgató-helyettes volt feltüntetve, felelősként az ő apparátusában illetékes igazgató, készítőként az ügyintéző. Ha egy előterjesztés több ügyintézőt, több igazgatóságot, vagy több vezérigazgató-helyettest érintett, akkor a megfelelő rovatokban több név szerepelt. Ha pedig az előterjesztések tartalmáért felelős volt valamely funkcionális terület is, akkor az ottani vezető is felelősként volt feltüntetve: kinevezéseknél a humánpolitikai igazgató, peres ügyeknél a jogi igazgató, értékesítési ügyeknél az értékesítési igazgató. Mindebből persze az is következik, hogy az értékesítési igazgató egyetlen tranzakciónak sem lehetett elsőhelyi felelőse, pláne nem is terjeszthetett elő semmit önállóan – hiszen erre csak a vezérigazgató-helyetteseknek volt joguk, s az értékesítési igazgató az ő munkájukat támogatta. Ezért is különösen érthetetlen számomra, hogy miért Császy Zsolt, miért éppen Császy Zsolt, és miért csak Császy Zsolt ül a vádlottak padján. Mert ha gond volt a vagyontanácsi előterjesztéssel, akkor az nem lehet csak az ő hibája. Annak az előterjesztésnek a készítője az ingatlanügyekért felelős vezérigazgató-helyettes ügyintézője volt, a 3 felelős igazgató Váry András, Tóth Éva és Császy Zsolt, a két felelős vezérigazgató-helyettes pedig Benedek Fülöp és Bodnár Terézia. Valamennyien vagy aláírták az előterjesztést, vagy részt vettek a Vagyontanács ülésén. Egyetlen irat sem ad magyarázatot arra, hogy milyen elvek mentén folyt ebben a színdarabban a szereplőválogatás; s ha a többiek nincsenek itt, miért kell Császy Zsoltnak itt lennie. Nem ő készítette az előterjesztést.

 És ha már az értékesítési igazgató feladatkörénél tartunk: azt az SZMSZ, a munkaköri leírás, az értékesítési szabályzat és az értékbecslési szabályzat világosan tartalmazza. Császy Zsolt majd megvédi saját magát. De mivel a rá vonatkozó szabályok megalkotásában döntő részem volt, hadd szögezzem le: az értékesítési igazgató nem kezdeményezett és nem készített elő tranzakciót, saját elhatározásából nem rendelhetett meg értékbecsléseket, nem állt kapcsolatban a területi irodákkal, és nem hozhatott érdemi döntéseket. Éppen azért, mert támogató funkciója volt. Az értékesítések kezdeményezése, előkészítése, az értékbecslési igények jelzése, a területi irodák irányítása, és a döntési javaslat megfogalmazása a vezérigazgató-helyettes, illetve apparátusa feladata volt. Ezért is eleve képtelenség a vádirat egy sor állítása vele szemben.

 5.

De vissza a Vagyontanácshoz. A Tanács ülésének napirendére javasolt anyagokat automatikusan megkapta valamennyi tanácstag, a pénzügyminiszter, az Állami Számvevőszék, valamint az MNV Ellenőrző Bizottságának tagjai. Ez utóbbi tagjait a pénzügyminiszter, az Érdekegyeztető Tanácsa, valamint a parlamenti pártok delegálták. Sőt, a Vagyontanács és az Ellenőrző Bizottság képviselője már a Vezetői Értekezlet ülésén is részt vett. Az MNV mint szervezet, és valamennyi előterjesztés döntéshozatali folyamata a lehető legerősebb ellenőrzésnek volt alávetve.

 A Vagyontanács az elé kerülő előterjesztésekre megkövetelte az MNV apparátusának jogi ellenjegyzését. A Tanács külön, a vezérigazgatótól független szakértői stábot működtetett annak érdekében, hogy a Tanács tagjai, amennyiben elégedetlenek az MNV munkájával, tőlük kérhessenek állásfoglalást. Ezen apparátus vezetője, a kabinetfőnök, jogi tanácsadóként nem csak írásban véleményezte az előterjesztéseket, de részt vett a Tanács ülésein is.

 A pénzügyminiszter minden tanácsülésen képviseltette magát, s a neki megküldött előterjesztéseket a minisztérium illetékes főosztályai, mindenekelőtt a vagyongazdálkodási főosztály jogászai véleményezték. Ezt az írásos véleményt, vagy felkészítőt minden tanácsülés előtt tájékoztatásul megkapta Markó Andrea tanácstag, aki a PM szakállamtitkára is volt, képviselendő álláspontként megkapta a minisztert a tanácsülésen képviselő köztisztviselő, és ismereteim szerint informálisan megkapta a Vagyontanács elnöke is.

 Amikor tehát a Vagyontanács általában, és a konkrét ügyben is döntést hozott, nem is csak az MNV apparátusának véleménye alapján, hanem mindezen vélemények alapján tette. Három, egymástól teljesen független jogi szakvélemény alapján. Ha bárki a 3 jogi csapat képviseletében érvelt volna a döntés ellen, akkor a Tanács bizonyosan nem fogadta volna el a javaslatot. Rendkívül szomorú, hogy az ügyészség sem ezen tényeket nem tartotta szükségesnek feltárni, sem az említett jogi véleményeket nem tartotta szükségesnek beszerezni.

 5. A szerződéses értékek meghatározása kapcsán magam is meglepődtem a jogszabályok mostani, utólagos tanulmányozása során. A vagyontörvény egy árva szót sem mond a vagyonnal kapcsolatos tranzakciók részletszabályairól, azokat a rendeleti szintű szabályozásra hagyja. A 254/2007 sz. kormányrendelet, mely az állami vagyonnal való gazdálkodásról szól, a következőket mondja ki: „25.§ (6) Az értékesítésre vonatkozó döntés megalapozásához független szakértővel el kell végeztetni az érintett vagyonelem forgalmi értékbecslését.” Sem ez a rendelet, sem más jogszabály nem definiálja azonban sem a „független szakértő”, sem a „forgalmi értékbecslés” mibenlétét. És ez minden. A kérdéses tranzakcióra semmilyen más jogszabály vagy szabály a vagyonérték megállapítása tekintetében nem vonatkozott. Az MNV-nek volt ugyan egy a 35/2008-as vezérigazgatói utasítással elfogadott értékbecslési szabályzata, de annak hatálya sem a Földalapra nem terjedt ki, sem a versenyeztetésen kívüli értékesítési módokra. Ahogy az egész nyomozás, úgy a vádirat is össze-vissza beszél mindenféle szabályszegésekről az értékbecslések kapcsán. Holott semmilyen szabály nem volt, amit formailag meg lehetett volna szegni.

 Ehhez képest az MNV apparátusa mit tett: bár azt csinálhattak volna, amit akartak, mégis inkább önként magukra húzták a 35/2008-as utasításban foglalt konkrét, szigorú eljárásrend követésének felelősségét. Nem hogy hanyagul, gondatlanul, szakszerűtlenül, hűtlenül jártak volna el, éppen ellenkezőleg: a jogszabályon túl is gondosan.

 De hadd hívjam fel a Tisztelt Törvényszék figyelmét még egyszer a kormányrendelet már idézett szabályának első szavaira: „az értékesítésre vonatkozó döntés megalapozásához…”. Márpedig a vitatott tranzakcióban az MNV csak a sukorói ingatlanokat értékesítette, az albertirsaiakat és pilisieket éppen hogy megszerezte. Semmilyen előírás; sem törvény, sem rendelet, sem vagyontanácsi döntés, sem vezérigazgatói utasítás nem szabályozta azt, hogy milyen módon kell értékelni egy olyan vagyonelemet, melyet megszerez az MNV. Semmi sem írta elő, hogy értékbecslés kell, semmi sem írta elő, hogy független értékbecslés kell. Az ügyészség és a politika évek óta azzal hülyíti a nyilvánosságot, hogy így meg úgy szabálytalanok és manipuláltak a pest megyei értékbecslések. Miközben pontosan tudniuk kell, hogy semmilyen szabály nem írta elő még az értékbecslés készíttetését sem!

 Megtehettük volna, hogy igazoljuk és elfogadjuk Joav Blum állítását az ingatlanok értékéről.

Megtehettük volna, hogy elfogadjuk saját leánycégünk, a Reorg értékbecslését.

Megtehettük volna, hogy valami ál-szakmai indoklással mi határozunk meg értéket.

Megtehettük volna, hogy az MNV megfelelő szakképesítéssel rendelkező munkatársai készítenek szakértői vagyonértékelést.

De nem. Egykori munkatársaim, a fokozott gondosság elve alapján eljárva, természetesnek és automatikusnak vették, hogy független értékbecslővel, a közbeszerzési eljáráson nyertes, szerződött független értékbecslővel értékeltessük az ingatlanokat. Büszkén mondanám, hogy ez az én döntésem volt. De még csak meg sem kérdezték a véleményem – csak azt mondták, így kell csinálni. Így én magam is ezt képviseltem Joav Blum felé. Így aztán nem a saját döntésemre, hanem Bardóczy Árpád, Benkő Pál, Császy Zsolt és Váry András volt kollégáim, vezetőtársaim gondosságára, szakmai alaposságára és tisztességére vagyok büszke utólag is.

6.

De ha már az értékbecsléseknél tartunk, szeretnék az ügyészség összekuszálódott gondolatai között rendet vágni. Az MNV-nek az volt a dolga, hogy bizonyos esetekben független értékbecslést készíttessen. Nem volt, soha nem volt olyan eset, amikor az MNV felülbírálta volna a független szakértő véleményét. Sem szakmai bátorságunk, sem jogi lehetőségünk nem volt rá. Ráadásul a vállalkozási szerződés keretében végzett független értékbecslés jogi tartalma nem más, minthogy a megbízó semmilyen módon nem instruálhatja a megbízottat, ugyanakkor a megbízotté a felelősség a szakvélemény tartalmáért. A független értékbecslőnek a megrendelő annyit mond, hogy mely ingatlant kell értékelje a szakma szabályai szerint, és átadja neki a saját rendelkezésére álló dokumentumokat.

 Ezzel szemben az igazságügyi szakértő teljesen más körülmények között dolgozik. Az igazságügyi szakértőnek a kirendelő konkrét kérdéseket tesz fel, mind az érték, mind az alkalmazott módszer vonatkozásában. És legfőképpen: rengeteg iratot ad neki. Amíg 2008-ban az MNV értékbecslője - mint szinte minden más esetben – egy szál megrendelővel, kiinduló adatok híján indult neki az értékbecslésnek, addig 2009-ben az igazságügyi szakértő úgy kezdett el dolgozni, hogy megkapta a Reorg és a Perfekting korábbi véleményét. Amíg az MNV értékbecslőjének a szerződése szerint 18 nap alatt kellett elvégeznie a munkát, addig az ügyészség szakértője legalább 90 napig dolgozott. Amíg a Perfekting Kft. összehasonlító adatokat a nyilvános, internetes adatbázisokból nyerhetett, addig a Treviso-nak az ügyészség beszerezte és rendelkezésére bocsátotta az APEH adatbázisát és a települések jegyzői által készített értéktanúsítványokat. Amíg 2008-ban a sukorói terület közművesítési költségeit egy szakértői tanulmány támasztotta alá, addig 2009-ben az ügyészség konkrét számításokat kért és kapott a víz-, csatorna-, áram- és gázszolgáltatóktól. És legfőképpen: amíg a 2008-as megrendelés semmilyen elvárást, utalást nem tartalmazott a végeredmény tekintetében, az ügyészségi megrendelés szerint a szakértőnek az értékaránytalanságot kellett alátámasztania.

