Elfogytak az érvek

2012. március 21.

az újabb gyanúsítás szövege

Ma a Nemzeti Nyomozóirodán jártam, Fradi-ügyben. Azt gondoltam, megszüntetik az eljárást, de nem. Sőt, újabb gyanúsítást közöltek. Most azt róják fel, hogy feleslegesen csináltattunk értékbecslést, amikor eladtuk az ingatlant.

"Ön, mint az MNV Zrt. vezérigazgatója, 2008. január 21. napján indokolatlanul kötött vállalkozási szerződést és adott egyben eseti megrendelést a Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok forgalmi értékének megállapítására a Vagyonértékelő 2008 Konzorciummal" és erre "tekintettel a Magyar Államot 900.000 Ft vagyoni hátrány érte."

Az láthatóan senkit sem zavar, hogy a decemberben közölt, és jelenleg is élő gyanúsításban ugyanazok a hatósági emberek azt írják, hogy:

"Mivel jelen pályázat kapcsán az érintett vagyon vagyonértékelését független szakértővel nem végeztette el a társaság, az előterjesztők megsértették az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X.4.) kormányrendelet 25.§ (6) bekezdésében írt szabályt. ... Az érintett, 3.689.600.000 Ft forgalmi értékű ingatlanok értékesítése előzetes értékbecslés nélkül, a tényleges forgalmi értéket 1.160.180.000 Ft-tal alúlmúlva történt meg."

Nem, nincs tévedés, jól érti az olvasó. Egyszerre gyanúsítanak azzal, hogy nem kellett volna értékbecslés, és azzal, hogy nem volt. Ugye ismerős a vicc nyuszikáról és a sapkáról? Ezen a ponton már nincs sem érvem, sem kedvem érvelni...

Ja, természetesen az általam elmondottakra a hatóság embere megint nem reagált egyetlen szóval sem.

(Az eredeti gyanúsítás a http://www.tatraimiklos.hu/admin/pdfs/fradi_gyanusitas.pdf linken érhető el)

A bejegyzés trackback címe:

https://tatraimiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr84331031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stradlin 2012.03.22. 10:50:14

Egy nem pont ide tartozó kérdésem lenne a szerzőhöz,aki 4 hónapig volt ugye előzetesben is. Ha valakit mondjuk gazdasági bűncselekménnyel gyanusítanak, simán összezárhatják bármilyen más bűnözővel az előzetes alatt,vagy rájuk azért figyelnek és akárkit azért nem tesznek be melléjük?

Tatrai Miklos 2012.03.22. 11:43:05

@Stradlin:

Egyrészt köszönöm a hozzászólásaidat. Minden visszajelzés segít abban, hogy értsem, miért nehéz és hogyan lehetne jobban kommunikálni azt, mi az igazi gáz ezekkel a hatósági eljárásokkal.
Az egyes posztoknál válaszolok az összes mai kommentedre.
Ami a kicsit off kérdést illeti:
Igen, az előzetesben bárki bárkivel összekerülhet, tulajdonképpen oda kerül az új delikvens, ahol üresedés van. Nekem csalással, zsarolással, rablással gyanúsított lakótársaim voltak, a napi egy óra sétán pedig két gyilkossal beszélgettem a legtöbbet. De ez önmagában - azt hiszem - nem baj. Sem az őrök, sem a "kollégák" nem kivételeznek senkivel csak úgy. Ha normális vagy, normálisak - ha hülye vagy, utálnak. És - talán furcsán hangzik, de - nem biztos hogy az emberi kvalitásokban nagyon különbözik az átlag benti és az átlag kinti.

Stradlin 2012.03.22. 14:44:26

@Tatrai Miklos: "Igen, az előzetesben bárki bárkivel összekerülhet, tulajdonképpen oda kerül az új delikvens, ahol üresedés van. Nekem csalással, zsarolással, rablással gyanúsított lakótársaim voltak, a napi egy óra sétán pedig két gyilkossal beszélgettem a legtöbbet. De ez önmagában - azt hiszem - nem baj." Előszőr is köszönöm a személyes részekkel kapcsolatos választ. Szerintem ez azért elég nagy baj az igazságszolgáltatással kapcsolatban,hogy akárkit akárkivel összezárhatnak az előzetes letartóztatás ideje alatt.
süti beállítások módosítása