 Ez a vád arra alapul, hogy az ily különböző időpontokban, ily különböző módszerekkel készült szakértői vélemények eltérnek. Az lenne a csoda, ha nem térnének el.

 7.

Ami a Nemzeti Földalap szabályait illeti, az azzal kapcsolatos kötelességszegések vádját illeti. Való igaz, hogy a tranzakció szempontjából a földalap-törvény volt a szűkebb keresztmetszet, mert a vagyontörvényhez képest további feltételt határoz meg a jogszerű cseréhez. Az NFA-törvény 13.§ (4) bekezdése azt mondja ki, hogy vonalas infrastrukturális létesítmény, továbbá közérdekű cél megvalósítása érdekében történő eladást, cserét versenyeztetés nélkül lehet lebonyolítani. A törvény tehát két egyenérték feltétel: a vonalas létesítmény vagy a közérdekű cél bármelyikének léte lehetővé teszi az eljárást. Nem a vonalas létesítményt definiálja közcélként, hanem minden közcélú ügyben kinyitja a lehetőséget.

 A tranzakció idején, 2008. nyarán semmilyen jogszabály nem definiálta, hogy mi a közcélúság, mi a közcél, vagy azt ki határozza meg. Ez a helyzet meglehetősen tág értelmezési kereteket biztosított az MNV-nek atekintetben, hogy akár gazdaságfejlesztési, akár munkahelyteremtési, akár adózási hatásai miatt úgy értékelje a sukorói projektet, hogy az önmagában is közcélú. Hogy ez helyes, de legalábbis lehetséges értelmezés volt, azt a későbbi, kiemelt beruházássá nyilvánító kormányhatározat is igazolta, valamint az, hogy a elmúlt években számos, a sukoróinál lényegesen kisebb ipari és kereskedelmi beruházást is kiemeltté nyilvánítottak a kormányok. Szóval bizonyos vagyok abban, hogy lehetőségünk lett volna a projektet így értékelni, és a cserekérelmet ennek megfelelően elbírálni. Magyarul: ha magát a beruházást önmagában is közcélúnak minősítjük, akkor a csere úgy is jogszerű és lehetséges lett volna, hogy semmiféle útépítés nem érinti az albertirsai ingatlanokat.

 De nem akartunk élni ezzel a lehetőséggel, hiszen a döntés nem lehetett volna objektív. A nyomozás iratai alapján teljesen egyértelmű, hogy mind Markó Andrea, mind Császy Zsolt, mind én magam következetesen azt az álláspontot képviseltük, hogy a cserekérelmet kizárólag objektív alapon lehet elbírálni. Vagyis vagy megfelel a vonalas infrastruktúra-építési feltételnek, vagy nem.

 Természetesen ez az egész jogi dilemma, a döntési alternatíva nem volt érdemes arra, hogy az ügyészség foglalkozzon vele. Mint ahogy teljességgel elsikkadt nem csak a vád, de a nyomozás során is, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény, a vagyontörvény, és az Országgyűlés által meghatározott földbirtokpolitikai irányelvek értelmében az MNV-nek valamennyi, termőföldről szóló döntésénél az ezekben részletezett szempontok figyelembe vételével kell eljárnia. Az NFA törvény 2.§ (1) bekezdés i) pontja, a Vtv. 32.§ (1) bekezdés n) pontja,a 48/2002 OGY határozat 1. lb) pontja egybehangzóan mondja ki, hogy a Nemzeti Földalap gazdálkodása során cél „a mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmas termőföldek, földterületek más irányú hasznosításának előkészítése, támogatása, esetenként végrehajtása” is. A sukorói, rendkívül gyenge adottságú, építési övezetbe sorolt területek kikerülése a földalapból egyértelműen megfelelt ennek a szempontnak is.

 Nem akarván megismételni a korábban mondottakat, már csak utalni szeretnék rá, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény 13/A § (3) bekezdése azt is az MNV feladatává tette, hogy állami tulajdonú területek hasznosításával és és a felesleges területek értékesítésével mintegy 10 milliárd forintnyi bevételt érjen el, éppen azért, hogy a Földalap szakmai és agrárpolitikai céljainak finanszírozása biztosított legyen. Tekintettel arra, hogy 2008. nyarán ez a bevételi kötelezettség rendkívül nehezen teljesíthetőnek látszott, az lett volna kötelességszegés, ha nem használjuk ki a törvényes lehetőségeket bevételszerzésre.

 Arról viszont muszáj bővebben szót ejteni, hogy az ügyészség szerint különösen erős bizonyítéka a befektetői érdekek elvtelen kiszolgálásának, hogy a cserekérelem benyújtása után, mikor kiderült, hogy az albertirsai ingatlanok nem elég értékesek, további ingatlan bevonását kértük. Tudjuk persze, hogy ennek az állításnak sem az idő- sem a logikai rendje nem valós. De az ügyészségnek azt is tudnia kellett, hogy az állítás lényege sem az. Korántsem volt példa nélküli, hogy ha cserekérelem esetén értékbeli különbség állt fenn, az MNV azt javasolta, hogy a kezdeményező fél hozzon még ingatlant.

 Az egyik ilyen ügy aktája a nyomozási iratok között is szerepel: egy debreceni gazda 2007-ben benyújtott, és 2008-ban elbírált termőföldcsere-kérelme. A gazda a kezdeményezéséhez értékbecslést is csatolt, ezt az MNV nem fogadta el, és saját értékbecslőt rendelt ki. Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes úr 2008. márciusában arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy az általa felajánlott cserealap sem területméret, sem forgalmi érték alapján nem elegendő – és felszólította arra, hogy amennyiben fenntartja igényét, kibővített cserelappal álljon elő. Az újabb terület felajánlása után, 2008. júliusában, alig 3 héttel a sukorói döntés előtt, az MNV a cserekérelmet jóváhagyta.

 Tényleg nem értem, honnan van annyi bátorsága az ügyészségnek, hogy ilyen fajsúlyú tényeket tudatosan elhallgasson a Tisztelt Törvényszék elől.

Tisztelt Törvényszék!

 A hűtlen kezelés 2. tényállási eleme, a vagyoni hátrány keletkezése kapcsán hosszan vívódtam azon, hogy egyáltalán beszéljek-e róla. Hiszen én magam nem vagyok sem értékbecslő, sem ingatlanszakértő, egyik szakmához sem értek. Ahogy én magam, úgy az egész MNV hozott anyagból dolgozott, és kellő gondossággal jártunk el. A szakértők vitájában hosszú ideig nem állt szándékomban megnyilvánulni sem, állást foglalni pedig most sem szeretnék. Nem tudom ugyanis teljes bizonyossággal sem megállapítani, sem cáfolni egy valaki által mondott érték helyességét.

 Ami miatt mégis belevágok a vádirat ezen összefüggéseinek elemzésébe, az az a szikár tény, hogy a nyomozási iratokat s a vádiratot összehasonlítva megdöbbentő mennyiségű csúsztatással, elhallgatással és hazugsággal találkoztam – és ezeket mindenképpen a Tisztelt Törvényszék elé szeretném tárni.

 1.

Nos, amit sietnék elsőként leszögezni, az az, hogy a cserével érintett ingatlanok szerződéskori értékének meghatározása kapcsán minden fél csak feltételezésekre hagyatkozhat. Akkor is, és most is. Nem tudhatjuk, hogy egy pályázaton mennyiért kelnének el a sukorói területek, s nem tudhatjuk, mennyiért vennék meg ma a pilisi és albertirsai gyümölcsösöket. Különösen nem tudjuk, hogy mennyiért vették volna meg 2008-ban mások a sukorói ingatlant, és nem tudhatjuk, mennyiért lehetne eladni az M4-es megépülése után a pest megyei területeket.

 Rendelkezünk viszont rengeteg olyan értékbecsléssel, értékeléssel és szakértői véleménnyel, mely a nyomozati iratok között szerepel. Valamennyi 2007 és 2011. között készült; részben a kérdéses ingatlanokról, részben pedig hasonló helyzetű ingatlanokról. Nagyon fontosnak tartom, hogy túlzott jelentőséget a Tisztelt Törvényszék egyiknek se tulajdonítson. Se annak, amelyik első ránézésre a vádat erősíti, se annak, amelyik cáfolja. Hiszen, mint a dokumentumok elnevezése is mutatja, valamennyi: becslés. Ráadásul igen különböző időpontokban készültek, más-más céllal – erre majd az egyenkénti értékelésnél kitérek. De ami a legfontosabb: meggyőződésem szerint nem mindegy, hogy valamely értékbecslés a politikai botrány kitörése után, vagy korábban készült. Emlékeztetni szeretnék itt többek között arra, hogy 2009. nyarán, amikor a nyomozás elrendelését követően az MNV igazságügyi szakértővel akarta felülvizsgáltatni a korábbi értékbecslést, 2,5 hónapba telt, mire talált valakit, aki a munkát a politikai vihar ellenére is elvállalta. Pedig nem is értékbecslés készítéséről volt szó, hanem csak egy korábbi módszertan felülvizsgálatáról, az értékbecslés szakmaiságának ellenőrzéséről.

 De hát azt hiszem, nem kell azon vitatkoznunk, hogy ugyanarra az ingatlanra ugyanaz az értékbecslő is más értéket állapít meg egy kellemes, forró nyári délelőttön, mint a délutáni, a gyümölcsöket leverő és a tetőt megbontó jégesős zivatart követően. Márpedig ami a nyilvánosság előtt ezen ingatlanok kapcsán lejátszódott, az legalábbis egy nagy zivatarral felér – de az is lehet, hogy hurrikánnal.

 2.

Kezdeném először a sukorói ingatlanokkal. Mint azt korábban is bemutattam, a mintegy 70 hektárnyi területet a víztükörtől 12 méteres sáv választja el. (6. ábra) Az ingatlan különböző részeire 0-15% közötti beépítést engedélyez a 2003-ban elfogadott Sukorói Építési Szabályzat. Amiről eddig nem esett szó, hogy az autópálya mellett hosszan elnyúló területek „véderdő” jellege, funkciója nem megváltoztatható. Ez a terület nem beépíthető. A vízügyi jogszabályok alapján szintén teljes építési tilalom alá esik a természetes vízfolyások, árkok 25 méteres körzete, illetve a természetes tavak 50 méteres körzete. A 14. ábrán narancssárgával jelölt területek tehát egyáltalán nem beépíthetőek. Feltételezem, hogy senkiben nem ilyen kép élt eddig erről a nagyon értékes, egyedi adottságú ingatlanról. De még ezt a képet is tovább árnyalja, ha a beépítési lehetőséget is figyelembe vesszük. Az egész 70 hektáros területen, pontosabban annak építésre kijelölt, piros részein elszórva összesen 3,9 hektár építhető be. Az is legfeljebb a talaj felett 6,5 homlokzatmagasságú épületekkel. A könnyebb érthetőség kedvéért a 15. ábrán az egész ingatlanon beépíthető területet egy tömbben ábrázoltam. Jól látható, hogy a teljes ingatlan területének alig több, mint 5%-a beépíthető. Még egyszer mondom, legfeljebb 6,5 méter magas, vagyis a talaj felett 2 szintes épületekkel. Amikor tehát bármely értékbecsléshez viszonyulunk, ezt érdemes szem előtt tartani.

 A vádirat mindössze arról szól, hogy az ingatlan-együttest 1086 millió forintos áron cseréltük el, miközben az ügyészség szakértője szerint 1818 millió forintot ér. Arról egy szó sem esik, hogy készült két másik értékbecslés is, melyek eltérő értékeket tartalmaznak. A sukorói ingatlanokra ugyanis csak a nyomozási iratokban 4 értékbecslést találunk, ezek az ingatlanegyüttes értéket 924 millió és 1818 millió forint közé teszik a következők szerint:

• a Joav Blum megbízásából, 2008. június 5-én az állami tulajdonú Reorg Zrt. által készített független szakvélemény 924 millió forintos értéket becsül,
• az MNV megbízásából 2008. július 3-án készített,a cserét megalapozó Perfekting Kft-s értékbecslés 1086 millió forintot tartalmaz,
• a Treviso Kft-nek az ügyészség megbízásából legalábbis vitatott időpontban készült igazságügyi szakértői véleményében 1818 millió forintos érték szerepel
• a polgári perben a bíróság kirendelése alapján az Igazságügyi Szakértői Intézetek Miskolci Intézete 2011.októberében készített igazságügyi szakértői vélemény 1709 millió forintot határoz meg.

3.

Érdemes azonban ebbe az ügyészségi értékbecslésbe alaposabban belenézni. A sukorói ingatlan 3 fő részből áll: a felső, a 16. ábrán zölddel jelölt erdősávból, a központi, iszaplerakás révén kialakult, 40 hektáros 019/13 számú ingatlanból, és a terület bal szélén elhelyezkedő, összesen 15 hektáros úgynevezett félszigetből. Az értékbecslések közötti, jelentősnek tűnő különbség a 23 ingatlanból mindössze két telek eltérő értékeléséből adódik. A központi, 019/13 számú ingatlanéból és a félsziget legnagyobb, 022/8 számú telkééből.

 A központi ingatlant az MNV 1755 Ft/m2 áron értékesítette. Emlékeztetnem kell arra, hogy az egész ügyben a Fejér Megyei Főügyészség azzal az apropóval kezdeményezett nyomozást, hogy a szomszédos, 019/3 számú, magántulajdonban lévő ingatlan piaci ára sokkal magasabb, mint a 019/13-as számú államié. (17. ábra) Mindezt a vélekedését arra alapozta, hogy a csereszerződés megkötése és a beruházási szándék nyilvánosságra kerülése után hónapokkal maga Joav Blum 6000 Ft/m2 áron kötött adásvételi szerződést a szomszéd telekre. (18. ábra) Azonban a Fejér Megyei Főügyészségnek pontosan tudnia kellett, hogy a két ingatlanra más beépítési korlátok vonatkoznak. Míg az állami ingatlanra 0-15%, addig a magántulajdonúra 15%. Így adódik, hogy a 9-szer akkora állami területen nem egészen kétszer akkora rész építhető be, mint a magántulajdonún. (19. sz. ábra) Ez a tény azért, talán-talán indokolhat fajlagos árkülönbséget. Az ügyészség már 4 évvel ezelőtt, a nyomozás megkezdésekor tudta, hogy valótlanul hivatkozik érték-aránytalanságra. De mindezek a tények sem őket nem érdekelték, sem az igazságügyi szakértőt, sem most Keresztes Imrét. A papír, mint tudjuk, mindent elbír.

 De ez még mindig nem minden. A terület másik végén az elcserélt állami földekre és a szomszédos magántulajdonú termőföldekre azonos beépítési szabályok vonatkoznak, azok a sukorói építési szabályzatban egy övezetbe vannak sorolva. Azokat az ingatlanokat az MNV 1300 Ft/m2 áron értékesítette. Miként az a földhivatal, az APEH és Sukoró Önkormányzatának hivatalos irataiból kiderül, a cserét követő másfél évben a közvetlenül határos, azonos beépítési lehetőséget rejtő magántulajdonú ingatlanok 120 és 900 Ft közötti négyzetméteráron cseréltek gazdát. (20. ábra) Az MNV ezek szerint a piaci ár 150-1700%-áért adta oda az állami ingatlanokat Blumnak. Ezeket az adatokat mind az ügyészségi értékbecslő, mind az ügyészség ismerte. De ez sem érdekelt senkit, hiszen nem támasztotta volna alá sem a botrányt, sem a vádemelést.

4.

Tisztelt Törvényszék!

 Ezek tehát a becslések. A nyomozás során azonban rendelkezésre álltak hatósági adatok is. S bár annak idején értékbecslés alapján döntöttünk, én magam most azt gondolom sokkal inkább érdemes a nyomozás során beszerzett, közokiratokban rögzített tényekre alapoznunk az értékelést.

 Bár a vádiratban egy árva szó sem esik róla, de az ingatlanszerzési illetéket kiszabó I. fokú határozatában a Fejér Megyei APEH a teljes ingatlanegyüttes értékét 1093 millió forintban határozta meg 2008. nyarán. A másodfokon, szintén 2008-ban eljáró Közép-Dunántúli regionális APEH 1086 millió forintos értékről, vagyis a szerződéses értékről hozott határozatot. Mindkét határozat tartalmazza, hogy az értékeket helyszíni szemle, valamint az APEH illetékhivatali adatbázisából nyert összehasonlító adatokkal határozták meg.

 A Központi Nyomozó Főügyészség kérésére hivatalos okmányt, közokiratot, mégpedig adó- és értékbizonyítványt állított ki az ingatlanok értékéről Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője is 2009. szeptember 8-án. Az ebben szereplő együttes érték 1142 millió forint, 5%-kal magasabb a szerződött értéknél. Ez az információ sem befolyásolta a vádat.

 A helyzet tehát a következő: van egy szerződéses árunk, egy annál alacsonyabb értékbecslésünk, valamint 3, a szerződéses árat alátámasztó hatósági határozatunk. Minden határozatot, valamint a szerződéses árat meghatározó szakemberek hivatalból, általános hatáskörükben jártak el. Az ő szakvéleményüket, az általuk kiállított közokiratokat a Központi Nyomozó Főügyészség nem tartotta érdemesnek figyelembe venni. Figyelembe vette viszont a saját maga által, ismeretlen módon kiválasztott szakértő álláspontját. Sőt, nem csak figyelembe vette, de vádat alapozott rá. További figyelemre méltó körülmény, hogy míg a szerződéses árat alátámasztó, az MNV-től független négy adat (Reorg, APEH I., APEH II., Székesfehérvár) az ügyészségi becslés nyilvánosságra hozatala előtt, addig az ezt az értékbecslést legalább részben alátámasztó egyetlen adat (ISZKI) annak ismeretében, jóval később keletkezett.

 5.

De térjünk át az albertirsai és pilisi ingatlanokra. Mint már szó volt róla, ez a sukoróinál 2,5-szer nagyobb terület, mely a két település határán található, mintegy 2 kilométer hosszan elnyúló, magas aranykorona értékű gyümölcsös és szántó. A terület sarkában található egy épületekből, mázsálóból, benzinkútból és víztoronyból álló telephely. A víztorony és a szivattyú biztosítja a terület öntözését dréncsöves hálózaton keresztül. Az ingatlanegyüttes az M4-es autóút nyomvonalába esik, az út a tervek szerint teljes hosszában, mintegy 2 km hosszan szeli át a területet.

 A vádirat lakonikusan annyit tartalmaz, hogy az MNV az ingatlanok értékét 787 millió forintban határozta meg, miközben azok valós értéke 194 millió forint. Ehhez képest a nyomozás iratai között rendelkezésre áll 6 értékbecslés a mezőgazdasági területekre:

• a legkorábbi, az Euro Immo Kft. által Blum úr számára készített szakvélemény az ingatlan értékét 171 Ft/m2-ben állapította meg,
• a Forsz Kft. által készített értékbecslés Joav Blum megrendelésére készült 2007. májusában, az ingatlan értéke 2616 Ft/m2,
• a Reorg Zrt. Blum úr megrendelésére 2008. júniusban 901 Ft/m2
• a Perfekting Kft. 2008. július 3-án 385 Ft/m2
• a Treviso az ügyészség számára 2009. szeptemberében 92 Ft/m2,
• az ISZKI a polgári bíróság számára 2011. októberében 143 Ft/m2 értéket mutatott ki

Mindezen kívül ma már tudjuk, hogy Blum úr az ingatlanokat 106 Ft/m2 átlagáron vette a mezőgazdasági tevékenységet folytató korábbi tulajdonosoktól. Megjegyzem, hogy az ügyészség szakértője még annál is lényegesen kisebb értéket állapított meg, mint amennyiért Blum úr vette a földet.

 A különböző becslésekben szereplő érték tehát rendkívül nagy szórást mutat: 92 Ft és 2616 Ft között van. A látszólag brutális eltérés azonban egy nagyon egyszerű szemléletbeli, módszertani különbségre vezethető vissza: arra, hogy az ingatlant mezőgazdasági, vagy fejlesztési területként definiálják-e a szakértők. Az a 3 szakvélemény, mely mezőgazdasági területként, az 130 forint körüli árat hoz ki. Az a 3 szakvélemény, mely fejlesztési területként, ennek az értéknek a 3-20-szorosát. Meg kell jegyeznem, hogy a fejlesztési szempontú értékelések közül messze a legvisszafogottabb, az állam üzleti érdekét leginkább figyelembe vevő a Perfekting Kft-é, mely a szerződés alapjául szolgált, s nem egészen 400 forintot állapított meg. A Reorg által megállapított érték ennek több, mint duplája, a Forsz által megállapított érték pedig több mint hatszorosa.

 Őszintén mondom, fogalmam sincs, hogy melyik szakmai megközelítés a helyes. Sőt, azt sem tudom, hogy valamelyik helyesebb-e, mint a másik. Azt tudom, hogy mi volt az MNV gyakorlata. 2008. első napjaiban az asztalomra került egy perbeli egyezség jóváhagyásra, mely alapján az állam a tulajdonában lévő külterületi, művelési ágban lévő ingatlanokat cserélt volna el egy magánszemély tulajdonában lévő ingatlanokra. Az állami, szántó, mocsár és út besorolású ingatlanok az M5 és M0 autópályák nyomvonalával voltak érintettek. A perbeli egyezséget, az MNV jogelődje, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet már döntésre előkészítette, beszereztek<

Tisztelt Törvényszék!

Bár a vádirat maga is tartalmaz egy történeti tényállást, az számos ponton túlterjeszkedik a vádon, sok fontos tényt viszont érdemtelenül elhallgat. Szeretném ezért a vádirat tartalmi keretei között az általam 2008-ban ismert, illetve utóbb a nyomozás irataiból megismert tényeket elmondani.

Joav Blum, külföldön élő magyar állampolgár a 2000-es évek közepén elhatározta, hogy üzleti tevékenységét Magyarországra is kiterjeszti. Más ingatlanok mellett 2007-ben megvásárolt egy 82 hektáros albertirsai földterületet is azzal a céllal, hogy azon – a 4-es út akkor már ismert nyomvonala mentén – a jövőben logisztikai parkot, vagy hasonló beruházást hozzon létre. A területet termőföldként – hosszú távon - ő maga sosem kívánta hasznosítani, azt 2007-ben és 2008-ban is mások, a korábbi tulajdonosok művelték. Néhány hónappal később Blum úr üzleti partnereivel együtt elhatározta, hogy a ferihegyi repülőtérhez közel eső, az új autópályával érintett ingatlanon egy nemzetközi mértékkel is jelentős turisztikai beruházást valósítanak meg. A konzorciumban az ingatlan biztosítása és a projektvezetés Joav Blum feladata volt, míg a finanszírozást – döntően amerikai hitelek révén – a nemzetközi üzleti életben ismert és elismert Lauder, Langhammer és Fischer urak vállalták magukra.

Ugyanebben az időben, 2007. nyarán Molnár Gábor, Sukoró község polgármestere kezdeményezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél és a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál, hogy a későbbi cserében érintett ingatlanok túlnyomó része, a 70-ből mintegy 60 hektár feletti rendelkezést az állam adja át a településnek, akár tulajdon-, akár ingyenes vagyonkezelési jog formájában. A kérelmet sem a Földalapkezelő, sem a KVI nem bírálta el, azt a szervezet év végi megszűnésekor is függőben tartotta. A nyomozás iratai között rendelkezésre áll a Földalapkezelő helyi vezetőjének nyilatkozata, mely szerint az ingatlan rendkívül elhanyagolt, a növényvédelmi hatóságtól komoly bírságok várhatóak, az ingatlanra az államnak nincs szüksége, ugyanakkor a fenntartására és gondozására sincs fedezet, tőle megszabadulni tehát indokolt.

Az Albertirsára tervezett komplex turisztikai beruházás, mely magában foglal hoteleket, sportcentrumot, szórakoztató központot és kaszinót is, értéke a tervek szerint 1 milliárd euró volt, és közvetlenül mintegy 3000 munkahelyet teremtett volna. Az üzleti modell arra épült, hogy a Közel-Keletről, Oroszországból, valamint Európából direkt a komplexumba érkező pénzes turistáknak Las Vegas-típusú élményt nyújtson, elérhetőbb áron és főleg sokkal rövidebb utazási idővel. A befektetők már a koncepció készítése közben tárgyalásokat kezdtek a magyar kormányzat turizmusért felelős szakembereivel, de mintegy 9 hónap alatt, 2007. őszétől 2008. tavaszáig semmilyen érdemi előrelépés nem történt.

Pedig nagy reményekkel futottak neki a tárgyalásoknak: sok tízmilliárd forintos támogatásban, közműfejlesztésben, sőt külön King’s City-törvény megalkotásában reménykedtek azért, hogy az egyedülálló projektet Magyarországon, és ne más európai országban hozzák létre. A szakértői egyeztetések során kiderült, hogy Pest megye területén nem fognak tudni hozzájárulást kapni a megfelelő kategóriájú kaszinó alapításához, ezért Blum úr alternatív helyszínt keresett a projektnek. Egyik munkatársán keresztül megtalálta őt egy üzletember, Görgicze Zoltán, akinek a Velencei-tó környékén voltak üzleti érdekeltségei és ingatlanjai.

Görgicze urat természetesen nem a jószívűség hajtotta, amikor segítséget ígért Joav Blumnak a megfelelő ingatlan megtalálásában. Rögtön szerződést írtak alá, miszerint a szükséges mintegy 80-90 hektáros terület minden egyes hektárjának megvásárlása esetén Blum 1 millió forint sikerdíjat fizet Görgiczének. A Velencei-tó sukorói partján nem csak helyismerettel, de ingatlan-tulajdonrésszel is rendelkező vállalkozó természetesen a saját résztulajdonában álló 8 hektáros, valamint a mellette lévő, azzal fizikai egységet képező, de számos darabból álló állami földterületet ajánlotta Blum figyelmébe. A befektetőnek megtetszett az ingatlan, hiszen a beruházás kritériumainak infrastrukturális és földrajzi szempontból is megfelelt. Blum magyarországi jogászai, Bárd Károly ügyvéd vezetésével 2008. március-áprilisában elkezdték annak feltérképezését, miként juthatnának a kiszemelt ingatlan birtokába. Felvették a kapcsolatot a Pénzügyminisztériummal, ahonnan az MNV Zrt-hez irányították őket. Nem is csak úgy általában, hanem közvetlenül az ilyen típusú tranzakciókért felelős igazgatóhoz, Váry Andráshoz. Ő 2008. áprilisában és májusában több alkalommal találkozott Blum úr képviselőivel, és egyeztettek az ingatlanszerzési szándékról, a konkrét ingatlanok helyzetéről és a jogi lehetőségekről.

Ebben az időben, 2008. tavaszán 3 különböző befektetőcsoport 3 különböző helyszínen kívánt európai jelentőségű kaszinót létesíteni Magyarországon. Az Eurovegas nevű projekt helyszíne az osztrák határ menti Bezenye, az Álomsziget nevű projekt helyszíne a főváros, a King’s City színhelye pedig a Közép-Dunántúli régió lett volna. A másik két projekt lényegesen előrehaladottabb állapotban volt, konkrét helyszínnel, tervekkel, engedélyekkel és koncessziós joggal rendelkeztek. Minden józanul gondolkodó szakember számára egyértelmű volt, hogy nemhogy Magyarország, de még Európa sem bír el 3 ilyen nagyságrendű, egyszerre elkészülő kaszinóberuházást. Ezért mindenki számára világos kellett legyen, hogy az egyes projektek, illetve befektetőcsoportok egymás konkurensei. Attól tartván, hogy a konkurens kaszinók megpróbálják majd megakadályozni a területszerzést, Blum úr és jogászai a törvény által megengedett tranzakciós formák közül április végén már egyértelműen a versenyeztetés nélkülieket preferálták.

Blum úr munkatársának, Frank Richárdnak a személyes kapcsolatai, valamint Lauder úr személyes tekintélye révén a befektetőknek sikerült elérniük azt, hogy 2008. május 21-én Gyurcsány miniszterelnök protokolláris látogatáson fogadja őket. A miniszterelnök munkatársainak a Pénzügyminisztérium befektetőkkel kaszinó-ügyben már régóta tárgyaló szakállamtitkára, Markó Andrea azt javasolta, hogy az MNV Zrt-t is hívják meg a találkozóra. Ennek megfelelően a miniszterelnöki kabinetiroda azzal keresett meg engem, hogy képviseltessem az MNV-t a megbeszélésen. Fontos tehát hangsúlyozni: nem a miniszterelnök és az ő emberei találták ki, hogy legyen ott bárki az MNV-ből. Nem a miniszterelnök és emberei találták ki, hogy a vezérigazgató vegyen részt, hanem én döntöttem úgy, hogy kormányfői szinten személyesen képviselem a céget.

A találkozó előtt néhány órával derült ki, hogy a számomra teljesen ismeretlen téma az MNV számára nem ismeretlen, hiszen Váry igazgató úr és munkatársai már egy hónapja dolgoznak rajta. Kérésemre kaptam tőlük egy talán fél oldalas összefoglalót a helyzetről és a továbblépés lehetőségeiről. Ennek a felkészítőnek, vagy összefoglalónak a létezéséről az első kihallgatásom során is beszámoltam, de az ügyészség sem akkor, sem azóta nem érezte szükségét annak, hogy megpróbálja megszerezni. Persze ha meglenne, sokkal kevesebb butaságot lehetne állítani akár a parlamenti találkozón történtekről, akár az én szerepemről az egész ügyben.

Ugyanakkor - a vádirat határozott állításával szemben - én nem emlékszem arra, hogy megkaptam volna azt a felkészítőt, melyet a pénzügyminiszter apparátusa készített. Teljes mértékben kizárni sem tudom, hogy megkaptam volna, egyszerűen nem emlékszem rá. Tekintettel arra, hogy a másnapi programom anyagait általában egy dossziéban előző este megkaptam, az ominózus email pedig este negyed 10-kor érkezett a kabinetfőnököm emailjére, könnyen lehet, hogy az másnap reggelig nem jutott el hozzám. Azt sem tudom, s az ügyészség sem tartotta fontosnak kideríteni, hogy egyáltalán jártam-e május 20-án este negyed tíz és a 21-e reggeli parlamenti találkozó között az irodámban, s egyáltalán volt-e elvi lehetőségem megkapni az anyagot.

A parlamenti megbeszélésen a befektetők két pontban kértek segítséget a miniszterelnöktől: a Pest megyei és a sukorói ingatlanok elcserélése, valamint a kaszinókoncessziós pályázat kiírása tekintetében. A miniszterelnök kérdésére, a felkészítőm alapján úgy foglaltam úgy állást, hogy az államnak van lehetősége magánszeméllyel ingatlant cserélni, és az eljárás időigénye körülbelül 2 hónap. Mint azt már sokszor elmondtam, a megbeszélésen semmilyen döntés nem született, és a ma már ismert, egyébként szakszerűtlenül és pontatlanul megírt emlékeztetőt nekem soha senki nem küldte el.

 A parlamenti találkozót követően összehívtam az ügyben potenciálisan érintett szakmai vezetőket: az ingatlanügyi, a termőföldekkel foglalkozó és az értékesítési terület vezetőit, és azt kértem tőlük, hogy segítsék a Váry András által megkezdett és folyamatban lévő egyeztetéseket, és tárgyaljanak a befektetőkkel. A Váry András vezette igazgatóság már saját hatáskörében, a parlamenti találkozó előtti napon - amikor tehát nekem még az ügy létezéséről sem volt tudomásom – megkereste a sukorói ingatlanokat kezelő állami szervezeteket azzal a kérdéssel, hogy az ingatlanok értékesítése esetén le tudnának-e mondani vagyonkezelői jogukról.

 Június elején hivatalosan, írásban is megérkezett Blum úr cserekérelme, majd létrejött egy találkozó Blum úr és köztem, ahol jogászaink és munkatársaink jelenlétében áttekintettük a tranzakció lehetőségeit. Blum úr jelezte, hogy megrendelte az ingatlanok értékbecslését, de az MNV álláspontja az volt, hogy kizárólag a velünk szerződésben álló független értékbecslő véleményét tudjuk elfogadni. Blum úr ezt láthatóan nem értette, hiszen ő az MNV tulajdonában álló Reorg Zrt-t bízta meg a feladattal; egy olyan, jó szakmai hírnevű céget, mely igazgatóságának tagjai felett a kinevezési-, vezérigazgatója felett pedig a munkáltatói jogokat a Vagyontanács gyakorolta. Semmi okunk nem volt hát feltételezni, hogy az ő értékbecslésük nem lesz megfelelő. De olyan értékbecslőt akartunk, aki tőlünk kapja a megbízási díjat. Mindenesetre ezen a megbeszélésen egyetlen szám sem hangzott el, hiszen egyetlen érték sem volt még ismert. Az egyeztetések ezt követően szakmai szinten folytatódtak. Váry úr kezdeményezésére és adatai alapján Császy Zsolt megrendelte az értékbecsléseket a Perfekting Kft-től, és szintén Váry úr kezdeményezésére a Pest és Fejér megyei területi irodák helyszíni szemlét folytattak az ingatlanokon. Egyszerre, párhuzamosan folyt tehát a tranzakció szakmai lehetőségének és pénzügyi lehetőségének vizsgálata.

Június közepén, mialatt én pár napos szabadságon külföldön tartózkodtam, Markó Andrea vagyontanácsi tag sürgetésére Váry igazgató úr az általa végzett munka alapján előterjesztés-tervezetet készített a Vagyontanács számára a King’s City beruházásról. Ez az előterjesztés tartalmazta azt, hogy a csere jogilag lehetséges, mert az állam számára szükség van Blum úr ingatlanaira, illetve azok egy részére az M4-es út megépítéséhez. A munkarend szerint ezt a Bodnár Terézia vezérigazgató-helyettes által jegyzett anyagot megtárgyalta a Vezetői Értekezlet, melyet a távollétemben Somkuti vezérigazgató-helyettes úr vezetett. Tekintettel arra, hogy az előterjesztést annak szakmai és jogi hiányosságai miatt számos jogos kritika érte, elsősorban Benedek Fülöp agrárgazdasági vezérigazgató-helyettes részéről, azt az előterjesztő átdolgozásra, és a többi igazgatósággal, különösen a Nemzeti Földalapért felelős igazgatósággal való egyeztetésre visszakapta. Bodnár Terézia egyben kezdeményezte, hogy ha az eredeti előterjesztés nem is, de egy döntési javaslat nélküli tájékoztató az „egyebek” napirendi pont keretében kerüljön a Vagyontanács elé. Szabadságomról visszatérve ezt a javaslatot elfogadtam, és a döntést nem igénylő tájékoztatót aláírásommal elláttam. A tájékoztatót zárt borítékban minden vagyontanácsi tag megkapta, s az „egyebek” napirendi pont keretében Markó Andrea a készülő csere-tranzakció révén esetleg megvalósuló beruházás kormányzati támogatottságát és gazdaságfejlesztési hatásait ismertette.

A Vezetői Értekezlet lefolyt vitát megismerve úgy láttam, hogy az MNV csak akkor tud egységes, és szakmailag védhető pozíciót elfoglalni a tárgyalópartnerével szemben, ha a koordináció kikerül Váry igazgató úr kezéből. Ő ugyanis kiváló ismerője volt a saját szakterületének, de más igazgatóságok véleményére, sőt más szakmák jogszabályaira kevéssé volt fogékony. Elfogadhatatlannak tartottam például, hogy több hetes előkészítés után sem vették figyelembe a Nemzeti Földalapra vonatkozó előírásokat és a földtörvény rendelkezéseit, pusztán a saját szakterületi szabályaikat. Az ugyanis már a legelejét világos kellett volna legyen: az MNV semmilyen módon nem tud viszonyulni a King’s City projekthez, kizárólag a cserekérelemhez. Vagy le lehet bonyolítani egy szabályos cserét Blum úrral, vagy nem – de hogy ez milyen kapcsolatban van egy későbbi beruházással, az nekünk mindegy. Szóval a koordinációs hiányosságok miatt Császy urat kértem meg arra, hogy a potenciális tranzakció előkészítését koordinálja, és gondoskodjon az összes illetékes terület részvételéről. Azért őt jelöltem ki, mert bár Váry úr maga is jogász volt, de az MNV akkori belső szabályai szerint az értékesítési ügyekben Császy úr jogi álláspontja volt a mérvadó. Hangsúlyozom, hogy ez egy koordinációs szerep volt, és nem jelentett sem szakmai, sem döntéshozói hatáskörelvonást valamely szervezeti egységtől.

Császy úr koordinálásában, de jelentős részben az illetékes többi igazgatóság munkája alapján július közepére megérkeztek a szükséges hozzájárulások a vagyonkezelőktől, a tájékoztatás a NIF Zrt-től, elkészültek az értékbecslések és véglegesedett a tranzakcióban részt vevő ingatlanok köre. Július közepére az MNV valamennyi illetékes szakterületén az az álláspont alakult ki, hogy a csere jogilag, szakmailag és pénzügyileg is támogatható. Minderről a július 24-én tartott Vezetői Értekezletre előterjesztést is készítettek. Az anyag elkészítésének irányítója Váry András volt, tényleges készítője, szövegezője Váry igazgató úr egyik munkatársa, de az összeállításban részt vettek a földalapos munkatársak is. Császy úrral nem volt tökéletes az együttműködés, tőle nem minden részanyag érkezett meg.

Az előterjesztés címében még mindig a King’s City beruházást tartalmazta, holott a tartalma immár helyesen az MNV és egy magánszemély közötti lehetséges ingatlancseréről szólt. A szakmai vita során mind a két jogi vezetőnek: az értékesítésekért felelős Császy úrnak és a társaság vezető jogtanácsosának, Morvai úrnak is az volt az álláspontja, hogy a beruházásra történő legkisebb utalást is el kell hagyni két okból: egyrészt semmi közünk hozzá, másrészt a beruházás megvalósulása erősen kétséges – így ha az esetleg meghiúsul, mi viszont a tranzakció során hivatkozunk rá, kimeríthetjük a bíztatási károkozás fogalmát. Ezért a vita során konszenzus alakult ki abban, hogy a King’s Cityre való hivatkozásokat az anyagból ki kell venni.

Egységes volt az előterjesztők és a Vezetői Értekezlet résztvevőinek álláspontja abban, hogy a csere jogszerűen végrehajtható, hiszen az államnak szüksége van Blum úr ingatlanjaira a 4-es út megépítéséhez – erre az esetre pedig mind a vagyontörvény, mind a Földalapról szóló törvény lehetővé teszi a versenyeztetés nélküli értékesítést. Bár felvetődött, hogy a Sukoróra tervezett beruházás önmagában is indokolja a csere jogszerűségét, úgy döntöttünk, hogy nem a Magyar Állam, hanem kizárólag az MNV érdekkörében felmerülő indokok alapján vizsgáljuk a jogszerűséget – s az útépítés miatt a tranzakció jogszerűen lehetséges volt.

Időközben elkészültek az értékbecslések is. Vagy az értekezleten, vagy azt megelőzően megkérdeztem Császy úrtól, hogy a Reorg és a Perfekting értékbecslése hogyan viszonyul egymáshoz. Császy úr legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta, hogy a közbeszerzésen kiválasztott értékbecslőnk 1 milliárd forinttal kedvezőbb MNV-s pozíciót állapított meg, mint a saját tulajdonunkban lévő cég, s az egyeztetések során Blum úr beletörődött abba, hogy ezt az értéket fogjuk figyelembe venni. A NIF is megerősítette, hogy a pest megyei területek ára korrekt.

Így tehát számomra a döntési lehetőség a következőképpen nézett ki. Támogathatjuk a cserét. Ebben az esetben Blum úr megkapja, amit szeretne – lehetőséget egy jelentős gazdaságfejlesztési projekt megvalósítására. 30 hektár termőföldért és 40 hektár kivett területért, melyekre a Magyar Állam intézményeinek nincs szüksége, ad összesen 180 hektár mezőgazdasági, és 2 hektár kivett területet, valamint 300 millió forint készpénzt.

Persze nem kellett támogatnunk a cserét, maradhatott minden a régiben. Nincs semmilyen kötelezettségünk a szerződéskötésre, mint ahogy megszerezhető területek egy részére nincs szüksége az államnak. Ebben az esetben az állam jelentős mennyiségű készpénzt kell költsön arra, hogy egy hosszú jogi eljárás keretében megszerezze a nyomvonalhoz szükséges területeket, turisztikai beruházás meg vagy lesz máshol, vagy nem. Az MNV-nek bizonyosan sok millió forintot kell költenie a sukorói területek rendbetételére, és – nem utolsó sorban – a Nemzeti Földalapba tartozó termőföldeket kell eladnunk azért, hogy a költségvetési bevételi előirányzatunkat teljesítsük. És ez egy nagyon fontos elem, melyre soha nem tért ki az ügyészség, talán fel sem fogták. Az MNV-nek ugyanis törvényi kötelezettsége volt arra, hogy a Nemzeti Földalappal való gazdálkodás keretében földeket adjon bérbe és adjon el, hogy ebből évi 10 milliárd forint bevételt produkáljon. Tíz milliárd forintot, mely az életjáradéki program keretében több tízezer idős polgárnak jelent havi jövedelmet. Ez a tranzakció pedig nem csak 150 hektárral növelte a Nemzeti Földalap területét, de lehetőséget biztosított arra, hogy több száz hektár földet ne kelljen eladni – hiszen kapunk 300 milliónyi készpénzt is.

Világos volt, hogy az államnak nem muszáj pont akkor megszerezni a Pest megyei területeket, és nem muszáj megszereznie az egészet. De lehetőségünk volt rá. Az imént részletezett előnyök mellett az, hogy esetleg felesleges, M4-es melletti területekre cseréljük a bizonyosan felesleges M7-es melletti területeket, őszintén szólva nem okozott dilemmát. Egész egyszerűen a tranzakció jó volt az MNV-nek, jó volt az államnak, és jó volt Blum úrnak is. Nem volt okunk rá, hogy ne támogassuk. Meggyőződésem szerint akkor követtünk volna el hűtlen kezelést, ha a tranzakciót csak azért utasítjuk el, mert nem volt muszáj. Az MNV nem hatóság volt, hanem egy részvénytársaság: egy üzletre, gazdálkodásra létrehozott szervezet. Az állam gazdaságpolitikai céljait segítő gazdasági szereplő. Így hitem szerint a cserét a beruházás érdekében akkor is támogatnunk kellett volna, ha az MNV-nek semmilyen előnye nem származik belőle – feltéve, hogy hátránya sem származik. A konkrét esetben viszont sokkal többről volt szó, az MNV-nek konkrét, igen jelentős előnye származott az ügyletből.

Mindennek tudatában a Vezetői Értekezlet, majd egy héttel később a Vagyontanács támogatta a csereszerződés megkötését. A döntés egyben azt is jelentette, hogy elutasítjuk Sukoró polgármesterének egy évvel korábbi kérelmét, hogy a területeket ingyenesen megkaphassa. Bizony meglehetősen különös az egész büntetőeljárás már önmagában annak tükrében is, hogy a döntés erről az alternatíváról is szólt. Bár megtehettük volna, nem adtuk oda ingyen az ingatlanokat az önkormányzatnak, hanem több, mint egymilliárd forint értékben ingatlanokat és készpénzt kértünk érte Joav Blumtól. Ez végtelenül távol van a hűtlen kezeléstől.

Botrányosnak tartom, hogy mindezeket a szempontokat, mindezeket a motivációkat az ügyészség meg sem próbálta feltárni. Kizárólag azt szajkózzák – anélkül, hogy konkrétumot mondanának – hogy a tranzakció kizárólag a befektetők érdekét szolgálta, az államét nem. Ha legalább egyszer is megkérdezték volna valamely vádlottat, hogy személy szerint ő miért döntött úgy, ahogy - nyilván a többiektől is hasonló választ kaptak volna, mint amit én az imént elmondtam. De soha senkit nem kérdeztek meg. Nyilván csak nem akarták összezavarni a koncepció készítőjét.

Tisztelt Törvényszék!

Azt hiszem, épp itt az ideje annak, hogy a szóban forgó ingatlanokat valósághűen bemutassam. A Tisztelt Törvényszék munkájának megkönnyítése érdekében készítettem néhány grafikát is a lényeges információkról.

1.

A csereszerződésben lévő, Sukoró külterületén elhelyezkedő, összesen 70 hektárnyi ingatlan hosszan nyúlik el a Velencei-tó parti sávja és az M7-es autópálya között. Az elmúlt években a sajtóban megjelent képekkel ellentétben a terület nem rendezett, nem karbantartott, és nem rendelkezik felépítménnyel. (1. kép) Csak példálózó jelleggel kigyűjtöttem néhány képet, melyet a sajtó illusztrációként használt a témában. A nagy látószögű fényképen bejelöltem, hogy az illusztrációk valójában mely területeket ábrázolják. (2. kép) Jól látható, hogy még átfedés sincs a valódi csereingatlannal. Amit a sajtó ezidáig bemutatott, az a második szomszédban lévő evezőstelep, a mintegy kilométerrel arrább lévő Velence városi kemping, s a Velence városi strand területe az óriáscsúszdával. Ezzel szemben a ténylegesen elcserélt terület egy elhanyagolt, rendezetlen, felépítmények nélküli ingatlanegyüttes. (3. kép)

A terület túlnyomó része értéktelen, sőt természetvédelmi szempontból káros nyárfákkal és akáccal benőtt dzsumbuj. (4-5. kép) Kevéssé ismert, hogy 50 évvel ezelőtt még nádas volt, majd a Velencei-tó szabályozása, a lebetonozott part kiépítése után a tóból kikotort iszap lerakására használták. Tehették, mert a szárazra került terület talajszintje méterekkel a tó vízszintje alá került, egy óriási gödör lett. Egy része mára fel lett töltve, de jelentős részek még ma is gödrök, melyekben fel-feltör a tó vize, s mint a képeken is látható, nád és sás tenyészik. Aki azt állítja, hogy a terület természeti szempontból értékes, az még nem járt a környéken.

Az ingatlan nem határosak a Velencei-tóval (6. kép). A tó víztükrétől mintegy 2 méter széles lebetonozott part, és 10 méter széles füves terület választja el. Ez a parti sáva jogszabályok rendelkezése alapján eleve állami tulajdonban maradt volna, a Balaton partjához hasonlóan közcélú sétányként és a tó karbantartási területeként.

Hasonlóképpen minden alapot nélkülöz az az állítás, mely a kommunikációban, a nyomozati iratok jelentős részén, sőt a másodfokú polgári ítéletben is végigvonul: hogy a terület az országos ökológiai hálózat része. Az Országos területrendezési tervről szóló törvény definiálja az ökológiai hálózat fogalmát az országos jelentőségű természeti területek hálózataként. Az ökológiai hálózat részei a magterületek, pufferterületek és ökológiai folyosók. A törvény 13.§-a (2) bekezdése szerint az övezeteket a megyei területrendezési tervekben kell kijelölni. Fejér Megye területrendezési tervét az ingatlancsere után bő fél évvel, 2009. februárjában fogadta el a megyei közgyűlés jobboldali többsége. A kérdéses terület sem nem magterület, sem nem ökológiai folyosó, sem nem pufferterület. Ellenkezőleg: a szürke szín a beépített és beépítésre szánt, települési övezetet jelöli. (7-8. kép)

2.

A pilisi és albertirsai, a települések külterületén elhelyezkedő ingatlanok területe összesen 182 hektár. A telkek méretét és elhelyezkedését a 9. ábra mutatja. Bár a politikai kommunikációban egy értéktelen, félreeső romhalmazként jelent meg, valójában ez a sukoróinál 2,5-szer nagyobb terület. Másként fogalmazva: mint az a 10. képen, a két ingatlan egymásra vetített, méretarányos alaprajzán is látszik, a sárga színű sukorói terület 40%-a sincs az albertirsainak.

A két Pest megyei település határán található ingatlan mintegy 2 kilométer hosszan elnyúló, magas aranykorona értékű mezőgazdasági terület. A terület sarkában található egy épületekből, mázsálóból, benzinkútból és víztoronyból álló telephely. A víztorony és a szivattyú biztosítja a terület öntözését dréncsöves hálózaton keresztül. A szilva- és meggyültetvény már kiöregedett részeit kivágták, és a hivatalos besorolástól eltérően a földet szántóként hasznosítják. De az ingatlanok túlnyomó része azonban a mai napig gyümölcsös, amelyben az öntözőrendszer minden egyes fa közvetlen locsolására képes. A 11. ábrán jól látszik a kiépített telephely, valamint a gyümölcsös egy kis része is. Direkt olyan nagyítást választottam, melyen – még a műholdról is – minden egyes fa látszik. Márpedig ilyen gyümölcsfából a teljes területen – mintavétel alapján – mintegy 28 ezer darab van! Ez az értéktelen, szemétre való, félreeső gyümölcsös – hogy a hecckampányt idézzem.

Az ingatlanegyüttes az M4-es autóút nyomvonalába esik, az út a tervek szerint teljes hosszában, mintegy 2 km hosszan szeli át a területet. (12. ábra) Én személy szerint nem tudom, milyen állapotban volt az ingatlan 2008-ban. Kíváncsiságból azonban tavaly ősszel elautóztam oda, és megtekintettem. Először is megdöbbentem a méreteken, hiszen az egyik végéből nem lehet látni a másikat, csak a gyümölcsfák véget nem érő sorát. Másrészt, bár a szüret ideje már régen lejárt, egyes gyümölcsfákon még mindig rajta volt a termés. Harmadrészt pedig valakik dolgoztak bent, a kútból motoros szivattyú nyomta fel a vizet a hydroglobusba, vagy ki a földekre – működik hát az öntözőrendszer is. Az ingatlan egyáltalán nem azt a képest mutatja, mint amit az ügyészségi anyagok alapján én magam is vártam.

4.

A politikai kommunikációban, a polgári peres eljárásokban és a nyomozás során is számos alkalommal megfogalmazódott az a felvetés, hogy az MNV eljárása azért is volt csalárd, tisztességtelen és törvénytelen, mert a Nemzeti Földalapba tartozó területeket érintett a csere. A vádirat egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a terület túlnyomó része a Nemzeti Földalapba tartozott”. Ez az állítás, és minden hasonló beállítás hamis és hazug.

A 2008-ban hatályos Nemzeti Földalapról szóló törvény alapján ”6.§ (1) A Nemzeti Földalapba tartozik az állami tulajdonban lévő termőföld, valamint a mezőgazdasági termelést szolgáló vagy ahhoz szükséges művelés alól kivett, állami tulajdonú terület.” A következő ábrán látható az ingatlan-együttesnek az autópálya melletti sávja, mely művelési ág szerint és a természetben is erdő. Ez tehát nem vitásan a Nemzeti Földalap része volt, összesen valamivel több, mint 11 hektár. Ezen kívül a 019/13 számú, mintegy 42 hektáros ingatlanból az erdő és a legelő alrészletek, összesen 10,5 hektár, mindösszesen tehát 21,5 hektár tartozott a Nemzeti Földalapba. Nem kis terület, de az elcserélt ingatlannak nem túlnyomó része, hanem 30%-a.

A félreértést, vagy torzítást az a nyilvánvaló tény okozza, hogy az ügyész urak a Nemzeti Földalapról szóló törvény alapfogalmaival sincsenek tisztában, és összekeverik a Nemzeti Földalapot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. 2001-ben, mikor a Földalap, mint az állami termőföldek összessége létrejött, megalakult a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, mint költségvetési intézmény. 2008. január elsejével helyére a Nemzeti Földalap kezelőjeként az MNV Zrt. lépett. A 2001-es törvény világosan kimondta, hogy minden állami tulajdonú termőföldnek a Földalapba, tehát a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kell tartoznia. Minden olyan ingatlant, melyben akármilyen kicsi rész termőföld volt, megkapott a földalapkezelő szervezet – hiszen csak egész ingatlanok mozoghattak, s a törvény nem adott idő arra, hogy a nem mezőgazdasági termelést szolgáló területeket külön helyrajzi számra tegyék és leválasszák. Megkapott mindent a földalapkezelő, majd megindult a csak részben mezőgazdasági hasznosítású ingatlanok megosztási folyamata. Ez 2008. nyaráig Fejér megyében nem fejeződött be, így a 019/13-as ingatlan egésze a tulajdoni lap szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vagyonkezelésébe tartozott. De attól még a töltés 30 hektárja nem volt, nem lehetett a Földalap része.

Csak a könnyebb megértés miatt hadd említsek egy ide vágó példát: a Központi Nyomozó Főügyészségnek kizárólagos nyomozati joga van a mentelmi joggal rendelkező személyek által elkövetett bűncselekményekben. Természetesen, ha 3 gyanúsított van, és abból csak egy parlamenti képviselő, akkor is az egész ügyben a KNYF nyomoz. De ettől még a másik két gyanúsított nem válik parlamenti képviselővé… Hasonlóképpen azért, mert a Földalapkezelőhöz tartozik egy terület, nem lesz a Nemzeti Földalap része.

Az adatokat valóban tanulmányozva könnyen megállapítható: az autópálya nyomvonalának 10 hektárját leszámítva, a sukorói földalapos terület 21,5 hektárját pedig beszámítva, a tranzakció révén a Nemzeti Földalap nettó 150 hektárral gyarapodott. A 13. ábrán látható teljes piros terület a Nemzeti Földalap bővülését mutatja. Ha pedig még mélyebbre ásunk az adatokban, és eljutunk a földhivatali kataszteri adatokig, akkor bizony azt is felismerhetjük: míg a sukorói ingatlanok aranykoronaértéke 78, addig a Pest megyeieké 4660 volt (ha a tervezett út alatti területet ebből kivonjuk, akkor is 4300). Olyannyira sikerült megkárosítanunk a Nemzeti Földalapot, hogy az 55-ször nagyobb aranykorona-értékű területtel gyarapodott.

Hétfő reggel kezdődik a Sukoró-per tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.

Három év nyomozás, majd' százötven tanú meghallgatása és rengeteg papír összelapátolása után Keresztes Imre főügyész végül öt ember ellen emelt vádat. A döntést meghozó négy ember közül Markó Andrea és én, a döntést előkészítő több tucatnyi szakember közül Császy Zsolt, a (pechjére) az államnak szakértő Fehérváry Zsolt, valamint a vevő ügyvédje, Varga Bálint ül majd a vádlottak padján amiatt, mert 180 hektárnyi magántulajdonú gyümölcsöst elcseréltünk egy 70 hektáros, közfeladat ellátásához felesleges állami területre. A vádirat szerint a tranzakciót direkt úgy ütöttük nyélbe, hogy az állam rosszul, a cserepartner meg jól járjon. 

Nem lesz meglepetés: a vádlottak mind a vádat, mind az egész eljárást alaptalannak, koncepciósnak és politikailag motiváltnak fogják minősíteni, és részletesen cáfolják majd az ügyészség állításait. Az elhangzott vallomások a lehető legrövidebb időn belül felkerülnek majd erre a blogra.

Már ha egyáltalán eljutunk a vallomásokig. A vádlottak és ügyvédeik ugyanis azt kérték/kérik majd a törvényszéktől, hogy állapítsa meg eljárási hatáskörének hiányát, illetve az eljárás felfüggesztése mellett forduljon az Alkotmánybírósághoz. A múlt heti alkotmánybírósági döntés, mely megsemmisítette az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, eltörölte annak lehetőségét is, hogy Handó Tünde tetszés szerint ügyeket helyezzen át a tetszés szerinti bíróságra. Az eljárási törvényekben ugyan továbbra is ott van a lehetőség, de immár alkotmányos alap híján. Így - álláspontunk szerint legalábbis - nem kétséges, hogy a szolnoki tárgyalás az Alaptörvény rendelkezéseibe ütközik, s az AB előbb-utóbb meg fogja semmisíteni a kijelölő döntést. Bármely bírósági ügyben, de főleg ebben a politikához ezer szállal kötődő perben felesleges ilyen kockázatot vállalni bármely félnek. Egyszerűbb, és főleg jogszerűbb lenne, ha a bírónő, akinek indítványa soronkívüliséget élvez, maga kér döntést a testülettől. A határozat után pedig egyértelműen jogszerűen kezdődhet meg a tárgyalás - Szolnokon vagy Budapesten. 

Ez hát az első komoly döntést, melyet a Törvényszéknek meg kell hoznia, a többi csak ezután jön.

Nagyon vissza kellett fogjam magam, hogy ne reagáljak Fekszi Mártának, a Külügyminisztérium volt államtitkárának, gyanúsított-társamnak a Magyar Nemzet karácsonyi számában megjelent interjújára. Márta sajnos a nokiásdobozos útra lépett, és vagy a védője tanácsára, vagy politikai megrendelésre minden arra járóra fröcsköli a sarat - Gyurcsánytól Kiss Péteren át Tátrai Miklósig. Szavainak nyilván kevés hitelt ad, hogy a fröcsögés éppen a Fidesz-fan Magyar Nemzetben jelent meg, és hogy a volt államtitkár szerint alatta, felette és mellette mindenki bűnöző volt, csak ő ártatlan bárányka.

Nem is az a baj ezzel, hogy másokra próbálja kenni a felelősséget - hiszen eddig is azt tette a nyomozás során. Hanem hogy rendkívül buta módon besétál a Fidesz/ügyészség zsákutcájába, és nem a bűncselekmény tényét vitatja, hanem másokat próbál belerángatni. Nekem továbbra is meggyőződésem, hogy ebben az ügyben senki sem követett el hűtlen kezelést, még ha néhány kirívó adminisztratív szabálytalanság volt is a Külügyminisztériumban.

Az pedig végtelen szomorú, hogy a lelki sérülések vagy az egzisztenciális bizonytalanság néhány hónap alatt ennyire meg tudja változtatni egy korábban - legalábbis a főnökeihez - lojális hölgy magatartását. Feladja az elveit, kapkod, hazudik - mert azt hiszi, célt érhet vele. De hát a Fidesz/ügyészség elszámoltató kommandói éppen ebben jók: minden ügyben keresik a megfélemlíthető, gyenge láncszemet, akit meggyőznek arról, hogy mesélni (szó szerint: mesélnie) kell. Sukoró ügyben szerencsére senki gerince nem roppant meg, s nem választotta egyik gyanúsított sem a hazugság és elvtelenség útját a menekülés érdekében. De ez alkat kérdése nyilván. Fekszi Márta a jelek szerint Balogh Zsolttal egy kategóriába tartozik.  

Szóval erősen gondolkodtam, miként válaszoljak Mártának, de helyettem csattanós választ adott az ügyészség. A héten, majd két évvel a hajnali csengetés és börtönbe dugási kísérlet után Keresztes főügyész megszüntette a hűtlen kezelés miatti gyanúsításomat (valamint Császy Zsoltét is). Immár ők is belátták, hogy bármeddig küszködnek is, az MNV-ben nem történhetett hűtlen kezelés. Így a korábbi gyanút most a bűnpártolási váltotta fel: a nyomozásból hátra lévő egy hónapban azt vizsgálják, hogy Zsolt és én utólag megtudtuk-e, és ha megtudtuk, segítettünk-e leplezni a Külügyminisztérium hűtlen kezelését. Az újabb, teljesen komolytalan gyanúsításra részletes vallomást tettem.

Nem érzek sem elégtételt, sem kárörömet. Hiszen mégiscsak arról van szó, hogy a butaságból elkövetett külügyi szabálysértéseket próbálja meg az ügyészség 4-5 év távlatából bűncselekményként beállítani. Úgy, hogy nincs olyan érvényes, jogszerű értékbecslés, mely az államot ért vagyoni hátrányt bizonyítaná.

Jelen állás szerint véget ért a Sukoró-ügyben indult első polgári per, s a bíróság kimondta a csereszerződés érvénytelenségét. A jobboldali médiumok örömmámorban úsztak, "győzelem" felirattal köszöntötték az ítéletet, s az államot képviselő Fidesz-közeli ügyvéd hosszasan fényezhette magát a közszolgálati és pártszolgálati fórumokon.

Pedig ennek az ítéletnek teljesen más a tartalma, mint amit a jobboldal kommunikál.

Korábban, az első fokú bíróság azért nyilvánította semmisnek a szerződést, mert

1. értékaránytalan volt és

2. Markó Andrea vagyontanácsi tag valójában a sukorói beruházást akarta, és nem az autópályát Pest megyében.

A másodfokú bíróság az első ítélet indoklásából kivette Markó Andi kárhoztatását, mondván, nem is lehetett volna a tanácstagok egyenkénti szándékát vizsgálni, mert testületként döntöttek. Az értékaránytalanság mellé ugyanakkor semmisségi okként betette még az MNV Zrt. jogszabályok megkerülésére irányuló szándékát. Ezt ugyan nem kötötte személyhez, de hát természetesen állami embereknek jogszabályt szándékosan megkerülni csúnya dolog.

Mindkét bíróság ítéletében vannak tárgyi tévedések, iratellenes megállapítások, hamis következtetések - az ítélőtáblai döntés különösen hemzseg ezektől. Nem volt meglepő, hogy mindezek - valamint vélt eljárási hibák miatt is - Joav Blum a Kúriához fordult.

Az indítvány alapján a Kúriának alaposan meg kellett volna vizsgálnia a korábbi ítéleteket, s legalább a másodfokú döntés problémáit fel kellett volna tárnia; az ítélet megsemmisítése is érdekes lett volna, de egy teljesen új eljárás lefolytatása bizonyos helyeken kicsapta volna a biztosítékot. Így aztán a Kúria - meglehetősen egyedi és kreatív jogértelmezéssel - nem a támadott ítéleteket vizsgálta, hanem magát az alapügyletet. A csereszerződés vizsgálata során pedig - micsoda véletlen - talált egy olyan semmisségi okot, mely "rangsorban" beelőzi a korábban mondottakat, s azokat így meg sem vizsgálta. Vadonatúj ítélet született hát, melynek csak a döntése (az érvénytelenség) azonos a korábbiakkal. Ennek az "új" semmisségi oknak a megtalálása pedig lehetővé tette, hogy a Kúria sem formai, sem tartalmi szempontból nem kellett vizsgálja a korábbi ítéleteket. Ügyes...

Az új döntés - legalábbis annak szóbeli indoklása -  annyi, hogy a szerződés jogszabályba ütközik. Nyilván látni kell majd leírva. De az ismert tények alapján nehezen érthető a polgári pert a büntetőeljárással összemosó, s már a büntetőperben is végeredményt sejtető-erőltető jobboldali médiakampány. Az ugyanis, hogy egy döntés jogszabályba ütközik, büntetőjogilag nem értelmezhető. Ha egy ügylet jogszerűségét (a jognak való megfelelését) másként ítéli meg a Kúria, mint korábban bárki, abból semmilyen bűncselekményre nem lehet következtetni. Pusztán eltérő jogértelmezésről van szó. Gondoljunk csak bele, hogy ha minden olyan bírót, aki egy adott jogi helyzetet másként ítélt meg, mint utóbb a felsőbb bíróság, büntetőeljárás alá vonnának, nem sokan érnének rá ítélkezni...

De a konkrét helyzet ennél is cifrább. Vagy - ha tetszik - egyszerűbb. A Kúria ugyanis azt is kimondta, hogy nem egy egzakt jogi helyzetet ítél meg másként, mint 4 és fél évvel ezelőtt az MNV - hanem másként definiál egy kifejezést. Az ítélet szóbeli indoklása valahogy úgy szólt: a nemzeti földalapról szóló törvény 13.§ (3) bekezdése alapján "...közérdekű cél megvalósítása érdekében történő csere esetén nem kell nyilvános pályáztatást lefolytatni". Mivel pedig a "közérdekű cél" kifejezés nincs semmilyen jogszabályban definiálva,  azt bárki szabadon határozhatja meg - a Kúria mást tartott közérdekű célnak, mint az MNV.

Ez, mint jogértelmezési probléma, rendben is lenne. Két dolog miatt nincs rendben mégsem. 

A Kúria ugyanis a jelek szerint felkenve érezte magát arra, hogy legfőbb jogi fórumként eldöntse, hogy egy vagyongazdálkodási ügyben  mi az állam érdeke. Pedig van egy szervezet, amelyet az Országgyűlés létrehozott ugyanerre a célra: az MNV Zrt. A törvény szerint a vagyonkezelő feladata eldönteni, hogy mi a vagyongazdálkodási érdek. Ha ezt bármely bíróság felülírhatja - még egyszer: célszerűségi szempontok alapján - akkor nagy baj van valahol - vagy a jogszabályokkal, vagy a bírósági jogalkalmazással.

A másik dolog, ami miatt ez a döntés nincs rendben, pedig az, hogy a fentebb idézett mondat a Földalapról szóló törvényből úgy kezdődik: "Vonalas infrastrukturális létesítmények, továbbá közérdekű cél megvalósítása...". És bizony az MNV döntésében - sok száz oldalon dokumentáltan - nem a homályos közérdek játszott szerepet, hanem az autópálya, vagyis a vonalas infrastrukturális létesítmény megvalósítása. Ez szerepel valamennyi döntéselőkészítési anyagban, s magában a csereszerződésben is. A Kúria pedig teljesen önkényesen értelmezte  úgy, hogy a mondat első fele nem létezik, s a döntés a közérdekűség alapján született. De hát nem.

Összességében tehát az én értelmezésemben nem történt más, minthogy a Kúria keresett egy kevéssé jogszerű, de kényelmes megoldást arra, hogy az összes eddigi jogsértéssel és tévedéssel ne kelljen foglalkoznia. Úgy hagyta meg a status quo-t, hogy kirekesztette a polgári eljárásból az összes nem odavaló, például büntetőjogi szempontot. Ezzel pedig akarva-akaratlanul is nagy szolgálatot tett a Magyar Államnak a válaszottbírósági eljárásban. Hiszen míg a Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntése a büntetőeljárás megalapozása érdekében az állam oldalára tette a jogszerűtlenség felelősségét (jogszabály megkerülésére irányuló szándék, ugye), addig a jogszabályba ütközést Blumnak és az MNV-nek egyaránt fel kellett volna ismernie. A kártérítési igény ma sokkal kevésbé látszik megalapozottnak, mint pár hónappal korábban.

S ezért leginkább éppen azok kell legyenek a leghálásabbak, akik az évek óta tartó megalapozatlan eljárásokkal idáig csak növelték a kártérítési igényt, és annak megalapozottságát. 

Az elmúlt hetekben számos dolog akadályozott abban, hogy írjak a blogra - leginkább az, hogy nem volt internet-hozzáférésem :(

Elnézést mindazoktól, akiknek a megosztott vagy privát kommentjeire és kérdéseire nem válaszoltam, most már hamarosan fogok. Az október-novemberi történésekről közben azért elkészült posztokat a következő napokban felteszem.

Immár több, mint két hónapja, július 27-én a Népszabadságban megjelent egy hosszú interjú Jávor Benedekkel, az LMP frakcióvezetőjével. Nehéz feledni, hogy az LMP mindezidáig milyen szerepet töltött be a sukorói ügyben: feljelentést tettek egy politikai vita miatt, majd hamis állításokkal kampányoltak hónapokon keresztül, és hazugságokkal járattak le embereket és pártokat. Mindezt a "lehet más" jegyében.

Hát nem lett. A hivatkozott interjúban Jávor Benedek láthatólag a mai napig büszke minderre, a tények pedig vajmi kevéssé zavarják: például simán korrupciós ügynek nevezi a sukoróit. A beszélgetést olvasván azon frissiben levelet írtam a hivatalos, parlamenti emailcímére. Mivel választ már több, mint két hónapja nem kaptam, ez úton teszem közzé levelemet. Legalább a kérdések legyenek olvashatók, ha a válaszokat nincs bátorság megírni.

"Tisztelt Frakcióvezető Úr!

Meghozta végre a postás a Kúria Sukoró-ügyben született végzését. Nem okozva nagy meglepetést, helyben hagyták Handó Tünde döntését a tárgyalás Szolnokra telepítéséről. A döntés ellen 4 vádlott adott be fellebbezést.

A 19 oldalas kúriai döntés számos jogi és logikai csemegét rejt. Talán még jogtörténetit is, de jogállam-történetit biztosan.

I.

Egyrészt kérelmeztük azt, hogy a Kúria az alkalmazandó jogszabályok alaptörvény-ellenességének gyanúja miatt forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ezzel kapcsolatban a Kúria a következőket állapította meg:

• A kijelölés jogintézményét, s az OBH elnökének kijelölési jogát nem csak törvény, de az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény is tartalmazza. Ez utóbbit a kétharmad utólag az Alaptörvény részévé tette, így a törvény alaptörvény-ellenessége logikai képtelenség.
• A törvény szerint Handó Tünde döntése akkor jogszerű, ha megfelel az Országos Bírói Tanács által meghatározott irányelveknek. Mivel azonban irányelv nem jogszabály, annak tartalmát nem lehet alkotmányossági vagy törvényességi vizsgálatnak alávetni. 
• Handó Tünde egyedi határozata sem nem jogszabály, sem nem bírósági végzés, hanem egy igazgatási hatáskörben hozott döntés, így annak alaptörvény-ellenessége nem vizsgálható.

Mindez tehát azt jelenti, hogy egyetlen hazai fórumnak sincs joga vizsgálni, hogy az egész eljárás részben vagy egészben megfelel-e az Alaptörvény rendelkezéseinek. Ügyes...

Más kérdés, hogy a Kúriának kötelessége lett volna arra is tekintettel lenni, hogy a hivatkozott rendelkezés nemzetközi egyezményt sért-e. S bár hosszú érvelésében kimondta, hogy tulajdonképpen igen, mégsem tett erre irányuló indítványt az Alkotmánybíróság felé.

II.

Mindezen túl persze kértük azt is, hogy a Kúria állapítsa meg: a döntés magának a törvénynek sem felel meg. Nem jártunk sikerrel. Bár a Kúria általános érvénnyel, strasbourgi döntésekre is hivatkozva leszögezte, hogy a kijelölési döntésnek teljesen transzparensnek és objektívnak kell lennie, a részletes indoklásban a mindennek ellentmondó tényeket figyelmen kívül hagyta.

• Úgy ítélte meg, rendben van, hogy a döntés alapját képező irányelvek a kijelölési eljárás megindulása, az érintett bíróságok és az ügyészség véleményének beszerzése után születtek meg. Ez magyarul azt jelenti, hogy az irányelvek csak a döntéshozó számára érdekesek, a döntést szakmai alapon véleményezők-előkészítők számára nem.
• Nem vette figyelembe, hogy az irányelv tartalma egyáltalán nem felel meg a törvényi elvárásoknak: csak egy módszertani útmutató az adatgyűjtéshez, és semmilyen normatív szabályt nem állapít meg arra, hogy mely esetben melyik bíróság jelölhető ki.
• Úgy ítélte meg, hogy a Fővárosi Törvényszék általános leterheltsége önmagában is lehetőséget ad az ügy áttelepítésére, és az ügyek közötti válogatás, szelektálás a döntéshozó felelőssége. Maga is elismerte tehát, hogy e tekintetben egyáltalán nincs objektív kritérium.
• Nem foglalt állást arról, hogy lehetett kijelölni a Szolnoki Törvényszéket, mikor elnökének álláspontja szerint a döntés számukra komoly, indokolatlan és vállalhatatlan többletterheket ró.
• Úgy ítélte meg, hogy a szolnoki tárgyalóterem-hiány nem probléma, mert ha a bíróság kéri, az OBH más városban is biztosít tárgyalótermet. De abban már nem foglalt állást, hogy törvényes-e a gyorsítás miatt Szolnokra telepíteni, majd kihelyezett üléseket tartani pl. Budapesten.

A mi ügyünkben lefolytatott eljárás, és a fellebbezéseink alapján azonban maga az OBH is érezhette, hogy ez így egyáltalán nincs rendben. A kúriai döntés után alig 4 nappal, szeptember 17-én már olyan új irányelveket fogadott el az Országos Bírói Tanács, mely valóban objektív kritériumokat tartalmaz a kijelölésre. (Ezzel persze önmagában is elismerték, hogy mindez korábban nem állt rendelkezésre.) Az irányelv logikája, szabályozási iránya láthatóan komolyan alapoz az általunk benyújtott fellebbezésekben jelzett hiányosságokra és problémákra. Érveink tehát egyértelműen meghallgatásra találtak, de attól még a saját ügyünkben nem lehet igazunk. A mi esetükben azonban még semmiféle sorrend és norma nem volt, hasraütéssel dönthettek. Ahogy Császy kolléga fogalmazott: az a szabály, hogy nincs szabály.

Ennél persze sokkal rosszabb történt. Hiszen Handó Tünde jószerével felkérte a Legfőbb Ügyészséget, hogy válasszanak egy nekik tetsző törvényszéket. Az ügyészség indoklás nélkül rábökött Szolnokra. Majd Handó, mint minden bírók igazgatási vezetője, felkérte (lényegében utasította) a Kúriát, hogy előzetesen véleményezze azt a döntést, ami ellen a fellebbezést majd ők bírálják el. Így fordulhatott elő, hogy a Kúria elnökhelyettese már augusztus 13-án leírta, hogy egyetért Handó jövőbeli döntésével. És most erre a döntésre kellett volna azt mondja a Kúria, hogy szabálytalan...

Érdemes persze visszatérni erre a frissen született normatívára. Az OBH most, a mi ügyünk után világossá tette, hogy a szakmai és statisztikai adatok alapján mégis fel lehet állítani egy olyan sorrendet a bíróságok között, ami alapján automatikussá tehető az áthelyezések sorrendje. Létre is jött a lista, a kijelölhető bíróságok sorrendben: Szekszárd, Szombathely, Kaposvár. Ők is, utólag is azt állítják tehát, hogy nincsenek objektív szakmai érvek, amelyek alapján Szolnok kijelölhető lenne.

III.

És hátra van még egy bökkenő.

A Szolnoki Törvényszék elnöke azt írta augusztusban: ha mégis ők kapnák az ügyet, akkor kérni fogják, hogy kapjanak extra bírót, mert nekik nincs szabad kapacitásuk. Azt is leírta, hogy az ügyelosztási rend szerint egyetlen bíró tárgyalhatná az ügyet, aki túlterhelt. A bírósági kommunikációban azóta máris elkezdődött a puhítás, hogy tulajdonképpen máskor is volt példa arra, hogy ha az illetékes bíró el volt havazva, akkor másik kapott egy-egy ügyet. Csakhogy itt három világos lehetőség van:

• az ilyen ügyekben a szabályok szerint illetékes 1 db szolnoki bíróhoz kerül az ügy - ez esetben Handó Tünde valójában konkrét bírót jelölt ki
• Handó Tünde kirendel valahonnan egy bírót Szolnokra, hogy ezt az ügyet tárgyalja - ez esetben megint csak ő jelöl ki konkrét bírót
• eltérnek a fő szabálytól, és más szolnoki bíró fogja tárgyalni az ügyet 

Az utóbbi két esetben azonban jelentősen bezavar a Kúria döntése, mely a következőképpen fogalmaz:

"Az ügyelosztási rend alapján az ügy előadójának kijelölhető bírák körének behatárolhatósága sem a bíró előítéletességét, sem elfogultságát nem vetheti fel (épp ellenkezőleg, az előre meghatározott rendtől való eltérés vetne fel aggályokat)."

Ebből a helyzetből - melybe a fülkeforradalmi hevülettől fűtött kétharmad hozta - a bírósági szervezet nem tud jogállami módon kijönni. Nekünk pedig nem marad más lehetőségünk, hogy az Alkotmánybírósághoz, valamint a Strasbourgi Bírósághoz forduljunk. A magyar bíróságok tekintélye érdekében is.